Hétfőn este szavaztak az országgyűlési képviselők a bortörvény módosításáról, egyszersmind megválaszolva az állattenyésztés, a növénytermesztés és a vadgazdálkodás jövőjét érintő fontos kérdések sorát. Utóbbiak kevésbé hoznak bennünket lázba, előbbi viszont annál inkább.

Az elején azt reméltük, állandó alrovatunkká fejlődhet a borok a hiperből vonal, de elhanyagolódott nagyon. Ünnepélyesen megígérem, ezentúl másképp lesz, és ha már itt tartok, górcsövem alá helyezek máris három fehéret. Pontos árukra nem emlékszem, 600 és 800 közötti forintba került mindegyik.

Iowai tudósok kiszimatolták, hogy a borban olykor előbukkanó katicaszag nem a véletlenek összjátékának a következménye, hanem a borba keveredett katicák utolsó üzenete. Ahogy a cikkíró fogalmaz, "a katicák csinik, de van sötétebb oldaluk is".

Egészen kivilágos kivirradtig mulattak a Pannónia Női Borrend által szervezett magyar borok bálján résztvevők. Az MTI jelentéséből tudjuk, hogy több mint négyszázan vettek részt az Igazságügyi Palotába szervezett táncos mulatságon – köztük magyar bortermelők és -forgalmazók, valamint "a gazdasági és a politikai élet ismert szereplői" –, amely úgymond a magyar borászati élet egyik legjelesebb idei eseménye és a báli szezon lezárása is volt egyben. Ámde ez egy szép gömbölyű tudósítás, amelyhez hozzátenni és amelyből elvenni sem igazán szabad, úgyhogy jöjjön inkább a szöveg maga, szórul szóra.

Nagy a mozgolódás mostanság az Egri borvidéken. Sokan sokféleképen próbálnak tenni annak érdekében, hogy ne a rossz hírű és -ízű bikavérek ugorjanak be elsőre a borisszáknak. Persze az út rögös, döcögős. Akiknél jártam, azok talán simábban haladnak, de még akad kátyú. Szerencsére jól kormányoznak, tudják, mit akarnak, tesznek is ennek érdekében.

Nem divat mostanában a merlot. A Sideways ütötte sebek lassan gyógyulnak, a cabernet-őrületből pinot noir- és syrah-őrületbe esik a hazai vörösborissza, a merlot meg csak úgy van, csendesen, visszafogottan, mint a sarokba dobott lódenkabát. Néha villant belőle egy megfizethetetlenül koncentrált csúcsakármit némely borászunk, de a mindennapok asztalánál a merlot-nak kisebb teríték jut mostanság. Mi viszont – talán éppen ezért – megvakteszteltünk néhány palackot a Monarchiánál, persze vegyes eredménnyel, mint az már lenni szokott. Bár egy teszt nem teszt, meg mi sem vagyunk akkora szakértők, hogy egy vakkóstolásból messzemenő trendekre hívjuk fel a figyelmet felemelt mutatóujjal, de azért megállapodtunk abban, hogy ha mellőzött a fajta mostanság, akkor méltatlanul mellőzött.

Mától akciózik a földalatti személyszállításról elnevezett áruházlánc, ebből az alkalomból keveredett el hozzánk a cég borkatalógusa, amelynek egyszerű címe van, annyi, hogy Ínyenc. S amely aztán olyan borokat is tartalmaz, mint a Mulatós asztali száraz fehér (229 Ft per két liter nettóban) vagy a Csárda félédes vörös (249 Ft per két liter, a piros színt meg kell fizetni). Na de hagyjuk ezt, az ínyencek igényeit ki kell elégíteni, és kész, függetlenül attól, vastag a bugyellárisuk, vagy vékony. Egyébként is, sok-sok egészen komoly bor is van a kínálatban, például Taklerék 2003-as Regnumja és Vili papa szintén 2003-as Vili Papája, amelyek különösen jól mutatnak 299 és 365 forintos szekszárdi bikavérek, illetve 249 és 299 forintos egri medinák és merlot-k társaságában. A kedvencünk két számunkra új Vylyan-mű, a Tenor és a Harsona, kéne még Violinkulcs, Trombita és Basszusgitár, feltétlenül. Mindazonáltal aki szereti az ilyet, menjen metrózni, rajtunk nem múlik.

