A magát szerényen a világ legjobb bormagazinjának nevező brit Decanter júniusi száma ezegyszer valóban méltó az öntömjénezésre. Magas beltartalom, változatos témák, és beetetésként még egy pöpec kis mellékletet is kapunk a feltörekvő Argentínáról. Miről marad le, aki inkább borra költi a 3 ropit? (Mellesleg, a magyar ár duplája az eredetinek.)

Londoni kémeink (reméljük, megbízható) jelentése szerint megszületett az első magyar vörös aranyérmes a Decanter World Wine Awards versenyen. (Egyes borversenyek rangján és jelentőségén lehet vitatkozni, de az biztos, hogy egy Decanter-plecsni bír némi marketingerővel.) Az áttörést a régi pinot-harcos, Vylyan 2004-es Pinot Noirja hozta meg. A siker értékét tovább növeli, hogy ebben a kategóriában eddig csak bronzéremig jutottunk, és most az arany nem egyszerű arany, hanem egyszersmind „regionális trófea”.

Írtam egyszer egy nagy hülyeséget, hogy Egerbe nem való a cabernet sauvignon. Tévedtem! Úgy módosítanám, hogy csak kevesen tudják élvezhetővé tenni a fajtát Egerben (mondjuk, az országban sem sok, sima tanninnal megáldott CS van, szinte mind csak ígéret, hogy majd idővel belesimul). Örömhír viszont, hogy megvan az első csodadoktor: Bukolyi László az ő neve. Csodálatunkat méltán fokozza, hogy a szőlő nem is a legjobbnak tartott területről származik, és egy általánosan gyengének tartott év termése. Még nagyobb örömhír, hogy hamarosan kapható lesz a bor (vagy már kapható is?) kétezer magyar forintnál alig többért a keresztesgömbölyűüvegeskeserűlikőrös cégnél. Node miért is futtatom a bort? Remélem, hamarosan kiderül, és beigazolódik, hogy nem nyúltam mellé.

Barátaim már lassan két éve noszogattak, hogy kóstoljam meg, mert náluk régóta a „ház bora”. Nekem valahogy kimaradt a Szekszárdi Rosé Király. Ittam roséját, és persze szép, de engem a rosé nem hoz lázba, ittam kékfrankosát, de én csak az agyonszelektált, simogatott, dúsidomú kékfrankosra gerjedek. Szóval, nem törtem magam, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljek az Ó Vörössel.

Mint arról már beszámoltunk, nagy sebbel-lobbal szervezték az 1976-os Párizs/Párisz ítéletének újbóli színre vitelét. Az 1976-os kóstoló feje tetejére állította a borvilágot, és kiengedte a palackból az újvilág szellemét. Az Európában gyakorlatilag ismeretlen kaliforniai csikóborászatok ugyanis idegen pályán, ráadásul főként francia borguruk zsürizésében legyőzték a borvilág bordói isteneit.

A tegnap este lezajlott ismétlés elé az utolsó pillanatban is akadályokat gördített a francia fél, ami sokat rontott az eredeti esemény izgalmán és jelentőségén. A huzavona vége az lett, hogy a három évtizeddel ezelőtti mezőnyt félvakon kóstolták (tudták, hogy mely borok vesznek részt a kóstolóban), míg a modernkori unokákat „negyedvakon”, mivel külön szekcióban kóstolták a kaliforniaiakat és külön a franciákat. A kóstolás párhuzamosan zajlott két helyszínen két zsürivel, és a komolyságát mutatja, hogy a bírák között olyan nevekkel találkozhatunk, mint Steven Spurrier, Jancis Robinson, Hugh Johnson, Michel Bettane és Michael Broadbent. A kezdeti híradások láthatóan kissé kapkodva születtek, és csak részeredményeket tartalmaznak. De azért a szenzáció nem maradt el.

Soproni Kékfrankos Nyár 2006
2006. május 22.- szeptember 10.

