Nem gondoltam, hogy ilyen zárótűzzel búcsúztatnak Bordeaux-tól. És egy ekkorka verébért, mint én, kolosszális aránytévesztés Kövér Bertát csőre tölteni. (Egy lövés 1914-ben körülbelül 3000 birodalmi márkába került.) De a cél nem én voltam, hanem a pincesöprés és az…
Tignanello tippmix
2010.11.06. 06:19 - alföldi merlot
Lehet, hogy ezt most teljesen fölöslegesen írom. Ez az óraátállítás meg a gyulladás, ami a feleségem fülére ment és a következmények, a szövődmények, azt eredményezték, hogy hetente hatszor hajnali háromkor kelek, és bár ez nálam nem annyira kóros, mint amilyennek…
Mikoron tavaly tavasszal merengtem egyet az erdőbényei és dörgicsei Vivamus pincészet merlot-ja felett, a kommentözönből valahogy az a kép jött le, hogy ez a pincészet ugyan nagy is meg hipermarkecos is, de azért alapvetően helyükön vannak a borai. Főleg amennyiért. Így hát nem…
Kurta hagyományaink szellemében afféle évzáróként idén is megpróbáltunk rendet vágni borgőzös emlékeinkben, azaz listázni 2008 legszebb élményeit. Minden szerző 10 árfüggetlen és 2 ártudatos élményre kapott keretet. A listák összegzésekor derült ki, hogy a láthatatlan…
Időutazás – előre vagy hátra?
Látogatás Emidio Pepénél Abruzzóban
2007.09.26. 08:29 - Az Alkoholisták
Emidio Pepe az olasz biodinamika egyik felkenetlen szentje (egy másikról már írt ezeken az oldalakon Alföldi Merlot kolléga). Borai csillagászati áron kelnek el, a 70-es és 80-as években palackozottakért 150-200 eurót kérnek (az eBay-en találtunk egy 85-ös Montepulciano…
Azok a Gerék még ma is állnak
Óborozás félholt fehérekkel és élő villányiakkal
2007.09.07. 07:13 - Műtannin
Az alábbiakban irdatlan méretű poszt következik egy irdatlan méretű kóstolóról, amelyen jó két hónapja volt szerencsénk részt venni Sz. Kis László jóvoltából. Sz. Kis úr egykori borkollégista, ekképpen 2003-ig a Rohály-féle Borkalauzok kóstolóinak állandó…
Címkék: 1987 1991 1983 kóstolás 1992 1993 1969 vörös fehér négypontos olaszrizling hatpontos merlot ötpontos tokaj furmint kétpontos eger balatonboglár hárompontos gere attila villány pinot noir kékfrankos bikavér hétpontos cabernet franc leányka cabernet sauvignon szamorodni rajnai rizling oremus mátra 1994 thummerer mór muskotály egypontos 1995 1996 polgár tramini pinot gris 1990 1988 1986 katona hungarovin oportó mosel 1985 móri ág eger csillaga vinarium gyöngyösdomoszlói ág mátra kincse hohe domkirche pannonvin szőlő bor winery villányi borrend
30 komment
Megint egy tizenötös számmal kapcsolatos rendezvény, de most villányi vonalon. Volt egy kóstoló, amelyen a Bock-pince mutatta be 1991-2006 közötti készült zászlóshajóit, a Bock Cuvée-ket. Tavaly már megkóstoltam néhányat közülük, de most teljes volt a sor.Becsekkoláskor a…
Nehéz bármi épkézláb dolgot írni egy birtok újkori születésnapjáról. Főleg akkor, ha a tizenötödikről van szó. Az meg nagyon nem könnyíti a feladatot, ha a borászat népszerű, és sokak által ismert. Ráadásul írtam is már róla itten. Így marad a szubjektív vélemény, ami…
Az Egri Borvidékért Alapítvány szervezésében, még a nagy össznépi vásárlások közepette tartották meg a rendezvényt. Az alapgondolat: megnézni egy ma és egy lehetőleg tíz évvel ezelőtt készült bort egymás mellett. A tíz évet csak kompromisszumokkal lehetett betartatni a…
Utolsó kommentek