Amilyen meleg, kellemes és szeretnivaló volt a tavasz első fele, olyan undok, kiszámíthatatlan és szeszélyes a folytatás itt nálunk Ostoroson. Április második felében rengeteg csapadék esett, egy részével bent a pincében is találkoznunk kellett – de ne szaladjunk ennyire előre…

Gasztronómiai partnertalálkozóra hívott minket a Bortársaság, és bár nem vagyunk azok, Dagadtos és Octopus kollégával hárman is nekivágtunk, hogy a dűlőnévnek sem utolsó Kőérberki úti raktárban találkozzunk jó sok borral és borásszal. Szerény beszámolóm közel sem fedi le a lehetőségeket, sőt még a kóstolt borokat sem. Inkább a pozitív benyomásokat jegyzem le, azokat is csak fehérből, ugyanis a vörösekre érdemtelenül kevés időm és energiám maradt. Társaim is csak nehezen tudtak kisegíteni: Dagadtosnak ugyanis egy rosszakarója lidokainos káposztás hasét csempészett a tányérjára, a vörös körre így gyakorlatilag hatástalanítva őt; nyolckarú barátomnak pedig ellopták a jegyzeteit. Ezúton jelezzük, hogy ezzel csak megnehezítették kissé dolgunkat, Octopusnak ugyanis emlékezetből is megy az borleírás. Jöjjenek tehát palack kedvenc fehérei és Octopus legjobb vörösei.

Ma kezdődik a Budai Gourmet: idén új helyszínen, a Budavári Palota teraszain tartják az immár bor és jazz napokká vedlett fesztivált. A komoly ital és zenei kínálat mellett idén újra rágyúrtak a gasztróra, így az olajban tocsogó sült kolbász vagy tarja helyett a látogatók kénytelenek lesznek valami igényesebbel beérni. Az Aréna Catering ételei mellett péntektől vasárnapig naponta két-két neves vendégséf fogásait lehet majd kóstolni, bográcsban pedig birka-, belsőség- illetve marhapörkölt is készül majd. Aki ebben a nem éppen ingerszegény környezetben még figyelni tud, az a borhoz és gasztronómiához kapcsolódó színpadi beszélgetéseket is figyelemmel kísérheti. Ma 14-től 18 óráig szakmai nap lesz, utána nyitnak mindenki számára, és éjfélig be sem zárnak. Péntektől vasárnapig pedig minden nap 11-től 24 óráig lehet majd kóstolni, hallgatni, beszélgetni. A napi belépő 2000 Ft, a 4 napos bérlet ára 5000 Ft, ami tartalmaz egy Schott Zwiesel 380 ml-es kóstolópoharat. Irány a Budai Vár.

[A képet innen vettem.]

A Borbarát idei első számában olvasható a megújult Top 12 összesített eredménye. Az előfizetőkre alapozó szavazással szakítva tizenegyszer hét jó embert kértek föl arra, hogy állítsák sorrendbe 2009 tizenkét legemlékezetesebb borélményét. A tizenegy csoportba a Borbarát szerzői és olvasói mellett, kerültek borászok, borújságírók, művészek, üzletemberek, a politikai élet szereplői stb. Nem biztos, hogy méltányos tolláról, barátjáról, boráról az emberre következtetni, de tagadhatatlanul érdekes sorok alakultak ki. A személyes listákból összeállítottam egy habkönnyű kvízt. Jó szórakozást!

Márciusban ott hagytam abba a pincenaplónkat, hogy az új szőlészeti év kezdetén megint tele voltunk álmokkal és nagyra törő tervekkel. Így május elején már inkább arra kell koncentrálni, hogy az álmokat megvalósítsuk, és minden munka a terveinknek megfelelően menjen. Néha ez nem magától értetődő feladat, de eddig úgy néz ki, hogy jól indul az év.

