Nem gyakran iszunk és írunk tempranillót itt a blogon, bár épp az imént próbálkozott több-kevesebb sikerrel AM kolléga. Most én is nekiveselkedtem egy másik, itthon is beszerezhető sorral. Az O. Fournier csoport Argentinában, Spanyolországban és Chilében is készít borokat egységes termékpiramist építve a helyi adottságok figyelembevételével. Ha a tempranillót nézzük, akkor ez azt jelenti, hogy Mendozából van egy alap tempranillójuk, aztán ott a felsőbb kategóriákban tisztán már csak malbec és syrah játszik, ezzel szemben Ribera del Dueróból meg csak tempranillo van, ott mással nem is vacakolnak. Mind a négy lépcsőről megnéztem egy-egy bort, szép sorban felfelé lépkedve.

A rövid sztori annyi, hogy a Decanter World Wine Awards-on a chilei Cimarosa Cabernet Sauvignon 2010 aranyérmet nyert. Önmagában nem nyolcadik csoda, sokan mondják, hogy Chilében is készülnek jó borok, ráadásul van külön kis karámuk, ahol egymással versenyeznek. A poén az, hogy 649 forint, és itthon is lehet kapni a nem éppen a kulináris csúcsokat ostromló Lidlben. Amikor Octopus kikaparta a sztorit, két lehetőség látszott: a borversenyek még annál is hiteltelenebbek, mint gondoltuk, vagy a szarér-húgyér adott, de álomszép chilei borok záros határidőn belül megfojtják az európai borágazatot. Hogy mindkét eshetőségről véleményt alkothassunk, megkóstoltuk a chilei csodát, és tettünk mellé egy szintén aggasztóan olcsó magyart (de annak legalább nem kellett az óceánon átkelnie). Mivel hárman is beneveztünk ebbe a flúgos futamba, így az eredmény arra is bizonyíték, hogy ahány szerző, annyi száj. De aranyat minden ízléskülönbségünk ellenére sem találtunk.  

Magyarország egyetlen komolyan vehető borújságírója, Alkonyi László, a csendben kihunyt Borbarát hajdani főszerkesztője kilépett a printből és óvatosan belelépett a netbe. Akik ismerik, tudják, hogy világéletében berzenkedett mindentől, ami online, de mindannyian jobban jártunk azzal, hogy végül vállalta az úszást az árral. Szerencsére és természetesen azzal a borvidékkel foglalkozik, ami szívéhez a legközelebb esik, és amelynek a borsajtóban vitathatatlanul elsőszámú szakértője. A TokajWine.net egyelőre igencsak embrionális formában létezik (a nyitóoldal Borok, Cikkek & Több - Tokaj Teteje! verbális igényességén és szellemességén bizonyára lehet még és fognak javítani), de mindenkinek, aki szerette a Borbarátot, szereti a magyar bort és szurkol Tokajnak, visszatérő kattintónak kell lennie ezen az oldalon. A TokajWine.net kétnyelvű szeretne lenni, és amennyiben sikerrel jár, nagy szolgálatot tesz a magyar bornak. (És tovább fájdítja a szívünket, mert ez volt és láthatóan marad is A Művelt Alkoholista nagy, beteljesületlen álma.) Az új oldalnak sok sikert, azaz szapora és mély tartalmat és tengersok olvasót kívánunk!

Gondolatban végigpörgetve a hazai csúcsvörös házasításokat, nem sok olyan bor jut eszembe, ahol az uralkodó bordeaux-i fajták mellett lapot osztottak volna bármiféle őshonos fajtának is. A kivételt képező tételek gyakorlatilag egyetlen borvidékre korlátozódnak, és ez nem más, mint Eger (A Takler Regnum 10%-nyi hungarikum tartalma felett csendben szemet hunyva). Az egyharmadnyi kékfrankos a '08-as Merengőben, a negyedrész kadarka a '06-os Buttler bikában persze aligha meglepő, hiszen ezek mind Bikavérek, ugyanakkor van itt még egy jó hírű, ámbár ritkábban emlegetett versenyző, aki nem ebben a kategóriában fut.

Ez az ősz talán minden eddiginél zsúfoltabb lesz fesztiválokkal, elég csak a mi kis naptárunkba kukkantani. Még a nyárnál maradva javában folyik a sör a Budai Várban, ebben az időben biztosan jól is teszi. Én mondjuk jobban örültem volna, ha a szervezők sztárblogger szóvívő, dumaszínházi nagykövet és nyomulós kommunikáció helyett az izgalmasabb sörökre fektettek volna nagyobb hangsúlyt, de talán így is bukkannék érdekességekre (ma például Grabancot is csapolnak), ha el nem riasztana a nappali forróság és az esti tömeg, hiszen nélkülem is teltház volt már csütörtök este. Szintén tegnap kezdődtek Győrben a bornapok, ha arrafelé laknék, nem lenne kérdés, hogy kimegyek-e.

