A Somlói Tavaszi Fesztivál kellemes meglepetése volt számomra (és nemcsak) Tornaiék 2007-es csúcsválogatás szortimentje. Bevallom alig egy éve, a 2006-osoknál még nem értettem egyesek lelkesedését, aztán idén a nagyréten összekóstolva a két évjáratot, a hatosokról tartottam…
Bemutatkozik a Balaton-felvidéki Borvidék Budapesten. Tizenöt borászat hozza el legszebb tételeit jövő kedden a Pilinszky Kávéházba, ahol személyesen a borászok várják a vedégeket. Bevallom, a résztvevők listáján számomra több az ismeretlen, mint az ismerős név - nekem épp…
Valamirevaló művelt alkoholista már minimum hallott Maurer Oszkárról. Valamibbrevaló művelt alkoholista pedig azért csak kóstolt már tőle valamit. Szerencsére, mostanában egyre több helyen lehetett találkozni vele és boraival: például Etyeken, a 7x7-en (tavaly és idén), Terroir…
Bemutatkozott Budapesten a Mádi Kör. A Lánchíd Palota éttermében találkozhattak a szerencsés meghívottak a mádi termelőkkel és kiváló boraikkal. Mád a borvidék borászati központja, a legnagyobb szőlőterület tartozik hozzá egész Hegyalján. Nem hinném, hogy van még egy…
Kóstolóra mentünk a Terroir Clubba Ráspi gyöngyszemeket nézni. Nagyrészt olyan borok vártak ránk, amelyekkel már találkozhattunk és találkoztunk is régebben vagy akár mostanában. Mégis a lehetőség így együtt látni őket, és persze nem csak látni, elég volt ahhoz, hogy három…
Hazudhatnék, hogy iménti kóstolásaim alapján kíváncsivá váltam Janusék Pinot Noirt és Cabernet Sauvignont tartalmazó rozéjára is, pedig bizony nem annyira. Nem szoktak érdekelni a rozék. Valójában a BL döntőhöz kerestem valami könnyű italt, ami nem kell, hogy elvonja a…
Úgy alakult, hogy nem tudtam menni a Tőkés Társak budapesti bemutatkozására, így maradt a szekunder élvezet, AM kolléga beszámolóját olvasgathattam sóvárogva. Aztán eszembe jutott: van nekem Losonci kékfrankosom és olaszrizlingem is. Vettem melléjük egy sillert, és mint a…
Tudták, hogy Jókai bort készített a Svábhegyen? Sőt, könyvet is írt erről Kertgazdasági jegyzetek címmel. Ebben olyan hitvallást tesz, hogy szinte látom magamat a Várban a Jókai Pince pavilonja előtt. Kortyolgatom a finom, kissé fanyar Budai Sillert, miközben a mester elmondja:…
Címkék: budapest könyvismertető könyvbemutató
8 komment
A Budai Gourmet Fesztiválon nekem is sikerült felfedeznem magamnak a Janus Borházat Bobék után szabadon. A fiatal, kétcsaládi vállalkozás marketingért felelős tagja kellemes lyukat beszélt hasunkba, miközben szorgalmasan töltögette boraikat a feltűnően gyorsan ürülő poharakba.…
Múlt kedden vettem a Tricollis-szal együtt, áprilisi akcióban kétezer alatt. Úgy nézem már nem is kapható, csak a következő évjárat. Ezt 60% chardonnay, 30% pinot blanc és 10% olaszrizling alkotja, kétharmada barrikban, egyharmada nagyobb hordóban erjedt és érlelődött. Mivel azt…
Szent Márton és három domb
Pannonhalmi Apátság St. Martinus és Tricollis 2008
2009.04.30. 05:40 - palack
Két fehér házasítás ugyanattól a pincétől - mindkettő 2008-as. Az egyik újbor, már november óta kapható és csavarzáras. A másik parafát kapott és bár friss, tartályos fehér, azonban nem kellett annyira sietnie, nem újbor. Nagyjából egy árban vannak - a Bortársaságnál most…
Nem egész egy hónapja voltak itt Budapesten a felvidéki borászok és láttak minket vendégül a Pilinszky kávéházban. Nyíltságuk, vendégszeretük kiváló hangulatot teremtett ezen az estén, a borokat illetően pedig megállapíthattam, hogy Bott Frigyes vitán felül kiemelkedik a…