Április 27-én felszállt a fehér füst, megjelentek Robert Parker pontszámai és kóstolási jegyzetei a 2009-es bordeaux-i hordómintákról. Mivel legyőzni nem tudták, ezért idén mindenki megelőzni próbálta - a brit Decanter például heteket vert rá, mások pedig naponta szivárogtatták a korlátozott jelentőségű észrevételeiket. De a végső szót a borpápa mondja ki, még akkor is, ha ez a végszó már sokszorosan föl volt vezetve. A “Once upon a time (1899, 1929, 1949, 1959, 2009)” című cikkében azt állítja, hogy miközben a borok nagyok, dúsak és alkoholban gazdagok, egyúttal arányosak, frissek és tiszták. Nem kevesebb, mint 21 borban fedezi fel a tökéletesség ígéretet. Akit érdekelnek Parker és a különböző borkritikai fórumok pontszámai, az a Bordeauxoverview-re kattintva átfogó képet kaphat.

Kis társaságunk kóstolásainak rendszeres, még ha nem is leggyakoribb szereplői a spanyol vörösborok. Csalódnom még nem sokszor kellett bennük, megosztani sem szokták a kóstolókat, legyenek kezdők vagy haladók, az általános tetszés szinte garantált. Ezúttal egy barát markolt fel néhányat Madridból hazafelé jövet, kettőt meg is néztünk hamar, néhány napnyi pihenést azért hagyva a palackoknak a repülőút kiheverésére. Került még az asztalra egy pápai bor a Dél-Rhone völgyből, és egy ígéretes tétel a francia mediterránumból.

Úgy tűnik, nem érzékelem pontosan a magyar borvilág rezdüléseit, nem mérem fel kellőképpen a fogyasztói igényeket. Például, hogy ma Magyarországon teljesen felesleges külföldi borokról írni, pláne ha azok nem kaphatóak itthon. Nemcsak egyszerűbb és olcsóbb leemelni valamit ezerért a hyperek polcairól, de jóval nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint mindenféle kimondhatatlan nevű chateau obskúrus bora. Belső információkat kiteregetve elárulom, hogy annak idején palack kolléga cideres posztját többen olvasták, mint az enyémet egy nappal korábban, melyben a világ leghíresebb borai szerepeltek. A Westons kitépte a Chateau Margaux szívét. Egy borblogon.

A délkelet-szlovákiai bortermelők ismét használhatják a "Tokaj" nevet, mely régóta parázs viták tárgya északi szomszédunk és hazánk között. A szlovák parlament ugyanis kedden gyorsított eljárásban elfogadta kormányának javaslatát a borászati törvény módosítására. A törvény Ivan Gasparovic elnök aláírása után ez év június 1-jén léphet hatályba.

Ahogy azt már említettem nemrég, idén is megrendezik a Somlói Tavaszi Fesztivált. Május 21-én (pénteken) és 22-én (szombaton) délelőtt 10 órától este 11-ig lehet majd kóstolni a somlóvásárhelyi hegykapunál elterülő Nagy-réten. Én az elmúlt két évben mentem, és bizony nem bántam meg. Pedig tavalyelőtt úgy, hogy reggel távolsági buszoztam oda, délután vonatoztam vissza. Már akkor érlelődött bennem a zseniális gondolat, hogy milyen jó lenne egy különjárat: a kényelmen és gyorsaságon kívül már csak azért is, hogy ne kelljen pont akkor hazaindulni, mikor kezd felpörögni a fesztivál.

Elkezdtem már mesélni március eleji találkozásomat a szlovén borokkal és az elmaradhatatlan sóval. Akkor négy pincéről emlékeztem meg, most a maradék öt következik, de mondhatnám úgy is, hogy a java. Kattintás után azonnal indulunk a Vipava-völgy és Goriška brda borvidékeire, készítsék elő poharaikat.

Bármely rajongói fórum ösztönösen arra törekszik, hogy terjessze a mémet, azaz esetünkben, hogy a borozás iránti szenvedéllyel másokat is megfertőzzön. Ennek tagadhatatlanul fontos eleme a verbális násztánc, de a lényeg mégiscsak az anyag maga, amitől belázasodtunk. Ebben a rovatban olyan borokat ajánlunk, amelyek megérik az árukat, beszerzésük viszonylag könnyen megoldható, és fogyasztásuk legalább hőemelkedést eredményez. A számuk szerencsére töretlenül nő, és az általunk felsoroltakon kívül minden bizonnyal akadnak még bőven kellemes meglepetések, de ezek azok, amelyekért per pillanat tűzbe tennénk a kezünket. Örök hála minden borásznak, aki hajlandó/képes baráti áron minőséget nyújtani!