A 2006-os Kékfrankos Nyár keretében hetente tartanak „Poncichter Estet”, ill. a következő nyakatekert elnevezésű rendezvényeket (ragot nem is mertem ragasztani hozzájuk) „Borvidék a Világörökségben” és „Városi Séta a bor jegyében”. Folyamatosan nyitva tartanak a jellegzetes soproni borkimérő helyek, a „Buschenschankok”, és számtalan további program várja a vendégeket.
Részletes műsor: kekfrankosnyar.hu

2. Budai Gourmet Bor-, Pezsgő-, és Sajtfesztivál
2006. június 2-5.
Budapest, Millenáris Park
Idézet a sajtóanyagból:
„A fesztivál alapelve a gourmet szó, mely magyarra fordítva ínyencet jelent. A szervezést ennek szellemében kezdtük el, és igyekeztünk olyan kiállítókat meghívni, akik elkötelezett hívei a hétköznapitól eltérő, a kifinomult ízlésvilágnak hódoló bor és sajtkedvelő közönség kiszolgálásának. Magyarország neves borászaiból és sajtkereskedéseiből, termelőitől egy közel 50 pavilonból álló ízelítőt tudtunk kínálni…”
További információk: budaigourmet.hu

Budapest szőlőskertje megint magához ölelte a valamire való borisszát, jöttek a városból éppúgy, mint a távoli falvakból. Így van ez rendjén. A helyiek nagyon magukénak érzik a rendezvényt, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tömeg minél később mámorosodjon meg. Alig akadt valamire való porta, ahol ne árultak volna babgulyást, perecet, kürtőskalácsot, meg kitudja miféle gyomortölteléket. A szervezés jónak volt mondható, az egyetlen komolyabb észrevételem, amit a saját magam kínjából leszűrtem, hogy a tojtojokat nehezen lehetett a nagyobb tereken észrevenni, és számban sem voltak a csúcson.

A Wein Gourmet aktuális számában arra kerestek választ, hogy vajon a holdciklusokra és a pitypang szoláris energiájára alapozó borászok föl tudják-e venni a versenyt régiójuk legjobb „hagyományos” termelőivel.

Miként a szerzők bölcsen rámutatnak, a borászat terén is vannak divatok. A 90-es évek bordivatját pl. a gátlástalan barrikolás és az extrakt-fetisizmus fémjelezte. Időközben a szélárnyékban izmos szárba szökkent a környezetbarát földművelés és szőlészet, és ennek a hullámnak a taréján (vagy a Waldorf-óvodák és iskolák szülői munkaközösségeiben kiokosodva) a századforduló küszöbén egyre többen siklottak át a biodinamikába. Bár nálunk az első fecskék még éppencsak keresik az ökörszarv beszállítókat és a dűlő kompatibilis lovakat, Nyugat-Európában és Amerikában már bestseller a Thun-féle vetési naptár.

