A nem éppen populáris borokat kínáló Terroirclub kétségtelenül izgalmas kóstolót hirdetett meg, ám az így is meglepett, hogy a Hollóvár-borok annyi érdeklődőt vonzanak, hogy még az előtérben is szép számmal ácsorogtak. Takács Lajosról sok mindent nem kell leírni, aki…
A Nyakasban nem leltük meg az ártudatos alkesz védangyalát. Szeremley Huba feje fölé viszont glóriát rajzolhatunk. A nyughatatlan kalandor és világcsavargó immár tizenöt éve futó pincészete máig a borvidék dinamója. Osztozva a kollektív hanyagságban egészen mostanáig mi is…
Botrány, de Bukolyi László, alias Gróf Buttler nem akar tetszeni. Nincs ránk szorulva. Nem azért készít bort, hogy másoknak örömöt szerezzen. És innentől kezdve torkunkra forr a szó, kiesünk a szerepünkből, bálnák a partra, kékhalál, filmszakadás. Szóval, BL elvan…
Hogyan dobjuk fel a hangulatunkat egy esős, hűvös, latyakos napon? Menjünk el az ostorosi faluvégre, kopogjunk be az Arany János utca 65-be. Hét óra elteltével egy cseppet sem fog érdekelni, hogy mennyire cudar idő van. Persze nem árt előre egyeztetni az Orsolya pince gazdáival,…
Feljegyzések egy alkesz naplójából. Kóbor borok, amelyeknek egyetlen bűnük, hogy nem illeszkedtek semmilyen tematikába. De szégyellném, ha a koncepció hiányáért vagy a lustaságomért ők lakolnának. Van itt minden: a lemorzsolódó középosztály Merengője, a tanninkirály hazai…
Ködbe vesző gyermekkorom egyik kedvenc ifjúsági regényében, a Winnetouban szerepelt egy fületlen vadász, Sans-Ear, akit levágott fülkagylói és rettenthetetlen bátorsága mellett furcsa neve tett híressé. A név ugyanis félig francia, félig angol, s ezt a keveréknyelvet állítólag…
Egy kóstoló képei - bemelegítés
Három furmint: Disznókő, Oremus és Dobogó
2008.04.01. 06:10 - vörös és fehér
Furmint kóstolóra invitált egy cimborám, nem hagyhattam ki az alkalmat. A helyszínt és a borokat a Decanter borszaküzlet biztosította (így ennek a klubárait teszem oda a borok mellé), a kialakított sor egyfajta keresztmetszetét hivatott adni a mai kínálatnak, valamint az öregedési…
Fordulatos élményekben volt részem egy borral kapcsolatban nem egész egy hónapon belül. Nagyon ígéretes kezdés után katasztrofális folytatás következett, amit aztán hollywoodi filmbe illő boldog vég zárt le. A tanulság: gondoljuk meg, mit zúdítunk első elkeseredésünkben a…
Ami a bor mögött van
Kóstolás a tarcali Kikelet pincében és otthon
2008.03.10. 06:33 - vörös és fehér
Megbontottam a minap egy bort. Már a felbontás előtt jókedvű voltam, mert eszembe jutott az a pincelátogatás, ami után a palack a birtokomba került. Nem tudom, ki hogy van vele, én egyre jobban preferálom azokat a borokat, ahol van a termelővel valamilyen személyes kapcsolatom. Többek…
Kovács Tibor szerint a szekszárdi borászok egy kérdésben tudnak csak bármikor összefogni: ellene. Tény, hogy ő sem kíméli borásztársait, karakteres megnyilvánulásaiban szinte már Ráspiba hajló elszántsággal hangoztatja véleményét, s ez többeknél verte már ki a…
Többnyire ma is LP-t hallgatok. Bármennyire természetes ez számomra, sajnos tisztában vagyok vele, hogy a holdkórosság milyen fokára helyez, és a népesség hanyad ezrelékébe sorol. A kényelem persze a CD mellett szól, de a játék lényege a hangminőség volna, és ebben az analóg…
Mostanában én is egyre gyakrabban futok össze Buttler-borokkal, szájpadlás mentén. Talán titkos terroirista sejtek lehetnek a háttérben, vagy csak cuppanok felfelé a trendekre, én nem is tudom. Mindenesetre az ünnepek egy része nálam is a grófi szérűn telt. Két olyan bort sikerült…