Így utólag kissé riadtan pillogok, amikor Alkonyi "Istenes" László legújabb versében azt olvasom, hogy: "Hideg nélkül nincsen meleg./Csak a tél után érkezhet a tavasz." Mi meg gyanútlanul örültünk, hogy hét ágra süt a nap, és Gaia gondjaira ügyet sem vetve átboroztuk a hosszú hétvégét. Gyatra alibi, hogy a dugóhúzón kívül metszőolló és gereblye is megfordult a kezemben. Hiába, no, nem vagyok egy lét pásztora típus.

Korábban arról volt szó, nagy a gáz a kivágások uniós forszírozása miatt, most meg arról van, hogy nem annyira. Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára legalábbis – az MTI híre szerint – azt mondta, "a támogatott kivágás nem dönti romba a magyar borgazdaságot, ahogy azt egyesek vélik, de nem is kizárólagos gyógyír gondjai megoldására, mint a másik oldal állítja".

2005. október 12-én hatalmas tűzvész pusztított egy vallejói borlerakatban. 92 borászat és 40 gyűjtő kb. 6 millió palackos készlete semmisült meg. A kár több mint 200 millió dollár volt. Az anyagi veszteségen túl életek, vállalkozások mentek tönkre, és elhamvadt a bortörténelem egy szelete is. Az egyik legkiválóbb kaliforniai pinot-specialista, a Saintsbury (Carneros) a teljes "történelmét" elveszítette, miután az 1979-es kezdetekig visszanyúló borarchívuma az utolsó palackig megsemmisült. Más, kisebb borászatok egyik napról a másikra tönkrementek. Fotók a tűzvész után.

Önvakításunk első részében legalább összefutottunk két igen jó borral. Vörösben azonban kevésbé szép élményekkel voltunk kénytelenek szembesülni. Végső soron nagyon is megleptük egymást. Csak éppen azzal, hogy amit előzetesen izgalmasnak vártunk, középszerűnek vagy rettentő gyengének bizonyult. Még szerencse, hogy egy-két – egy vagy két – kivétel akadt. Alföldi Merlot kollégával párban kekeckedünk.

Még az ősidőkben, a világgazdaságos kóstolók korában volt minálunk szokásban az, hogy évente körülbelül egyszer mindenki hozott egy-két palack fóliába tekert bort, amelyek segítségével meglephette a többieket ügyesen. Így esett, hogy egy kecskeméti borászat – talán Mét 2000 volt a neve, de nem biztos – cabernet sauvignonját felsőközép-kategóriás villányinak tippeltük. Egyébként finom volt, tényleg, mi meg az út legelején jártunk, és azóta sem jutottunk messzire. Na, ezt a szép hagyományt próbáltam feltámasztani nemrégiben, néhány alkoholista és pár holdudvarbeli társaságában. Az első részben a terítékre került fehérekről írok. Közreműködött: Alföldi Merlot.

Azt találták ki a Magyar Bormarketing Kht. kitalálói, hogy nem várják ölbe tett kézzel, amíg a törvényhozók működőképes törvényt hoznak a híres nyolc forintok beszedéséről és felhasználásáról, hanem addig is összegyűjtenek valamennyit, ha tudnak. Elindították tehát az egyforintos kampányt.

Szűkebb pátriárkám (nemrég hallottam a rádióban, hogy a Földművelődésügyi Minisztérium tetejéről is hesszölnek az ávósok) középmarketjében, a CBA-ban konkrétan, figyeltem le két közelmuzeális Vylylant (a felső polcon megvillant, vagyis ott figyelt) véletlenül: pinot 2001 és 2002.

Komolyan mondom, szeretnék végre találkozni egy igazán finom régi vágású tokajival, amelyet megdicsérhetnék jó szívvel. Ezért egyszer-másszor kísérleteket teszek, amelyek viszont szinte soha nem vezetnek semmi jóra, sajnos.

