A rizling platóni ideája. Fajtajelleg és aranymetszés. Palackvariáció vagy genius loci? Szépség kis testi hibával.

Még a szombati Magyar Hírlapban volt egy jó nagy újságcikk arról, hogyan csinálnak legnevesebb villányi gazdáink presztízsterületet az Ördögárokból. A történetet itten lehet elolvasni ától cettig, külön hangsúlyozandónak tartjuk azonban azt a számunkra vadonatfriss hírt, mely szerint az Árvay János–Sauska Krisztián páros kitüremkedik Hegyalja határai közül, és alaposan beruháznak az úgynevezett mediterrán borvidéken. A duó a főállásban amerikai üzletember Sauska pénzére és Árvay tudására-tapasztalatára építkezve az elmúlt néhány évben több mint száz hektáros középbirtokot hozott létre a borász eredeti rendeltetési helyén. Nem tudunk erről biztosat, de motoszkál valami hírfoszlány az emlékezetünkben, hogy aszondja: Sauska évekkel ezelőtt megpróbált összefogni egy-két jól ismert névvel Villányban, ám ezekből a szövetkezésekből nem lett semmi. Most tehát lesz, másként, mégis.

Tavaly kóstoltam már a bort, barátom kínálta eltakart palackból, sokadiknak a sorban. Tetszett simasága, gyümölcsössége, egyszerűsége, de 3000 fölötti ára nem. Mégis besztbáj – hogyan is, alant kiderül – bár az idő vasfoga belemart már a bor testébe, és kiszemezgette a legjobb falatokat.

Összegyűjtöttünk tizenhat furmintot, Hegyaljáról, Somlóról, és összekóstoltuk őket vakon jól. Mint ilyenkor mindig, jöttek a meglepetések csűstül. Szepsy István három bora közül kettő a vert mezőnyben zárt, és csak az kapaszkodott dobogóra, a 2004-es Lapis, amelyet egyébként a mester nem is volt hajlandó forgalomba hozni. Van győztes is: a Füleky Pince 2004-ese – ezt értelemszerűen a Bodóvá lett Bott Judit készítette még, aki azóta családi kispincét igazgat. Kiemelkedőnek találtuk még az Oremus 2003-asának teljesítményét, és dicsérhetőnek Györgykovács Imre, a Béres Szőlőbirtok, a Tokajicum és a Dobogó borait. Noha terjedelmes volt a mezőny, tudjuk, hogy teljes nem lehetett. Ezzel együtt bebizonyosodni látszik, hogy a furmint nem évtizedes érlelésre való fajta.

A világ legnagyobb boros cége machinált, de feldobták, Loosen doktor Amerikában már nemcsak rizlinget, hanem pinot-t is fog készíteni, a japánok meg kifejlesztettek egy robotot, amely nem kóstol, ám elemez. Kis hírek a nagyvilágból.

Elborult szerzőink, olvasóink és hozzászólóink nagy örömére megnyílt az első olyan vinotéka Nagy-Britanniában, ahol kizárólag organikus módon készített borok kaphatóak. De a 21. századi technika rajongóinak sem kell szomorkodniuk: itt a legújabb hangos borkalauz, amely révén az iPod-tulajdonosok okosodhatnak nagyon.

Egy telivér rizling finom extrákkal Figuláktól és egy decens villányi próbálkozás szépen csomagolva. Kalandozások zellerszárbeütéssel és komor férfihúggyal.

Jarno Trullit, azaz a részben a családja által birtokolt Podere Castorani borait összeresztettük vakon két villányival. A taljánok taroltak: a Forma–1-ben visszafogottan teljesítő versenyzőnek ezúttal könnyebb dolga volt, mint Schumacher Mihállyal, a legnagyobbal szemben szokik lenni. Ám hagyjuk a párhuzamokat, a Vylyant és Günzer Tamást csak azért sem hasonlítjuk Baumgartner Zsolthoz.

