Alkesz szemszögből a 7x7 bemutató ezúttal is az év egyik fénypontja volt/lesz. Gyenge bort nem kóstoltunk, de természetesen köpve sem lehetett végigkóstolni a teljes kínálatot. Az én kapacitásomból idén sem futotta új pincészetek megismerésére, inkább azokra koncentráltam, akiknek a nevét jól, a legújabb boraikat viszont kevésbé ismerem. A meghívott birtokok körében nagy volt a fluktuáció, a tavalyi résztvevők közül az idén tizenhatan hiányoztak: Debreczeni Kálmán, Drozdik Pince, Köpcös, Frittmann, Patricius, Szeremley, Tokaj Oremus, WOW Winery, Merfelsz, Pontica, Tokaj Pendits, Gróf Buttler, Dorogi Testvérek, Strekov, Németh Attila, Szepsy István.

Ritkán esik szó Tóth Ferenc borairól a blogon. Úgy alakult, hogy ha kóstoltam is valamelyik eseményen őket (legutóbb tavaly, az év leghidegebb fesztiválján), igazán sosem nyűgöztek le a 20 hektáros egri pince borai. Most is csak azért került a poharamba tőlük bor, mert vendégségben azt ajánlotta a házigazda. Ráadásul mindjárt egy korlátozott példányszámú tétel: a pinot noir ültetvény 2007-es szűztermése. Remek bor, kiáltottam fel magamban az első korty után –vendégségben mégsem féktelenkedik az ember. Ez a lelkesedés egészen a palack legaljáig meg is maradt. Cseresznyeszínnél egy árnyalattal sötétebb a bor, illata pedig kissé visszafogottan gyümölcsös. Leginkább a csipkebogyó dominál, de némi pirosbogyós jegyek is megjelennek benne. A korty elegáns, finoman cseres, kellemesen savas, jóleső. Hosszú lecsengésében mintha ásványos jegyeket is felfedeznék, de aztán inkább a vendégségre koncentrálok, és azon kapom magam, hogy tulajdonképpen kényelmesen elkortyolgatom a bort elemezgetés helyett. Azért hat pontot kiosztok még rá magamban. Illetve most már itt is.

Tegnap kiosztották a pannon csúcsborokat, én is megtapsoltam a nyerteseket. A leghangosabban a Tornai pince főborászát, Várszegi Györgyöt – már a Somlói Tavaszon is elkápráztattak a 2007-es Top Selection tételek, most mind a négy meg is kapta méltó elismerését, ráadásul a juhfark lett a legszebb fehérbor (idéntől a fehér csúcsbort Figula Mihály emlékének ajánlják, a nyertesnek ifj. Figula Mihály egy praktikus különdíjat is átadott: egy közepes égetésű újhordót). Dicséret illeti a Nyakas pincét is, három boruk is csúcsbor lett, köztük az a 2008-as chardonnay, ami az egyik MW-től megkapta a 100 pontot – biztos vagyok benne, hogy hamarosan mi is megkóstolunk egy-két palackkal belőle.

Az inforadio.hu híradása szerint Villányban a termés 20-50 százalékát elverte a jég. Működik ugyan egy jégeső-elhárító rendszer, de ez úgy látszik, csődöt mondott. Sopronban szintén jégeső pusztított. A kár nagyságáról még nem érkezett jelentés. Az idokep.hu alapján Egerszalókon is borsó nagyságú jég esett. Ha olvasóink között akad olyan, aki további részleteket ismer, kérjük, ossza meg velünk. (Tragikus update: Franz Weninger közlése szerint náluk 80 százalékos a jégkár. Ilyet még nem láttak, romokban hevernek.)

