Index anyánk szokik közleményeket kapni a Nielsentől, a legújabb felmerésből fogant tanulságokat azonban ezúttal itt adjuk közre. Minthogy a piackutató vállalat most a borértékesítést vette imaginárius górcsöve alá, és megállapította, "egyre több bort adnak el a hazai élelmiszer-kiskereskedelem modern bolttípusaiban". Összességében mindazonáltal öt éve stagnál az egy főre jutó fogyasztás.

97 éves korában elhunyt Ernest Gallo, aki nyolc évtized alatt kis családi pincéből globális borbirodalmat épített. Gallo az ágazat meghatározó figurája volt, akit sokan a modern kaliforniai borászat alapító atyjának tekintenek.

Tisztet újított a nagypincészeteket tömörítő Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége, amelynek elnöki székéért ketten versenyeztek: az utóbbi időben lépten-nyomon megnyilvánuló Varga Péter, a badacsonytomaji központú Varga Pincészet tulajdonosa, illetve a visszafogottabb Törley-vezérigazató, Kemendy László. Utóbbi nyert, 22-11-re, és volt egy csomó érvénytelen szavazat is.

Tömény balfi terroir csikófogakkal. Vajon tényleg úgy működik a szőlő, mint a vájár, a csille meg a bányaló? Aztán egy másik balfi, a présház mellől, amelytől semmit nem vártam, és majdnem mindent megkaptam. Végül mit keres a Fertő-tó mentén az áltengeri szél, és miért jó ez nekünk?

Jean-Claude Boisset, az egyik legjelentősebb burgundiai borkereskedő úgy döntött, 2005-ös Grand Cru Chambertinjét felerészt csavarzár alá helyezi. Ezzel megszületett az első kereskedelmi forgalomba kerülő csavarzáras grand cru vörös. A döntés a cca. 250 eurós Chambertin csavarzárazásáról azután született meg, hogy a Boisset-stáb negyven évre visszamenőleg összehasonlította a hagyományos parafával zárt, illetve csavarzáras palackjaikat. A Boisset család vállalkozó kedvét jelzi, hogy már az 1964-es Nuits-St. Georges Premier Crut és az 1966-os Mercureyt is kétféleképpen zárták. Gregory Patriat főborász elmondása szerint a negyvenéves csavarzár-prototípus alatt érlelődött palackokban a bor frissebb, gyümölcsösebb, és a palackvariáció sem olyan mértékű, mint parafás pályatársaik esetében. A szándék komolyságát jelzi, hogy a 25 láda Chambertin mellett a 2005-ös Beaune Premier Cru Les Bressandes is kapható lesz Stelvin-záras kivitelben.

Baráti unszolásra, ha nehezen is, de egy rideg szombaton útra keltünk legmagasabb hegyünk nyúlványain küzdő ifjoncaink múlt évi termésének mustrájára. Jó olyan dolog mellé állni, ami tiszta, előremutató és értékteremtő. Ez a három ember és társaik arra vállalkoztak, hogy megmutassák a Mátra sokszínűségét. Felcsillantsák a reményt arra, hogy van, aki még hisz a kézműves borászkodásban. Az augusztusi napsütésben szűkölködve is sikerült többségében érett szőlőt szüretelniük, remélem, gondos kezeikkel palackba is sikerül zárniuk munkájuk gyümölcsét.

Korunk egyik legnagyobb slágere napjainban a klasszikus Summer Wine aktuális feldolgozása, amelyet Ville Valo, a HIM frontembere Natalia Avelon filmszínésznővel ad elő ügyesen. Úgy találtuk, erről a fejleményről muszáj nekünk is megemlékeznünk, és ha már, hát bónusznak előszedtük Sinead O'Connor vineyardos művét, illetve a mostanában ugyancsak nagyrabecsült Amy Winehouse tavaly őszi hitjét. Három videó jön, az elsőt 12 éven aluliak csak nagykorú felügyelete mellett tekinthetik meg.

Elébb telefonon, majd levélben kereste meg az Alkoholistát a 2006. év bortermelője, aki nemrég hangulatos interjúban állított mindenfélét mindenféle emberekről. Stílus és tartalom nekünk sem nagyon jött be, nyájas olvasóinknak és hozzászólóinknak meg pláne nem. Úgy tűnik, Garamvári Vencel is szomorú lett a következmények láttán. Levelét teljes terjedelmében közöljük.

A brit Decanter Anthony Bartont, a Chateau Léoville–Barton 76 éves tulajdonosát választotta az év emberévé. Barton a 24. díjazott azon a listán, amelyen olyan nevek szerepelnek, mint Marcel Guigal (2006), Ernst Loosen (2005), Angelo Gaja (1998) vagy André Tchelistcheff (1992).