Horváth József. Ráspi. Egyike a legmegosztóbb borászainknak. Talán még annak is van róla véleménye, aki nem találkozott se vele, se a boraival. Gondoltam egyet és bejelentkeztem Fertőrákosra, egy ebéddel összekötött kóstolóra. Immár nekem is van véleményem.A betérő borozni…
Minél határozottabban állítják valamiről, hogy a legjobb, nálam annál inkább vesztésre áll. Mert persze szeretném, ha a pénzemért földöntúli élményt kapnék, de egyrészt horgadozik bennem a bakunyin, másrészt mégiscsak sekély az esély, hogy az én ízlésem, az én palackom…
Nem kevés kóstolgatása volt már a kadarkának akár ezen a helyen is. Magam sem hanyagoltam a fajtát, ám igazán emlékezetes találkozásom még nem volt vele. Jó ideje már az útkeresés jellemző a borászokra és az érdeklődő fogyasztókra egyaránt. Bár elsőre Szekszárd kell…
(Az előző rész tartalmából: Somlói Apátsági Pincészet Hilla Cuvée 2006 és Tornai Furmint 2002)A szerencsés végkimenetelű és lassan már feledésbe merülő ízvitában rossz oldalon harcolt a Royal, azóta alighanem belátott egyet s mást, mert az ókonzervativizmusnak már nyoma…
Hetek óta fehérboron vagyok, csúnyán felhúztam magam megint néhány magyar vörösön. Kitartóan kísérleteztem, de normális árú és elég jó vörös csak nem akart összejönni, volt viszont olcsó és pocsék, drága és alig közepes, baromi drága és baromi közepes, minden.…
A pinot blanc két nála sokkal ismertebb közeli rokona, a pinot noir és a pinot gris (alias szürkebarát) árnyékában szerényen meghúzódva tengeti napjait. Származására német és magyar neve is utal: weissburgunder, illetve fehérburgundi. Igen elterjedt volt szülőhazájában,…
Úgy döntöttem, egy posztban hozom össze a terroiristák volt és aktuális ikonját, illetve egyik mumusát. Mégpedig azért, mert az elmúlt egy-két hétben összehozott a jó sorsom mindhármuk egy-egy magasra pozicionált termékével – és nem ízlett egyik sem.Szepsy István Király…
Az Orsolya Pince számomra prototípusa a kézműves borászatoknak. Azok minden előnyével és hátrányával. A 2002-es évjáratból a Százrejtekű (70% CF és 30% KF) és a kékfrankos jelentette nekem az erős kezdést. Érdemes összeadni, hogy a kettőből együtt 490 palack készült.…
Prágában töltöttem néhány napot nyáron, és elhatároztam, hogy beszerzek egy-két palack reprezentatív borterméket. Be is mentem egy vinotékába ezért, ahol a Reisten és a Nové Vinarství borászatok alkotásait ajánlották figyelmembe. Nemrégiben eljött a próba ideje.A cseh…
Kóstoltattam a Nyitott Műhelyben megint. Ahogy tavaly is. Idén azt gondoltam, a Fehérországban megfogalmazott állításaimat igyekszem alátámasztani konkrét termékek segítségével. Nem mondom, hogy az ország legjobb fehérborait vásároltam össze – ezt az anyagi keretek mellett…
Ha a borászoknak szabad, akkor nekem is. Ha ők mindenféle latin neveket találnak ki a boraiknak, akkor én mindenféle zenei kifejezésekkel riogatom a nagyérdeműt. Olyanokkal teszem azt, hogy duó, szonatina, vagy mint jelen esetben: triola, de komolyan fontolóra veszem még a szinkópa, a…
Egy időben makacsul tartotta magát a vélekedés, miszerint a Wine Spectator (a rossznyelvek szerint Wine Speculator) a rekláminput alapján köpi ki az év bora outputot. Az utóbbi években mintha kopna a bélyeg: a tavalyi és az idei sem borgyárból származik (bár a Casanova di Neri…
Ahol néhány óra alatt az utolsó cseppig elfogy tucatnyi bor, és közben evés, társalgás és minden egyéb van, ott nem kedveznek a körülmények az elmélyülésnek és a részletes jegyzetek rögzítésének. Viszont megtörténhet, hogy mégiscsak belekóstol az ember valamibe, ami…
Utolsó kommentek