Nyilvánosságra kerültek a Decanter World Wine Awards 2009 magyar eredményei. A nagy nemzetközi borversenyek közül talán ez tekinthető szakmailag a leghitelesebbnek, így az itt elért sikerekre valóban büszkék lehetünk. Az idei verseny magyar részről elsöprő fehér/tokaji fölényt hozott. Ugyanakkor megszületett a második aranyérmes magyar vörös (az első a Vylyan Pinot Noir 2004 volt). Az idei mérleg: 5 arany (4 édes, 1 vörös), 17 ezüst (9 édes, 2 fehér száraz, 5 vörös és 1 pezsgő). És persze bronzok és ajánlások. Érdekes, hogy a száraz fehérek lépést sem tudtak tartani a vörösökkel. Az aranyat nyert vörös a Sauska Cuvée 5, ami valóban fajsúlyos darab (árban is), de összalkoholista szempontból a legörömtelibb eredmény a józanul árazott Nyakasok jó szereplése. Gratulálunk minden díjazottnak!

Bemutatkozott Budapesten a Mádi Kör. A Lánchíd Palota éttermében találkozhattak a szerencsés meghívottak a mádi termelőkkel és kiváló boraikkal. Mád a borvidék borászati központja, a legnagyobb szőlőterület tartozik hozzá egész Hegyalján. Nem hinném, hogy van még egy településünk, ahol ilyen koncentrációban lehet ennyire kiemelkedő borászatokat találni. Most még keresni sem kellett, csak asztalról asztalra járni és tartani a poharat. Szokásomhoz híven a szárazakra koncentráltam, nem panaszkodhatok, volt mire.

A kiváló olasz bor- és gasztroguru, az általunk állandó linkkel is megtisztelt Kyle Phillips az egyik legnagyobb prosecco cég habzóborairól ír, és a nevek között ismerős betűsor szúrt szemet: cserszegi. A különlegességre már a bevezető bekezdésben kitér, aztán a Carpenè Malvolti Cserszegi 2008 leírásakor Bakonyi Károlyt és az irsai olivért is megemlíti. A borhoz a szőlő nem Olaszországban termett, minthogy dunamenti lankákról esik szó. Vagyis az alapanyag alighanem tőlünk származik. Egyébként a bort két csillagra értékeli, ami nála "nagyon jó - kiváló". Itt egy fotó, de árat nem tudtam bányászni (viszont a cikkben egyértelművé teszik, hogy magyar szőlőből készült, és valószínűleg nem drága). (Vörös és fehér lazán kapcsolódó kiegészítése: a mátrai borászok elmondása szerint a pinot gris lett a zászlósszőlő a borvidéken, mert tömegesen viszik ki a szőlőt az olasz kamionok.)

A tengeri kígyó tekergőzését viszonylag közelről követtük, így most csak annyit jelzünk, hogy a fehérbor vörössel való rózsaszínűsítésének engedélyezésére irányuló kezdeményezés elbukott. Rozé továbbra is kizárólag kékszőlőből készülhet. Aki lemaradt az előzményekről, az lapozzon vissza; a posztok időrendben: Barbie Brüsszelben, Hasad a rozé, Le a bikolorral!

Ha eddig kétségeink lettek volna aziránt, hogy az úgynevezett fejlett világ nagy része elsősorban kereskedelmi termékként tekint a borra, akkor most e kétségeinket nyugodtan sutba vághatjuk. A borbranding jól fizetett szakemberei ugyanis eddig soha nem látott intenzitással vágják naiv arcunkba, hogy az eladási mutatók még hosszú ideig fontosabb tényezők lesznek, mint bármi más. A Beck's sör után a borpiacot is hódítja az ultragagyi: megszületett a Hello Kitty bor. Természetesen hol máshol, mint Olaszországban. A Decanter cikkét szemlézzük.

Ott tartottam, hogy 66 vörös következik, azonban a program hirtelen feszítetté vált, Pannonhalmáról a Mádi kör kóstolójára utaztatták a szervezők a bírálókat (erre a kóstolóra később még visszatérünk). Másnap pezsgők, bikavérek és édes borok vártak ránk, majd záróbeszédek, a Pannon Bormíves Céh tagok pedig boraikat kínálták az egybegyűlteknek. Élményeim számosak, ezeket gyorsan összefoglalom. De elöljáróban bevallom, hogy most egy ideig nem szeretnék bort látni a poharamban.