Az első Argentina Wine Awards nyolc angol borprofival és négy helyi borásszal munkálkodó zsűrije bemutatott az újvilági szirupiskolának, és a jó ivású, megfizethető borokra szavazott. A kilenc nagydíjasból mindössze egy akadt, amelyik 15 eurónál drágább.

Ha csak ezt kellene innom életem végéig, úgy érzem, boldogan mennék a túlvilágra – például ez jutott eszébe kanadai emberünknek a Taylors kóstolóján kedvenc portói borászatunk 2001-es LBV-jéről. Kedves olvasónk és tudósítónk, Zsoltizmo ismét kóstolt és élményeket szerzett, tehát beszámol és ismeretet terjeszt.

A francia jobboldal elnökjelöltje, Nicolas Sarkozy bejelentette, amennyiben májusban megválasztják, enyhíteni fog a borreklámozást korlátozó jogszabályok szigorán. Sancerre-ben borászok körében azt nyilatkozta, engedné a borfogyasztás reklámozását, amennyiben az "ésszerű és mérsékelt".

Ha már amúgy is belejöttünk nagyon az év bortermelője cím módszeres erodálásába, én is rúgok egyet ebbe a seggbe, bár nem szándékosan. A sors úgy hozta ugyanis, hogy a Nagy Bikaviadal soron következő etapjába szőrmentén bekerült bor visszakézből hazaküldte az eredetileg is szerepelni tervezett hármat, pedig azok egytől egyig év bortermelőinek termékei voltak.

A Federation des Exportateurs de vins et spiritueux de France által közzétett adatok szerint 2006-ban a francia export teljes értéke 8,74 milliárd euró volt, ami 12,9 százalékos emelkedést jelent 2005-höz képest. A forgalombővülés főként a Champagne és a Cognac iránti megnövekedett keresletnek köszönhető. A borexport majdnem 10 százalékkal nőtt, az összérték elérte a 3,9 milliárd eurót. A legjobban az AOC borok teljesítettek, ebben a kategóriában az eladások 13,5 százalékkal nőttek. A francia szesz fő felvevőpiaca az Egyesült Államok, az ide irányuló kivitel 22,2 százalékkal bővült. A leggyorsabb ütemben a kínai piac növekszik: itt a franciák 101 millió eurós forgalom mellett 44,8 százalékos emelkedést könyvelhettek el egy év alatt.

Franciaország egyik legrégibb kereskedőházától több mint 600 000 euró értékben loptak el bordeaux-i csúcsborokat. A tájékozott bűnözők a nagy nevekre koncentráltak, bevásárlólistájukon Lafite-Rothschild, Mouton-Rothschild, Latour és hasonló csúcssatók szerepeltek. Összesen 3000 palackot privatizáltak, és a helyi rendőrség gyanúja szerint megrendelésre dolgoztak hathatós belső segítséggel. A borok nagyrészt a 2004-es évjáratból származtak, és mindössze néhány nappal korábban érkeztek a Seignouret Freres raktárába. Erőszakos behatolásnak nincs nyoma, és miután négytonnányi zsákmányt kellett megmozgatni, valószínűleg órákon át targoncáztak észrevétlenül. A modern nyomkövető rendszereknek köszönhetően a borok értékesítése Franciországon belül gyakorlatilag lehetetlen, tehát a kollekció nagy valószínűséggel a tengerentúlra tart. Ha visszaosztunk, kiderül, hogy a palackok átlagára ötvenezer forint volt.

Özv. Burgundi Sándorné kontribúciója a Gere-stílgyakhoz, de annyira szép, hogy önálló posztban is felhívnánk rá a nagyérdemű figyelmét: minden idők legellenszenvesebb magyar borászinterjúja (verzió: interjú minden idők legellenszenvesebb magyar borászával), avagy Garamvári Vencel kiosztja dr. Lőrincz Györgyöt (aki pöttöm, tojáshéj a fenekén, és különben is csak harmincszázalékos tulajdonos), Légli Ottót (aki egysíkúbb borokat készít, mint főhősünk), majd nyugdíjas műugróként csukafejest ugrik a pezsgőshordóba. Mi meg a hátast dobjuk, és szerényen jelezzük a partvonalról, hogy a fogyasztói percepció egészen más ám, tudniillik innen nem Lőrincz látszik pöttömnek és Légli egysíkúnak. Pont.

Ez az új típusú Gere-címke ragadt a palackra, a válogatásos. Ritkán találkozni vele, volt már ilyen medoc noir (Perle fantázianéven) és kékoportó-válogatás, ha jól emlékszem. Még nem egészen értem, miképpen épül a termékstruktúra, de FMCG-marketingguru legyen a talpán, aki megmondja. Attól tartok, hogy még Geréék előtt sem minden tiszta, a honlapon például nyoma sincs ennek a Válogatás sorozatnak, a Cédulás nevű bornak sem.