Rendszeresen visszaköszönő téma eme hasábokon a Somló nagy ígéreteként indult Kreinbacher birtok, amelynek nem sikerült oly látványosan az élre törni, mint tette azt a későbbiekben Takács Lajos. A felkavaró borok mai napig elmaradtak, pedig a befektetett energia, a kiváló területek, mind-mind a borvidék vezető borászatává predesztinálnák őket. Azonban a frissebb évjáratokkal előrelépés látszik kibontakozni, a 2007-es boraik egészen jól sikerültek, már amelyek megjelentek az üzletekben, azok biztosan.

Egy másik tanulságos cikk (az első itt olvasható) egy igen ígéretes tendenciát mutat be: Franciaországban egyre több az igényes borválasztékot kínáló hipermarket. Egy évvel ezelőtt az RVF megjelentetett már egy cikket a hiperekről, de akkor még elszigetelt jelenségnek számított, hogy egy bevásárló központ megkülönböztetett figyelmet szenteljen a bornak. Az utóbbi egy évben azonban egyre több a pozitív változás. A tavaszi borvásár apropóján ezért az RVF ismét bemutat egy tucatnyi olyan hipert, melyek vinotékákat is megszégyenítő boros részleggel rendelkeznek. Például a Léognanban található Leclerc bevásároló központban (a Leclerc az egyik legnagyobb hiperlánc Franciaországban) egy 1918-as Cheval Blanc az egyik legöregebb tétel, Petrusból egészen ritka évjáratok is vannak (1961, 1982, 1988), sőt a hiper azt a célt tűzte ki maga elé, hogy összeszedi a patinás Château Haut-Brion összes huszadik századi évjáratát. A százból eddig 70-et sikerült megszerezniük. (Érdekességképp: a léognani Leclerc borkatalógusa megtekinthető két részletben itt és itt.)

Már megint szóviccel ütnek bennünket agyon. A britek szóviccmániájával a HVG és az index.hu egyesített agytrösztje sem tudna versenyre kelni, de akkor is bosszantó, hogy egy erőltetett és tartalmatlan hangzásalapú poénért akár Jancis Robinson is vállalja a „nevetek a neveden” típusú otrombaságot. No mindegy, a lényeg nem ez, hanem hogy a beígért szombati cikk a magyar borokról megjelent a Financial Times és JR honlapján. Sok újdonságot nem hozott, de ettől még nagy a jelentősége. Mostantól bármely magyar borászat vagy borkereskedő ezzel a referenciával kopogtathat be külföldön, és bármely külföldi forgalmazó hivatkozhat rá, amikor a fogyasztókat próbálja megnyerni. Jól fog jönni.

Áprilisi szemlénk főszereplője Bordeaux, megtudjuk, hogy a bortól nem is olyan régen még ódzkodó városvezetés miként határozta el, hogy Bordeaux-t a borkedvelők Mekkájává varázsolja. Ezután néhány, a borral jó viszonyt ápoló hipermarketről esik szó, majd a hazánkban amúgy sem túl ismert Jura még annyira sem ismert vörösei közül ajánlunk néhányat. Végül pedig kiderül, teljesült-e David Biraud álma, megnyerte-e a 2010-es sommelier-világbajnokságot.

Rákontrázok, pinot noir ismét, nehogy már hiánya legyen a Kedves Olvasónak néhány napnyi elvonástól. Humbug-mellékzönge vagy véletlen egybeesés, ahogy tetszik, mindenesetre a kórság már bennem is fészket vert jó ideje, és hullámokban rám törve időszakos pinot-lázakat okoz. Ezek egyre komolyabbak, de a pinofil klubtagság azért még arrébb van.

