Nagylelkű és dupla borhűtős barátunknál jártunk, aki eredetileg néhány ’99-es magyar klasszikusát akarta próbára tenni. A vendégek teljesen véletlenszerű, de minőségi borfelhozatalából ütős kontroll csoport állt össze. A délutánt azonban nem egy „Kopár”, hanem a ráadásban felszolgált „Nagyszamár” aranyozta be.

A legendás 1976-os párizsi kóstoló transzatlanti felújítása elé újabb és újabb akadályokat gördít a bordeaux-i elit. Mint arról már beszámoltunk, az óceán két partján szimultán kóstolóval emlékeznek a harminc évvel ezelőtti borvilág-rengető eseményről, amikoris egy vakteszt során a francia borértők a vörös és a fehér kategóriában is amerikai győztest hirdettek.

A hárslevelűk leverték az olaszrizlingeket, de nem ezért véltem többedmagammal sauvignon blanc-oknak őket – számomra ez az egyik tanulsága az első Aranytőke Borszemlének, amelyen Lőrincz György meghívása nyomán bíraként vehettem részt. Az Egerszóláti Olaszrizling Borlovagrend által meglepő módon Egerszólátra szervezett versengésen a fehérborok domináltak mennyiségileg, a veresek minőségileg, a termelői és a versenybor-kategória keveredett, és fájdalmasan sok volt az értékelhetetlen minta.

Az eddigieket messze felülmúló helyszínen, a fővárosi Gundel étteremben rendezték meg a Tokaj Renaissance Egyesület idei évjárat-bemutatóját szombaton. A terem kellően tágas volt, a terasszal összenyitva a szellőzést is biztosították. (Azt nem tudom, mikor érjük el, hogy a dekoratív hölgyek illatfelhőikkel ne zavarják meg a borok élvezetét!?). A fő csapásirányt a 2002-es édes borok jelentették, de a szárazakból is szép volt a felhozatal. Kitűnő sajtokat lehetett párosítani a borokhoz a sajtbüféből, ahol frissen sült kenyerekkel támogatták meg a markánsabb, kézműves tejtermékeket, és finom ásványvízzel lehetett frissülni.

Miután az Albert gazda által kóstolt piemonti csodák sokak érdeklődését és irigységét felcsigázták, amit aztán az árak láttán a szomorú kiábrándulás vagy a forradalmi öntudat fellobbanása követett, elhatároztam, hogy körülnézek a megfizethető Barolók, Barbarescók és Dolcettók világában.

Németh Attila gyorsan közismert lett, de a lendületes bevezetést nem követte dinamikus tárgyalás. Pedig a módszerek kézművesek, a borok jók. Igaz, maga Németh is úgy tartja, útjai elején jár.

Amikor az érdeklődő töményen belekóstol a világ legjobb boraiba, azonnal rájön, mennyi mindent nem tud. Ez jó. Nem győzöm ismételgetni, hogy tanulni kell. Pláne, hogy ez még élvezetes is. Nem kevéssé. Egon Müller, Robert Weil, Paolo Scavino, Chateau de Beaucastel, Comte Georges de Vogüé – ők voltak számomra a legérdekesebbek az első bécsi Világborfesztiválon.

Hétvégémet a honi kékfrankisták krémjének két 2003-as képviselője édesítette meg: egy Takler „Noir Gold” és egy Ráspi. Egyik szebb, mint a másik. De köszönőviszonyban sincsenek egymással, és vakon aligha tudnám megmondani, hogy kékfrankosok. Ez azonban az élvezeti értéken mit sem rontott.

A pinot noir fontos kedvencünk nekünk, de még tanuljuk a fajtát. Hogy minél gyorsabban menjen ez, megvakkóstoltuk az aktuális magyar felhozatal jelentős részét, noha nem az egészét. Nagyon vidámak nem lettünk, mert lehengerlő tétellel nem találkoztunk. Lőrincz György Szent Andreája persze nagyon jó.

