Kaptunk egy üzenetet Cseke Gábortól, aki arra hívta fel a figyelmünket, hogy Jancis Robinson február 9-én nagy adag magyar bor kóstolási jegyzetét adta közre Hungary for change című írásában. Bár én napi rendszerességgel kattintok a Purple Pages nevű honlapra, valahogy ez mégis elkerülte a figyelmemet. Cseke Gábor pohárnokként dolgozik Angliában, és a bemutatót ő szervezte. Az általa válogatott mezőnyben olyan itthon nagyra tartott, de világhírre aligha pályázó borászok borai is szerepeltek, mint Bussay László,  Györgykovács Imre vagy Dúzsi Tamás. És persze voltak pannon nagyágyúk is, akik már jelen vannak külföldön: Szepsy István, Demeter Zoltán, Malatinszky Csaba, Franz Weninger és Gere Attila.

Alig több mint 10 nappal ezelőtt tudósítottunk a borászok 12 pontjáról, amelyben a hazai szőlészet és borászat megújítására vonatkozó javaslataikat foglalták össze. A szervezők most újabb sajtóközleményt juttattak el hozzánk, amelyben közzéteszik az aláírók azóta bővült listáját, illetve megadják azt az email címet, amelyen támogatóként bárki jelentkezhet a kezdeményezéshez. Az alábbiakban a sajtóközlemény teljes szövegét olvashatják.

Csak emlékeztetőül: Neil Martin, a Wine Advocate egyik szerzője február 17-én egy szokatlanul terjedelmes írást jelentetett meg Tokajról. Az áttekintés egyrészt Tokaj történetét, földrajzi adottságait, és a főbb szőlőfajtákat, illetve bortípusokat ismerteti sűrűn hivatkozva Hugh Johnson személyes tapasztalataira, másrészt példátlan mennyiségű kóstolási jegyzetet tartalmaz döntően a Decanter és a Tokaj Reneszánsz által szervezett londoni bemutató anyagára alapozva. A hat fejezetre tagolt poszt terjedelme közel 50 ezer karakter. Neil Martin összesen 63 tokaji bort értékel, akad köztük 100 pontos esszencia, 97 pontos aszú és 93 pontos furmint. A továbbiakban néhány általam érdekesebbnek vélt értékelés és kóstolási jegyzet nagyvonalú fordítása következik. [Az előző két fejezet itt és itt olvasható.]

Gábor vagyok, alkoholista. Ezekkel a szavakkal kezdtem életem első olyan borkóstolóját, amin nekem kellett beszélnem a borokról. A figyelmet a kezdő mondat után megkaptam, mondani sem kell. Művelt alkoholista, magyarázkodtam. Nevettek. Majd előre mosakodtam kicsit a borsor miatt. A felkérés ugyanis úgy szólt, hogy egy ausztriai céges síelésre rakjak össze egy sort, magyar és osztrák párokat, legyen zöldveltelini, rajnai rizling és kékfrankos, meg valami édes. Ja, és lehetőség szerint azonos árkategóriába essenek a pár tagjai. Könnyűnek tűnik ez a feladat?

Az első részt ott hagytuk abba, hogy a tokaji: "A borok királya, a királyok bora". Neil Martin kissé bombasztikus hasonlata szerint a XIX. században az Yquem egy “Two Buck Chuck” volt a tokajiakhoz képest [az Yquem ma a világ legismertebb és legdrágább édesbora, a Two Buck Chuck pedig afféle amerikai Dankó Pista]. Az arisztokrácia és a királyok imádták a gyógyító hatásúnak tartott tokajit. Viktória királynő rendszeresen tokaji bort kapott a születésnapjára. Még a Vatikán is behódolt, XIV. Benedek pápának állítólag mindig volt néhány flaska tokaji az éjjeli szekrényében. Aztán szakadt a Monarchia, jöttek a világháborúk, az oroszok, a kommunizmus, az államosítás, és a Borkombinát évtizedekig ontotta a proletár szelekciót a keleti piacra.