Az újabb páros ismét a biztonságosabb hazai vizekről érkezik, a múltkori árszintet képviselve, illetve kevéssel afölött. Legutóbb a kommentekből határozottan az a kép látszott kirajzolódni, hogy kevesen pártolják a dél-dunántúli példányokat - jómagam is efelé hajlok. Tény, hogy születtek már ott nagyon szép pinók, de az ország északibb borvidékei mégiscsak megfelelőbb helynek tűnnek a fajta számára. Következzék így most egy balatoni és egy soproni versenyző.

Még forró a hír: a Vinum Praemium Alapítvány által választott 50 borász tegnap este megválasztotta a Borászok Borászát. Az elismerést 2010-ben Légli Ottó kapta. A szavazáson két további díjról is döntöttek: Az év borászfelfedezettje Tarnóczi Zoltán (Orsolya Pince, Eger), A Magyar borért díj nyertese pedig Takács Lajos (Hollóvár, Somló) lett. Ez a három név a MA kollektív szívében is különleges helyet foglal el. Gratulálunk a nyerteseknek! Természetesen mindhárom borászatról jó néhányszor írtunk már, Légli Ottó borairól itt, az Orsolya Pincéről itt és a Hollóvárról emitt olvashatnak. Aki nem ismeri behatóan a három borász iható munkásságát, de most művelődni támadt kedve, az kóstolja meg a Légli Gesztenyés Rieslinget, az Orsolya Pinot Noirt és a Hollóvár Sauvignon Blanc-t (aztán folytassa kedve szerint)! A korábbi Borászok Borászai: Demeter Zoltán (2007), dr. Lőrincz György (2008) és Szepsy István (2009). A díjazás módszertanáról itt olvashatnak.

A magyar borok minősége a borvilág egyik legjobban őrzött titka lehet, írja új posztjában Jancis Robinson. Ez egy olyan állítás Európa legismertebb és elismertebb borkritikusától, amit még nagyon sokszor fognak idézni, és mi is büszkén hivatkozhatunk rá. Jancis Robinson szemmel láthatóan ráérzett a magyar borok ízére, hiszen egyre gyakrabban ír róluk (l. itt és itt), és az írásaiban tükrözödő őszinte lelkesedés (l. Szepsy, a zseni), valamint tekintélyének súlya minden bizonnyal meghozza azt az áttörést, amire a magyar borászat már régóta várt. Ms. Robinson március végén járt Magyarországon a VinCE borfesztiválon, és három különböző alkalommal kóstolt borokat. A legérdekesebb kóstolónak a Művelt Alkoholistán is rendszeresen publikáló Mészáros Gabriella által szervezett magáneseményt nevezi, a legélvezetesebbnek pedig Szepsy István előadását és bemutatóját a VinCE borfesztiválon. Szepsy István borai közül összesen hatot értékel legalább 18 pontra, és van két 18 pontos vörösünk is: Ráspi Zweigelt Válogatás 2007 és Gere Attila "Attila" 2002. JR szombatra újabb posztot ígér, de addig is a kóstolt borok és pontszámaik:

Itt a tavasz, kezdődik a szabadtéri fesztiválszezon, csak győzzük pohárral. Ezen a héten pénteken még fedettpályán lesz a már nálunk is beharangozott Tokaj Nyitány, illetve szerdán már el is kezdődött Bécsben a Weltweinfestival. A nem éppen olcsó ültetett kóstolókat és borvacsorákat ezúttal is kihagyom, a sétálós weinforum azonban 55 eurós korlátlan kóstolásával még akkor is jó vétel, ha a két évvel ezelőttihez képest kissé összement a mezőny és a nyitvatartási idő is. Talán még nem szóltam későn, hátha valaki hozzám hasonlóan felkerekedik. Itthon maradva szombat délután Szekszárdon lehet aranyérmes borokat kóstolgatni, tavaly mi is jártunk ott.