Jópofa dolog ez a biodinamika, de kit érdekelne, ha a borok csapnivalóak volnának? Másrészről hajmeresztő dolog ez a biodinamika, de ha a vudu szertartásokat lehántjuk róla, akkor ez valójában az ipari jellegű mezőgazdaság elleni lázadás. És aki kóstolt már hipermarketes paradicsomot, annak aligha szükséges magyarázni, hogy a fotogén megjelenés nem minden, és talán mégsem teljesen hülyék azok, akik bizalmukat a kukacos gyümölcsbe és a ronda paradicsomba vetik. Jóindulatú megközelítésben a biodinamika radikális biogazdálkodás, és ha az eredmény zamatos, akkor én mint fogyasztó már nem is turkálok tovább Rudolf Steiner szennyesében.

Április 29-én, szombaton negyedszer vágnak bele a legnevesebb hegyaljai termelőket tömörítő Tokaj Renaissance Egyesület-tagok az aktuálisan piacra kerülő aszúévjárat nagyszabású bemutatásába. Ezúttal azonban nemcsak a 2002-es nemes édesek, hanem az örvendetesen gyarapodó szárazfelhozatal is hangsúlyosan kerül az úgynevezett terítékre.

Egy magányos hang a dicshimnuszok ellenszelében siratja a 2005-ös bordeaux-i évjárat egy negyedét. A szerző szerint az újvilági nyomulástól és a francia borágazat válságától megzavarodott termelők egy része nem tudta kihasználni a természet ajándékát, és a tökéletes termésbe is belepiszkáltak, hogy sufnituninggal még dögösebb bort kapjanak. Jane MacQuitty egy agent provocateur vagy sasszemű megfigyelő?

Úgynevezett mediterrán borvidékünk, a vörösborbarátok kedvence útelágazkodáshoz érkezett. És én összehoztam őt Burgenlanddal. Hiszen ismételt felfutásához más sem kell, csak sokkal több jó termelő, kedvezőbb árak és eredeti ötletek. A siker receptjét egyszer már megtalálták, de azóta lejárt rajt a dátum. Kéne másik. Kisujjukból kirázzák. Vagy nem.

Roberto Voerzio 2001-es Barolo Rocche dell' Annunziata Torriglionéja lett a Művelt Alkoholista visszamenőlegesen rövid, de előremenőlegesen remélhetőleg hosszú történetének első tízpontos vörösbora. A nebbiolóról már akkor áradoztam, amikor még sokkal kevesebbet tudtam róla. Azáltal, hogy sikerült elmélyednem valamelyest a rejtelmei közt, még lelkesebb lettem.

Ezek az újvilági szörppancsolók soha nem érhetnek a nyomunkba. Félreértés ne essék, mi is ezerféleképpen tudjuk elbaltázni a borainkat, de azért van abban valami, hogy ez a szélesen vett bordói-burgundi szélességi sáv és a szőlőből készült bor az igazi. Ha nem műtanninokkal, fordozmó gépekkel, stb. szélhámoskodunk a pincében, hanem vesszük a természet jelzéseit, és a munka dandárját a szőlőben végezzük, akkor itt világszép borok születhetnek.

Titokban mindig azt remélem, hogy akár a kereskedelmi láncok polcain is gyöngyszemre bukkanhatok. Persze nem a már ismertekre gondolok. A szerencsémet ezúttal a Metro áruházban kísértettem (megjegyzem: összességében sok borkereskedő portfoliójával dolgoznak, áraik nem sokkal magasabbak a szakboltokénál, a tárolásra sincs panasz, és még a tálalás is elfogadható, viszont a saját erőből felhajtott boraik nem éppen telitalálatok) mintegy 800 forintot kockáztatva. Miért éppen a Bona Borát választottam? A címke jópofa (fekete-okkeres), a termőterület ígéretes, a hátszöveg bizalmat ébreszt.

Bordeaux-ban ugyan minden újabb évjárat az évszázad évjárata, de most becsszóra azt mondják, hogy 2005 mindent visz. Frédéric Engerer, a Ch Latour elnöke szerint “most kellene visszavonulnunk; ezt már nem tudjuk soha fölülmúlni”.

