Egy palack ihatatlan barna löttyért nagyjából másfél millió forintot fizettek Angliában. Persze ennek a löttynek eszmei értéke van: az 1943-as Schwarzer Tafelweint a Führer 54. szülinapjára palackozták, és a megszeppent barkós cinegére emlékeztető nácilóci félprofiljával díszített palackot eredetileg szuvenírnek szánták a szenior warlordoknak.

Azt hallottam, csak ezút jön a tél, a hét vége felé, piha, úgyhogy gyorsan megzenésítem ezt a még december végén eszembe ötlött témát, amely a január–februári tavasz miatt elsikkadt menet közben. Karácsony és újév közt két napot bécseztem, mászkáltunk keresztül-kasul a városban, ettük az utcán a kolbászt, ittuk hozzá a forralt bort. Akárhol és akárhányszor tettük, a forralt bor mindig, mindenütt jó volt (a kolbász is, nyilván). Illatos és zamatos, egyszóval finom.

Egyik vezérem a cégnél adta karácsonyi ajándékul ezt a bort, és igen! Tudta, hogy szeretem, és hogy értékelem is, volt annyira jó fej, hogy elment egy igazán remek lelőhelyre ahol – anélkül, hogy tudták volna, nekem lesz – kezébe nyomták ezt a palackot.

Tökfej vagyok, teljesen elfelejtettem, hogy illene ide is felrakni a hírt, miszerint csont nélkül átment a Baceli-jelentés, vagyis az európai parlamenti képviselőknek egyáltalán nem tetszik az agárbiztos kivágáscentrikus borreformtervezete. A döntés nem kötelező érvényű, hanem csak véleményadó, de így is furcsa lenne, ha ezek után nem reformálnák meg alaposan a reformelképzeléseket. Minderről itten tessenek bővebben olvasni.

Az utolsó pillanatban szólunk, de szólunk: holnap, azaz 2007. február 17-én 15:00-tól (a tervezett záróra 18:00, röhej!) a nagyközönség előtt mérkőzik meg bemutató jelleggel az egri top 15. A belépő elővételben háromezer-ötszáz forint volt, a helyszíniről a szervező Egri Borvidékért Alapítványnál tessék érdeklődni. Elvben a legjobb borok kerülnek terítékre, az elővéleményezés nemes feladatát a Mészáros–Rohály doktorpáros vezette zsűri január 15-én végrehajtotta. Akinek még szabad a szombat délutánja, és késztetése van, a következő kerettel találkozhat: Demeter Csaba, Pók Tamás (Monarchia), Dula Bence, Gál Lajos, Gál Tibor, Buttler gróf, Juhász testvérek, Kaló Imre, Kőporos, Orsolya (fél füllel azt hallottuk, lehet, hogy a Turcsek–Tarnóczi duó helyébe Tóth Ferenc lép valamiért), Simon, St. Andrea, Thummerer, Tóth István, Vincze Béla. Jó délutánt, jó kóstolást!

Magyar ember nem iszik külföldit. Van is rá oka. A külföldiek szája íze más, mint a miénk, és vice versa. Nekik ritkán ízlik a miénk, nekünk az övék. Másrészt ami bejön erre az árérzékeny piacra, az többnyire a kínálat alja. És ha a kínálat alját megkóstoljuk, általában arra jutunk, hogy jó lesz a hazai is, sőt, sokkal jobb lesz a hazai. Mondjuk két évvel ezelőtt ezt a helyzetértékelést simán aláírtam volna. Időközben azonban lezajlott egy kopernikuszi félfordulat, és egyre több patinás név, egyre több kiváló bor tűnik föl a polcokon (és nem is mind horroráron). Persze közben dől befelé a tetrapakkos lőre meg a chilei szörp is, de az egy másik asztal, másik garat. A minőségi garanciát sugalló nevek ellenére be kell vallanom, máig remegő kézzel emelek le a polcról egy négy-öt rugós palackot, és többnyire vissza is teszem. Félek ennyit adni olyan borért, amit soha nem kóstoltam. Az általános kézremegést enyhítendő, összeállítottam egy listát részben saját tapasztalataim, részben a nemzetközi sajtó alapján. De a bátorságot az ugráshoz az ismeretlenbe alighanem a húszszázalékos leárazás hozza meg.