A világ leggazdagabb embereit is listázó amerikai Forbes magazin ezúttal a legjobb borturisztikai célpontokat rangsorolta. Észosztónak azt a George Tabert kérték föl, aki annak idején a legendává vált Párizsi kóstolóról tudósított, és akinek Párisz ítélete című könyvéből nemrégiben film is készült. Taber új könyve - “In Search of Bacchus: wanderings in the Wonderful World of Wine Tourism” (Bacchus nyomában: kalandozások a borturizmus csodálatos világában) – megírásához terepgyakorlatként 8 hónapot töltött el 12 borországban. Szar munka, de valakinek ezt is el kell végezni. A lista élére a Toszkánában, Montalcinóban székelő amerikai gigaborászat, a Castello Banfi került. Az indoklás szerint itt minden megtalálható, mi szem-szájnak ingere: romantikus kastély, hullámzó dombok, luxus kéró, remek éttermek, gyönyörű kóstoló helyiség, élvezetes pincetúra. Tényleg nem rossz hely – saját praxisomban a legjobb mellékhelyiség kilátással ever -, de azért a rusztikus díszletek mögött lelketlen nagyüzem zakatol. Inkább egy borászati Disneyland, mint emberszabású pince. A teljes lista:

Június 12-14. között a Rozáriumban (a Camponával szemben, XXII. ker.) találkoznak a kárpát-medencei borászok egymással és a közönséggel. Idén Somló és Tokaj-hegyalja a fókuszban. Néhány név a résztvevők közül: Balla Géza, Bott Frigyes, Maurer Oszkár, Tiffán Zsolt, Gere Tamás, Takler Ferenc, Dúzsi Tamás, Légli Ottó, Laposa József, Hernyák László, Simon József, Gál Tibor, Luka Enikő, a Tokaji Borművelők Társasága, a Somlai borászok. Minden nap koncert 19 órától (Makám, Lovász Irén, Ghymes, Csík Zenekar, Dresch Mihály és Ferenczi György). A napi jegy ára 1200 Ft.

Kóstolóra mentünk a Terroir Clubba Ráspi gyöngyszemeket nézni. Nagyrészt olyan borok vártak ránk, amelyekkel már találkozhattunk és találkoztunk is régebben vagy akár mostanában. Mégis a lehetőség így együtt látni őket, és persze nem csak látni, elég volt ahhoz, hogy három alkoholista szerző is rárepüljön a Csillaghegyi úti logisztikai központ megfelelő épületére. Két előadás is volt: vörös és fehér kollégával a délutáni matinén példásan viselkedő padtársak voltunk, dagadtos pedig az esti műsort ülte végig. Az ötlet padtársamtól jött, hogy ezúttal ne egalizáljuk az élményeket egy Alkoholista szuperegóba transzformálva, hanem palackozzuk inkább őket dűlőszelektáltáltan, külön-külön. Nem készültünk ilyesmire előre, dagadtos nem is jegyzetelt, ám úgy tűnik a memóriájával nincsenek különösebb bajok, ha ki is maradt egy-két dolog. Következzék hát a borsor, hat szem, három orr és három száj szögéből.

Az élmény annyira friss, hogy borjúként bámulunk, és mivel nem biztos, hogy az artikulált bőgésig valaha eljutunk, ezért haladéktalanul linkelünk. A Kreatív Online adta hírül, hogy "végre van logója a Wines of Hungary-nek és a tendernyertes cég már dolgozik a márka honlapján". Aki az ábrán Rubik Ernő Babylon/Bábel torony nevű játékának golyóit véli fölfedezni, téved: „A kiválasztott arculat vizuális világát meghatározó logó Magyarország 22 borvidékét szimbolizálja, elrendezése pedig azt a pillanatot örökíti meg, amikor a bor a kóstolás pillanatában elindul a pohárban” - tájékoztatott a marketingkommunikációs eszközök tervezésével is foglalkozó Hamu és Gyémánt. A logóban minden egyes borvidék olyan egyedi színt kapott, amely a tervezők szerint visszavezethető jellemző klimatikus és termőhelyi adottságaira, valamint jellegzetes tradícióira és borkulturális örökségére. [Kiemelés tőlem.] A linkre kattintva további értékes részleteket tudhatunk meg. Kommentálni és a "Melyik pötty Somló?" vetélkedőre a megoldásokat leadni viszont nálunk lehet. 

