Korábban már okoskodtam a vakteszt hasznáról és káráról, és most újfent megtapasztalhattam, hogy nagy borokat vaktesztben kóstolni bűn, vagy legalábbis kiszúrás magunkkal. Az élveboncolásért gyönyördeficittel fizetünk. Minél tárgyilagosabbak vagyunk, annál frigidebbek.

A kadarkahelyzet folyvást fokozódik. A világfajtáktól megcsömörlött, enyhén bornacionlista közönség (amilyenek mink is volnánk) szomjazza a kadarkát, mint kvázi nemzeti fajtát, a borászok kapkodva kísérlezetnek és találgatnak: vajon mitől lett nemzeti legenda ez az izé? Milyen lehetett egykor, amikor az ország vörösborszőlőinek jó kétharmadát adta? Valami de luxe kocsisbor ez, vagy nemzetközi minőségre is képes magyar pinot noir? Fogpiszkáló, ha el nem baszom?

Az Ikon egy kurva jó vörös kurva jó áron. Kis magyar abszurd szentségtöréssel és feltételes happy enddel. Hogyan lehet egy 1350 forintos borral a tízrugós 2002-es Gere Kopár aromavilágát fölidézni?

Orbitális ív a kétpontos oportugízertől a nyolcpontos Grande Sélectionig, az érdektelen olcsótól a Villány újrafogalmazásának sejlő szuperdrágáig. Végigvizslattam a Tiffán-pince úgynevezett derékhadát.

Miért kerül az a bor, amelynek önköltsége jó, ha 1.500 ft körül van, 7-10 rugóba? A borászok vagy a kereskedők kapzsiságát mint túl nyilvánvaló okot én kezdettől fogva kizártam, mint ahogy a vevők szándékos felbőszítése sem tűnt ésszerű indoknak. De akkor miért? Hosszas töprengés után oda lyukadtam ki, hogy a "megfizethetetlen" bor valójában agyafúrt reklám-fogás. Amikor egy borász piacra dob egy arcátlanul árazott tételt, mindenki fölkapja a fejét, és azt kérdezi: "Ki ez az újabb hólyag?"

Felfele kerekítve ezer hektár és százezer hektó per év. Közte olyan is, nem szerény mennyiségben, amit literenként 25 centért lehet elsózni exportilag. Ínséges idők. De nem ezért szeretjük a nagyrédei Szőlőskert Rt.-t. Hanem például a Cool Ridge Chardonnay-ért, amely a legjobb ár/értékű példányok egyike korunkban és napjainkban egyaránt.

Az eheti bormatinéban egy kakukktojás, egy védhetetlenül személyes kedvenc: a Brunello di Montalcino. A kimosdatott kocsisbor.

Tudom, hogy kőzápor fog zuhogni a fejemre, amiért egy számunkra nem is létező fajtáról merek szólni, de a szerelem vakmerővé tesz. Enyhítse bűnömet, hogy Montalcino egy elérhető álom: tőlünk mindössze félnapnyi autóút, és Toszkána szépsége nem igényel különreklámot (2003-ban a Wine Spectator olvasói a világ legvonzóbb borturizmus célpontjának választották.)

Fehérben is összedobtuk, amink megvolt, édesben dettó, az jött ki, amit alant olvashatnak (és egy árva rosét is a kosárba löktünk). Noha nagy erőkkel próbáltunk jelentőset meríteni – hiszen pompás műveltségünknek és elharapódzó alkoholizmusunknak hála számtalan mester több ezer munkája okozott örömet nekünk az elmúlt egy-másfél évtizedben –, végül mégis úgy döntöttünk, hogy a szűkebbre szerkesztett változatot tárjuk az ezerfejű caesar ítélőszéke elé. Hadd tegyék hozzá nyájas Önök azt, amit fontosnak tartanak még. A lajstrom nyilván folyamatosan bővül a jövőben, kóstolunk tovább, vacillát nem ismerve. Külön köszönjük az említettekhez képest egyéb beszerzési helyekre, kedvező árakra vonatkozó információkat, akár itt, a fórumban, akár levélben. Olvassanak, szidjanak, dicsérjenek, igyanak!

