A legfontosabb olasz borkalauzok 2008-as csúcsborainak közös halmaza öttagú. A borok, amelyek minden vitán felül állnak: San Leonardo 2003, Tenuta San Leonardo (Trentino); Montevetrano 2005, Montevetrano (Campania); Terra di Lavoro 2005, Galardi (Campania); Sassicaia 2004, Tenuta San Guido…
Abcug Hujber Ottó 5.
Menjenek tüntetni, vigyenek magukkal traktort
2007.10.24. 14:40 - Az Alkoholisták
Amint azt az Index a minap ügyesen megírta, épül már a nyomorult szalmaerőmű Szerencsen, és emiatt október 27-én, szombaton tüntetést szerveznek a tokaji borászok. Akkor még csak a hírt tettük közzé, azóta azonban megvannak a részletek is. Eszerint 13:00-kor menet indul…
Azt olvastuk a Napi Gazdaságban, hogy Matyi "Alexandra" Dezső, a híres könyvkereskedő nagyszabású projektbe kezdett szűkebb pátriájában, miszerint Pécsett. Ennek eredményeként multifunkcionális szórakoztató központ keletkezik 2010-re ott. Lesz benne negyvennégy…
A britek egyetlen generáció alatt búcsút inthetnek a sörös korsónak. És keblükre ölelhetik a boros flaskát. Egy friss felmérés szerint 2039-ben következhet be az apokaliptikus pillanat, amikor az angol kocsmákban több bor fog fogyni, mint sör. A helyzet már most is aggasztó: a…
Címkék: sör híradó szemleszerű bor felmérés nagy britannia
14 komment
Robog az olasz borhenger: az export értéke 2007 első felében 12 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest. Ám a jóra szomjazó alkoholista szempontjából fontosabb hír, hogy a Gambero Rosso és a Duemilavini 2008-as borkalauzának beharangozójaként nyilvánosságra…
Nevelik a balatoni borászokat
Jásdi: Ezeket a hülyeségeket már hallottuk mi is
2007.10.10. 10:31 - Albert gazda
Mondtam, hogy üresség van a fejekben. A legújabb érdekes döntés: kihagyták a borturizmust a balatoni fejlesztési programokból. A balatoni borászok úgyis kaptak már pénzt eleget, egyébként pedig tetszettek volna komplex programokat kínálni. Index anyánkon van erről egy…
Címkék: balaton híradó szemleszerű jásdi laposa borturizmus
10 komment
Október 27-én a Copiában, az amerikai borkultúrközpontban rendezik meg a nagy dugóvitát. A találkozó célja, hogy a parafa, illetve az alternatív zárak hívei kifejthessék véleményüket, beszámolhassanak a legújabb kutatásokról és természetesen cáfolhassák egymás érveit.A…
Címkék: híradó szemleszerű parafa dugó george taber
14 komment
A New Jerseyben található Crystal Springs szabadidő központ tulajdonosa, Gene Mulvihill 50 000 palackos borgyűjteménnyel rendelkezik. Érthető módon megfordult a fejében, hogy milyen jó volna a palackok fölnyitása nélkül tudni, melyik oxidált vagy éppen dugós. Mivel a cashflow…
Címkék: híradó szemleszerű tca ucd gene mulvihill
2 komment
Eltöltöttem Romániában négy napot. Szőlőket nézegettem, pincéket látogattam, borokat kóstolgattam ott. Voltak élményeim. Nem kevés. Ennek köszönhetően négyrészes cikksorozat születhetett. A másodikban Balla Gézáról, a harmadikban a Halewoodról, a negyedikben a DaVinóról…
Megjelent a legtekintélyesebb spanyol borkalauz, a José Penin által szerzett Guia Penin 2008-as kiadása. A több mint 8000 kóstolt borból mi most a legalább 95 pontosak listáját tesszük közzé. Néhány a magyar piacon is jelen lévő pincészet (sőt bor) neve is fölbukkan. José Penin…
A hajdani játékkártyagyár, amely ma a kézi kütyük piacának uralkodója, elérkezettnek látta a pillanatot, hogy meglovagolja a globális bordivatot. A Beginners Wine DS november közepén kerül piacra Japánban. A két képernyős konzolra szabott játék afféle bor-ki-mit-tudot…
Címkék: híradó japán nintendo mw
Szólj hozzá!
Abcug Szabó György
Az ipar és a borászat szimbiózisa Tokaj-Hegyalján
2007.10.01. 16:02 - Albert gazda
Nemcsak drága anyánk ír feszt a szerencsi erőműafférról, mások is foglalkoznak vele. Most épp az Info Rádió, amelynek Szabó Györgyöt, Tokaj és Szerencs országgyűlési képviselőjét jutott eszébe megszólaltatani az ügyben. A történetesen szocialista politikus – egykori…
Címkék: híradó szemleszerű erőmű hujber
20 komment
2005 és 2006 között 7 százalékkal emelkedett az organikus francia borgazdaságok száma. Az organikus dűlők összterülete 2001 óta 40 százalékkal, az utóbbi tíz évet alapul véve 400 százalékkal nőtt. Ez azonban így is csupán 19 ezer hektárt jelent. A régiónkénti lebontásban…
Címkék: franciaország híradó organikus
Szólj hozzá!