A Dereszla nem tartozik a kedvenceim közé Tokajban, de ellenérzéseim sincsenek velük szemben. Néhány édes boruk, pl. a 2000-es és 2005-ös 6 puttonyos aszú kiváló, és szerintem dicséretet érdemelnek azért, hogy tisztességes száraz szamorodnit készítenek, és hogy a legolcsóbb boruk, a Tokaji Dry egy finom mindennapok bora, sok gyümölccsel és határozott borvidéki karakterrel. A Tokaji Dry-ban furmintot és hárslevelűt házasítanak – ezt a receptet szerintem más tokaji borászatoknak is érdemes volna kipróbálniuk a fajtatiszta furminthoz való ragaszkodás helyett.

Készültem egy ideje megnézni a már nem is olyan nemrég nyitott Vinoport Borbárt. Két fiatal borász mutatkozott be múlt szerdán: Benedek Péter a Mátrából és Kvassay Levente Villányból. Utóbbiról néhány hete írtam kékoportója kapcsán, előbbiről vagy kilenc hónapja született poszt, mikor a Tőkések bemutatóján vendégeskedett. Kis családi pincéknél nem szokatlan, hogy a fiatal borász a saját vállalkozás mellett egy nagyobb pincészetnél is munkálkodik. Így van ez mai két főszereplőnknél is: Kvassay Levente a Bock Pincénél, Benedek Péter pedig friss igazolásként a kissé viharosan átalakuló Gróf Buttler Borászatnál (is) keresi kenyerét.

Minden idők legnagyobb borvideobloggere, Gary Vaynerchuk letette a lantot. A napi 80 ezres látogatottságot elérő és 1000 epizódot megérő Wine Library TV kitalálója és főszereplője, akinek a Twitteren 900 ezer követője van, és a borvilág talán legfontosabb trenddiktátora és hittérítője idén tavasszal húzta le a Wine Library TV rolóját, hogy Daily Grape néven beindítsa az iPhone-kompatibilis utódot. De a lendület hamar kifulladt, és tegnap bejelentette, hogy az üzleti élet és a web 2.0 iránti elkötelezettsége erősebb, mint a bor és borkereskedelem iránti rajongása, és az energiáit új területek fölfedezésére kívánja fordítani. Vaynerchuk 2009 tavaszán 10 könyvre szóló szerződést kötött a Harper Collins kiadóval, és a sorozat első része, a Crush It! Why Now Is the Time to Cash In on Your Passion (Zúzzad! Miért most jött el az ideje, hogy a szenvedélyedből pénzt csinálj) már jelezte azt az ösvényt, amin elindult (itt a második könyvét, a The Thank You Economy-t népszerűsítő egyik előadása).

Languedoc Franciaország egyik legnagyobb múltú borvidéke. Az első szőlőket a mai Dél-Franciaország területén kolóniát alapító görögök telepítették az i. e. 5. században. A borvidéket először mégsem ők, hanem a rómaiak futtatják fel. A borvidék történetének első évezrede aránylag eseménytelenül telik, legfőképp töppedtszőlős édes borokat készítenek erre, az egyik legismertebb languedoc-roussilloni AOC ma is a Banyuls, egy 18-20-as alkoholú édesvörös. Ugyanakkor Franciaországon belül a languedoci bor sokáig ismeretlen marad. Csak a 17. századtól irányul rá szórványos figyelem, mígnem 1709-ben egy rendkívül kemény télen lefagy szinte az összes francia szőlő, így az ország belsejében élő fogyasztók a mediterráneumból kénytelenek bort beszerezni. Ez megalapozza Languedoc hírét, de az országos lefedettség kiépülése logisztikai okokból elmarad: Languedoc nagy részét ugyanis nem köti össze hajózható folyó az északibb országrészekkel. Így csak a 19. században fut be a borvidék, amikor a vasút kiváltja a folyami közlekedést. Languedoc ekkor kezd exponenciálisan prosperálni, csakhogy a vidám fejlődést csakhamar el is gáncsolja a filoxéra. Noha a végzetes törpetetű Languedocban nem művel akkora pusztítást, mint más francia régiókban, egy rossz döntés fatális következményekkel jár, és durván egy évszázadra elkaszálja a borvidék reputációját.