Michel Rolland, akire (írástudó társával, Robert Parkerrel együtt) rálőcsölték a borglobalizáció minden erkölcsi terhét, ő pedig az anyagi haszon egy kiadós szeletével vigasztalódott, hamarosan hatvanéves lesz, tudhattuk meg a feleségétől. Ebben a korban már a vérprofi repülő borász szárnycsapása is lankad, főleg a helyben szitálás lúgozza ki, legalábbis ez magyarázhatja azt a bejelentést, miszerint Pomeroli Roli úgy döntött, ledob magáról húsz bordeaux-i birtokot.

Modern világ, rohanó élet, nem jut időnk semmire, mondja a nóta, 1984-es, nagyferós Bikini, továbbá: jaj, de baró kvarcórád van, minden órában fütty-fütty, szóval a lényeg, hogy rohanó világunkban rohan a világ, még rendesen inni sincsen ideje az embernek, pedig arra azért illik szakítani. Az utóbbi hetekben sok volt az ilyen lóti-futi borozás, hogy még egy papírfecnit sem volt idő/lehetőség előkapni, és fölírni rá egy-két mondatot, hogy animális-e, vagy nem-e animális. Néhány kósza emlék mégis maradt, ebből egyet osztanék meg most gyorsan, hátha van tanulság.

Tíz év után forgatott esmét Francis Ford Coppola, akit nemcsak a legjobb filmjének, a Magánbeszélgetéseknek, valamint további jó filmjeinek – egyebek közt a Keresztapának és az Apokalipszis, mostnak – köszönhetően ismerünk. Hanem sikeres borászatából kifolyólag is, amelyet egy ideje Rubicon Estate-nek hívnak. Ennek Niebaum–Coppola volt a lánykori neve korábban, de a zászlósbor, a cabernet sauvignonból készülő Rubicon tiszteletére újrakeresztelték. Hozzá sajnos nem volt még szerencsém, csak a sima fekete címkés CS már nem emlékszem, melyik évjáratához. Édesnek, gejlnek találtam, nem tetszett. A Youth Without Youth című új mű és a Tetro címmel tervezett még újabb mindazonáltal nem borról szól. Ezzel szemben azért hozzuk őket szóba elektronikus hasábjainkon, mert előállításukat a borászat bevételeiből finanszírozza a rendező-producer-bizniszmen. Nem megy rosszul a bót, nyilván.

Tizenhatezer mázsa szőlő hagyta el az országot a tavalyi tokaj-hegyaljai termésből Ukrajna irányába, írja a Magyar Nemzet, ám a cikk online nem olvasható, én legalábbis nem találtam a nyomát. A lap vámparancsnoksági forrásra hivatkozva állítja, tavalyelőtt ötezer hektoliter must távozott innen és érkezett oda, aminek köze lehetett az Oroszországban később kitört tokaji botrányhoz. Mint nyájasabb olvasóink emlékezhetnek, Index anyánkon magunk is meséltünk arról – alighanem elsőként –, miféle, a különböző törvényeket sértegető tokajik Kárpátalján. Majd megkóstoltunk közülük kettőt, és csak úgy röpködtek az egy pontok. Akkoriban egyébként az agárminiszter határozott intézkedéseket ígért és megütötte a fenyegető hangnemet. Úgy tűnik, messzire nem jutott. Hogy történt-e valami mégis az ügyben, a szőlőexporton túl, annak csakhamar utánanézünk.

Jásdi István, Index anyánk régi, megbecsült szerzője esmét tollat ragadott, és alaposan kifejti véleményét az uniós borreformtervezetről. Következtetése szerint európai partnereink – azon felbuzdulva, hogy a csatlakozás előtti tárgyalásokon elfogadtuk az agrártámogatások számunkra kedvezőtlen arányosítását – továbbra is azt hiszik, jó nekünk a másodosztályú tagság. Aki a függetlenek elnökének gondolatmenetére a maga teljességében is kíváncsi, kattintson vitézül.

A délpannon "csúcsborokra" mostanában rájár a rúd. Bántjuk őket, mert elszaladt velük a barrik, az alkohol, az extrakt és az árképzés. A délpannon csúcsborok termelőit és lelkes fogyasztóit ez a szofisztikált panaszária a legkevésbé sem zavarja. Miközben az árak az ötödik számjegyet ostromolják (és be is veszik), a kínálat nem tud lépést tartani a kereslettel – gondoljunk csak a Bock Magnifico kérészéletére a polcokon, vagy aktuális árfolyamára. A közelmúlt bolgár–magyar vakja pedig elgondolkoztatott, vajon nem előítéleteink rabjai vagyunk-e, vagyishogy a bennünk lakozó hedonista csak akkor juthat szóhoz, ha bekötjük a bennünk lakozó teoretikus szemét.