Azt ígértem anno cedenbál, hogy fehérekkel fogok nyomulni itt, kéz a kézben, kiegyensúlyozandó a vörösvedelő kollégák tobzódását. Ehelyett esszézgetek az utóbbi időben, meg kérdéseket vetek fel, vagy következtetéseket vonok le, vagy mi. Átmenetileg megjavultam: baráti közreműködéssel átrobogtam öt jó példányon, meg egy hatodikon, ráadásként. Így fél tucat van dicsérve alant, szolidan.

Listánkon azok a vörösborok szerepelnek, amelyeket jól ismerünk, és jó szívvel merünk ajánlani. Hőn reméljük, hogy ismereteink gyarapodásával arányosan kalauzunk is tovább bővül.

A Kárpát-medence Michel Rolland-ja, Rudolf Krizan, aki többek között az Etyeki Kúria és Luka Enikő borait tuningolja szenzációs elismerésben részesült. Az általa gondozott Schloss Esterhazy Tesoro 2003 előbb a Regional Trophy-t ('regionális kupa') hódította el a Decanter World Wine Awards ('világbor-díj') 10 GBP fölötti vörös küvé kategóriájában, majd a Regional Trophy nyertesek szuperkupáját is begyűjtötte. Vagyis a verseny legjobb 10 GBP fölötti vörös küvéje lett. Gratulálunk!

Az alábbiakban némi magyarázószöveget és referenciát találnak a Művelt Alkoholisták borpontozási szokásairól/hoz. Ez a nagyképűen pontozási rendszernek nevezett valami nem a parkeri hiperszenzitív (már ha az), ultraszofisztikált módszert adaptálná, hanem. Egyszerűen, érthetően próbál értékelni. Úgy gondoltuk, hogy egytől tízig bőven elég osztályozni, még a félpontokat, tizedeket is kizárhatjuk, ennél pontosabb értékítéletre nem vagyunk képesek, de azt hisszük, hogy a fogyasztóknak (mert nekik szól ez az egész izé) sincs szükségük 13,67 pontokra vagy négyzetgyök píre. Skálánk tehát tízes, az 1 és 2 pont a selejt, az ihatók 3-tól jönnek. Az egyes pontszámok mellé száraz fehér-, száraz vörös- és természetes édes- referenciaborokat is írtunk, hogy érthetőbb legyen a dolog. (A vörösöknél és a fehéreknél nyilván más-más viszonyítási rendszer érvényes. A desszertboroknál meg pláne.)

Érdemes-e spájzolni a magyar kultborokból? Lassú érés, gyors öregedés, reménytelen platói szerelem, barrique-olt víz a sokezrekért vesztegetett palackokban. Summa summarum, szűztermésből nem lesz óbor. De mégis mi lesz a Kopárból két év alatt egy lakótelepi beépített szekrényben?

A Borok a hiperből rovatunkat két pedigrés olcsó borral indítjuk: mindkettő a részben az Antinori márki tulajdonában lévő és a néhai Gál Tibor szakmai felügyelete alatt cseperedő Bátaapáti birtokról származik. Ráadásul az egyik pimaszul olcsó.

Kövezzenek meg, de én hiperben is szoktam bort vásárolni. Nem is ritkán. Hobbim a spórolás. De az ezer alatti boroktól félek. Márpedig a Mozaik csak 745ft, és mindjárt 3 is van belőle: fehér, vörös, rosé. Sőt, akinek derogál a hiper, megveheti a Bortársaság üzleteiben is ugyanennyiért. Én a vöröset régebbről ismerem, és most kipróbáltam a fajtiszta kékfrankost, ami éppen kétszer annyiba kerül.

Nem Michelin-csillagok közt született, szarvasgombafüggő gourmet-k volnánk (bár lehetnénk!), hanem Művelt Alkoholisták, így többnyire nem nagyon pepecselünk étel-bor párosításokkal, mint az ultrakifinomult szaksajtó. Esetenként kísérletezünk, persze, és nagy az öröm, ha sikerül találni valami igazán nyerő párost.

Nehéz dolga van annak, aki 1500 forint alatt akar itthon jó bort inni, valamiért elhitették velünk, és mi jól becumiztuk, hogy kétezer forint alatt nincs tisztességes vörösbor, és nem is termelhető. Kicsit utánaszámolva, termelőkel csevegve gyorsan leesik azért, hogy klasszikus módon a kereskedők kaszálnak egy rendeset, mint a kolhozok idején a kalákák.