Benne vagyunk a Parkerban. Egészen pontosan: Neil Martin, a Wine Advocate egyik szerzője február 17-én egy szokatlanul terjedelmes írást jelentetett meg Tokajról. Az áttekintés egyrészt Tokaj történetét, földrajzi adottságait, és a főbb szőlőfajtákat, illetve bortípusokat ismerteti sűrűn hivatkozva Hugh Johnson személyes tapasztalataira, másrészt példátlan mennyiségű kóstolási jegyzetet tartalmaz döntően a Decanter és a Tokaj Reneszánsz által szervezett londoni bemutató anyagára alapozva. A hat fejezetre tagolt poszt terjedelme közel 50 ezer karakter. Neil Martin összesen 63 tokaji bort értékel, akad köztük 100 pontos esszencia, 97 pontos aszú és 93 pontos furmint. A továbbiakban az írás fontosabb észrevételeit, megállapításait és a borok értékelését fogom vázlatosan, több részletben ismertetni.

Egy borgőzös este született meg az ötlet: nemzetközi kitekintő kóstolókat kéne szerveznünk magunknak. Szó szót, majd tett tettet követett, és immár másodszor gyűltünk össze Szomjas Gödény fészkében. Az első kóstolót nem sikerült megírnunk, én a tomboló náthámra hivatkoztam, dagadtos meg nyilván épp lusta volt. Albert gazda megírta azt is. Most viszont nincs kifogás: akkora barolo sort ittunk, hogy muszáj dicsekednünk. Jegyzeteinket az egyszer már kipróbált hatkezes konstrukcióban tesszük közzé.

A Vylyan-borok értékelése tartós és bosszantó adósságunk. Takarózni persze tudunk mivel, volt egy kellemetlen afférünk a nyakló nélkül áradó olvasói szavazatok kapcsán, aminek zárlata nekünk is, nekik is fájó lett. Node vissza a jelenbe: tíz évvel ezelőtt a Vylyan volt a Sauska, az új vagány a flaszteron, aki világot látott, és mindent jobban tud és csinál. Aztán jöttek a hullámhegyek és völgyek, és az alapító-tulajdonos-programadó Debreczeni Pál tragikus halála. Hogy a Vylyan mint vállalkozás hogyan vészeli át a mostani válságot, nem tudjuk, de borfogyasztóként örömmel konstatálhatjuk, hogy a szárító tanninok után az átható istállósságot is sikerült kordába szorítani (most az alkohol van soron). Közben a borok talicskaszám kapják a nemzetközi elismeréseket, ideje volt hát betolni hozzájuk a tilót.

Nem is először, hanem pontosan hatodszorra hívta össze a nagyérdeműt a Tokaji Borbarátnők Társasága. Most már szinte törvényszerű, hogy ha bál van, akkor hó is van. Így volt ez most is, ám ennek ellenére megtelt a tokaji Kulturális Konferencia Központ (volt zsinagóga), ahol igyekeztek mindent a bál, no és persze a tokaji bor szellemében kialakítani. Jó ötlet volt, hogy az asztalokat egy-egy dűlőről nevezték el, és az onnan származó kövekkel, vesszőkkel díszítették. Megfelelő identitású termelő is akadt minden asztalhoz.

Február 20-án, azaz szombaton délután 3-kor kezdődik a Borjour Magnum, a Késői szüret bormagazin eddigi legnagyobb bulija: 55 borász borait kóstolhatja nagyjából 1000 vendég az ELTE Kongresszusi Központjában. A résztvevők teljes listája (és a részletes program) elérhető itt; kedvcsinálóként néhány tartós kedvenc: Bock József, Demeter Zoltán, Disznókő, Dúzsi Tamás, Frittmann, Gál Tibor, Gere Attila, Hungária, Konyári, Laposa, Légli Ottó, Malatinszky, Oremus, Polgár, Sauska, St. Andrea, Thummerer, Törley, Vesztergombi, Vida, Vylyan, Weninger, illetve hat borkereskedés: 75cl, Borkápolna, Borkollégium-Borszalon, Bortársaság, Terroir Club, Veritas. A belépő elővételben 3500 Ft (ez a lehetőség ma él utoljára), a helyszínen 4000 Ft. A belépő korlátlan borkóstolásra jogosít fel. A helyszín: ELTE Kongresszusi Központ, Gömb Aula, XI., Pázmány P. sétány 1/a. (És ne feledjék, hogy boros szempontból most fő szezon van!)