Legtöbbször húsz perc sem kell, hogy egy itthoni boros beszélgetésben felvetődjön a magyar borok, főleg a csúcsborok rossz, sőt sokak szerint erkölcstelenül gyatra ár-érték aránya. Mostantól úgy havonta-kéthavonta megpróbálok lehetőséget adni a hazai nemesség egy-egy arra méltó lovagjának, hogy párbajra hívjon egy nemzetközi bajnokot, és megvédje a honi elit becsületét.

Van egy találó mondás a törvény és a virsli keletkezéséről – ha valaki előbbit tiszteli, utóbbit szereti, jobb, ha nem tudja, hogyan is készülnek. Nos, én mindig is kíváncsi voltam, hogy kapja meg egy bor a Pannon Csúcsbor kitüntetést, így amikor a Pannon Bormíves Céh meghívott a X. Bormustrára bírálni, kaptam az alkalmon, és leutaztam Pannonhalmára. Az első napon túl vagyok, 52 fehér bor forogott a poharamban, gyorsan megosztom élményeimet.

A kóstolóig, amely többnyire mindent visz már csak tízet kell aludni. A Borbarát magazin szerzői által a legizgalmasabbnak ítélt 7x7 birtok bemutatása és bemutatkozása június 13-án, szombaton esedékes a Festetics Palotában. A belépő ára nyolcezer forint elővételben, előfizetőknek hat, későn ébredőknek tíz – kissé bonyolult, de azért nem integrálszámítás. A belépő kulturált, de elvben korlátlan kóstolásra jogosít legalább 150 bor közül, és egy példányra a 2009-es 7x7 birtok katalógusból. Néhány név kedvcsinálónak a tavalyi mezőnyből (ez nem garancia arra, hogy mindegyikük ott lesz idén is): Szepsy István, Bussay László, Demeter Zoltán, Hollóvár, Ráspi, Bott Frigyes, Bott Pince, Orsolya Pince, Tokaj Kikelet, Tokaj Nobilis, Kaló Imre, Szentesi József, Gróf Buttler, Györgykovács Imre, St. Andrea, Légli Ottó, Németh Attila, Weninger. A részletekért kattintsanak ide.

Bolyki János borairól elsősorban a remek ár-érték arány ugrik be. Kiemelkedőnek eddig leginkább a 2005-ös száraz hárslevelűjét találtam; nagy örömömre a 2007-es is szárazra erjedt, egy gyors kóstolás után a borbarátos ígéretes, remek jelzőket aggattam rá. Tudomásom szerint csak a pincéből lesz kapható ez a tétel, így a beszerzése még várat magára, ezért tegnap azt nem ittam. Szeretem a pince bikavéreit is, de mostanság épp elég volt az egri zászlósborból. Vettem viszont a munkából hazafelé menet a Borfalu bortékában egy 2006-os cabernet franc-t, 3000 forintért, aznapi felbontásra szánva. Ez sem volt impulzív vásárlás, egy kóstolón már forgott ez a bor is a poharamban. Akkor fel is írtam a bevásárló listámra, tudván, hogy a relatíve magas Bolyki-árért cserébe nagy elvárásaim lesznek. Szerencsémre nem csalódtam. A bor sötét bordó színű, enyhén opálos, no de a szűretlenségnek ez velejárója. A fajta velejárója viszont a lehengerlően komplex és izgalmas illat. Itt medvecukor, szeder, feketeribizli, és egy kis hordó-vanília. A korty meleg, kicsit édeskés, nagyon gyümölcsös (itt is a feketebogyósok dominálnak), kellemesen tanninos. Emellett szép egri savakkal is meg van áldva - talán ez garancia lehet arra, hogy nem csak tegnap volt hétpontos ez a bor, hanem még egy ideig ezen a szinten is marad.