Úgy néz ki, holnap szavaznak az Európai Parlamentben az uniós borreformról, pontosabban az annak kapcsán készült jelentéstervezetről. Volt erről máma egy hosszabb lélegzetű MTI-hír, amelyet teljes terjedelmében Index anyánkon publikáltunk. Itt és most annyit, a görög Katerina Baceli által jegyzett dokument hangneme erősen kétkedő. Az aggódók attól tartanak, a kivágás ösztönzése nem segít a túltermelés kiiktatásában, ezzel szemben koncentrál és uniformizál, végső soron pedig néhány nagytermelő kezében összpontosulhat miatta az európai bortermelés mindenestül. Ezek után egyformaság jöhet, sokszínűség mehet. Hajjaj. Mindez persze kísértetiesen egybevág Jásdi István még tavaly augusztusi következtetéseivel, amelyeket dettó az Indexen publikált. Miszerint inkább korszerűbb termelési szerkezet kell, meg a piacra jutás segítése. Szóval, nemigen lenne baj, ha a Baceli-jelentés átmenne, a reform meg szívna, legalábbis aktuális formájában.

Nyakasék, avagy a volt töki téesz Malya Ernő csk. (2002-es évlabdarúgója) vezényletével a reduktív, hirtelen savú és igen jó árú fehérek mezőnyében igyekeztek eddig maradandót alkotni a budai hegyek mészkövén, több emlékezetes tételükre emlékszünk, míg a kevésbé emlékezetesekre kevésbé.

M1-híradó az imént: bosszankodik meg tiltakozik néhány balatoni gazda, egy borászkodó orvos például, hogy hiába vágta, illetve vágná ki szőlejét tövirül hegyire úgy, ahogy azt az EU előírja, mégsem kaphatja meg a kivágásért elvileg járól max kétmilliós hektáronkénti támogatást, mert a Balaton-törvény egészen mást ír elő.

Elvesztem a színek közt a minap. A St. Andrea kultikus 2005-ös Magyalos Kadarkáját sillerszerűen világosnak találtam, körtés-almás illata és íze pedig egy tisztességes furminté is lehetett volna. A Miguel Torres chilei pincészetének cabernet sauvignonból szűrt 2006-os rozéját sillerszerűen sötétnek találtam, epres illatával és ízével viszont jóféle sauvignon blanc-t idézett.

Barátunk, a Magyar Bormarketing Kht. elkészítette a közösségi bormarketingprogram tervezetét. Ez egy igen alapos, több mint nyolcvanoldalas dokumentum, amely rengeteg elvet, elképzelést, számot, grafikont és táblázatot tartalmaz. Sebtében átfutottuk, de az alaposabb ismerkedéssel még adósak vagyunk. Biztos, hogy az elkövetkezendő években elég sokat fogunk foglalkozni szerteágazó mivoltával. Annyi máris kiderült, a bormarketingesek három stratégiai célt jelöltek meg: a magyar bor összetéveszthetetlen imázsának megteremtését és kommunikálását, a magyar borkultúra népszerűsítését, továbbá a magyar borvidékek imázsának erősítését és a borturizmus népszerűsítését. Ezen túlmenően most csupán egy momentumot emelünk ki, menet közben megakadt rajta a szemünk. E szerint célpiacként lett megjelölve Kelet- és Közép-Európa, avagy Cseh- és Lengyelország, illetve a Baltikum, amelyekben a régió legjobb bora üzenettel lenne helyes értékesíteni termékeinket. Aki minden részletre kíváncsi, ráadásul máris, az innét letöltheti a tervezetet.

Cliff Richardról és Rod Stewartról neveztek már el új-zélandi bort, Eric Claptonról nem fognak: a lassú kezű exalkoholista felkapta a vizet, amikor kiderült, syrah lenne belőle. Más: hat sztársommelier arra szövetkezett, hogy rendszeres vaktesztjeik eredményét online publikálják.