Én előre szóltam, hogy olyan palackot hozok, amitől mindenkinek tátva marad a szája. Hetekkel később, mikor egy borkóstolón előhúztam az üveget, nem is maradt el a reakció: felszaladt szemöldökök, szélesre nyílt vigyorok jelezték, hogy a látvány senkit nem hagy hidegen. Hogy létezik-e bor, ami már pusztán a palackdizájn miatt is megéri az árát? Ha igen, akkor ez az!

Nagykáta nem éppen a borászat vagy a fesztiválok epicentruma, de jövő szombatra egy annyira kompakt és ütős eseményt hoztak össze, hogy mi is érdemesnek tartjuk hírül adni (Nagykáta egyébként alig 70 kilométer Budapesttől). Augusztus 27-én délután 3-tól 15 borász 60 borát lehet megkóstolni egyetlen jegy fejében, ami elővételben 3900 forint, a helyszínen 4500. A borászok személyes megjelenése állítólag garantált. A résztvevő borászatok listája: St. Andrea, Vincze Béla, Orsolya Pince, Szecskő Tamás, Lenkey Géza, Royal Tokaji, Patricius, Disznókő, Miklós Csabi, Konyári Pince, Kreinbacher Birtok, Maurer Oszkár, Mátyás Pince, Vylyan, Iványi Zsófia, Németh János. Lesz kaja is, sajt, sonka, mangalica stb.  Részletes információk itt: www.borszoba.hu.

A Kikelet Pince, Berecz Stéphanie és Zsolt családi borászata nyerte el a legrangosabb magyar borverseny, a Pannon Bormustra fő díját. Az elismerést megünneplendő fölbontottam az egyik borukat. Ezúttal azonban nem a csodálatos egyensúlyt mutató aszúik valamelyikét, és nem is a kedvenc hárslevelűmet, a Lónyait választottam, hanem az alapfurmintjukat egy nehéz évjáratból, 2008-ból. A borrajongókat gyakran a szortiment csúcsán található, drága borok hozzák lázba, de a közkeletű bölcsesség szerint egy borászatról az alapborai mondanak el a legtöbbet.

A múlt heti kékfrankosozás után megirigyelve a mesebeli okos lányt váltottam is színt meg nem is, ezért kéknyelűzésbe vágtam dugóhúzómat. Így persze képzeletben Badacsonyból ki sem kellett mozdulnom úgy, hogy három bort tettem egymás mellé: egy számomra (és nemcsak) jól ismert, egy kevésbé ismert és egy nekem legalább is teljesen új pince 2009-es kéknyelűjét. Szászi Endrét nálunk már biztos nem kell bemutatni. Bakó Ambrus Laposáéknál dolgozik, sőt újabban egy másik ígéretes badacsonyi svéd rajnai rizling projekt kapcsán is hallottam nevét, miközben saját pincéjében is munkálkodik, mint azt majd lentebb láthatjuk. Málik Zoltánt és borait pedig néhány hete a Badacsonyi Borheteken tett villámlátogatásom során ismertem meg.

Immár két és fél éve írok borról és teáról. Gyakran kérdezik tőlem, hogy van-e bármilyen hasonlóság bor és tea között. Ha csak a felszínt nézzük, akkor a különbség nagyon nagynak tűnhet. A bort hűtve vagy legalábbis szobahőmérsékleten fogyasztjuk, alkoholt tartalmaz, és gyümölcsből állítják elő erjedés útján. A teát forró vízzel készítjük, és a feldolgozása jóval egyszerűbb, mint a boré: a tea lényegében nem más mint fonnyadt levelek. A szőlő és a teacserje környezeti igényei is eltérőek: a teának sok csapadékra és magas páratartalomra van szüksége, kedveli a magaslatokat; a legjobb teákat a lehető legkorábban szüretelik tavasszal. Ezzel szemben a szőlőt ősszel szüretelik, és minél később, annál jobb (az ésszerűség határain belül); az eső a szőlő fő ellensége, és a hegyi szőlő inkább kivétel, mint szabály.

A 2009-es röviddel azután került piacra, hogy végigkóstoltam a Dobogó Furmintjának négy évjáratát (2005-2008). A Dobogó Pincészet Tokaj egyik legizgalmasabb borászata, és ez a furmint két meglepetést is tartogat. Az egyik, hogy a palackok egy része csavarzáras. Ez ebben az árkategóriában (kb. 10 euró) újdonságnak számít Tokajban, sőt általában a magyar borok között. Én tisztelem a modern szellemet, ami ebben a döntésben megnyilvánul, de tudnunk kell, hogy a középhosszú érlelésre szánt borok esetében a csavarzár parafadugóhoz viszonyított teljesítménye kérdéses.

