2011 nyara, majd főleg az ősz első hónapja, nemcsak nekünk tűnt az átlagosnál melegebbnek és szárazabbnak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai is azt mutatják, hogy rendkívüli időjárásban volt részünk, és legalábbis a hőösszeg és a napfényes órák száma alapján borászaink kiváló évjáratban reménykedhetnek. A Meteorológiai rekordok szeptembere című esettanulmány a következő, számunkra is érdekes megállapításokat tartalmazza: "(...) az elmúlt 61 év megbízható meteorológiai feljegyzéseit megvizsgálva a havi országos átlaghőmérséklet rekordja immáron a múlté, de napfénytartam tekintetében is rekordelső lehet (ha az összes napfényadat rögzítésre kerül). (...) az idei szeptemberi havi középhőmérséklet országos átlaga kerekítve elérte a 19 fokot, ami több, mint 3 fokkal meghaladja az 1971-2000 közötti harmincéves időszak középértékét. [...] Valószínűleg az idei vénasszonyok nyarának végén egyes magyar borvidékeken kiemelkedően jó évjáratú bor fog teremni, amiben nem kis szerep jut a rendkívül hosszú napos időszaknak. Az idei év kilencedik havában ugyanis a meteorológia történetében először kezdődik 3-as számmal a szeptember havi napfényes órák száma."

A múltkori fehér este meglepetésének, jobban mondva sztárjának szántam ezt a bort. A Szepsy Nyúlászó vártnál is meggyőzőbb szereplése miatt végül akkora feltűnést talán mégsem keltett, de ez cseppet sem kisebbíti érdemeit. A meglepődés pedig, amire számítottam, valójában saját korábbi reakcióm volt, mikor is egy közelmúltban megrendezett, úgymond éremdús magyar borokat felvonultató - természetesen vakon lebonyolított - teszten ez a bor hagyta bennem a legmélyebb nyomokat. Egy top tokaji pince furmintjának tippeltem, ami részben be is jött, ez valóban egy furmint. Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy a felfedés után a Sauska felirat köszön vissza a palackról. Talán ha találkoztam volna már a Cuvée 113-mal, akkor csak annyit mondok: igen, ezt reméltem a nagy testvértől.

Október második hétvégéjén második alkalommal rendezik meg a Mindszent Havi Mulatságot Bodrogkeresztúrban. Olvasóinkat bizonyára a kiváló borászatok és boraik érdekelhetik elsősorban - Bott Pince, Füleky Pincészet, Dereszla Pincészet, Patricius Borház, Puklus Pincészet, Tokaj Nobilis, Breitenbach Pincészet, Balassa Bor, Bodrog Borműhely -, de lesz itt minden, aminek ilyenkor lennie kell: helyi ételek, kézművesek, szüret és aszúszedés, sétahajózás a Bodrogon, kiállítások, koncert, táncház, népi játékok, madárles, gyerekfoglalkozások. A részletes programot megtalálják a tokajfestival.hu oldalon vagy a Mulatság facebook oldalán.

Elég jó esélyem van arra, hogy ezeket a borokat, ilyen kaliberű bordóiakat soha többé ne kóstoljak (az előzményeket lásd itt). Ennek megfelelően igyekeztem felnőni a feladathoz. Részben kiüríteni a fejemet (blokkolni a negatív előítéleteket), részben ráhangolódni, azaz az elvárásaimat az elvárhatóakhoz igazítani. Mindkét törekvésemnek megvannak a természetes korlátai – nem bújhatok ki a bőrömből, nincs Premiere Cru Classé-elváráshorizontom.

Nem vitatva, hogy ez a sor jobb krónikást érdemelt volna, én úgy találtam, hogy a borok nagyon feszesek, precízek, nyakig begomboltak. Kekeckedő megközelítésben: két húron játszanak, méltányosabb megfogalmazásban: jobban félnek a hibától, mint amennyire nyitottak a meglepetésre. Ilyen kevés pontból grafikont rajzolni csak a tudatlanok arcátlanságával lehet, de hadd legyek vakmerő: ezek a borok előbb vannak készen fejben, mint a hordóban, itt nem bábáskodás folyik, hanem tervezés és kivitelezés. Én úgy sejtem, hogy Bordeaux-ban a félelem az úr, a rettegés a természet kiszámíthatatlan viselkedésétől. Ennek megfelelően az ő nagy tudományuk a katasztrófa-elhárítás. Nyakig felfegyverkezve várják az ellenség váratlan húzásait, és majdnem mindenre van válaszuk. A kész termék aztán lehet lenyűgöző, mint a középpontos szimmetria (Latour). Vagy félelmetesen szép, mint egy asszaszin (Margaux).