2006. április 15-én, szombaton délben kerül sor a Tavaszi Borfesztivál ünnepélyes megnyitójára a Városháza téren. A három napos rendezvény hátterét a Városháza park és maga a Városháza biztosítja. A kiállítók száma megközelíti az ötvenet. A boron kívül lesznek sajtkülönlegességek, mangalica sonka, szalámi és pástétom, valamint helyben sütött friss pékáru és rétes.

A címszereplő úriembert nem muszáj ismerni, viszont érdemes. Az általa tulajdonolt borászat tavaly ünnepelte 150. születésnapját, nem állítható, hogy visszafogottan. A fő esemény olyan sikert aratott, hogy döntés született: ezentúl minden évben megrendezik a Summa névre keresztelt összejövetelt, ahol két tucat pincészet mutatja be a bemutatandót a meghívott vendégeknek. A 2006. évi naggyűlésre az MA is meghívást kapott.

A tramini kevéssé intelligens fajta, legalábbis annak alapján, amit itthon megtudhatni róla. Azt mondják, írják, Elzászban többre képes, vastag, tartalmas, elegáns és kifinomult is lehet. A mi sorunk elzászija ebből semmit nem mutatott, Györgykovács simán nyert, egy pluszpontot megért, amit hozzátett a bazalt.

A legkevésbé sem hajlott kora ellenére máris legendás Balla Géza borai mostantól könnyedén elérhetők így is szélesedő rajongótábora számára. Az Arad-Hegyalján, Ménes vidéken mesterkedő borász – a cég neve: Wine Princess, így keressék – termékeinek forgalmazója, a Ponti Kft. ugyanis bevitte a dolgait a Corába, mint erről saját szemeink segítségével meggyőződhettünk. A mozgalmilag vörös aszúként tisztelt Kadarisszimáért mintegy 6500, a száraz – mindeközben sűrű és izgalmas – kadarkáért hozzávetőleg 3500, a hasonlóképp lendületes pinot noirért csupáncsak nagyjából 2500 forintot kell fizetni. Villányi borversenyen szerzett – a nyájas olvasóval bőkezűen megosztott – benyomásaink szerint utóbbi kettő vígan megéri a pénzét. Hajrá.

A chianti egy perpetuum mobile: valamikor megpöckölték az idők kezdetén, és azóta pörög a brand. Pedig a fonott palackban árult dömping chianti, a "fiascho" az olasz borászat szégyene, és a régió legjobb termelői gyakran tájborként palackozzák a legszebb boraikat.

Jó sok savval, a szokásosnál kevesebb harmóniával, de jelentős ígéretekkel találkozott a Művelt Alkoholista méltán népszerű száguldó riportere Tokaj-Hegyalján. Csite pontosan féltucatnyi birtokot járt be, és kóstolta végig a 2005-ös hordómintákat, csakis azért, hogy a nyájas olvasó minél kerekebb képet kapjon a közeljövőről.

Ha Villány, akkor cabernet sauvignon - tartja a mondás. Ha cabernet sauvignon, akkor 2003 - kontrázik a másik. Ha Villány, akkor Gere Attila - így a harmadik. Ha tehát Gere Attila 2003-as villányi cabernet sauvignonjával (hovatovább barrique) találkozik az ember, minimum azt várja, hogy csilingelő angyalkák szálldossanak a feje körül, s az Édenkert összes ízét és finomságát e borba sűrítve magáévá tegye. Ha aztán ez mégsincs így, okolhatjuk az Édenkertet.

Borzalmas oportugízerek, kitűnő kadarkák, vadítóan sűrű pinot noirok – egészen röviden így foglalható össze privát mérlegem a villányi borvidéki borversenyről, amelyen a szervezők jóvoltából bíraként volt szerencsém szerénykedni. Ha a nyájas olvasó amúgy jó borokat egyenesen szuperzseniálisnak szeretne találni, kóstoljon előttük 2005-ös, almasavbontatlan hordómintákat. De ki a fene az a Bánfalvi Géza?