2011-ben a Borászok Borásza Kaló Imre. Az egri borvidéken dolgozó "szomolyai remete" legalább annyira ismert extrém világképéről, mint extrém borairól. Nem mintha a borai nem volnának sokkal figyelemreméltóbbak, de azok elvileg csak a pincénél, Kaló Imre maratoni szeánszain kóstolhatóak, kereskedelmi forgalomba nem kerülnek. Vörös és fehér 2008-as beszámolójában így írt a Kaló-borokról: "Ami számomra revelációként hatott, hogy a Kaló boroknál éreztem eddig a leginkább azt: a bor képes a borász személyiségét átvenni. Ennyi nem konvencionális, nyakas, brutális, robusztus bort még sehol nem kóstoltam." A Művelt Alkoholista szórványos és változó sikerű kóstolásai pedig itt olvashatóak. 

Talán a Tignanello-vertikális volt az, ami rádöbbentett, hogy egyrészt a megfelelő korban elkapott bor milyen élményt jelent, másrészt mennyire nem tudok semmit a borok éréséről, harmadrészt hogy egy vertikális mennyivel többet mond, mint a mégoly nagy figyelemmel elemzett, ám szórványos szóló palackok. Aztán találkoztam idősebb St. Andrea-, Gál Tibor-, Weninger-, Vesztergombi- vagy Vylyan-borokkal, amik megleptek, és csattanósan cáfolták azt a gyakran elhangzó vádat, hogy a magyar borok hamar szétesnek. Ezért házon belül fölvetettem, hogy indítsunk egy sorozatot, ami segít egy-egy bor karakterét jobban megérteni, illetve tisztábban látni az érlelhetőség kérdését és az új évjáratokban rejlő lehetőségeket. Megkértünk tehát néhány borászt, hogy azokból a boraikból, amelyekről azt tapasztaltuk, hogy a régebbi évjáratok mára révbe értek, kiteljesedtek, biztosítsanak számunkra lehetőséget egy vertikális sor megkóstolására. Szerencsére kaptunk annyi pozitív választ, hogy elindulhasson egy kisebb sorozat. A hangsúlyt ezúttal a leírásra és nem az ítélkezésre helyezzük, azaz ez itt egy pontszámmentes sziget lesz az Alkeszen belül.

Kevés olyan fajta akad, amely esetében gondolkozás nélkül meg tudom nevezni a kedvenc boromat. Talán az egyetlen, amiben egészen biztos vagyok, az a kadarka: a görbesorosi tételnél jobban még semmi nem fogott meg. A Buttler számomra egy talány, két hasonló karakterű évjárattal még nem találkoztam; a Magyalos nagyon tetszik évről-évre, mégsem bűvölt el ennyire; az egyéb kadarkák pedig, amelyekhez szerencsém volt, ritkán tettek rám kellően mély benyomást. Orsolyáék 2007-ese váratlanul ért anno; épp egy Bordeaux-lázas korszakban futottam bele, amikor is kénytelen voltam szembesülni a ténnyel, hogy egy kadarka is lehet olyan jó, mint egy nem is akármilyen cabernet – persze egészen más fronton domborodnak ki az erényei, de összességében lehet kellően gazdag és izgalmas. Ezt mások is így találták akkor, sőt, a friss évjárat kapcsán is, amelyet némi lemaradással nekem is sikerült pohárvégre kapni. Az eredmény: kedvenc státusz megerősítve.

Egyre több a borvidéki összefogásra épülő rendezvény - Eger, Somló, Szekszárd és Tokaj már visszatérő vendég a fővárosban - ezúttal pedig a Balatonboglári Borvidék tart bemutatót Budapesten. Május 5-én délután négytől este kilencig egy híján húsz pince borait lehet majd megkóstolni a Mezőgazdasági Múzeumban, a Vajdahunyadvárban. Itt lesznek a legnagyobb nevek, köztük az év bortermelői is, mellettük még kevésbé ismert termelők kínálatát is meg lehet majd vizsgálni, egyéb kiállítóként itt lesz a Kistücsök. A belépőjegy ára 3900 Ft, ezért egy Riedel kóstoló poharat is kapunk. Bővebb információt a jegyvásárlásról itt találnak, a résztvevő pincék listáját pedig nálunk is a hajtás után.