Egyre több gasztronómiai fesztivál van mostanában, újak és régiek: bor, sör, pálinka, pezsgő, csokoládé, mangalica, hogy csupán néhány témát említsek – ember legyen a talpán, aki egymaga ellátogat csak a felére is. Fesztiválból is van ám kézműves, profittal nemigen törődő, lelkesedéssel, elhivatottságból összehozott ingyenes és van alaposan megmarketingelt, fesztiválkártyás, híresfellépős, belépőjegyes. No meg ezeknek szinte az összes elképzelhető vegyülete persze. Jövő hét csütörtöktől vasárnapig két mintapéldány fut majd párhuzamosan: aki bírja, okulásul megnézheti akár mindkettőt.

Nem gondoltam, hogy ilyen zárótűzzel búcsúztatnak Bordeaux-tól. És egy ekkorka verébért, mint én, kolosszális aránytévesztés Kövér Bertát csőre tölteni. (Egy lövés 1914-ben körülbelül 3000 birodalmi márkába került.) De a cél nem én voltam, hanem a pincesöprés és az igényes berúgás.

Lehet-e a sauvignon blanc valaha is tényleg komoly? Ezt Jamie Goode kérdezte még két éve, az új-zélandiak ikonikus sauvignon témájában folytatott kutatása kapcsán. A szigetország borarculata döntően erre az egy fajtára épül, amely világszerte továbbra is igen népszerű, a kiwik viszont – talán attól való félelmükben, hogy ez már nem tart soká – azon törik a fejüket, lehetséges-e újabb szintre emelni a fajtát. Ami azt illeti, a kutakodásnak már akkor létezett kóstolható eredménye, például a cikkben szereplő Te Koko, a Cloudy Bay hordós verziója, ami az elmélkedéshez alapul szolgáló, gyakorlatilag referencia értékű kóstolón még nem bizonyult igazán sikeresnek. Ami ott kiemelkedett, az bizony Európából származott, a két sikeres régió Sancerre/Pouilly-Fume és igen, Bordeaux volt.

A világ legolvasottabb bormagazinja, a Wine Spectator kihirdette az idei év borvideó-versenyének győztesét. A közönségszavazatok alapján a Zinfandel - Paso's Grape című népszerűsítő, felvilágosító videó végzett az első helyen, amelyet a Paso Robles Wine Country Alliance rendelt meg, és Dina Mande rendezett. A videó leforgatása egyetlen délután vett igénybe, és humoros formában próbálja a zinfandelt európai gyökereitől elszakítani (az mondjuk rejtély számomra, hogy a harmonika vagy a primitivo miként kapcsolódik Toszkánához). Dina Mande egy ilyet talán furmintra vagy kadarkára is tudna rögtönözni. De melyik borászunk (és felesége) lehetne a főszereplő? (Az eredeti videó főszereplője egyébként nem borász, hanem a helyi bormarketinges és valószínűleg megrendelő, Christopher Taranto.) 

Igazából nincs értelme annak, amit csináltam és tényleg. Almát a körtével, John Barth-ot Graham Greene-nel összehasonlítani nem túl értelmes dolog. Mentségemre szóljon, hogy mindkettőt nagyon szeretem, kíváncsi voltam egymás mellett hogyan mutatnak. A wachaui rizlingekre, főleg, ha jóféle smaragdok, képtelen vagyok ráunni – illetve eddig csak egyszer sikerült: tavaly a VieVinum-on a hatvanötödik friss 2009-essel valahogy tele lettem. Ami a másikat illeti, a somlói borok közül pedig kétségtelenül ő az egyik kedvencem ever, ráadásul egyre jobban tetszik, az idő még neki dolgozik. Egy nagyon jó wachaui rizling és egy kiemelkedő somlói furmint. Párban.

