Érdekes kezdeményezésről kaptunk értesítést. Testületileg, pályázatilag keresik az egriek a bikavér fehér párjának nevét. A vér és a fehér szavakat kétségtelenül jobb egymástól távoltartani, de minthogy nem sok egri fehér házasítást tudnánk fejből felsorolni, így úgy tűnhet, mintha a nemlétező kabáthoz keresnék a gombot. Persze mindannyian jól járnánk, ha ez a pályázat lökést adna kiváló egri fehérek születéséhez. Hajtás után olvasható a pályázat teljes szövege:

Márciusi francia-szemlénket ismét az RVF-re alapoztuk. Ezúttal a lap az idei Sommelier-világbajnokság francia résztvevőjével készült interjúját zanzásítjuk, majd egy tabu-témát feszegető cikket foglalunk össze. Megismerkedünk egy lenézett bordói vidékkel is, végül belelapozunk egy ’99-es kiadványba.

Nem gyakran van az ám úgy, hogy jó ideig csak a csúcsboráról ismerek egy pincét. Az egri Demeterrel mégis így történtem: az XY 2002-es évjáratával többször összefutottam akkoriban, egyéb borukkal meg nemigen. Aztán a Várban bepróbálkoztam néhány mással is, de azok az első kortyok valahogy nem hozták meg a kedvem a többihez. Hanem az XY-hoz egyhamar nem fogok visszatérni: a muzeális 2002-est, de még a fiatal 2003-ast is majdnem húsz ropiért mérik a pincénél - máshol azért még fele ennyiért hozzá lehet jutni legalább az utóbbihoz. Viszont itt ez a 1/2 8, amit ajándékba kaptam egy jószándékú barátomtól. Nem illik, de utánanéztem: alig több, mint egy ezres a pincénél (bár ez meg máshol drágább, belezavarodik az ember ebbe fránya szabadpiacba) és cserébe egy több, mint hároméves sillert kapunk. Nem is pihentettem sokáig, megnéztem inkább, mit tudunk most kezdeni egymással.

Rendszeresen frissített rovatunkban olyan borokat ajánlunk, amelyek megérik az árukat, viszonylag könnyen beszerezhetőek, és élményt adnak. A számuk szerencsére töretlenül nő, és az általunk felsoroltakon kívül minden bizonnyal akadnak még bőven kellemes meglepetések. Mi azonban csak azokat vesszük listára, amelyeket alaposan megcsócsáltunk. Reklamációt vállalunk, ajánlásokat szívesen fogadunk. És persze gratuláció és örök hála minden borásznak, aki hajlandó/képes baráti áron minőséget nyújtani. Itt tartunk 2010 tavaszán.

Aligha van jelenleg frusztráltabb szőlőfajta a világon, mint a hárslevelű. Hogy az elmúlt tíz év nem neki kedvezett elsősorban, talán már megszokta, az utóbbi hetek furmintömlengéseit azonban nehéz lesz megemésztenie. A fumint így, a furmint úgy, és bár legtöbbször karöltve alkotnak nagyot, elég csak ránk nézni, a mindenféle Furmintszondák, Hungarian Furmintok vagy Hoppáhoppák még a nevét sem nagyon említik. Gyomorforgató fajtamarketing.

Úgy döntöttem legutóbb, ha már megkóstolom minden baj okozóját, a legnagyobb furmintlegendát, úgy tisztességes, ha bontok mellé egy hárslevelűt is. Életem legjobb hárslevelűjét. Nem volt rossz nap, egyébként.

Milyen bor készül a világ legnagyobb borvidékén? Természetesen sokféle, de többnyire egyszerűbb nedűk. Languedoc-Roussillon a maga közel 300.000 hektárjával nem épp az elit borvidékek közé tartozott a modernkori bortörténelemben, pedig remek termőhelyekben nem szűkölködik. Az utóbbi időkben azonban már tapasztalható némi mozgolódás, no nem csak botrányok, de befektetések formájában is, amelyek akár gyors sikerhez is vezethetnek.