Nem emlékszem pontosan, Orsolyáéknak voltak-e korábban kifejezetten pénztárcabarát boraik, de ha előrukkoltak is ilyenekkel, bizonyára nekem sikerült átsiklanom felettük. Nem mintha nagyon elrugaszkodott árakkal dolgoznának, de az utóbbi időkben feltűnt a kínálatukban két igazán barátságosan mért vörös is, melyeket akár egy hétköznapon sem túlzás kidugózni. A 2008-as évjáratból jegyzett Hetedhét Házasításért nagyjából egy Villányi Portugiesernek megfelelő összeget kell leszurkolnunk, és ezért jelentősen csekélyebb kockázatot vállalunk – ugyan palack kolléga esete is mutatja, akad jó portugizi a piacon, de a magam részéről én továbbra is inkább szkeptikus vagyok e kérdésben. Ami a Hetedhetet illeti, egy jellegzetesen Orsolyás bort kapunk a pénzünkért, cirka 31,9 g/literes extrakttal; ha általában szeretjük a pince borait, ebben sem fogunk csalatkozni (itt és itt beszerezhető).

Lassan hat éve már, hogy a Borbarát 2005 őszi számát olvasgatva jó néhány kékfrankost felvettem a meg kell kóstolni listámra. Első helyen persze Ráspi 2003-as Selectionjét, amiről Losonci Bálint azt írta, hogy: „mérföldkő a hazai vörösborok világában, eléri az öt csillagot.” Ez bizony több, mint kíváncsivá tett: absztinens feleségemet magam után vonszolva elszántan baktattam felfelé Etyeken a forró szeptember végi napsütésben az Újhegyre, ahol a terroirborászatok leledztek. Nekem megérte. Életem egyik meghatározó élménye volt az a bor. A 2003-as St.Andrea Tóbércet is nagyon tetszett akkoriban, bár a Kiseged Zweigelt volt az igazi szerelmem a pincétől. Most azonban nem ezekről a borokról lesz szó, helyette időben hat évet ugrunk, évjáratban pedig hármat lépünk előre.

A méltányosan árazott alapboroknál különösen feltűnő, hogy a 2009-esek mintegy varázsütésre eltűntek a polcokról, és a helyüket a halmozottan hátrányos 2010-es év aggasztóan fiatal kármentő kísérletei foglalták el. A térdmagasságba eresztett léchez képest láttunk már nagyobbacska szökelléseket - én kóstoltam már vállalható 2010-es fehéret, rozét és portugiesert -, de indokolt az óvatosság. A listánkon még nem szerepel tavalyi bor, és nem biztos, hogy valaha fog, viszont négy kitűnő évjárat kínálatából mazsolázhatunk, és ilyen a magyar bor modern történelmében még nem fordult elő. Kétezer forint környékén most már valóban tobzódhatunk a jóban. Az általunk felsoroltakon túl bizonyára akad még számos kellemes meglepetés, de per pillanat ezek azok a borok, amelyekért tűzbe tennénk a kezünket. Örök hála minden borásznak, aki baráti áron minőséget nyújt, a többieknek pedig üzenjük, hogy a válság egyúttal az új szövetségek kötésének időszaka.

Altner Edina, Altner Ágnes, Altner Gábor, Ács János, Ambrus József, Bán László, Békássy Gábor, Békássy János, Békássy Péter, Bíró József, Bognár Ferenc, Botos Gyula, Böde István, Bölecz József, Bölecz László, Csala Imre, Csíkné, Csillag A., Csom Károly, Czanka Dezsőné, Dendel Béláné, Dér Ferenc, Dér Gyula, Fülöp László, Gáspár István, Geier Margit, Gyurka Miklós, Herczeg Ferenc, Polczer Ferenc, Horváth Ferenc, Horváth István, Horváth János, Horváthné, Illés Lajosné, Istvándi Ferenc, ifj. Bölecz, Joó József, Kachina R., Káli Béla, Kálmán Béla, Kelemen, Kenyeres, Kissné, Kolontári, Vajai Adrienn, Vajai Fr., Koncz Eszter, Kondorné, Konta András, Kovács Csaba, Kovács Zsolt, Kugler Ede, Lahlouh Vera, László Kálmán, Latorczay László, Molnár András, Nagy Rudolf, Németh István, Novák László, Páhi Gyula, Páhy Gyöngyi, Papp János, Parapatics, Pettenkoffer, Peresztegi, Pergerné, Raposáné, Ruzsa Imréné, Samu Péter, Samu György, Szabadi Péter, Szabó Gyula, Szabóné, Szabó Tibor, Szalai Béla, Szász Károly, Szebi, Szegi Károlyné, Takács Imre, Takács Tibor, Tálos Attila, Tomposné, Tompos László, Tóth Béla, Tóth István, Tóth Zoltán, Tóth Sándor, Tóthné, Csonka Károly, Vasárosné, Weller András, Vizeli István, Vajai és Szent Orbán Pince. 