Az Etyeki Kezes-lábos külön beharangozást nem igényel, ezért csak emlékeztetünk, hogy ez az a hétvége. Újdonság viszont, hogy "főszerepben a pálinka", illetve aggasztóan összement a borászlista. Vagy a válság tett be, vagy a 2010-es szüret, vagy valami más, de alaposan megcsappant a vendégpincék száma. Azért így is lesz kiből/miből válogatni (saját szemüveggel: Dúzsi Tamás, Bott Frigyes, Tamás Pince, Kreinbacher, Ráspi, Etyeki Kúria, Balla Géza, Légli Ottó, Tiffán Ede és Zsolt, Laposa, Szászi Pince, Kislaki Bormanufaktúra, Bolyki Pincészet, Nyakas Pince, Törley Pezsgőpincészet és Rókusfalvy Pince). Lesz "hagyományos", "természetes" sajt, méz, lekvár, kolbász, kenyér, lesz Bíró Lajos és Takács Lajos, lesz Szőke András, Magna Cum Laude, Balkan Fanatik, Ladánybene 27 és még sokan mások. Az időjárás eszményinek ígérkezik, nincs ok otthon maradni. (A részletes program itt olvasható.)

Azt írják Mádról a mádiak, hogy: “Már zajlanak a munkák a szőlőkben, dolgos emberek keze jár szorgosan, a borász érző és értő odaadással hittel és lélekkel, komponálja a mádi borokat. A harmónia hatja át a mádi dűlőket, pincéket.” Sőt, ebben a szellemben: “Szeptember 23-án és 24-én az UNESCO Világörökség részét képező Tokaj-Hegyalja szívében, Mád a Furmint Ünnepére várja a látogatókat.”

Lényeg a lényeg: a hétvégén, azaz 23-án és 24-én lesznek a Mádi Szüreti Napok, konkrétan a XXI. (Koppány László, a helyi iskola néhai igazgatója találta ki a rendezvényt még 1991-ben), úgynevezett gazdag programokkal várják az ilyesmire fogékonyakat. Számunkra nyilván az a legérdekesebb, hogy a boros programokat a Szepsy István nevével fémjelzett Mádi Kör tagjai alakítgatták ki, és úgy tűnik, talán ez lesz Magyarországon az első olyan “szüreti napok” elnevezést viselő rendezvény, ahol tényleg csak jó borokat lehet majd kapni. A rendezvény ideje alatt a Szent Tamás Pincészet, a DemeterVin, a Barta Pince, a Budaházy Pincészet, a Lenkey Pincészet, a Royal Tokaji Borászat, a Tokaj Classic Borászat, a Bodnár Pincészet, a Takács Pincészet és a Visóczki Pincészet is rendkívüli nyitvatartással üzemel, végig lehet járni és inni az összeset, a harmónia áthassa végre mindazt, amit át kell hatnia.

A teljes programlistát (gazdag! kulturális!) Magna Cum Laudéstul és díszmadárkiállításostul meg lehet találni a mad.info.hu oldalon.

Mert nincs rá pénzem. Ez lenne az én földhözragadt, szigorúan megszorításmentes, egyúttal hatásvadász válaszom. De a kérdést nem én tettem föl, hanem Matt Kramer, a Wine Spectator rutinos tárcistája. Kramer arról lírizál, hogy életében először borokat adott el. Mint minden borbolond ő is megrögzött gyűjtő: imád beszerezni, rendszerezni, leltározni, mintavételezni. De egészen mostanáig meg sem fordult a fejében, hogy bármit eladjon. És most sem a pénzhiány vitte rá, bár a pénz mindig jól jön. Gyűjteménye legdrágább, legértékesebb darabjait adta el, olyan borokat, amiket valójában meg sem engedhetett volna magának, de nem tudott annak idején ellenállni a csábításnak. A gyűjtemény lefejezéséért egy új kísértés a felelős: a meglepetés.

Ezt a bejegyzést könnyűszerrel kitölthetné egyetlen bor is. Mert akkorát szólt, hogy csak na, megérdemelné. Két éve már, hogy gyakori beszédtéma volt, akkoriban többször is elém került, rajongtam is érte, de hogy ennyi idő után ismét meglepjen, erre nem számítottam. De ezen az estén mégsem csak a legjobb bor volt érdekes. Talán az alkalom miatt is, vagy legfőképpen azért. Meglehet, hogy egy hosszú, tematikus vakkóstolón inkább csak néhány kiemelkedő tétel fogja meg az embert, vagy nehéz másra is emlékezni, de egy szélesebb körű baráti iszogatáson más a helyzet. Jut idő az eszmecserére, és eltérő tapasztalatú, ízlésű és elvárású emberek között érdekes vélemények kerülnek elő, és majd minden tétel megtalálja a maga rajongóját.