Mindig örvendezünk, ha borba bonyolódott barátaink bloggerkedni kezdenek, nőjön nagyra a blogoszféra, virágozzék száz borvirág, meg minden. Van két nyájas olvasónk, egyszersmind állandónak mondható hozzászólónk ők, akik nemrég ilyenekre adták fejüket. Bár nem pusztán a magunk erejéből, de azt vettük észre, mind Rambo, mind Spicc kolléga kedvenc médiumai között szerepelteti az Alkoholistát. Részint ezúton viszonozzuk a gesztust, részint úgy gondoljuk, amúgy is megérdemelnék e derék és dolgos emberek, hogy megemlékezzünk munkásságukról.

Kezdjük azzal, hogy nem szeretem a borvacsorákat. Ha magára a borra vagyok kíváncsi, inkább nem torzítom el érzékszerveimet semmilyen étellel, még ha pontosan ahhoz a borhoz komponálta is valamely séfje a világ gasztroiparának. Ha pedig nem eszem, csak iszom (illetve kóstolok), akkor egyrészt meglehetősen kilógok a társaságból, másrészt számos üresjárattal is tarkítom a kóstolást, ami ugyan jót tesz a borok hosszabb megismerésének, viszont baromira unalmas. Ezért nem is nagyon járok borvacsorákra. Ha kulináris élvezkedésre vágyom, inkább otthon bűvészkedek a konyhában, egyfajta instant és mérsékelten tehetséges Jamie Oliverként.

Nyájas olvasónk, a borközeli Kriszta az olívászattal ismerkedett nemrég Toszkánában. Sok érdekeset látott és tapasztalt, ezért úgy gondolta, helyes lenne másokkal is megismertetni mindazt, amivel őt megismertették ott. Ebből az alkalomból írt egy könnyed hangütésű kisregényt. Tessenek olvasni.

Michel Rolland-nak ajtót mutattak. Állítólag a Mondovino által gerjesztett antiglobalista szél szárnyán repül a Ch. Kirwantól. Ám a hírt hírül adó Decanter honlapjáról pillanatok alatt levették a hírt. Vajon hogyan sikerült ezt elérni, és kinek? Más: a Pétrust birtokló család beszállt a Ch. Belairbe.

A Magyarországon valaha eladott legdrágább bor egy 1884-es tokaji, amelyért 3 150 000 forintot szurkoltak le. Nyilván aszú volt a drága, bár a Hír Tv közleménye szimplán különlegességnek titulálja. Az anyagot abból az alkalomból kaptuk, hogy március 4-én immár harmadszor szervez borárverést a csatorna, amelynek kitalálója, életre keltője és háziasszonya Borbás Mária. Az eksön a kezdetektől jótékony célokat szolgál: bevételeit minden évben közérdekű célokra ajánlják fel. Először a Szent Márton Gyermekmentő, másodszor a Szent László Őssejt Alapítvány kapta a pénzt, 24, illetve 32 millió forintot. Az idei kedvezményezett, a Napsugár 67 Alapítvány autistasegítő központja a befolyt adományt az autista gyermekek jövőjét biztosító majorság létesítésére fogja fordítani. A kalapács alá kerülő borkülönlegességeket úgymond neves magyar borászok ajánlották fel – hogy pontosan kik, még nem tudjuk.

Miből gondolom, hogy még nem ért véget a borrendszerváltás? Talán abból, hogy vannak pincék, amelyek stabilan, évek óta palackoznak az átkosban kicsiszolt stílusú borokat. Közéjük tartozik a mádi Monyók família is, amelynek tagjai 1972-ben lökték a család szekerét a szőlő irányába.

A Chateauneuf-du-Pape járt már nagyon magasan, és úgy tűnik, éppen most kapaszkodik vissza esmét a legcsúcsabb csúcsokra. Az nem sokat jelent, hogy én ezt a borvidéket szeretem a legjobban vörösben – Piemont mellett, persze –, ám az már többet, hogy a mindenféle toplistákon jellemzően hemzsegnek az onnét kikerült tételek. A 2006-os WS 100-ba öt került, ha jól számoltam, mindegyik a mezőny első felébe. Ezt egyrészt a borok kivételes minősége és karaktere magyarázza: a magas alkoholok és a hatalmas testek kedvesek az újvilági szájaknak is, a kifinomultság és az elegancia a bónusz. Másrészt fontos az ár is: 20, 30, 50 euróért jószerével elérhetetlen a nagyborság Barolóban, Bourgogne-ban vagy Bordeaux-ban. A lényeg: megkóstoltunk nyolc reprezentáns terméket.