A Hétszőlő kifejezetten aszúcentrikus birtok, más boraikat mégis jobban szeretem, karakteresebbnek tartom. Nem mintha a csúcskategóriával súlyos gondok lennének – vannak egészen izgalmas munkáik is, mint például az 1996-os hárslevelű aszú –, ám az a benyomásom, a sok tekintetben stílusteremtő borászat ezen a téren még a stíluskeresésnél tart.

Egy ősi fajta boldog jelene. Patinásnak álcázott gasztrobor a globális faluból.

Alder, a Vinográf Ázsia elborosodásáról ír.

A terminal.hu szakmai zsűrije a Bortársaságot választotta az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjének. A kategória elnevezése aligha sikerülhetett volna sutábbra, de mi örüljünk az alkoholisták térnyerésének! Gratulálunk!

Mit ér a bor, ha magyar? Ráspi veri a Lukát, a Léder CS utoléri a Vylyan Vöröset, a Kovászót Kaliforniában keressük, az ifjú Buttler megleckézteti a Montelenát. Egy 6 rugós amerikai hozza a 15 rugós Solus minőségét? Végül elcsattan egy tízpontos. Karneváli hangulat Csite mester kalauzolásával.

Amikor a franciák magukról mondtak ítéletet, és kiengedték a palackból az újvilág szellemét. A trónfosztás meglepő és mulatságos története. Mezítlábas kaliforniai suhancok a francia kékvérűek ellenében.

Időutazás & békeharc: tűzkerék helyett gőzmalmosi kékfrankost a pogányoknak. Bob szélesvásznú víziója az atomrészeg népek barátságáról.

Megkapó történet: két egészen fiatal ember ötszáz kilométerrel odébbról Tokaj-Hegyaljára érkezik, és azonnal olyan dolgokkal hozakodik elő, amelyek egy-két év alatt a világ legfontosabb borvidékének élvonalába lökik a pincét. Ehhez persze kellett egy grófnő, egy dél-tiroli gróf és egy báró – mind borközeliek – pénze is, imaginárius kalapunkat mégis Bott Judit és Bodó József előtt emeljük magasra.

A kadarka a vörösborok Törőcsik Andrása. Legalábbis reméljük, hogy az, és nem, mondjuk, Duró Józsefe. Mindenki sejti benne a magyar géniuszt, a világraszóló tehetséget, de azt még igazából senkinek sem sikerült belőle előcsalogatni; inkább csak ígéret, nagy ígéret - egy-két szép villanás, néhány emlékezetes csel, a döntő pillanatban rendszerint kapufa, elesés, kiállítás, tizenegyes kihagyása -, és lehet, hogy ez így is marad örökre, sőt, ha megszólal mibennünk a nemzeti önismeret, akkor tudnunk kell, szinte biztosan így marad.

A viasz és Amerika fölfedezése után a spanyol tudósok ismét hallatnak magukról: sikerült feltörniük a borszín kódját.

Canberrában az Ausztrál Nemzeti Borshow-nak (ez így kicsit Geszti Péter-es, de mindegy) örülnek a fegyencfiak, és nagyon elégedettek a felhozatallal, még soha nem volt ennyi és ilyen minőségű meg minden. A linkelt kis hírben annak is örül az ausztrál ember, hogy nagyszerű tokay-ok is vannak a jó ausztrál borok között, ami nyilván azt jelenti, hogy ez a névvitás eredetvédés a déli félteke vonatkozásában még csak részeredményeket hozott agrárdiplomáciailag.

Az amerikaiak örülnek a Beaujolais Nouveau-nak.

Az angolok is örülnek a Beaujolais Nouveau-nak.

De az amerikaiak közben a hálaadásnapi pulykához válogatják a bort.