Tegnap ejtettünk pár szót a legújabb high-tech borászati ketyerékről, illendő hát a szőlészeket is sorra kerítenünk. Korunk olyan sok technikai újítást hozott a műholdas fényképektől a GPS-en át a digitális képfeldolgozásig és a számítógépes elemzőprogramok használatáig, hogy valójában meglepő lenne, ha ez a sok újítás épp a szőlészetet kerülte volna el. De mégsem tudtam egy jó példát sem mondani fejből, így jól jött egy szemfelnyitó fejezet a legmodernebb nagyüzemi szőlőgazdálkodásról. Az összefoglaló Jamie Goode könyvének a 3. fejezete alapján készült.

A közhiedelemmel ellentétben nem az ördög találta fel, és nem is ő használja, hanem Clark Smith cégétől, a kaliforniai Vinovation-től származik a borászok legújabb high-tech játékszere, a híres-hírhedt fordított ozmózisgép. (A vén patás legfeljebb az áfát igényli vissza belőle.) A hagyományőrző borászok számára elképzelhetetlen újítás használata meglepően sok lehetőséggel vértezi fel a használatára hajlandó borászokat. Az alábbiakban egy rövid ismertető következik Jamie Goode könyvének a 14. fejezete alapján, kiegészítve néhány külső linkkel. Esett már egy-két szó erről a gépről korábban is a blogon, méghozzá itt.

A gép egyrészt képes kivonni az alkoholt a kész borból, ha a kívánt érettség elérésének idejére már túl sok cukrot gyűjtött a szőlő, vagy képes lecsökkenteni az ecet- és illósavtartalmat, ha a kedvezőtlen időjárás miatt megsérül, majd rothadásnak indul a gyümölcs. Ha a szüret előtt beköszönt az eső, és felduzzasztja a szőlőszemeket, akkor a géppel kivonható a felesleges víz a felhígult bogyók mustjából.

Ez a blog főként a borok kóstolásáról szól, ami természeténél fogva az esztétika témakörébe tartozik. Az a legfontosabb kérdés, hogy jó-e, illetve hogy tetszik-e a kóstolt bor, de persze a miért is terítékre kerül. Emellett rengeteg objektív megállapítás is felvetődik a tetszés-nemtetszés körüli beszélgetésekben, ami a bor alkoholfokáról, a szőlő érettségi állapotáról, a hordóhasználatról, és egyéb, jól számszerűsíthető, vagy akár tudományos pontossággal mérhető adatokról szól.

Az sem titok a hétköznapi borisszák számára, hogy roppant sok olyan területe van ezeknek a borról folyó beszélgetéseknek, ahol nem tudunk pontos és alapos magyarázatot adni a jelenségek mibenlétére, de Richard Feynmant, a híres fizikust idézve elmondhatjuk, hogy itt is sokkal többet tudunk, mint amit be tudunk bizonyítani. Amíg a növényvédelemről és a borkészítés technológiájáról számos részletes, tudományos alapossággal megírt szakkönyv szól, addig sokkal kevesebb tudományos munícióval vagyunk képesek ellátni a biodinamika híveit, vagy a terroir központú gondolkodás képviselőit, és azt sem értjük még egészen pontosan, hogy a termőhely mi módon hat a kész borra, vagy hogy pontosan melyik élesztőtörzs milyen szerepet játszik a szőlő erjedésében. Egyszóval számos olyan bölcsesség forog közszájon, amit a borokkal foglalkozó közönség elfogad, de megmagyarázni nem tud.

A brunellóhigítók az utolsó szalmaszálat is elbukták. Sokszor írtam már a montalcinói kupleráj felszámolására irányuló mozgalomról, ami a Brunellopoli nyomán bontakozott ki. A lényeg talán abban ragadható meg, hogy mára a brunello di montalcino kellően ismertté vált ahhoz, hogy komolyan vegye magát, vagyis megérett az idő, hogy a brunello minőségéért és egyediségéért küzdők csoportja kivesse magából azokat, akik csak üzletet látnak a borban. Márpedig ez a második csoport elég nagy, és mint kiderült, a gyengébb adottságú területeken fiatal tőkékről szüretelt nem elég jó minőségű szőlők borát nem csupán a saját területükön termesztett más fajtákkal kerekítették, sötétítették és fűszerezték, hanem az éj leple alatt Dél-Olaszországból hozták tartálykocsikban az utánpótlást. Miután a DOCG Brunello előírásainak föllazítására tett kísérlet elbukott, a nagy birtokok, amelyek nyakló nélkül telepítettek bármit bárhová, és most fuldoklanak az identitás nélküli, nehezen eladható merlot-ban, cabernet-ben, syrah-ban, még egyszer nekifutottak, hogy a nemzetközi fajtákat olyan címke alatt tudják elsózni, amin szerepel a Montalcino név.