A fordított árverseny új szakaszába lép, és sikerül átvinni vörösben a tizenöt rugóra tett lécet (előfizetéses árban). Eddig a Takler Primarius vitte a nehéz prímet, úgy tudom, előfizetésileg, de most már nem. Találós kérdés: vajon melyik pince mer többet kérni bárkinél? Gere egy új csodabort forralt? Tiffán licitált rá a konkurenciára? Boxi húzott bele? Vesztergombi látta elérkezettnek az időt, hogy árban is az abszolút csúcsra kapaszkodjon? Nem. A szekszárdi Szent Gaál Pincészeté a kétes dicsőség. "Megszületett a legdrágább listaárú magyar vörösbor" – hirdetik kissé nyikorgó magyarsággal a Portfolió.hu-n, péercikkben. Külön köszönet a "legdrágább listaárú" fordulatért, amelyet értelmes magyar ember nem ír le, legföljebb ha marketinges vagy értékesítési vezető. Ennél jobban csak az ital neve sikerült, mintha valami droglabor terméke vagy vegyifegyver volna: Szent Gaál B verzió g 500, Cabernet Sauvignon 2003. Komolyan. Muszáj elsütnöm igazgatósági értekezletekre tartogatott szóviccemet, mert annyira kibírhatatlanul adekvát: nekem a bé verzióval szemben averzióim vannak. Már annál inkább, hogy a korábban szupercsúcsnak harangozott Szent Gaál Passionáták sem váltották be a beváltandókat, leglábbis énnálam és közvetlen környezetemben. Gaálék (lásd: bitliszek, illésék stb.) minden bizonnyal a már Merlot kolléga által is basztatott marketingstratégiára tettek mostan: hogyha valaki gusztustalanul drága bort dob piacra, arra mindenképpen fölfigyelnek. Tessék, mi is lépre vagyunk menve ezennel. Helyre kis rendelőoldal is van hozzá rittyentve, ez kapásból dicséretet ér.

7x7 birtok címmel a Borbarát Magazin új kiadvánnyal jelentkezik. A könyv a szerzők által a legizgalmasabbnak tartott 49 magyar birtokról ad átfogó képet.

Az ünnepélyes bemutatóra meghívták a kiadványban szereplő 49 birtok borászait, akik 3-3 bort mutatnak be. A belépő ára tartalmazza a korlátlan kóstolást és egy ajándékpéldányt a Borbarátok 7x7 birtok című kiadványból (a könyv fogyasztói ára 2900 Ft lesz.)

Helyszín: Festetics Palota (1088 Budapest, Pollack Mihály tér. 3.)
Időpont: 2006. június 3. 12.00-19.00-ig

A belépő ára előjegyzésben 4900 Ft a Borbarát Magazin előfizetőinek, 5900 Ft a nem előfizetőknek, a helyszínen pedig egységesen 6900 Ft.

További részletek a Borbarát honlapján.

Úgy alakult, hogy ki kellett ugranom egy-két órára Etyekre, persze kocsival, hogy inni véletlenül se tudjak, az eső zuhogott, és mégis: több ezer ember sétálgatott/dülöngélt vidáman, kívül-belül elázva. Etyek kezd úgy kinézni, mint egy rendes kis borvidéki (kisborvidéki) központ, nem az a leszakadt félagglomerációs izé, ami tíz évvel ezelőtt volt, hanem pincék újulnak, éttermek nyílnak, ilyesmi. Tíz éve szerintem nem sokan tartották elképzelhetőnek, hogy ide lehet rángatni egy hétvégén harminc-negyvenezer embert borozni. Szóval Rókusfalvyt lehet nem szeretni egynémely tévés szerencsétlenkedés miatt, de ezzel a pincefesztivállal meg a Kezes-Lábossal többet tett a magyar borturizmusért, mint bárki valaha. És ha Tokajnak meg Villánynak megvolna a maga Rókusfalvyja, akkor talán előrébb tarthatnánk.

Offtopik ps.: Kispályásügyekben nagyon illetékes öcsém szerint az idei borászok-politikusok futballmeccs ­ idétlen ötlet, imho ­ olyan szintű taplóságba torkollott, amilyent barátságos meccsen ritkán látni: kurvaanyazásás, szándékos lerúgás, verekedésközeli helyzetek. Persze, hogy a politikusok bunkóztak. Konkrétan ez e.

Tudta-e Ön, hogy csütörtökön nem lett Kalifornia hivatalos borfajtája a zinfandel? A szenátusi határozat csak azt rögzítette, hogy a zinfandel az állam történelmi szőlőfajtája, de a hivatalos állami itemek listájára (egy madár, egy lepke, egy tánc és egy fűféle mellé) nem kerülhetett föl, mert a szőlősgazdák (cégek) egy része erősen fúrta a dolgot, mondván, más fajták/termékek hátrányba kerülnének, ha kiemelnék a zinfandelt, és hát más jó bor is van az államban. A történelmi fajta státusz viszont elvitathatatlan, hiszen a zinfandel szinte együtt nőtt föl az állammal, az aranyláz idején került Kaliforniába, és mára elterjedt az állam minden bortermő vidékén.