A humbugozás közben már sejtettem, hogy a kétely leple alatt sátrat vert szívemben a pinószerelem. De nem az egyedi és utánozhatatlan burgundi burgundi lobbantotta lángra a szívemet, hanem a sokszor lesajnált, pannon utángyártott. A humbugozás kommentrengetegét átböngészve arra jutottam, hogy a hazai Burgundia-mítosz empirikus alapját egyszer kóstolt borunikornisok képezik, és nem finomhúsú, kapirgálós csirkék hada (legalábbis erre utal, hogy gyakorlatilag senki nem tudott rendszeresen beszerzett, kóstolt és bevált kedvenceket felsorolni). Annyi baj legyen, a burgundi kékmadár hajszolása közben ugyanis kiderült, hogy a magyar pinot-szcéna annál inkább él és virul, sőt izmosabb, mint valaha.

A borsajtó havi rendszerességgel emlékeztet arra, hogy a bor jobb befektetés, mint az értékpapírok. Főleg recesszió idején. Most éppen két svájci tudóska ápdételte egy tavalyi tanulmányát, hogy az elég nagy gazdasági világválság következményeit is lefedjék. A befektetési borok árfolyamának alakulását vetették össze a Russell 3000 indexszel, és úgy találták, hogy a premier cru-k 2005 óta 500 százalékot hasznot hoztak, míg a Russellbe tömbösített cégek papírjai 50-et. Az agyonhasznált slusszpoén itt sem maradhat el: ha beüt a krach, az eladhatatlan borportfóliódat megihatod, az elértéktelenedett értékpapír élvezeti/használati értéke, finoman szólva, más dimenzióban mozog.

Nem túlzás, ha azt állítom, egészen kellemes élményeim voltak az utóbbi időben a megfizethető árú magyar fehérborokkal. A rossz vételek elmaradozásán felbátorodva a belépő szint (nevezzük annak 1000 pénz környékét, hiperben találni olcsóbbat, borszaküzletben nem igazán) mintavételezésébe fogtam, nem titkoltan best buy tételek nagy arányában bízva. Többé-kevésbé teljesültek a reményeim, nagy izgalmakat nem várok el ennyiért, jól elkészített és jól iható bort viszont igen, és ezt meg is kaptam a többségtől. Vakon kóstoltunk. 

Húsvét előtti héten történt, hogy házunk előtt, az utcán eltörött egy úgynevezett főnyomócső. Ezzel önmagában nem lett volna baj, de a vízszolgáltató több, mint egy napot várt a javítási munkák megkezdésével, s mire megérkeztek, kedvenc borospincémben már csaknem 40 centi magasan állt a víz. Mikor a tűzoltóság az áradat nagyját sikeresen kiszivattyúzta, akkor döbbentünk rá, hogy a döngölt föld aljzat teljesen eliszaposodott, a bortartó állványok beledőltek, a palackokat az iszap alól kellett kimentenünk. A kár tetemes.

De ha a dolog jó oldalát nézzük, ezzel alkalom nyílt egy csomó olyan bor szisztematikus elfogyasztására, melyeket egyéb esetben még könnyen lehet, hogy évekig tartogattam volna a pincében. Kapcsolódnak hozzájuk emlékek, történetek, s ezeket könnyen felidézheti egy ilyen kényszervágás.

Nehéz egy olyan, alapvetően pozitív hangvételű cikket írni valamiről, amivel kapcsolatban nem sok említésre való, jó dolog történt. Márpedig a Móri Borvidék ilyen… a leginkább elfeledett borvidékünk. Hányatott sorsa, 20 éves múltja nem egy sikertörténet. A Móri Állami Gazdaság megszűnésével egy időben el is indulhatott volna (vagy inkább folytatódhatott volna) a felemelkedés, hiszen a Hilltop (akkor még Interconsult KFT) első lépései ott kezdődtek el. Ez a törekvés sajnos nem jöhetett létre az akkori nagyobb hatalmú ellenérdekek miatt, így az új borászat tervei elhagyták az akkor még nem is olyan kis borvidéket, és a tulajdonosok folytatták tovább a munkát Neszmélyen. Azt a sikertörténetet bizonyára mindenki ismeri, azt talán kevesebben, hogy mindez Móron alakulhatott volna ki, ha nincsenek a hatalmi harcok.