Véget ért a két szűk esztendő, felesleges szomorkodni, idegbetegeskedni, a többé-kevésbé vacak 2004 és 2005 után végre olyan fejlemények jönnek selyem lépteken, amelyek révén "a legjobb évjáratokkal vetekedő borok kerülhetnek palackba a szőlőbarát időjárásnak köszönhetően". Erről a Napi Gazdaság igen alapos – akartuk mondani: terjedelmes – cikkéből értesültünk, amelyet anyalapunk is átvett jól. Régi szokás ez, borilag nem túl okos újságok szerkesztőinek az ősz közeledtével eszükbe jut, írni kéne valamit arról, mi várható. És írnak. Akkormikor nincs is mit, július végén legfeljebb annak örülnek szegény borosgazdák, ha még nem csesződött el semmi kijavíthatatlanul. Természetesen nemcsak az alapvetés agyrém, vannak apróságok is, Kovács "Szent Gaal" Tiborból például borász lett hirtelen, és míg egy helyütt a nagy meleg előrehozza a szüretet, másutt akadályozza az érést. És ebben a szellemben tovább. 2006-ról egyébként ebben a pillanatban annyit tudni, hogy ocsmány volt a tavasz, amihez képest valóban nagyon pompás a nyár. Ám mint mindig, most is az augusztus, a szeptember és az október dönt el mindent – valamint a szőlész és a borász munkája, egyedileg, értelemszerűen.

Kajatéma, de fontos, illetve jó: Molnár B. Tamás a Magyar Nemzet hétvégi mellékletében A 100 legjobb magyar étterem című Népszabadság-kiadványt és a magyar Decanter étteremkritikáit ekézi súlyosan. Kitűnő cikk, mint Molnár B. minden írása. Természetesen ebből is süt, hogy a szerző ötvenszer műveltebb, tájékozottabb gasztronómiai ügyekben, mint bárki, aki megszólalt a témában az utóbbi harmincöt évben. Molnár B. cikkeiben szembesíti a magyar vendéglátást a hazugságaival, ön-és sima csalásaival, fölényes szakmai tudással oszt ki botcsinálta kritikusokat, kis magyar sztárséfeket, és irtja a magyar vendéglátás sötét évtizedei alatt kialakult babonákat, téveszméket. Molnár B. vezeti a szellemi harcot a magyar gasztronómia megújításáért, és mi boldogan menetelünk mögötte. (Sajnos a cikk, amely miatt ez a bejegyzés íródott, még nem érhető el a Magyar Nemzet weboldalán.)

Minden idők legjobb sauvignon blanc-ja és legjobb shiraza – legalábbis privát praxisomban. A vesszen az Újvilág! jelszó ütemes ismételgetése helyett rút hajbókolás fejeződik ki az alábbiakban. Ez van, érje szegény fejemet háncs és megvetés.

Szinte minden említésre méltót megírtam már a Lisicza-pincéről nemrég, mégis megérdemlik, hogy újra sorok töltődjenek le a böngészőkbe róluk. Kábé egy hete jártam náluk Helesfán, amely nem szerepelt előtte a boros térképemen, még ha tudtam is, hogy a közeli Mozsgón az Ebner-művek zakatolnak.

Óvilági boríróknak tuti tipp az amerikai cult cabernet-ken verni a port, haladók kiegészíthetik a renegát bordeaux-i garagiste-ok ostorozásával, mi pedig hazai csúcsmerlóink árát látva kapunk a repülősó után. De hát a kaliforniaiak és az extraktfixációban szenvedő bordói törpék, a villányi/szekszárdi svábokról most nem is szólva, nyeretlen kétévesek a Chateau Pétrus mellett.

Rövid nyaralási fordulóból adódóan összevissza boroztam az elmúlt napokban, hetekben, és megint akadt néhány tétel, amelyekről érdemes röviden szólni, hadd ne feledődjenek visszhangtalanul el. Nagy durranás nem akadt, jegyzetek nem készültek, mégis.

Sebestyén Csaba, a Bortársaság öt és fél hektáros szekszárdi éltanulója bevágta a leckét: latinneves csúcsküvé nélkül a magyar borász félkarú óriás. Még akkor is, ha sváb. (Bár a magyar borász legtöbbször sváb, főleg, ha dél-dunántúli, úgyhogy hagyjuk ezt.) Tehát a Grádussal lett tisztelegve a magyar nyelv oly nagyszerű deákos hagyományai előtt, de hogy aztán ez a grádics föl-e vezet-e avagy lefel-e, vagy hogy minek a foka volna, rangja, izéje, azt most kéne kitalálnunk. Vagy csak egyszerűen rangos küvé? Kiderül az is.