A tavalyi évtől nagyon sokat vártunk. Végre kialakítottuk a nekünk jelenleg szimpatikus technológiát, befejeztük a főpince felújítását és kialakítottuk a szőlőfeldolgozót, amiben kényelmesebben, tisztábban és gyorsabban tudunk dolgozni. A pincében rendre sorakoztak a hordók, mindenből pont elegendő. A 2009-es év volt az első olyan év amikor magabiztosak voltunk. A korábbi 6-8 év ugyanis minden volt, csak diadalmenet nem, de tavaly már jól ment minden. Aztán a jégverés az egyik napról, mit napról, percről a másikra elvette a magabiztosságunkat. Nemcsak az egész évi termés látszott veszni, hanem attól tartottunk, hogy évekre betegszabadságra küldi a jég az ültetvényt. Az álmok bátor szövéséből hirtelen kapcsoltunk át a válságkezelésre és a kármentésbe.  Akkor még nem tudtam, hogy milyen sok korábbi döntésemet kell újra átgondolnom a jég miatt.

A Szekszárdi Borászok Céhe 2006-ban alakult, ha lehet hinni a pletykáknak, pont az Őszödi Beszéd nyilvánosságra kerülésének napján. Nem meglepő módon szekszárdi borászok alkotják a tagságot, nekik köszönhetjük például a Petőfi Irodalmi Múzeum nevezetes Szekszárd-kóstolóit. Összejárnak, együtt kóstolnak, bírálva építik egymást. Kis késéssel tehát, de Szekszárd is követi a borvidéki összefogásban már előrébb járó tájaink példáját. A múlt héten - Pálos Miklós jóvoltából - a céh kadarka-kóstolóján volt szerencsém részt venni. Ilyen széles merítést még piacra sem került kadarkákból még akkor is ritkán kap az ember, ha néhány nagyágyú ezúttal nem képviseltette magát.

Amióta belevágtunk a Művelt Alkoholistába, én mindig terveztem, hogy eljuttassak egy magyar "borelit" csomagot az általam is olvasott és meghatározónak gondolt külföldi borírókhoz. A megvalósításnak soha a közelébe sem jutottam, részben mert a koncepció folyton változott, részben mert a blognak nincsen pénze/költségvetése. Végül a terv gyakorlatba ültetéséhez a legközelebb nem én, hanem a bormarketinges Nemes Richárd jutott - az ő partizánakciójáról itt számoltunk be. Listák mindig voltak a fejemben, de ahhoz, hogy legalább az első lépést megtegyem, a külföldi sajtóban egyre szaporodó tokajis cikkek/posztok juttattak el (Jancis Robinson, Eric Asimov, Neil Martin, The Wine Doctor, Matt Kramer).

Ilyenkor a legjobb a szőlőben lenni. Tavasszal. Az idei tél nagyon hosszú és nyomasztó volt. Alig volt napsütéses nap - a ködös, nyirkos napok, amikor csontig hatol a hideg a munkáskabát alá, nem a borászkodás leglélekemelőbb pillanatai. Viszont ilyenkor, amikor elkezd fújni a tavaszi szél, sütni kezd egyre erősebben a nap, nemcsak a természet, hanem szőlőművelő ember is felébred téli depressziójából. A nap felé fordítja az arcát, hagyja, hogy szembe fújjon a szél és azt érzi: újjászületett.

Arra gondoltunk, hogy mindannyian jól járnánk, ha néhány fiatal, tehetséges és a hivatását szent hevülettel gyakorló borászt felkérnénk arra, hogy naplószerű formában, rendszertelen időközönként jelentkezve, osszák meg velünk a birtokuk életének örömeit, gondjait, feladatait és persze saját gondolataikat. A felkért borászok közül hízelgően magas arányban akadtak olyanok, akik elfogadták az invitálást. Az első naplóbejegyzést Tarnóczi Zoltántól (Orsolya Pince) kaptuk, akinek ezúton is köszönjük, hogy szakított ránk időt. Reméljük, hogy hamarosan újabb borászok naplóbejegyzéseivel jelentkezhetünk.

Mert én ilyeneket iszom tegnap. 2000-es Úrágyákat. Talán a legmitikusabb magyar fehérbort, az ősfurmintot, melyből egy egész korszak nőtt ki, de amely sokak szerint, ahol felbukkan, a mai napig diadalt ül ellenfelei felett. Kívül áll az időn – mágikus erejű, érinthetetlen bajnok. Azt szokták mondani, aki nem kóstolta, nem adhat fehérborra 10 pontot. Pótoltuk a hiányosságot.

Múlt csütörtökön ott hagytam félbe, hogy kértem még egy kortyot a Somlói Apátsági Pince hárslevelűjéből, és maradt bőven mondandóm a Pálffy-, Szentesi- és Bukolyi-borokról. A folytatás izzadságszagú sportújságos szalagcímekbe erőltetve valahogy így nézne ki. Kisebb meglepetések az első két asztalnál, jóleső papírforma a harmadiknál. Először egy balatonfelvidéki pince, ahol a vörösek jobban tetszettek, mint a fehérek. Aztán a hazai pálya előnyét élvező velencei házasítás szoros győzelme a rejtőzködő fantommal szemben, végül a formájukat hozó kult-vörösek még a pillanatképeken is nagyon jól mutatnak.

