Nagy napra virradunk a feltartóztathatatlanul közelgő április 21-ei szombaton, minthogy akkor tartja sorrendben ötödik évjárat-bemutatóját a Tokaj Renaissance Egyesület. Jobbára 2003-as aszúkkal hozakodik elő az érintett tizennyolc borászat a Gundel étteremben, márpedig Mészáros László Renaissance-elnök – és sokan mások – szerint a 2003 már-már legendás 1999 és 2000 mellé illik.

Ha valaki nyakon vágás terhe mellett arra kényszerítene, nevezzek meg legalább ötöt a kedvenc fehérbor-termelőim közül, valószínűleg beleesne a szórásba a Laposa Családi Pincészet és a Tóth Sándor-féle Scheller Szőlőbirtok is. Rengeteg kézimunka, terroirközpontú borászkodás, szép borok, megkapó szakmai alázat – minden egyben van náluk ahhoz, hogy szeressem a boraikat. Most néhány nap különbséggel mindkettőtől csaknem iskoláskorú fehérekhez volt szerencsém.

New Yorkban minden évben megrendezik a SuperTuscan and the Other Great Wines of Tuscany nevű borbanzájt, amely egy hárometapos sorozat első tagja. Erről a kereskedőknek és a sajtónak szánt bemutatóról tudósít Greg Tatar babérkoszorús alkoholista barátunk. A szupertoszkánokkal nem sokat bíbelődött, de a mennybe menesztett 2001-es évjárat brunellóit és a csapnivaló 2002-eseket, valamint az ifjú és üde rossókat alaposabban is szemlézte. Utólag levont néhány következtetést és föltett pár kérdést az árpolitika, az árérték, illetve a nemzetközi fajták témakörében. Íme, a beszámoló.

A Napi Gazdaságban lőttük a hírt, miszerint a január közepe óta felszámolás alatt lévő Öregbaglas Borászati és Kereskedelmi Zrt. összesen 247,6 ezer liternyi borkészletét meghirdette meg az ÁFI Felszámoló és Vagyonkezelő Zrt. Ennek a történetnek tehát vége van. Pedig a 90-es években szerettük a svájci Thomas Burkhalter borászatát, csak aztán kiment a divatból valahogy. Szomorú.

Feszt mondom, ezer alatt sokkal könnyebb kellemes fehért találni, mint iható verest, ám az ember próbálkozik, mondhatni, kötelessége ez neki. Na hagyjuk a lírát, a lényeg, hogy a minap észrevettem a Kaisers polcán két egrit, 999-ért, egymás mellett sorakoztak ők. Annál inkább lecsaptam rájuk, mert mindkettőt szóba hozták az imént nyájas olvasóink. Tóth István Carpe Diemjét konkréten ajánlotta egyikük, az Ostoros–Novaj Szélhegyi Cabernet Sauvignonjáról meg rövid polémia bontakozott ki az ehhez a poszthoz kapcsolódó hozzászólásokban.

Vidéken hosszú hétvégéztem a hosszú hétvégén, ezért csak most került el hozzám a húsvéti borfesztiválosok közleménye, miszerint kiosztották a város bora elismeréseket időközben. Megkésve rögzítem tehát: vörösbor kategóriában a Mészáros Pince Bodzási Kékfrankos 2003-asa, fehérek közt a Haraszty–Vallejo 2006-os zenit–királyleánykája, az édes mezőnyben Árvay János 2003-as Édes Élete diadalmaskodott. Jutott díj pálinkának is, miszerint a Márton és Lányai főzde 2006-os irsai olivér szőlőpálinkája viselheti esztendeig a város bora büszke címet. Aki nem vidéken volt, és támadtak élményei a Városháza téren, számoljon be róluk esetleg.

Az elejét bő lére eresztem, aztán majd beforralom. Horváth Ráspi Józseffel körülbelül hat (vagy hét) éve találkoztam először, akkor még nem sejtettem, hogy. Népesebb társasággal tévedtünk be híres fertőrákosi éttermébe, hogy ottan aztán olyasmiket tapasztaljunk, amiket magyar vendéglátásban korábban még soha. Nem megyek bele.

Bennem nincs semmi megértés a kultúrbarbárok iránt, akik ákombákom betűkkel kőbe, fába vésik, hogy „itt jártam”. Saját értelmezésem szerint ezek a pitiáner képrombolók így akarnak a remekművek öröklétében osztozni. Bár az eszközeiket megvetem, magát az indíttatást értem. És amikor ezt a két szamorodnit kóstoltam, akkor az analizélés helyett én is csak a kommunikációs minimumra akartam szorítkozni, azaz mondani és mutatni, hogy ittam én is, hogy néhány órára értékesebb ember lettem, mert nemesebb anyag keringett bennem. Két olyan bor, amilyet csak mi tudunk, és amellyel a világ tetején csücsülünk.