Tiffánék egy kicsit eltűntek a biodinamikától és kéthavonta újabb sztároktól hemzsegő nyilvánosság elől. Mintha kicsit megelégedtek volna azzal, hogy bizonyos körökben hazafias kötelesség lett Tiffán-bort fogyasztani. Ők csak teszik a dolgukat, csendben, rendben. Nem túl aktívak a marketingben, boraikkal többnyire ajándékként, illetve néhány kifejezetten az ő boraikra kihegyezett kóstolón találkozom magam is (kivéve a Jammertalból lett Immortalt, de az egy kicsit más műfaj).

"Borversenyünkön a bor tudósainak alkotásait mustrálva a tudomány borát kerestük, hogy méltó helyet találjon a nagy felismerések, találkozások, a jelentős döntések kísérőjeként" – így köszöntötte az egybegyűlteket Pálinkás József [a képen] a Magyar Tudományos Akadémia első Országos Minősített Borversenyének eredményhirdetésén. "A győztes pedig mindenekelőtt a magyar bor, a magyar bor ügye" - tette hozzá a Magyar Bor Akadémia alelnöke, Niszkács Miklós. A veretes gondolatokon túl az eredmény is figyelemreméltó. A borversenyre nagyjából 60 borászat 180 bort nevezett. Az eredmények hasonlóan érdekesek, mint tavaly. A győztesek és a helyezettek a hajtás után.

Ha év eleje, akkor brunello kóstoló. Így volt ez tavaly is, a hagyomány idén sem szakadt meg. Suhayda László, az Enoteca Montalcino tulaja, ismét felbontott egy tucat brunellót. Az apropó ilyenkor az új évjárat piacra kerülése, illetve két évjárat is januártól kapható: a sima 2005-ösök és 2004 riserva-i. Mivel 2005 csak négycsillagos évjárat volt, szemben 2004 öt csillagával, így előbbi tételekből négy palackot, utóbbiakból nyolcat is alaposan megkóstoltunk. Azt azért már az elején leszögezném, hogy friss brunellókat kóstolni liliomtiprás.

Egy kicsit én is úgy jártam, mint palack a Mondovinón, aki bármilyen lelkesen is kereste a Blaufränkisch-t, a végén katarzis helyett csöndes apátiába csüggedt a köpőjével. Csak úgy róttam a standokat a Hofburgban, hiszen lassan nehezebb osztrák kékfrankost 90 pont alatt találni a médiában, mint felette, a Falstaff is hasonló pontokat szór rájuk, mint a nagy fehérekre, ráadásul nekem is volt már néhány kellemes tapasztalatom a középkategóriával.

Eric Asimov, a New York Times borkolumnistája, akinek munkásságát magunk is állandó linkkel ismertük el, most a magyar száraz fehérek fölfedezésére buzdít. Az írás ihletője minden bizonnyal a Királyudvar 2006-os Sec-je és a borászat tulajdonosával, Hwang úrral folytatott levelezése lehetett. Míg a korábbi években stabil nemzetközi sajtójelenlétet csupán a Hugh Johnsonnal felvértezett Royal Tokajinak sikerült kibirkóznia, addig az utóbbi két-három év a Királyudvar felzárkózását mutatja. Amióta Hwang úr mellől lemorzsolódott előbb Szepsy István, aztán Demeter Zoltán, azóta kettőzött energiával cserkészi be és édesgeti magához a bormédia meghatározó szereplőit (l. itt vagy itt vagy itt). [Ez számomra megerősíti azt a feltételezést, hogy a leghatékonyabb bormarketing az, amit egy borászat saját magának, saját elhatározásból, saját erőből valósít meg.]