Pinot-géntérkép, kormányszó
2007.09.28. 18:15 - Műtannin
Egyrészről elkészült a pinot noir géntérképe, ami akkor is örvendetes hír, ha még nem sejtjük, hogy ennek a tudományos eredménynek a következményeit melyik évjáratban lesz szerencsénk először érezhetni. Bízzunk a tudmányban. (Egy jó génmanipulált…
Címkék: híradó pinot noir
1 komment
Meghalt Franz Hirtzberger
Az ember, aki kitalálta és újrafogalmazta Wachaut
2007.09.27. 14:00 - A. Móri Leányka
Nyolcvanöt éves korában elhunyt a wachaui borvidék nagyon nagy öregje. Franz Hirtzberger forradalmasította a fehérborkészítést, megindította a világhírnév felé a wachaui rizlinget és a zöldveltelinit. Hogy úgy mondjuk: kitalálta és újrafogalmazta Wachaut.1983-ban három…
Címkék: híradó wachau hirtzberger
3 komment
Abcug Hujber Ottó 4.
Sólyom Lászlótól remélnek segítséget a tokajiak
2007.09.26. 12:26 - Albert gazda
Index anyánk nem hajlandó abbahagyni – hogy, hogy nem – a tokaji borászok és a Hujber Erőmőépítő Ottó közötti antagonisztikus ellentétek mélyreható ábrázolását. Az e témában frissiben megjelent szöveg arról szól, hogy hamarosan a térségbe látogat Sólyom…
Címkék: híradó szemleszerű tokaj erőmű hujber
Szólj hozzá!
A Tokaji Bormívelők Társasága után egy héttel színre lépett a Mádi Kör is. Hogy miért kellett azonos célokkal két egyesületnek létrejönnie, a magam részéről még mindig nem értem pontosan. Annyi biztos, a mádi kompánia első kóstolója előtti beszédében Szepsy István…
A fesztiválszezon folytatódik, ötödször lesz Kezes-lábos Etyeken a hétvégén – és két napig tart. Sőt háromig, hiszen szeptember 28-ára borkonferenciát organizált Rókusfalvy Pál és csapata, Terroircsúcsborok születése címmel. Akinek ez mind nem elég, igyon pálinkát.Az…
Simonyi csaja bort brandel
Gallo + Martha Stewart = Martha Stewart Vintage
2007.09.19. 09:11 - alföldi merlot
Martha Stewart, aki számunkra kb. annyira szignifikáns, mint alabamai marhapásztornak Zsidek László, az ízvadász, elhatározta, hogy a börtönkosztból felépülve és megtisztulva fölhízlalja a malacperselyt, és ennek egyik lehetséges módja az, ha borhoz adja a nevét.A bort biztos,…
A misebor minősége is fontos
Vajon sikerül-e dupláznia Bussay doktornak?
2007.09.18. 16:40 - Albert gazda
A templomi szertartásokon használt borok minőségének fontosságára szeretné felhívni a figyelmet a Zala megyei Kiskutason megrendezésre kerülő Szent Gellért miseborünnep és -verseny – olvastuk a keddi MTI-örömhírt, amelynek még a címét sem változtattuk…
Címkék: híradó bussay késői szüret borverseny esküvé misebor
16 komment · 2 trackback
A tokaji ősz szekerére kapaszkodva ismertette elképzeléseit és prezentálta borait a hét végén a Tokaji Bormívelők Társasága. Az eredet-, sőt egyediségvédelemre szegődött egyesület szándékairól már beszámoltunk, s mivel úgy gondoljuk, rém fontos, amit csinálnak,…
Index anyánk a múltkorinál is terjedelmesebb cikk segítségével igyekszik a Hegyalján tervezett szalmaerőmű ütőerén tartani képzeletbeli mutatóujját. A Hujber-csapat szerint a borászok hazudnak. A borászok nem tudnak arról, hogy bármikor is egyeztetni próbáltak volna velük. Ha…
Nem állítom, hogy mostanáig álmatlanul hánykolódtunk vetetlen nyoszolyánkon, mert csak nem jött a posta az új Master of Wine-ok névsorával. De azért hírt adunk arról, hogy péntek óta héttel többen vannak, összesen 257-en. Sajnos, magyar név ezúttal sincs közöttük. Talán…
Címkék: híradó master of wine
2 komment
Abcug Hujber Ottó!
Veszélybe kerülhet Hegyalja világörökségi státusa
2007.09.05. 13:41 - Albert gazda
Aláírásgyűjtést kezdeményeztek és levélben kértek segítséget az UNESCO-tól a tokajiak a világörökségi védettségű borvidék védelme érdekében – írja drága anyánk, az Index. A közepesen terjedelmes cikk szerint a borvidéken napi ezer kamion forgalma teszi…
A bordeaux-i OBI, a CIVB hivatalosan bejelentette, hogy a rendkívül esős és hűvös nyárra tekintettel, amely nem tette lehetővé a megfelelő érést, az elsőként szüretelt sauvignon blanc esetében engedélyezi a chaptalozást, vagyis a cukrozást. Az újvilági termelők mindig a…
Utolsó kommentek