Majdnem pontosan egy éve történt, hogy alkoholista kollégáimat is kétségbe ejtve szentségtörésre ragadtattam magamat. Minden előremegfontoltság nélkül tettem, pusztán a tapasztalat súlyának engedve. Tartottunk egy viszonylag átfogó kékfrankos-tesztet, amiben nem sok örömünket leltük, ha mégis, akkor azt Heimann-kékfrankosnak köszönhettük. Az eredmény engem is meglepett, de ez nem csorbította az egyértelműségét. A favoritnak gondolt ráspik és szentandreák elvéreztek, viszont kiderült, hogy az eredetileg jóindulatú középszernek gondolt heimannok négy-öt éves korukra gyümölcsös, szaftos örömborrá érnek. Az akkori konklúziót - Heimannék immár teljes jogú tagjai a magyar kékfrankos-elitnek - nincs okom visszavonni, de a most kóstolt négy hei/umann a meglepetésen innen maradt.

Az Ördög Pincéje a chilei boróriás, a 9300 hektárnyi szőlőültetvénnyel rendelkező Concha y Toro portfóliójának egyik legfontosabb borászata. Egyben az ország talán legjelentősebb bormárkája is, amely eredmény mögött persze komoly munka áll. Hogy pontosan milyen munka is, ebbe nyerhettek betekintést múlt héten pohárnokok és sajtósok, a pincészet bornagykövete, Mrs. Daniéla Perez Magyarországra látogatása alkalmából. Mi firkászok chilei ihletésű, Buday Péter által megálmodott pazar reggeli mellett, kötetlen módiban csevegtünk a nagykövet-asszonnyal, miközben a paletta öt bora érkezett szép sorban poharainkba. Természetesen javaslatokkal kiegészítve, melyik fogást is lenne célszerű az adott borhoz kipróbálnunk.

Egyelőre nem a várhatóan péntek és szombat este pénztár előtt kígyózó sorokról lesz szó, hanem. Tegnap este körülnéztem a Várban, majd másfél órán keresztül csak árakat jegyzeteltem. Próbáltam összerakni izgalmas sorokat, különböző árkategóriákban: belépővel együtt 5000, 7500 és 10900 Ft-ért. Persze, hogy szubjektív és hiányos, túl olcsó és túl túl drága. Lehet őket kombinálni és kiegészíteni vagy akár úgy ahogy van sutba dobni: lényeg, hogy kóstoljunk jókat. Menjenek önök is a Várba és ne legyenek restek megírni nekünk élményeiket és felfedezéseiket. Mit ne hagyjunk ki?

Tegnap délután elrajtolt a Budavári Borfesztivál. Közel kétszáz boros kiállító - ami a kereskedők szélesebb portfóliója miatt valószínűleg 300-nál is több borászatot jelent - nyújt segítőkezet a színvonalas berúgáshoz. A belépő 2500 forint, de ezért csak egy üres pohár jár, vagyis nagyon elszántnak kell lennie annak, aki 5000 forintból a szalonspiccen túl akar lendülni. Az idei vendég Franciaország, csakhogy nagyágyúkat hiába remélnénk. Egyébként is igyunk inkább magyar bort! A rutinosabbak ma és holnap délután merülnek alá, hogy elkerüljék a hétvégi tülekedést. Szerzőink egy részhalmaza már tegnap szondázott, és remélhetőleg hamarosan közreadják tapasztalataikat. Az első beszámolónk megjelenéséig is kérjük olvasóinkat, hogy kommentként tegyék közkinccsé kóstolási élményeiket! (A kiállítók is szabadon bombázhatják ajánlataikkal a hozzászólás szekciót.)

[A képet innen metszettem.]