A web2.0 forradalom robog tovább a borúton: közösségépítés, blogolás, webkritika egyhelyen, plusz epinion.com-szerű (illetve azt meghaladó) minősítési rendszer: corkd.com. Ha most mi, hős borhazafiak megrohannánk ezt az oldalt meg majd még az alakuló újakat (lesz itt még, nyugi!, nekünk is van egy félkész), abból alighanem nagyobb bormarketing kerekedne, mint amire az AMC minden milliárdjával (vagy százmilliójával) képes. Alighanem ez lenne a legolcsóbb és leghatékonyabb módja annak, hogy valahogyan belenyomjuk a világpiac agyába: igenis léteznek magyar borok. Na, mindegy. Azt nem is remélheti senki komolyan, hogy illetékes helyen egyszer csak fölfigyelnek, hiszen tudjuk, hol élünk.

Alighanem gyümölcsnapon, ragyogó napsütésben, friss levegőn, jó társaságban remek borokat kóstoltunk. Az emelkedett hangulatot még a poharainkat kamikazeként megcélzó alkoholőrült bogarak sem tudták elrontani. A Solus továbbra is méltó a nevéhez. De Kovács Nimródét is megjegyeztem.

Tudom, hogy szánalmas hóbort, de élek-halok az összehasonlításokért. És úgy látszik ebből a betegségből már soha nem fogok kigyógyulni. Szóval, változatlanul érdekel, hogy az általunk nagyra becsült magyar borok hogyan állnák meg a helyüket a nemzetközi mezőnyben. A feltételes mód azért indokolt, mert a magyar vörösök nem alkotják a nemzetközi mezőny részét. Annyira ismerik őket Európában (a nagyvilágról már nem is beszélve), mint nálunk a bolgár vagy a görög borokat (amelyeket viszont nemzetközileg is jegyezgetnek). Vagyis az összehasonlítás ránk vár. És ez igazán kellemes feladat.

A Királyudvar furmintja persze klasszis, már amennyire 2004-től telt. Majdnem somlai, de aztán meg mégsem.

A XII. Szegedi Borfesztivál borversenyének abszolút győztese: Vylyan Montenuovo Cuvée 2003 94,6 pont.
A legszebb fehérbor: Szőlőskert Pinot Grigio 2005 93,8 pont.
A legszebb vörösbor: Polgár Elixír Cuvée 2003 93 pont.
A legszebb desszertbor: Pannon Tokaj Késői Szüretelésű Édes Furmint 2003 92 pont.

Inkább szórványos, mint szokásos kalauzunk újabb kiadással jelentkezik. Azzal a szándékkal vágtunk neki a frissítésnek, hogy ezúttal drákói szigorral ritkítunk, de hiába volt bennünk meg a löttyös indulat, mire végeztünk az összesítéssel, a lista ismét jelentősen bővült. Nem vállalkoztunk arra a sziszifuszi munkára, hogy ellenőrizzük, vajon az internetes nyilvántartásokban szereplő borok valóban kaphatóak-e, tehát a kedves Olvasónak meghagytuk a pofáraesés jogát, amit ezúton a kereskedőkre hárítunk, ill. „a gyűjtés szép szenvedélyének örök kockázataként” posztulálunk. Egészségünkre!

Posztunk tárgyába a közelmúltbéli „Zwack Open”-en botlottam. A Lisiczákról ezidáig valószínűleg kevés borissza hallott, én sem. A mások keze alá dolgozás után a család most látta elérkezettnek, hogy saját nevükön jelentkezzenek a piacon, és a bemutatott borok minősége alapján van helyük a magyar nap alatt. Én drukkolok nekik.