Kicsikét idegenszerű bor ez, drága magyar testvéreim, nemcsak azért, mert echte labanc fajtáról van szó, hanem inkább azért, mert ezt bírták ráálmodni a címkére monarchiáék: "Grüner Veltliner Artist Series 2005 Estate Bottled", ezúton is gratulálunk Grétsy László nevében, a francia és a spanyol követség helyében viszont tiltakoznánk, hogy eme nagy bornyelvek vajon miért estek ki a címkealkotói látókörből?

A február 26-án megjelenő új Michelin-kalauz ötven év után ismét háromcsillagos női séfet avat. A 37 éves Anne-Sophie Pic mindössze a negyedik nő a kalauz történetében, aki ebben az elismerésben részesül. Picéknél ez immár családi hagyománynak mondható, hiszen Anne-Sophie apja és nagyapja is háromcsillagos séf volt. A családi étterem, a Maison Pic (Valence, Dél-Franciaország) tizenöt éven át küzdött azért, hogy visszanyerje a három csillagot, amit 1992-ben, Jacques Pic (Anne-Sophie apja) halálát követően veszített el. 2007-ben további három séf kapta meg a legmagasabb minősítést: Yannick Alleno (Le Meurice), Frederic Anton (Le Pre Catelan) és Pascal Barbot (L'Astrance). Néhány visszaminősített legendás étterem: Hotel George V (ahol Malatinszky Cabernet Franc Sur Lie is szerepel az itallapon), Le Cinq és a Jean-Claude Vrinat által vezetett Taillevent, amely 34 éven át élvezte a háromcsillagos glóriát. (A képen Anne-Sophie Pic és férje, David Sinapian.)

Megnéztünk két gall kakast. A veres itthon is kapható, a másikat évekkel ezelőtt vettem: vakon bízva akkori toulouse-i kapcsolatomban, ami hozott sok örömet, de többször el is keserített. Most persze lecsókolnám a homlokát! Mindkét bor AOC-s, ami nem garancia a jó minőségre, de biztos alapja sok jónak. A mustra felemásan sikerült.

A borbloggerkedés általunk is jegyzett és becsben tartott vezéralakja, Tom Wark (Fermentation) 2006. december 12-én állt elő az Amerikai Borblog Díj ötletével, és 2007 januárjában indította be a népszavazást. A kétfordulós procedúra eredménye a minap tétetett közhírré.

Immáron hét hosszú hónapja, hogy beleléptem a rizlingfolyóba, és azóta mint rizlingman élem a világom. Közben persze tágítom a horizontot, amerre látok, de a rizlinghez, legyen olasz vagy félolasz, mindig örömmel térek haza. Ritkán vernek át, és az sem kerül sokba. Ugyanakkor minden magára valamit adó olaszrizlingmant feszíti a becsvágy, hogy alkalomadtán rajnai rizlingmanné képezze magát, hiszen mást sem hallunk, mint hogy az olasz szegény rokon (nem is vér, csak név). Nos, én végre találkoztam a nagyobb ővel, de még sokszor kell a rajnai folyóba lépnem, hogy hitet váltsak. Útközben azért történt egy s más.

Nem csinálok ebből rendszert, ehhez a témához sem konyítok mélyen – nem mintha Molnár B. Tamáson kívül bárkiről, aki evésről ír Magyarországon, elhinném, hogy tényleg szakért hozzá –, meg nem is étteremkritika ez. Egyrészt azt akarom elmesélni, hogy jól enni és inni a Magyarország legnagyobb kezű emberéről elnevezett vendéglátó-ipari egységben szerintem jó, másrészt említést akarok tenni hat borról egyszerre.

Egyszer csak azt vettem észre – önéletrajzi elemekben bővelkedve említem ezt, persze –, hogy unom a tematikus kóstolókat. A vakokkal már régóta így vagyok. Nincs mese, a jó borhoz hozzátartozik a címke is. Ha az nem látszik, a zember hajlamos inkább a hibákat, semmint az erényeket keresni, és óvatosan bánni a dicsérettel, hátha méltatlanra pazarolja a szuperlatívuszokat szégyenszemre. Én meg nem ítélni, hanem kóstolni, sőt inni szeretek. Más kérdés, hogy a legjobbak legjobbnak szánt munkái sem mindig nyűgöznek le visszakézből. De még mennyire nem. Legutóbb is felemásul alakultak a dolgok. Ráadásul a véletlenszerűségből mégiscsak kijött valami tematikaféleség. Ha több nem, annyi, hogy belemerültünk a külföldbe alaposan.