Kedves olvasónk, Mistinguett alias Limpek László vállalkozott arra, hogy a Művelt Alkoholista francia sajtófigyelője legyen. Szűzposztjában a Revue du Vin de France (RVF) 2010. februári számát szemlézi. Az RVF Franciaország talán legtekintélyesebb bormagazinja, Jancis Robinson szerint egyenesen "Franciaország egyetlen komoly borászati lapja". A februári számban Anne-Claude Leflaive („a világ legjobb fehérborásza”) beszél az általa vezetett birtokról és a biodinamikáról, Étienne de Montille elemzi a burgundi fehérek korai oxidációjának lehetséges okait, egy fecske nyarat csinál Rousillonban: Gérard Gauby-portré, végül egy mourvèdre-monastrell francia-spanyol párbaj. [A képen Anne-Claude Leflaive.]

Miután a borászok által a közösségi bormarketing céljára befizetett összegek fölött rendelkező Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. stábja testületileg felmondott, majd három hónapnyi interregnum után kihirdették az utód nevét, a szakma legjobbjainak egy csoportja tiltakozó kiáltványt juttatott el a sajtóhoz. Most ugyanez a csoport a hazai szőlészet és borászat megújítására vonatkozó javaslatait is közzé tette. A vezető magyar borászok által jegyzett 12 pont bevezetőjében úgy fogalmaznak, hogy "közel állunk ahhoz, hogy az ágazatra nehezedő bürokrácia felőrölje jelenünket és felszámolja jövőnket", és "fájdalmasan növekszik annak az esélye, hogy unokáink számára borkultúránk maga is csak történelmi emlék marad". A kiáltvány teljes szövege az alábbiakban olvasható:

Amióta van nekünk ez a kiváló alkoholista naptárunk, azóta nem nagyon írunk programajánlókat, hiszen úgyis minden ott van napról napra. No, de mi történik, ha valaki olyan láma, hogy nem néz rá, és emiatt lemarad? Ebben a nagy hóban különösen könnyű otthon ragadni és lustálkodni. Pedig ilyen sűrű február végünk talán még sosem volt. A legizgalmasabbnak ígérkező nagyobb eseményekből szemezgetek a hajtás után.

Sokat elmond egy pincéről, hogy milyen a belépő bora. Mert bizony nem olyan könnyű igazán jót alkotni ebben a kategóriában. Legyen az alapbor tartalmas, jellemző a birtokra, csillantsa fel a magasabbra pozícionált borok erényeit; de azért legyen könnyen érthető, jól fogyasztható és nem utolsó sorban finom. Ja, és legyen olyan az ára, hogy még beleférjen az egy próbát megér kategóriába. Van, aki csak ez utóbbit hibázza el, ám az is éppen elég tud lenni. Bussay doktor esetében persze a legtöbben már túl vagyunk az első vizsgálatokon, ám mindig születnek újabb csecsemők újabb borokra szomjazva. Jó dolog, hogy ők olyan belépőbort kóstolhatnak az Esküvék személyében, akik vastagon megfelelnek a fenti kritériumoknak. Bár lehet, hogy el kellett volna még vermelnem őket, mégis most az aktuális 2007-es és egy évvel idősebb testvére került poharamba.

Didier Barral a francia protekcionizmus, kollektivizmus és terrorizmus fészkének tűnő Languedoc kevés névről is ismerhető borászainak egyike. Amikor 2008 végén a biodinamikus road show-t eltérítették Magyarországra, akkor a példátlanul magas színvonalú felhozatalon belül is kitűntek Barral megnyerő és egyedi vörösei. Ellenben azok a korábbi évjáratokból származó borai, amelyek a Terroirclub kóstolóin terítékre kerültek nem arattak osztatlan sikert. Aztán valahogy belebotlottam Robert Parker honlapján David Schildknecht értékelésébe a nálunk is jutányos áron elérhető 2005-ös Faugeres-ről, és nem tudtam ellenállni a csábításnak.