Olívaügyben már markánsan megnyilvánult barátnőnk, Kriszta a kedvünkért – na jó, a saját kedvéért is – eltöltött egy napot Veronában, a Vinitalyn. Ebből kifolyólag leöntötték vörösborral, beletört a bonctűje a szilikonba, ivott magyar és déltiroli pálinkát, kis híján megtapogatta Jarno Trullit, nem adtak neki narancsot, végül pedig megkínálták a legjobb sárgamuskotállyal ever. Utána megírta benyomásait, csapongósan, úgy, ahogy kértük tőle.

Elég ritkán szoknak magyar borok érmet szerezni a Concorso Enologicón, a Vinitaly e fontos részrendezvényén, mivel Veronában nem harmincszázaléknyi medált osztanak széjjel, mint másutt, hanem egyet-kettőt színenként. A többi helyezettnek be kell érnie Gran Menzionéval, dicsérő oklevéllel. Ezért is haladéktalanul meg kell süvegelni Bárdos Benjámint, aki családi kispincészetének pinot noirból és kékfrankosból készült 2006-os rozéjával aranyat hozott el az imént.

Megszüntetve megőrizve bukdácsolunk vissza az alapokhoz. Ide leng, oda leng a dialektikus inga. A monokultúra és a laborborok után már-már divathullámként támad a biodinamika. Persze soha rosszabb divathullámot! Tudomásom szerint itthon a tokaji Pendits Szőlőbirtok és Pincészet, illetve a soproni Weninger Pincészet jár a legközelebb ahhoz, hogy átálljanak a biodinamikus művelésre, de Lőrincz György (St. Andrea) és Szepsy István is barátkozik a gondolattal. Aki másról is tud, ne legyen rest közhírré tenni!

Az idén húsvétkor is lehet inni, nem mintha nem lehetne mindig, hanem a tavaszi borfesztiválon mégis más, mint máskor. Az esemény április 7. és 9. közé esik, a helyszín Budapest, Városháza tér, éppen úgy, mint tavaly.

Hat új borvidék – köztük Tokaj – csatlakozott a földrajzi nevek védelmére született Napai nyilatkozathoz, derült ki a közleményből, amelyet a Tokaj Renaissance Egyesület volt kedves eljuttatni az Alkoholistához. Fontos téma ez, és mi bizakodunk, hogy a többivel együtt a tokajit is mind kevésbé fogják hamisítani. Mészáros László Renaissance-elnök szerint azonban – aki a borvidék nevében elhelyezhette autogramját a dokumentumon – a nagy baj nem is az amerikaiakkal és egyéb újvilágiakkal van, hanem az oroszokkal meg az ukránokkal.

Olvasható egy riport Index anyánkon arról, hogy tönkrevágják Tokajt meg az egész borvidéket a nyomorult kamionok. Mondjuk, ami a Vasvári Pál utcában zajlik, az tényleg egészen elképesztő. A szöveg egyik főszereplője Demeter Zoltán, aki érdekeseket mond, és nagyon durva képek tömkelege is megtekinthető, cserébe egy kattintásért. Néhány hónapja a bodrogkeresztúri szeméttelep története lett megénekelve ugyanott, az a sztori végigpörgött a médián, más kérdés, hogy aztán nem történt mégse semmi. Visszhangja remélhetőleg ennek az ügynek is lesz, de hogy van-e megoldás, és ha van, mikor szökken szárba, a fene tudja.

A judapestesek szóltak, megkóstolnának néhány kóser bort, magyart és külföldit, fehért és verest vegyesen, menjünk mi is. Mentem volna okvetlen, de időpont-egyeztetési nyehézségek miatt nem jött ez össze most, sajnos. Az ivászatot viszont megtartották nélkülem, élményeiket pedig megírták pikkpakk. Aki kíváncsi arra, milyen volt a zsidóság állapota a kommunista országokban, majd hogyan jutottak el a Kánaánba mégis – jó-jó, de mi a közös a Mazsihiszben és az Egervin Akiba Merlot 2002-ben? –, kattintson egyet.

Azt hiszem, lukra futottam. A dolog abszurditása és az eredeti dátum – április elseje – figyelmeztetőleg hathatott volna. Most már mindegy. Örülök, ha csak áprilisi tréfa volt – inkább mi dőljünk be, mint egész Bordeaux!

