A nem éppen populáris borokat kínáló Terroirclub kétségtelenül izgalmas kóstolót hirdetett meg, ám az így is meglepett, hogy a Hollóvár-borok annyi érdeklődőt vonzanak, hogy még az előtérben is szép számmal ácsorogtak. Takács Lajosról sok mindent nem kell leírni, aki…
Nyílt napot tartott a Zwack, az Izabella borválogatás tavaszi borait mutatták be a Dandár utcában. A kóstoló fantázianeve egyben jelen cikk címe is. A szortimentet szinte teljesen végigkóstoltam, az adott körülmények között a borokról pusztán benyomásokat szereztem.…
Két vörösbort bontottam a Tamás pincétől. Igaz olaszrizlingjeik miatt szoktuk őket emlegetni leginkább elismeréssel, vannak nekik vöröseik is. És nem is csak a vannak még, illetve ahhoz képest, hogy kategóriában. Tavaly nyár elején jártam náluk Csopakon, akkor még fiatalnak, ám…
A Balatonnál töltöttem pár napot, és a hotelben elfogyasztott Feind Cabernet franc-okon felbuzdulva hazafelé beugrottam Balatonfőkajárra, a pincészet vinotékájába. Sajnos a keresett borból már az utolsó palackokat kínálták eladásra, nem túl baráti áron, így a kuriózumként…
Megvallom én az őszintét, eddig nem sokat tudtam a bodrogkeresztúri Dereszla pincészetről. Nagyjából annyit, hogy francia tulajdonban van, és főleg külföldön értékesíti a borait, például az általunk gyakran emlegetett nagyhangú borblogger-fenoménon és kapcsolódó…
Olaszrizling-panoráma – záró kép
Nyúl és a Velencei-hegység: Prisztóka Tibor, Szentesi József meg némi összesítés
2008.04.24. 04:45 - palack
Meglehetősen szélesre dagadt panorámánk befejező részünkben kóstolunk két különlegességet. Egyikükhöz sem lehet hozzájutni csak úgy, hogy leemeljük a palackot valamelyik kereskedés polcáról. El kell zarándokolni értük a pincébe, de nem hinném, hogy bárki megbánná, ha…
Hogyan dobjuk fel a hangulatunkat egy esős, hűvös, latyakos napon? Menjünk el az ostorosi faluvégre, kopogjunk be az Arany János utca 65-be. Hét óra elteltével egy cseppet sem fog érdekelni, hogy mennyire cudar idő van. Persze nem árt előre egyeztetni az Orsolya pince gazdáival,…
Piszok nehéz úgy kóstolni egy bort, ha folyamatosan az előző évjárathoz hasonlítgatja az ember gondolatban. Főleg ha az előző évjárat épp nem forog egy másik pohárban, csupán a múlt emlékeinek ködös felhőjéből meg az akkori irományokból lehet kihalászni, milyen is volt.…
Olaszrizling-panoráma – tizedik kép
Somló: Bazaltborok, Györgykovács, Hollóvár és a Kreinbacher Birtok
2008.04.17. 06:52 - palack
Az előző részben Badacsony valamelyest egységes képet mutatott jó borokkal, ám hiányzott az igazán nagy kiugrás. Somló azonban minden várakozásomnak megfelelt, sőt túl is teljesítette azokat: jobbnál jobb rizlingeket kóstolhattam. Röpködnek a hat és hét pontok, még egy nyolcas…
Mintha a rendszerváltó fajták lassú hanyatlásának volnánk tanúi. Sem cabernet sauvignonnal, sem chardonnayval nem tudtuk megváltani még a világnak ezt a kis sarkát sem. A fajták neve ugyan bevésődött, de borászt vagy pincét nem kötöttünk hozzá. Chardonnayban volt és van persze…
Egy kóstoló képei - elit alakulat
Györgykovács, Hollóvár, Árvay és Szepsy
2008.04.14. 10:27 - vörös és fehér
A furmintozás végére neves termelők nevezetes borait válogattuk be. Kíváncsian vártuk, vajon megismerjük-e Somlót és Tokajt ezekből a borokból? Közelebb jutunk-e a fajtajelleg meghatározásához, ha nagy borokat kóstolunk? Vajon milyen állapotban találjuk a 2003-ban szüretelt…
Légli Ottónak - úgy tűnik - bejött a 2006-os évjárat. Magunk is dicsértük eleget Landordját, ámultunk rajnai rizlingjétől (egyszer, kétszer, háromszor, négyszer). A folyosói pletykák arról szóltak, hogy kiegyensúlyozottabb lett a borász élete, ami borain is meglátszik. A nem…
Olaszrizling-panoráma – kilencedik kép
Badacsony: Bazaltborok, Borbély Családi Pincészet és Istvándy Pincészet
2008.04.11. 05:38 - palack
Legutóbbi vegyes kóstolónk után ismét olyan helyre látogatunk, ahol a rizling nagyon otthon van. Sajnos, azonban nem annyira pofonegyszerű a helyzet. Nem mondhatjuk, hogy mindegy, csak badacsonyi olaszrizling legyen. De legalább mai három pincénkkel már nem nyúlhatunk nagyon mellé.…