Ő pedig különleges (vagy annak gondolt) borokat, fajtákat, boroscímkéket gyűjt: http://www.winelabels.org/labels.htm

A Spiegelben pedig nagy riport a globalizációtól rettegő európai borászokról. Persze a német lap elsősorban a németekért aggódik, de azért Bordeaux is kap néhány mondatot, sőt tradicionalista és modernista is megszólal. A főhős viszont egy igazi terroirista, Reinhard Löwenstein, a francia kommunistából lett német borász, aki a Mosel partján kíméletlen zöldmunkával, minden technológiai bűvészkedés nélkül termeli rizlingjeit. Marxista múltjából előhalászott minta alapján megszerkesztette a Terroirista Kiáltványt, amely még a fajélesztőket is tiltaná, nem beszélve műtanninról, csipszről és mustsűrítésről. Szerinte a világ borízlése infantilizálódik, és a megagyümölcsösség, sziruposság közhelyeibe fullad. A teljes cikket itt lehet elolvasni angolul (az eredeti német is ott van valahol).

Ideje volt megnéznem, hogy tartja-e magát a 2002-es Solus. Egyrészt, mert számtalan kígyót és békát kiabálnak rá mostanában. Másrészt, mert néhány hónapja dettó beleszaladtam egy nem túl elegánsan érett palackba. Ne legyen egyedül, hozzákóstoltam a Tormaresca 2001-es Torcicodájának másfél évig panelérlelt példányát.

Önológiai krimi. Egy bor, amely szembeszállt a villányi inflációval, aztán kisvártatva nyoma veszett. Hová lett a szépreményű Vylyan Merlot 2003?

A Furmint különleges fajta, mostanság legalábbis nagyon bízunk benne. Egyelőre úgy néz ki, nem alaptalanul...

Közzétették a legtekintélyesebb itáliai borfórum, a Gambero Rosso idei díjazottjainak listáját. (A legjobbakat 3 pohár illeti meg – Tre Bicchieri.)

Mekkora esély van arra, hogy a borászatok evolúciójának győztesei azok lesznek, akik tisztességes áron tisztességes bort kínálnak? Ér valamit, ha én melléjük teszem a garast?

Új szerzőnk, Maestro Bob ajtóstól ront a libaólba. Irdatlan górcsöve alatt nyög a szakrális marketing. Liba + oportó = Merdzsó E-Klasse?

Ha már itt volt Márton, megkóstoltam két újbort. A bozsolézás játék – igaz, jó pénzt lehet keresni vele –, nem kell tehát nagy dolgokat várni a sebtiben összedobott primőröktől. Dúzsi Tamásnak rozéban ehhez képest sikerült igen finomat csinálnia.

Közös álmunk, hogy a nagypolgári szelekció minőségben bedarálja az újgazdagot. Hiú remény. Persze vannak olykor fellángolások, de a rideg valóság az, hogy elszabadult a borinfláció. Két újabb great red hope, valahol félúton a megfizethetőség és az arcátlan árazás között.

Ezer alatt és környékén nem minden fenékig habos torta. Legutóbb áradozásba bonyolódtam a rovatban – joggal –, most nem teszek ilyet. Más kérdés, soha rosszabbat, mint a Hilltop Neszmély Rt. és a Liszt Pince két elemzett produktuma.

A magyar borászat sanyarú sorsát perfektül illusztrálja, hogy a legismertebb és a legelterjedtebb fehér szőlőfajtánkról nem tudunk semmi fontosat. Nem tudjuk, milyen. Melyek a vezető illat- vagy zamatjegyei, mondjuk. Egyáltalán, hogy mire képes. Persze többen készítettek már szép olaszrizlinget. Ám sztenderd még nincs.

Ma ilyen képes napunk van: a minálunk elősorban Monty Python-agytrösztként ismert amerikai (és nem angol!) rendező Terry Gilliam jelentős protokollköröket bonyolított a napokban, Grimm című filmjét promótálandó. (Amerikai kritikusai eléggé lerántották a filmet, egyébként.) Viszont a protokollozásba belefért egy boros kör is, mivel Gilliam jelentős borkedvelő, és állítólag szereti a magyar bort. A vylyanos Ipacs Szabó főborásznak sikerült is itten egy képre kerülni vele, amikor a Majd Leonardban prezentált egy kóstolót a Jelentős Művésznek. Izmos sztori. Ennyi.

Rendes magyar embör rendes magyar kampányában ott a helye a bornak, bezony. Ha bor még nincs is, a borospohár már ott figyel. Nézzék csak Orbán Viktort a hétvégi Szövetségi Gyűlésen:

http://www.orbanviktor.hu/