A fennhéjazó hülyeség, a csúcsra járatott kivagyiság, a leplezetlen szőkeség nemzetközi szimbóluma, Paris Hilton lesz állítólag Bordeaux új arca. Egészen eddig hittem is, meg nem is, hogy a francia bormarketing mély kátyúban van, de ennél a hírnél ékesebb bizonyítékot el sem tudnék képzelni. A proletárdiktatúrák rémálompuzzle-jának kedvelt alakját, a pénzeszsákján majomként kuporgó és szivarozó burzsoát Andy Warhol popkultúrájának eldobható sztárjaival ötvöző és modernizáló party-animal girl idén nyártól fogja népszerűsíteni a bordeaux-i borvidéket. Kinek, hogyan, miért? – merülnek föl a kérdések az emberben önkéntelenül.

Jó sokat írtunk már arról, hogy jó sok jó bor terem Burgenlandban, ám annyira sokat egy ültő helyemben még soha nem kóstoltam, mint a múlt héten egyszer csak. Barátunk, a Bortársaság azon morfondírozik, hozzon-e be ilyenekből minél többet, vagy ne hozzon, ebből kifolyólag meglátogattak egy rakás pincét, hoztak egy rakás bort, majd kidugóztak több mint kéttucatnyit ügyesen. Beszámoló következik, Kollwentzcel, aki nagy, Heinrichhel, aki kitűnő, Prielerrel, aki szintén, Hillingerrel, aki extravagáns, meg két kastéllyal.

Március elején eleget tettem egy monori meghívásnak. Számomra akkor még ismeretlen emberek arra vállalkoztak, hogy megnézik, milyen is a hazai kadarkafelhozatal, van-e vezérszál, amelyere fel lehet fűzni a fajtát. Mert amit ez ideig kadarkaként árultak, az mind messze van azoktól, amelyek most jól szerepeltek. Lelkesedésben nem volt hiány, összeszedték a mezőnyt, nagyrészt saját zsebre – volt, aki küldött mintát –, némelyek hoztak magukkal még egy-két palackot. Egy régi présházban, impozáns környezetben került elénk 27 tétel, ebből kettő a házigazdáé volt, turpisságból. Mire is jutottunk?

Maga az ötlet annyira abszurd, hogy úgy látszik, a borsajtó – immár magunkat is beleértve – nem tud ellenállni e félhír közlésének. A Yahoo! Newson bukkant fel először, de mostanra a Decantert is megjárta. A Dan Murphy's névre hallgató ausztrál piaszupermarket szóvivője azt állítja, az olcsó bordói borok eladása egy év alatt 65 százalékkal nőtt.

Az idén is lesz pincefesztivál Etyeken, május 19–20-án, immár az ötödik a sorban, Rókusfalvy Pál dolgozik, mint a veszedelem. A lényeg, hogy kikristályosodni látszik a borászok, a kiállítók és a programok listája, ráadásul hírt kaptunk újdonságszerű kezdeményezésekről is, úgyhogy írunk előzetest.

A Cabernet Brothers hazai népszerűsége a kilencvenes évek második felében tetőzött, aztán elváltak útjaik, a franc maradt a porondon, durva árakkal, a sauvignon szopóágra került. A sauvignont a sznobtőzsdén most annyira mélyen jegyzik, hogy André Kosztolany vélhetően már vásárlásra buzdítana. Talán majd 2006-ból 2009-ben. Persze szigorúan csak blu csipeket.

A Korea Times online kiadásából kellett megtudnunk, hogy a dél-koreai magyar nagykövetség a helyi MÁV-val karöltve ingyenes magyar borkóstolót tart a szöuli pályaudvaron március 29-én és 30-án. Szöulban nyilván van pályaudvar számos, így kissé pontatlannak tűnik a hír, de igazán az fáj, hogy nem derült ki, külképviseleti szerveink melyik öt versenyzőre bízták a magyar borok kiváló árérték arányának szemléltetését. "A magyar bor nagyon versenyképes Koreában, mert olcsó és kiváló minőségű", nyilatkozta Torzsa István nagykövet. A koreai vasutasok és vasutazók itatása egyébként nem magyar kezdeményezés, mi a harmadikak vagyunk a sorban, előttünk Ausztria és Dél-Afrika dekantálta magát.

Tiffán Edéről és Zsolt fiáról mostanában kevesebb szó esik, mint más villányi sztárborászokról, holott nemegyszer tapasztalom, rendben mennek a dolgok náluk is. Csak éppen kisebb hullámokat vetnek a nagy dobások valamiért.