A Borkollégium idén új kóstolósorozatot vezetett be, Grand Vins-nek keresztelve el azt. A koncepciója, hogy olyan drága tételeket is meg lehessen kóstolni, amit magának az ember nem venne meg, 12-14 fős társaságban viszont megkóstolhatók. Dagadtossal belekóstoltunk Bordeaux bal és jobb partjába is – világmegváltó bort nem kaptunk a poharunkba, de úgy éreztük, egyszer-egyszer megéri ennyit invesztálni egy kóstolóba. Reménykedtem, hogy a riesling kóstoló is legalább ezt az érzést megadja. Aztán csalódnom kellett.

Több mint egyéves nyomozás után hivatalosan is vádat emeltek 13 languedoc-i gyanúsított ellen, akik többmillió euró értékben adtak el hamis pinot noirt az Ernest & Julio Gallo által forgalmazott Red Bicyclette márkához. A vádlottak között két borászat és öt szövetkezet, köztük a Ducasse kereskedőház, illetve a Sieur d'Arques vezető beosztású munkatársai szerepelnek. Az érintettek közül a vádakat csak a Sieur d'Arques vezetése tagadja (ez a megaszövetkezet évente 14 millió palack bort értékesít). Francis Battut ügyész elmondása szerint ők arra hivatkoznak, hogy nem tudták, hogy amit az amerikai partnerüknek eladnak, az nem pinot noir (noha az egyik borászuk már beismerte a csalást). A vád szerint 2006 és 2008 között a Sieur d'Arques 135.000 hektoliter vin de Pays d'Oc-ot adott el pinot noirként az E&J Gallonak 4 millió euró értékben. A bibi ott van, hogy a francia disztribútoroknak beszállító birtokok éves össztermelése mindössze 15.000 hektolitert tesz ki. Az ügyész azt állítja, hogy a vádlottak tudatosan kevertek a drágábban eladható pinot noirhoz a jóval olcsóbb merlot-ból és syrah-ból. Így összesen 16 millió palack hamis pinot noir készült. Battut a maximális büntetés kiszabását kérte, ami egy év börtönbüntetést és 40 ezer euró bírságot jelent a Ducasse kereskedőháznak dolgozó Claude Courset esetében, illetve 180 ezer eurós bírságot a Sieur d'Arques esetében.

Tavaly november közepén tudósítottunk arról, hogy a Magyar Bormarketing Nonprofit Kft csapata testületileg felmondott. Az eredetileg Magyar Bormarketing Kht.-nek hívott testület tevékenysége 2007-től indult be érdemben, miután a borászok hosszú időn át küzdöttek azért, hogy az államkasszába irányuló befizetéseik egy része fölött maguk rendelkezhessenek, és azt közösségi bormarketingre fordítsák. Az FVM Agrármarketing Centrum és a Magyar Bormarketing Nonprofit Kft között 2009 nyarától mérgesedett el a viszony, aminek eredményeként az MBM az ősz végére már nem tudta az alkalmazottai bérét sem fizetni. Az interregnum most véget érni látszik: az MBM feladatait átvenni készülő Közösségi Bormarketing Kft. ma sajtótájékoztatót tart. Csakhogy a borászok tekintélyes többségének határozottan nem tetszik az új felállás, sem az előző stáb sarokba szorítása, sem az utód kiválasztása. A tiltakozó borászok és szakmai szervezetek az alábbi levelet juttatták el a sajtónak:

Előző két középkorú kékfrankosom nem okozott csalódást: a Villa Tolnayt és az Orsolyát is szépnek találtam. Ezen aztán jó fel is bátorodtam, így a mini-maraton végére fokozva a tempót - mintegy dőzsölve - együtt bontottam rögtön kettőt. Egyikük sem újonc itt nálunk: Csutorás Ferenc bora majd egy éve sprintelt egyet az egriek futamában, nem is rossz eredménnyel; a Ráspi-bor pedig testvérei vertikumában villantott, több, mint tizenöt hónapja. Biztosra persze így sem mehettem, hiszen láttam én már karón idő vasfogát. Bizakodó azonban mindenképp voltam, szerencsére joggal, mint kiderül a hajtás után.