Immár több mint egy éve, hogy a kiváló önozófus, Matt Kramer, a Wine Spectator állandó kolumnistája és a magyar bor előretolt bástyája (másként: parlagon heverő szidolunk) beleütötte a tollát egy kérdésbe, amin mi, laikusok is előszerettel csámcsogunk. Ez a kérdés, amire csak egyetlen választ tudunk elképzelni, így hangzik: "Lehet-e egyetlen nap alatt megkóstolni és érdemben értékelni több száz bort?"

A német borkivitel értékben 18 százalékkal 561 millió euróra, mennyiségben 10 százalékkal 290 millió literre nőtt a DWI, a német borintézet közlése szerint – tette közhírré az MTI. A német fehérek piacvezetők lettek például Norvégiában, az Egyesült Államokba irányuló export pedig átlépte a 100 millió eurós határt, és 29 százalékkal lett több az előző évinél. A germánok legfontosabb piaca továbbra is Nagy-Britannia, 129 millió eurós exporttal.

Enciklopedikusan hatalmas riportszerűséget publikált a hvg.hu, amelyben az Egri borvidék állapotait iparkodnak megvilágítani a szerzők. Ennek érdekében két borászatot látogattak meg, a Monarchiát és Tóth István tradicionális pincészetét. Megdöbbentően és hírértékűen új elemeket nem tartalmaz a szöveg – azt leszámítva, hogy Pók Tamás megalkotta és alkalmazza a bortengerészek kifejezést –, ám az önmagában örvendetes, hogy ilyen szép hossszan írnak borról. A térkép pedig kimondottan tetszik. Ide kattintsanak, ha sokáig szeretnének olvasni.

Amikor először akadt az utamba komoly bordeaux-i – történetesen az 1995-ös Cos d'Estournel –, tüstént eldőlt, hogy muszáj szeretnem ezt a borvidéket. Ám az utóbbi években nem értek nagyszabású új impulzusok. Mígnem összejöttem a 2003-as Chateau Beychevelle-lel.

Egy Master of Wine-hallgató egymillió dollárt készül kasszírozni a vizsgadolgozatával. A díjat James Randi, a közismert parajelenség-irtó tűzte ki annak, aki be tudja bizonyítani, hogy a mágneses borjavító bigyók valóban pozitív hatással vannak a borra. Márpedig James Cluer pontosan erre készül: a BevWizard névre hallgató borkütyüt nyekteti tudományos alapossággal, és rövidesen napvilágot látó MW-vizsgadolgozatában közli az eredményeket.

Mint ismeretes, nem egy Heimann van, hanem több, köztük Zoltán, aki szerintünk egyre ügyesebben borászkodik a Szekszárdi borvidéken, valamint a bátyja, Ferenc, aki pincépítészetben arat sikereket. Oly annyira, hogy immár szűknek érzi a hazát, ezért megpróbálja megvetni a lábát Ausztriában.

A Vylyan hírleveléből és nyájas olvasónk, Jenyei kommentjéből gyakorlatilag egyszerre értesültünk arról, hogy tisztességes eredményeket értek el a jó magyar borok a Vinalies elnevezésű párizsi borversenyen.

Otthagyta a Tokaj Renaissance Egyesületet Szepsy István. A mádi borász ezentúl csakis és kizárólag és mindenekelőtt az eredetvédelemre óhajt koncentrálni, egyrészt a borvidéki szinten formálódó szervezetben, másrészt annak mádi frakciójában. Korábban úgy látszott – írtunk is erről –, akár két egészen külön álló eredetvédelmi szervezet is létrejöhet a borvidéken, ám azóta sikerült összehangolni az elképzeléseket.

Jó borokat készíteni jó áron – mi más lehetne a filozófiája a chilei borászatnak, amelyet történetesen Errazuriznak hívnak? Bor, amelyben minden van, amit szeretni lehet, és semmi sincs, amit utálni kéne. Bor, amely ha csinált, mesterien csinált, ha természetes, mesterien sikerült. Kanadában fagyoskodó tudósítónk – mármint Zsoltizmo – újra támad.