Jól tájékozott olvasóink információi alapján úgy tűnt, hogy mindannyiunk legnagyobb örömére a tervezett szerencsi szalmatüzelésű erőmű végül hamvába hal. Lehet, hogy korán örültünk. A sajtóhoz eljuttatott anyagokból sajnos az derül ki, hogy a projekt még mozog, sőt, sorra dőlnek le az útjába állított gátak. Az Index.hu rezüméje szerint "Az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank hiteléből épülhet meg Hujber Ottó szocialista nagyvállalkozói szerencsi szalmatüzelésű erőműve". Az aggasztó fejlemények ellen tiltakozva a Tokaj-Hegyalja Fejlődéséért Szövetség nyílt levélben kéri az építkezést megakadályozó kormányzati beavatkozást. A hozzánk is eljuttatott levél teljes szövege a hajtás után olvasható. 

Az első humbug-installációmban közzétett felhívásra alig érkezett válasz, ezért megismétlem: kérem a Burgundia-rajongókat, hogy nevezzék meg azokat a burgundi borokat, amelyeknek a rendszeres beszerzésével és kóstolásával ébren tartják magukban a tüzet! Saját archívumunkban visszalapozva én nemigen találtam olyat, ami bárki szívét lángra gyújthatná – publikus tapasztalatainkat a mérsékelt fanyalgás, máskor a megrázóan alacsony pontszámok jellemzik. Aztán elolvastam Allen Meadows „Miért szeretem a pinot-t?” című cikkét a Decanterben, és kezdett a köd fölszállni. Meadows a Burghound alapítója, szerzője, az egyik legtekintélyesebb pinofil. A viszonylag terjedelmes cikk jó néhány idézésre méltó mondatot tartalmaz. A kedvenceim: „A pinot az utolsó bástya, ahol a termőhely szelleme nem pusztán elvárás, hanem nélkülözhetetlen feltétele az örömteli, sőt megindító kóstolási élménynek”; „A pinot a borvilág erkölcsi iránytűje”; „A nagy pinot-t keresve, nem mindig kapjuk meg azt, amiért fizettünk, de sohasem kapjuk meg azt, amiért nem fizettünk”; „Szomorú tény, de olyan, hogy olcsó, magas minőségű pinot noir gyakorlatilag nem létezik”. Mindezt egy olyan ember mondja, aki három évtizede pinot-lázban ég. Az én békaperspektívámból elkerülhetetlennek látszik a kérdés: Lehet, hogy forint/élmény szempontjából Burgundia a legcsapnivalóbb borvidék?

A Wine Spectator arról tudósít, hogy a New York állambeli Cornell Egyetem kutatói újszerű és olcsó megoldást találtak a borászok és borfogyasztók esküdt ellensége, a metoxipirazin ellen. Ez az a vegyület, amely a magyar cabernet-kből is jól ismert zöld, paprikás aromákért felelős, de állítólag az alsópolcos kaliforniaiak is ettől nyögnek. Az elmúlt három évben Gavin Sacks és kollégái minden korábbinál átfogóbb szőlészeti, borászati és vegyészeti kutatásokat végeztek, és arra a következtetésre jutottak, hogy a metoxipirazin legnagyobb ellensége az idejekorán elvégzett és megfelelően célzott levélritkítás. (Nem vagyok róla meggyőződve, hogy ezzel a felismeréssel valóban világelsők, de borász olvasóink majd helyre teszik a New York-i tudósokat.)

Második nyílt napját rendezte múlt hétfőn a pinceáron pont hu, Kovács Antal webshopja. Mielőtt valaki megkérdezné, a Zwackék kötelékéből önállósult háromszoros magyar sommelier bajnok nem Kaszás Gézával alapított közös vállalkozást, hanem a talán kissé kevésbé ismert Vucsics Krisztiánnal. Az internetes borkereskedés kínálata tételszámban jelenleg nem sokkal nagyobb, mint St.Andreáék aktuális szortimentje (ami ugye azért nem kicsi), viszont változatos és nagyon izgalmas. Hangsúly a kézművességen és a talajon - ez utóbbi bökte is már cseppet dagadtos kolléga oldalát. A nyilt nap pedig szó szerint értendő, azaz nyílnak a borok, illat- és ízmintát lehet venni, ami egyelőre a jelenlegi adatátviteli technológiák korlátai miatt csupán online módon, személyes részvétel nélkül nem oldható meg. Így hát elmentem a Gold Centerbe és kivételesen olyan szorgalmasan jegyzeteltem, hogy csak két kötetben bírom publikálni a rengeteg papírra vetett futó benyomást. Az első részben Szabó Zoltán (Hosszúhetény) és a Somlói Apátsági Pince borai következnek.