A Napi Gazdaság szerint duplázni szeretné[l Azért ide - a Figyelőre - a link, mert a Napi fizetős.] orosz exportját a Tokaj Kerekedőház Rt. Minden politikus kedvenc borászata, a "Nemzeti Kincs" jövőre egymillió palacknyi bort szállít Ivánnak. Arra mondjuk kíváncsiak lennénk, hogy milyen bor lesz az.

Kovács sommelier virított egy Buttler-bikát a csütörtök esti Fábry-showban. Nekünk egy másik, nem kevésbé drága, de sokkal törékenyebb Buttler-bikához volt szerencsénk. Trend lesz abból, hogy 2003-as vörösök bebüdösödnek alig fél év alatt? Mi lett a gyönyörű virágillatú, elegáns bikából? Janus-arcú Buttler-bikavér quo vadis? Qui prodest? Quid nunc? [l Quod scripsi, scripsi]

Tesco gazdaságos beszerzésünk működött. A szeptemberi akcióban féláron vásárolt Vylyan-féle fantázianeves zweigelt még iható állapotban van, bár túl a csúcson. Mitológia, sziszifuszi májtépés, George Best és soha meg nem roppanó savgerinc.

A színérzékeny amerikai boksz-rajongók a hatvanas évek óta reménykednek abban, hogy lesz még fehér nehézsúlyú bajnok. Ez a soha be nem teljesülő remény sorra vetette felszínre a címmérkőzéseken rendre cipóra vert fehérbőrű kihívókat. Az ő gyűjtőnevük lett a great white hope, a 'nagy fehér reménység', ami az ikszedik kudarc után már inkább egy burleszk szerepre kárhoztatott sziszüfoszt jelölt, mint tragikus hőst.

Én, ha pannon borsoviniszta volnék, fölösleges pénzemet a kékfrankosra tenném. Úgy érzem, hogy ez az egyetlen vörös fajta, ami némi jóindulattal magyarnak mondható, és van esélye a nemzetközi sikerre.

Kiharcolták nagynehezen a krízislepárlást az EU-nál, de közben a borfelesleg nagy része eltűnt. A Népszabadság cikke szerint az Alföldön márciusban még több mint kétszázezer hektó eladatlan bort jegyzett föl a a hegyközség (muhaha), legutóbb már csak hetvenezer hektónyit találtak. Nem pontosan értjük, mit akar mondani a cikk, tessenek elolvasni, hátha. (Országosan 400 000 hektónyi bor tűnt el az eladatlan készletekből.)

Idézzük viszont a tudósítás végére biggyesztett szöveget: "A magyar krízislepárlással kapcsolatban Brüsszelben állítólag attól tartottak, hogy az adóeurókból pancsolt borból készülne ipari szesz. A magyar szakemberek szerint csak hozzá nem értők állíthatták, hogy krízislepárlással akarjuk eltüntetni a hamis borokat. Az EU ugyanis kizárólag a kereskedelmi forgalomra alkalmas, az Országos Borminősítő Intézet által bevizsgált szőlőborok lepárlását támogatja." Hát azért az már mekkora muhaha, hogy amit az OBI bevizsgált és engedélyezett, az nem lehet hamis. Ilyen alapon nem lehetne kereskedelmi forgalomban hamis bor, ugye. Pedig van. Szóval nem annyira hülyék azok ott, Brüsszelben, mint amennyira hinni szeretnénk.

Mottó: "Hétputtonyos aszú készítése a hagyományos eljárással fizikailag lehetetlen, a hetedik adag szőlő ugyanis egyszerűen nem fér bele a hordóba."
(Hegyalja: az Év borásza cím egy évjáratért, Népszabadság, 2005. június 2.)

Tökéletesen és menthetetlenül ostobák vagyunk. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy amit mi már tudunk, azt más is, és rég túljutottunk az evidenciák fel- és megismerésén, tehát végre felfelé vezet az út. Tokaj-Hegyalján, legalább. Hát, a fenét. Elég megpendíteni a témát, és visszakézből felforr a reduktív-oxidatív vita. 2005 végén.

Kóstoltam már Demeter Zoltán-bort máskor is, nem most csodálkozom rá munkásságára – vicces is lenne –, de eddig sosem írtam róla sokat. Most pótolok, mert őt szerettem leginkább a Monarchia Matt International portfóliókóstolóján. Másokat is, persze: német és osztrák veltlinereket, rizlingeket, a Geografico Ferraiolóját, a Townshend cabernet sauvignonját.