Ezt a bort lehetetlen lett volna nem szeretnem. Mégis vérig sértődnék, ha valaki azt állítaná, hogy csak azért kortyolgattam olyan áhítattal, mert a koldorcsa számomra mágikus név. Egy ’94-es Col d’Orcia Olmaiának köszönhetem ugyanis Toszkánát és a brunello-rajongást.

Európában túl sok a szőlő, Brüsszel visszafogná a tömegtermelést. Amerikában szigorú az évjáratszabály, hozzáigazítanák az európaihoz. Kétharmadára esett vissza az ausztrál exportborok ára. Három hír.

Május 20-21-én ismét Pincefesztivál Etyeken. A Pannon Bormíves Céh és a Vindependent szakmai (valamint Habsburg Ottó és Jenő fő-) védnöksége alatt zajló borheppeningen szinte minden jelentős magyar borász és borászat képviselteti magát. A mindenki által ismert villányi és szekszárdi fősodor (Gere Attila, Vylyan, Tiffán Ede és Zsolt, Bock, Malatinszky, Takler) mellett kézmíves, különleges ízvilágú borokkal is találkozhatnak a jóra szomjazók (Németh Attila, Ráspi, Fekete Béla, Tokaj Kikelet, Demeter Zoltán, Györgykovács Imre, Laposa, etc.), de ott lesznek a minőséget + egyediséget megfizethető áron kínáló középpincék is, mint pl. a St. Andrea Borászat, a Heimann Családi Birtok, a Weninger Borház vagy Vida Péter.

Rossz évjáratokban nehéz igazán jó borokat készíteni. Vagy ha mégis lehet, problémás a jókhoz hozzájutni. Bordeaux-val egyebek mellett az a gond, hogy a 2000-esekkel például szinte lehetetlen mélyebben megismerkedni. Így legutóbb is azzal főztünk, amink lett.

Minthogy a Tisza némi habozás után nem gyalulta le Szegedet, idén is lesz mit megünnepelni. A hagyományos városnapi kulturális események közül a művelt alkoholista szempontjából mindent visz a XII. Borfesztivál (május 16-21). A mulatschag Szeged főterén, Isten szabad ege és évszázados platánok alatt zajlik, ahol balzsamos a lég, nincs beléptető rendszer, nem gyötörnek bilétákkal és még ülni is lehet. Amennyiben az időjárás jól viseli magát és a szúnyogokat sikerül otthonmaradásra bírni, akkor természeti adottságai alapján ez az ország legjobb borfesztiválja. Barátságos emberek, szép környezetben, szórt fényben szép borokat kóstolnak. Aki már régóta tervezte, de nem tudta, hogy mikor látogasson Szegedre, az a jövő hétvégére időzítsen!

A borfeszten kívül koncerthegyek, folklórfeszt és hídivásár.

Mióta Takler Ferenc az Év Labdarúgója lett 2004-ben, annyit írtak róla különféle bor- és egyéb szaklapok, hogy felesleges szócsépelés volna itten bemutatást, vagy bármi hasonlókat írni róla. Hisz mindannyian tudjuk, hogy mennyi baja volt a visszaigényelt de meg nem kapott ÁFA-val, hogy a merlot náluk a családi kedvenc, és hogy patikamérlegen, valamint komoly családi viták során dől el a Takler-borok stílusa. Azt a népi anekdotát kevesebben ismerik talán, mikor is a körzővel rajzolt Lennon-szemüveg első számú hazai manifesztációja, megasztárok és megaslágerek szellemi atyja, Presser Gábor zenész a Vylyan pincészetnél járt a magyar Decanter életmódmagazin szervezésében, azt pedig végképp nem tudja talán senki sem, hogy mi köze van ennek a Takler-pincészethez, de talán egyszer ez is kiderül.