A Richter-skála szerint 8,8 erősségű földrengés után, amely az eddigi adatok szerint közel 800 halálos áldozatot követelt, kissé kegyeletsértőnek hat szőlővel/borral is foglalkozni. Ugyanakkor tény, hogy Chilében sok ezer ember boldogulása függ a borágazattól, és a földrengés epicentruma közel esett az egyik legfontosabb borvidékhez, a Maule-völgyhöz. Miguel Torres, akinek jelentős chilei érdekeltségei vannak elmondta, hogy a Maule-völgytől északra fekvő borászatukban jelentős anyagi kár keletkezett: kb. 300 hordó tört szét, egy darab 100.000 literes koracél tartályból elfolyt a bor, és többezer palack összetört. Az épületek azonban ellenálltak a földrengésnek, és szerencsére személyi sérülés sem történt, mivel a földrengés szombat hajnalban pusztított. Meg nem erősített hírek szerint az epicentrumhoz közelebb eső idősebb borászatoknál a károk jóval súlyosabbak (betontartályok, vályogépületek). A Veramonte borászatnál 100.000 liternyi bort veszítettek a tartályok sérülése miatt, és körülbelül 500 karton palackozott bor tört össze. A károk természetesen a küszöbön álló szüretet is fenyegetik, hiszen sokhelyütt megsérült a pincészeti infrastruktúra, azaz nem lesz hol és mivel feldolgozni a szőlőt.
[A képet innen metszettem.]

Az első mondatommal azonnal vissza is vonom a címet, Burgundia nem lehet humbug. Jó néhány általam nagyra tartott magyar borbarát és borász vallja örök szerelmének Burgundiát. Én pedig tisztelem őket annyira, hogy elhiggyem nekik, Burgundia a kulcs a bormennyországhoz. Ugyanakkor vannak közeli borbarátaim, akik a nemzeti és nemzetközi hájpolás hatására meglékelték a malacperselyt, és elzárondokoltak a Szentföldre. Az ő véleményük az udvariasan relativizált csalódástól a leplezetlen felháborodásig terjed. És akad közöttük legalább egy olyan, aki másodszor is visszatért, mert az első pofonnak nem hitt.

Nem könnyű a művelt alkoholista dolga, szegény a borhűtőjéből nem tud nyugodtan elővenni egy üveg bort. Már bontáskor legalább egy tucat rosszalló online szempár szegeződik rá: ugye nem róla akarsz írni már megint? Ha erre azt válaszolom: nem, csak úgy megiszom, akkor rögtön egy másik tucat szempár villámlik: ugyan miért nem írod meg? Még szerencse, hogy nem vagyok paranoiás. Elhiszem magamnak, hogy én csupán a paradicsomos rozmaringos báránylapockához kerestem megfelelő vacsorapartnert. Remekül sikerült a bárány és a párosítás is, így végül a bort is megírom. A Mágus kékfrankos, cabernet sauvignon, merlot, zweigelt és pinot noir házasításával készült külön a Zwack Borválogatás részére. Nem is nagyon lehetett más kékszőlőről hallani a pince kapcsán, tehát ez egy amolyan mindent bele küvé, mint az majd kiderül, a szó jó értelmében. Több helyen kapható, 3500-4000 Ft közötti áron lehet hozzájutni.

Szepsy-bort bontani számomra mindig különleges alkalom. Olyan pedig, hogy itthon egyálltóhelyemben négyet is kidugózzak egymás után, még nem is volt soha. Most sem. Eredetileg azt terveztem ugyanis, hogy megnézem együtt az Úrágya és az Urbán furmintokat 2006-ból és 2007-ből. A fiatalabb Úrágya beszerzésével azonban nehézségeim támadtak - konkrétan elfogyott a forgalmazónál - így be kellett érnem egyelőre az Urbánokkal és egy duzzogva melléjük csapott Király Hárslevelűvel. Sovány három maradt az egyéni rekordom, de azért ne nagyon sajnáljanak. Hogy miért, az lentebb kiderül rögvest.