A rizling-alapellátás egyik oszlopa a Nagy Fehér Főnöktől, és egy Mura-zugi kevert a Csörnyeföldi Kézmívestől.

Egy barokkos túlzásokba esett, kézzel mívelt, hedonikus olasz Csopakról, és egy szigorú, de szép vulkanikus a leghosszabb bajszú magyar borásztól. Mindkettő kötelező tananyag.

Hosszú idő után ismét hiperben vettem bort. Nem volt egyszerű dolgom, a Corában próbálkoztam ugyan korábban is, de akkoriban mintha jobb lett volna a felhozatal. Most minden második palackot a Fabók Misi válogatta értően és gazdaságosan. Nekem az ilyesmihez valahogy nincs bizadalmam, pedig jó áron(<1000) árulják őket, igaz, a termelőknek csak egy részét ismerem. Végül remegő kézzel a Figuláért nyúltam.

A 2005-ös bordói árak láttán az überlikvid amerikai borbuziknál is szakad a cérna. Pedig a Parker-pontok megvannak. Bordóit azonban egy magyar csúcsküvé árából is lehet vásárolni, előjegyezni, csak okosan kell adatbányászni. Néhány tipp azoknak, akik olcsón szeretnének nagyot élvezni.

Nemrégiben egy mélymagyar barátom a jelenlétemben szerelmi vallomást tett az orientális fajtáknak. A kadarkával ölelkezni és hemperegni akart, az azonban kiesett, hogy az olaszrizlinggel milyen pajzán tervei voltak. Nekem minden fehér új, és a rajnai magasztalása és az olasz rezignált eltűrése után egyre meglepőbben tapasztalom, hogy én igenis szeretem ezt a ránk szabott rizlinget. Ezért elhatároztam, hogy belső használatra fölvázolok egy térképet a jelenleg piacon lévő ismertebb és elismertebb rizlingekről, majd meglátjuk meddig hajt a kíváncsiság.

Körtvély és fa. Chardonnay helyett háztáji viognier Gál Tibor nyomdokain. Izgalmasabbnak tűnik, mint bármely más szekszárdi fehér. A lányok nagyon szeretik.

2004 jóval jobb volt, mint azt sokan gondolják és mondják, állítgatja mostanában Vesztergombi Ferenc, a 2003-asaival a nagyok közé visszairatkozott szekszárdi vörösborász. Nemrégiben megkóstoltam négy reprezentatív példányt a véleményes négyesek közül. Mit ad isten: a kép vegyes. A történethez tartozik: szerintem a Vesztergombiknak mindig is több idő kellett a kiteljesedéshez, és mester és fia most sem próbálja fiatalon agyongömbölyíteni a borait.

Nem érdektelen okoskodás az ABCNewson: vajon mi lesz az egyébként is elég forró éghajlatra települt, az utóbbi három évtizedben dinamikusan fejlődő amerikai borászattal, ha bekeményít a globális fölmelegedés? Az Államok tudományos akadémiája szerint jó eséllyel szopóágra kerül a kaliforniai borászkodás, ami manapság egy év alatt 16,5 milliárd dollárt (pont a magyar nemzeti össztermék tizede) hoz a konyhára.

Természetesen minálunk is erősen kutat az Akadémia, hogy ugyan mi lesz, ha egy-két évtizeden belül megemelkedik néhány fokkal az évi középhőmérséklet, vagy még az is lehet, hogy csökken, a franc sem érti ezeket a bonyolult éghajlati kavarásokat, a lényeg a lényeg: a hiperérzékeny szőlőtermesztésben biztosan drámai változások lesznek. Ha melegszünk, akkor vörösborilag még jobb helyzetbe is kerülhetünk, viszont akkor mi lesz Tokajjal? Szóval van itthon is aggódnivaló bőven.