Nagy ígéretnek indult, mint Duró József, aztán az is maradt. Vagy talán hízelgőbb lenne, ha azt írnánk, hogy a magyar rajnaiforradalom előfutára volt. 2005-ben, amikor berobbant, még jóval kevesebb emlékezetes tétel volt a piacon a fajtából, 2006 után jöttek az igazán jelentős borok: Légli, Szentesi, Bott és a többiek. Volt egy kartonnyi tartalékom ebből a 2004-esből, frissen tényleg remek kis bor volt, olcsó is. Már évekkel ezelőtt konstatáltam, hogy leszállóágban van, egyetlen palackot aszaltam már csak a borhűtőben, hátha jó lesz valamilyen kóstolóhoz. De csak nem jött a megfelelő alkalom, úgyhogy a minap kivettem, adjuk meg neki a végtisztességet.

Folytattuk lassan már szokássá - mi több: hagyománnyá - váló közös kóstolásainkat a Gold Centerben. Ezúttal az eredetvédett Egri Bikavér Superior került a kollektív tapasztalás célkeresztjébe. Szándékaink szerint megvakteszteltük volna az összes valaha volt és jelenlegi szuperbikát - talán nem oly széles ez a kategória -, de a sorba végül bekerült néhány (nem is annyira) kakukktojás is. Szimatoltunk, kortyoltunk, söndörgettünk szorgosan, a végén pedig nem voltunk túl boldogok.

Hazudhatnék, hogy iménti kóstolásaim alapján kíváncsivá váltam Janusék Pinot Noirt és Cabernet Sauvignont tartalmazó rozéjára is, pedig bizony nem annyira. Nem szoktak érdekelni a rozék. Valójában a BL döntőhöz kerestem valami könnyű italt, ami nem kell, hogy elvonja a figyelmem vagy nem kár, ha nem tudja. Kéznél volt ő, felbontottam, és ha nem is egy Messit ismertem meg benne, de Rooney-nál azért mégis jobban nyomta ezen az estén. Nyert a Barcelona. A bor meg olyan hamar elfogyott bontás után, hogy a bor színét is bemutató képet innen kellett, szereznem a nagywebvilágból.

Az eddigiektől eltérően idén nem a Gundel, hanem a Gerbeaud adott helyet Magyarország bízvást mondhatjuk legrangosabb borrendezvényének. A Tokaj Reneszánsz kóstolói mindenképp első helyen állnak: nincs még egy alkalom, amikor a magyar borászat koronaékszereit hasonló koncentrációban lehetne megcsodálni. És kóstolni is. Igaz ez akkor is, ha a számomra legfontosabb hegyaljai termelő, Szepsy István sajnos már nem tagja a Tokaj Reneszánsznak.

Ottonel muskotályból és olaszrizlingből hegesztett kedvező árú (1500 körül), reduktív házasítás. A vártnál sötétebb, sárgább szín, brutális illat. Magyarország legillatosabb bora, és ez nem dicséret. Szinte az elviselhetetlenségig parfümös. (Pacsuli lesz az, inkább.) A traubi íze (még a szénsav is!) és egy hamis parfümök csencselésével is foglalkozó, elegáns arab pénzváltó szakember illata együtt. Iható, de éppen hogy. A pusztító pacsuli mögött akad egész rendes sav, tisztességes test, de annyira elborítanak mindent ezek az egyszerű, harsány, és egyáltalán nem elegáns aromák, hogy mást észrevenni már nem lehet. Egyediség, termőhelyi jellegzetesség, elegancia, különlegesség = 0. Villányi védett eredetű, persze. Pontszám: 3.