A múlt heti Tokajjal kapcsolatos értekezés arra a nem egészen triviális kérdésre kereste a választ, hogy mit is várhatunk el a muzeális boroktól, kimondatlanul is feltételezve, hogy egyáltalán szerencsénk adódik ilyen tételeket kóstolni. Ez akár bekövetkezik, akár nem, további kérdéseket is előcsalhat belőlünk, például hogy milyen lehetett az a bor fiatalon, ami évtizedek múltán is fogyasztható és élvezhető. Aszú esetén fél évszázadot meghaladó korú borokról is beszélhetünk, melyek egészen biztosan nem a mai modern eljárásokkal készültek, és még csak nem is a kombinátos idők csalfa trükkjeivel.

Mondják, hogy a cabernet franc hazájára talált Villányban, vannak erre utaló jelek kétségtelenül, azonban én még nem vagyok igazán meggyőzve, kell még idő és van is. Közben más régióinkban is próbálkoznak bátran a fajtával, a Balaton környéke sem marad ki a jóból, persze hogy. Két innen származó, kézműves rajongó körökben igen népszerű pince egy-egy franc-ját bontottam ki a héten és meglehetősen jól éreztem magam velük.

A tokaji borok mind a mai napig gyakori vendégei a Sotheby’s aukciósháznak, de szisztematikus kóstolásairól nem rendelkezünk adatokkal. 1998-ban a tokaji aszúval összevethető francia Cháteau d’ Yquem 125 évjáratának összekóstolására került sor. A híres német borgyűjtő, Harry F. Rodenstock által összegyűjtött kollekció egy héten át tartó, maratoni rendezvény során került dekantálásra. Az első palack 1784-ből származott és ezt követően gyakorlatilag 10-évjáratonként egy-egy üveget kóstolhattak meg a kiválasztottak. Tapasztalataikat külön kötetben is kiadták (August F. Winkler: Die Jahrhundert-Verkostung 1999). Csak néhány palack okozott csalódást: a többség nagyon is jól tartotta magát és esetenként megdöbbentő finesszel és komplexitással rendelkezett.

Octopus betévedt a kiskőrösi Borászparadicsomba, és a kígyó rögtön a tiltott gyümölcsökhöz vezette. Ilyenekből lehet itt csemegézni:
"Cabernet aroma 25 kg-os (olasz)
Legkisebb rendelhető mennyiség: 1 kg (11250 Ft/kg).
Szölőből kivont természetes aroma. Adagolás 0,1 g/l.
Csomagolás: 50 ft/kg.
Bruttó ár: 281.250 Ft
Használatát a Bortörvény tiltja!"

Akkor forgalmazását vajon mi indokolja?

Mielőtt azt hinnénk, hogy ez valami digó huncutság, vegyük észre, hogy van ezen a polcon hazai portéka is: muskotály és rizling. Sőt, az olaszok láthatóan le vannak maradva, ők még szőlőből vonják ki. A hazai termék ezúttal is jobb választás (bár használatát a bortörvény ennek is tiltja): azon kívül, hogy a hazai ipart támogatjuk vele, szintetikus, azaz rengeteg gépi munkát, vegyszeres permetezést és vizet takarít meg, és ez az árban is tükröződik.

Az iróniát félretéve: ez most mi ez?

[A fotó a Vinartis Kft. honlapjáról származik.]

Magyarország nemzeti kincsei között előkelő helyen szerepel a tokaji aszú, és exkluzív boltokban mindig is kapható volt egy-egy palack penésszel borított, fakazettába zárt aszús üveg. A megújult Tokaj Kereskedőház Zrt. 2011. május 25-én muzeális borbemutatót tartott, amelynek során a szerencsések nyolc bort, ebből hat muzeális tételt kóstoltak meg. Írásomban arra kísérlek választ adni, hogy milyen élményt várhatunk el a muzeális boroktól, minek köszönhető a tokaji borok különleges szerepe ezek között, és hogy milyenek voltak a kóstolt évjáratok.