Országos rozékóstolót tartott az Egri Borvidékért Alapítvány. 44 palackot és 18 ítészt osztottak két bizottságba. Az egyik bizottság tagjaként a véletlenszerűen sorba tett tételek közül a páratlan számmal bírókat értékeltem én is, 100 pontos rendszerben. Ugyanis a…
Egy kóstoló képei - a láthatatlanok
Balassa, Köpcös és Laposa furmintok
2008.04.07. 12:02 - vörös és fehér
A sorban olyan furmintok következtek ezután, amik nem jutottak el széles néptömegekhez. Van, amelyik azért nem, mert még nincs forgalomban, van, aminél a mennyiség egy hordóra korlátozódik, és van, amelyik egyszerűen csak kalandos életet él. Ezeknél a boroknál már az egyediség a…
Ködbe vesző gyermekkorom egyik kedvenc ifjúsági regényében, a Winnetouban szerepelt egy fületlen vadász, Sans-Ear, akit levágott fülkagylói és rettenthetetlen bátorsága mellett furcsa neve tett híressé. A név ugyanis félig francia, félig angol, s ezt a keveréknyelvet állítólag…
Olaszrizling-panoráma – nyolcadik kép
Felvidék, Mátraalja, Neszmély: Bott Frigyes, Losonci, Ludányi András, Hilltop és a Szöllősi Pincészet
2008.04.04. 14:30 - palack
Legutóbb Szent György-hegyen voltunk, most aztán körülnézünk mindenfelé. Több helyről származó, mégsem szedett-vedett társaságal találkozunk. Lett némi meglepetés is, ráadásul megtaláltam a sorozat eddigi legbesztbájabb rizlingjét. Hipertérugrás a kóstolópohárból. Bott…
Tök a mérlegen. Mivel az Alkoholista őskorának nemes kezdeményezése, a hiperboros rovat immár végleg zátonyra futott, más módszert kerestünk a fősodorba tartozó borok föltérképezésére. A szeretet és az összefogás erejével próbálunk képet adni a nagyobb portfóliót…
Egy kóstoló képei - bemelegítés
Három furmint: Disznókő, Oremus és Dobogó
2008.04.01. 06:10 - vörös és fehér
Furmint kóstolóra invitált egy cimborám, nem hagyhattam ki az alkalmat. A helyszínt és a borokat a Decanter borszaküzlet biztosította (így ennek a klubárait teszem oda a borok mellé), a kialakított sor egyfajta keresztmetszetét hivatott adni a mai kínálatnak, valamint az öregedési…
Olaszrizling-panoráma – hetedik kép
Szent György-hegy: Bazaltbor, BioVitis, Nyári Ödön
2008.03.27. 06:12 - palack
Eger után ismét visszatérünk a Balatonhoz. A Szent György-hegyen igazán otthon érzi magát az olaszrizling - ezt már régóta tudjuk. Most három bor által próbálunk erről tapasztalati úton igazolásra lelni. Több-kevesebb - de inkább több - sikerrel.BioVitis Szent György-hegyi…
Borkóstolásra invitáltam barátaimat. Nincsenek magasztos célok ilyenkor: jót enni, jót inni; közben megváltjuk a világot. Általában az első két cél szokott is sikerülni, pedig lehet, hogy a harmadikkal több sikerünk lenne, globálisan. Most sem volt ez másként: a megsütött…
Azt eddig is tudtuk, hogy a Bortársaság jó lóra tett a St. Andrea pincészettel. A profin dübörgő marketinggépezet és a jó borok hamar a hazai mainstreambe röpítették Lőrincz György nevét. De hogy a népszerűség a szentandi-szortiment árát ilyen magasságokba fogja katapultálni,…
Fordulatos élményekben volt részem egy borral kapcsolatban nem egész egy hónapon belül. Nagyon ígéretes kezdés után katasztrofális folytatás következett, amit aztán hollywoodi filmbe illő boldog vég zárt le. A tanulság: gondoljuk meg, mit zúdítunk első elkeseredésünkben a…
Tőrőlmetszett Bussay-rajongó vagyok. Eredetileg függetlenül attól, de csak kikotyogom, hogy családom felerészt zalai, sőt, apám és a magyar borászat legismertebb körzeti orvosa/polihisztora egyaránt a Kerka-patakban rákászott két évtized eltéréssel. Ezért vagy sem, de az öregem…
Rosszkedvű? Mondogassa: svatovavrinecke!
Strekov 1075 Svatovavrinecke (Szentlőrinci) Classic 2006
2008.03.17. 06:05 - vörös és fehér
Van egy borvidék Budapesttől 80 kilométerre, ami nincs bent a 22 magyar borvidéket felsoroló kiadványokban. Ahhoz, hogy meglátogassuk az ottani pincéket, át kell kelnünk Szlovákiába. Kürtön, a dél-szlovákiai borvidék egyik regionális központjában készíti borait a Strekov 1075…
Utolsó kommentek