A Szentendrei Borünnep, amit Szüreti Sokadalomnak is szoktak nevezni, lett a kedvenc borfesztiválom, azt hiszem. A skanzen tökéletes helyszín: levegős, szemet gyönyörködtető, ha úgy adódik, a gyerekek is elvannak jó ideig nyűglődés nélkül. Lehet nagyokat sétálni két pohár bor között, de nem muszáj, a nap elől van hová árnyékba húzódni, sőt még le is lehet ülni, ha úgy tartja kedvünk – szóval a díszlet hibátlan. A lényeg is jól el van találva: ezen a két napon nagyrészt olyan kézművesnek számító kisebb pincék borait lehet kóstolni, amelyek nem lesznek ott (vagy csak vendégként, esetleg kereskedőnél) a következő heti nagy borfeszten a budai várban. Túlnyomórészt maguk a borászok kínálják boraikat, és mivel ezen a fesztiválon nem szokott kezelhetetlen tömeg tolongani, még nyugodt beszélgetések is kialakulhatnak a vendég és a pince képviselője közt. A közönség nagyon vegyes – jó értelemben. Ott vagyunk néhányan az ezer borcuppogó közül, de eljönnek jó páran a többszázezer borfogyasztóból is, közülük is a nyitottabbak, pozitívabbak.

Immár két és fél éve írok borról és teáról. Gyakran kérdezik tőlem, hogy van-e bármilyen hasonlóság bor és tea között. Ha csak a felszínt nézzük, akkor a különbség nagyon nagynak tűnhet. A bort hűtve vagy legalábbis szobahőmérsékleten fogyasztjuk, alkoholt tartalmaz, és gyümölcsből állítják elő erjedés útján. A teát forró vízzel készítjük, és a feldolgozása jóval egyszerűbb, mint a boré: a tea lényegében nem más, mint fonnyadt levelek. A szőlő és a teacserje környezeti igényei is eltérőek: a teának sok csapadékra és magas páratartalomra van szüksége, kedveli a magaslatokat; a legjobb teákat a lehető legkorábban szüretelik tavasszal. Ezzel szemben a szőlőt ősszel szüretelik, és minél később, annál jobb (az ésszerűség határain belül); az eső a szőlő fő ellensége, és a hegyi szőlő inkább kivétel, mint szabály. Ha azonban mélyebben megvizsgáljuk a kérdést, kiderül, hogy sok hasonlóság található bor és tea között. [Az első rész itt olvasható.]

Szeptember a borfesztiválok és borakciók hava, a héten indul a Budavár Borfesztivál, és menetrendszerűen belekezdtek a hiperek is az év ezen szakaszában megszokott, szinte kötelező jellegű akciózásba. Elsőként az Interspar Borvilág nevű katalógusa került a kezembe: a megjelenés és a kivitel a jól ismert minőséget tükrözi, hasonszőrű társai közül rendre ez a kiadvány szokott kitűnni igényességével, és ez valószínűleg most sem lesz másként. Nem történt változás az évjáratok jelölésében sem, pontosabban ezek elhagyásában, sőt, feltűnő módon ilyesmi egyetlen borospalack fotóján sem fedezhető fel, mintha csak szándékosan tüntették volna el őket.

Megjelent a VinCE – Central European Wine Magazine (magyarul úgy látszik, nehéz nemzetközinek, vagy akár csak közép-európainak lenni) – első száma. Ez a szám egyfajta mutatványpéldány, nincs ára, csak az előfizetőknek küldték ki, benne egy levéllel, ami az előállt helyzetet magyarázza, fölvázolja a jövőt, és az eredetileg a magyar Decanterre szóló előfizetések átirányítását kéri a VinCE számlaszámára. Ahogy a levél fogalmaz: „Magyarország vezető bormagazinja 2011 augusztusától az angol licence tulajdonos döntése miatt nem jelenik meg.” Aki bennünket vagy bármilyen más boros oldalt olvas, az a kiakolbólítás tényéről már értesülhetett, ám az indoklás minden részlete valószínűleg soha nem lesz kibontva (félreértés ne essék, ok lett volna bőven már az induláskor és azóta folyamatosan, de ha a jogtulajdonosok hét éven át tűrték a magyar vircsaftot, akkor nehéz elhinni, hogy tényleg azzal csordult túl a pohár, hogy a Pfizer két oldalon át reklámozta az ejakuláció általi boldogságot). Az új magazin címlapján azonban már működésbe lép a sorsigenlő automat, és a kitagadásból önkéntes és dacos szakítást konfabulálnak: „Megérett a változásra hazánk legolvasottabb bormagazinja.” Meg.