A Balatoni Borfesztivál mellett a Budai Gourmet is május első, hosszú hétvégéjén lesz idén, szokás szerint a Millenáris Parkban. A honlap információi alapján úgy tűnik, a tavalyi különösen széles gasztronómiai kinálat lecsökkent, azonban így is lehet majd ízelítőt kapni…
Két szép és egy szép kort megélt olaszrizlinget kóstoltam a Tamás Pincétől legutóbb nagy megelégedésemre. A második kör borait, a fiatalabbakat pedig - ennek köszönhetően is - még nagyobb várakozással bontottam. Ezekben a borokban már ott van az előző évjáratok tapasztalata…
Hogy milyen olaszrizlingje van, az sok mindent elárul egy pincéről. Ha számomra ismeretlen területre tévedek, és a kínálatban szerepel, akkor általában vele kezdek. Beszédesnek, sokszor árulkodónak bizonyul, hogy mit tudnak, mit akarnak kihozni ebből a fajtából. Ezen a téren a…
"Egyik szemünk sír, a másik pedig nevet" - mondta körbemutatva a teremben este hat körül Baráth Sándor, a Somlói Tavasz Egyesület elnöke, civilben a Kreinbacher Birtok vezetője. Elmondta, hogy többen nem fogják bírni készlettel a tervezett nyolc órási zárásig, hamarosan…
Célegyenesbe értünk soproni és egri futamunk után. Az este harmadik felvonásaként hat szekszárdi kékfrankos következett egy villányi kakukktojással megspékelve. Aki hiányol innen figyelemreméltó borokat, annak teljesen igaza van. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az itt…
Március harmadik és negyedik csütörtökén a hegyek jönnek Budapestre. Nekünk fővárosiaknak csupán annyi a dolgunk, hogy élvezzük a gyakorlatilag házhozszállított bortúrát. Előbb Somló 2008-as évjáratát vizsgálhatjuk meg jó alaposan, egy hétre rá pedig a Felvidék pincéi…
Folytatva a vágtát, Sopronból már át is nyargaltunk Egerbe. Némileg lassította a tempót, hogy az eredetileg tervezett hat helyett végül kilenc kékfrankost kóstoltunk meg. Mindezek ellenére hősiesen küzdöttünk, és ebben a borok is partnerek voltak. Nem hagytak minket lankadni,…
Újabb közös kóstolót tartottunk, ezúttal kékfrankos volt a téma. AM kolléga maratonja mellé, mi egy vilámgyors sprintet vágtunk ki. Az eredeti terv szerint háromszor hat soproni, egri és szekszárdi bort akartunk megnézni, aztán bekerült két kakukktojás és három további tétel.…
Harmadik alkalommal rendezték meg az Egri Borok Gáláját Budapesten az MTA székházában. Délelőtt fél tizenegytől délután négyig fáradhatatlanul (vagy inkább kellemesen fáradva) kóstoltam, hogy összeállítsam a válogatott válogatottját (reserve selection válogatás.) A…
Szentesi József kezd kilépni a rejtőzködő borász szerepéből. Korábban leginkább csak budaörsi pincéjében kóstolhatták borait a szerencsések, a némileg szélesebb (ám még mindig nem nagy-) közönség pedig a Borbarát 7x7 birtokbemutatóin. Tudjuk róla, hogy a régi…
Bizony borkóstolásnál is előfordul, hogy egészen másként alakulnak a dolgok, mint ahogy azt várjuk. Ennek a posztnak az ötlete még tavaly ősszel fogant meg a fejemben, mikor a Várban a Borfesztiválon kora délután poharamban forgattam a 2006-os Villa Tolnay Bandériumot, és nagyon meg…
A terület egykor a Pannonhalmi Apátság tulajdonában volt, a helyiek azóta is apátsági birtokként emlegették. Innen az elsőre talán meglepő név. Közel három hektáron most mintegy 15 ezer tőke szőlő van rajta: többségében hárslevelű, furmint, juhfark, kevés olaszrizling és…
Négyféle olaszrizling ugyanabból az évjáratból egy pincétől, nem mindennapi dolog. Egyedül Laposáék jutnak eszembe még, de ők különböző hegyekről szüretelnek. Gál Lajosék olaszrizlingjei viszont mind egy településről, Egerszólátról származnak. A simát és a szótagolt…
Utolsó kommentek