A végeláthatatlan tél és szövődményei után indulhatna végre a friss fehér és a frissítő rozé szezonja, de tudjuk sajnos, hogy ezek a halmozottan hátrányos 2010-es év terméséből készültek. A térdmagasságba eresztett léchez képest nyilván lesznek nagyobbacska szökellések - én kóstoltam már teljesen vállalható 2010-es fehéret, rozét és portugiesert -, de az óvatosság mindvégig indokolt marad. A mostani listánkon még nem szerepel tavalyi bor, és nem biztos, hogy valaha fog, viszont négy kitűnő évjárat kínálatából mazsolázhatunk, és ilyen a magyar bor modern történelmében még nem fordult elő. Kétezer forint környékén most már valóban tobzódhatunk a jóban. Az általunk felsoroltakon túl bizonyára akad még számos kellemes meglepetés, de per pillanat ezek azok a borok, amelyekért tűzbe tennénk a kezünket. Örök hála minden borásznak, aki baráti áron minőséget nyújt!

Legutóbb a fehéreknél hagytuk abba, jöjjenek hát a vörösök, ezúttal már több helyi fajta is felbukkan a sorban. Sajnos a horvát plavac malit és a Szerbiából érkező vörös küvét a tervezettnél hosszabb ideig tartóztatták fel a határon a fináncok, így ők nem tudtak részt venni a rendezvényen. Azért így is maradt sztárvendég, épp elég.

A vörösökkel szemben nagyobbak voltak a várakozásaim, pláne, hogy másoknak is tetszettek az alapkategória vörösborai.

Akit érdekel, annak nem kell tovább rágnia a körmét: a Decanter kiszimatolta, hogy milyen champagne lesz a királyi esküvőn. A borok listája egyelőre még titok, de állítólag lesz köztük angol is (gyaníthatóan az örömapa próbál kompenzálni). Tehát Catherine Elizabeth Middleton és William Arthur Philip Louis esküvőjén a champagne nem-évjáratos Pol Roger lesz. Ha valakit ez a hír lázba hoz, akkor bizonyára örömmel nyugtázza, hogy viszonylag egyszerűen és nem is csillagászati áron kielégítheti kíváncsiságát, Pol Roger ugyanis itthon is kapható. Ez volt egyébként Winston Churchill kedvenc champagne-a, viszont a királyi ház hivatalos beszállítója a Bollinger, Diana és Károly esküvőjén is ezzel koccintottak.

Jövő hét pénteken, április 29-én mutatja be Budapesten az új évjárat borait a Tokaj Reneszánsz – Tokaji Nagy Borok Egyesülete: a városligeti Vajdahunyadvárban található Mezőgazdasági Múzeumban 17 pincészet vendégeskedik majd. Lesz szakmai program aszú bemutatóval és bor-sajt párosítás mesterkurzussal Ronn Wiegand MW, MS vezetése mellett, a nagyközönségnek pedig késői szüretelésű borok kurzusa és persze a résztvevők több, mint ötven kiállított borát is meg lehet majd kóstolni. A belépő 4900, illetve a késői szüret kurzussal együtt 6900 Ft, lehetőség van előzetes regisztrációra is.

A képet az egyesület facebook oldaláról vettem.

A nemrég lezajlott VinCÉ-n Konstantinos Lazarakis MW, az egyetlen görög Master of Wine, a görög borok utazó nagykövete tartott előadást a Balkán borairól, ahol terítékre került jónéhány bennszülött szőlőfajta bora is. Megállíthatatlan kíváncsiságom odavonzott, leginkább azért, mert mindig érdekelnek a helyi, a Balkán esetében leginkább a görög szőlőfajták. Tavaly a VinCE még a londoni székhelyű Masters of Wine Intézet nyílt napját is magában foglalta, ezúttal két mesterkurzusra futotta az intézettől.

Természetesen a narratívára is kíváncsi voltam: Vajon hogyan fogom látni a tágabb régiónkat saját magunk tükrében? Azt tartom, hogy létezik magyar száj, létezik magyar ízlés, részben ezért is ütünk el a nemzetközi trendektől. Kíváncsi voltam, hogy ugyan beszélhetünk-e közép-európai szájról is, vagyis mondanak-e valami tisztát, egyértelműt és szívhez szólót számomra az előadás borai. Sajnos eddig a Balkánról leginkább világfajtákat kóstoltam, de a horvát honossággal is bíró zinfandel, leánykori nevén crljenak kaštelanski már többször le tudott nyűgözni.

Mivel görög borokban eddig egykori gyros-ellátóm édes mavrodafnéján túl még nem jutottam, így volt mit pótolnom, ráadásul minden alkalommal kényszeredett nevetésbe torkollok magam előtt, amikor megpróbálom felidézni, hogy az agiorgítiko és a xinomavro közül vajon melyik is a vörös. (A megoldást a lap alján találják.)

Egyelőre azonban következzenek a fehérek.

Ahogyan azt korábbi posztomban ígértem, néhány a szívemhez közel álló montalcinói borászt megkértem, hogy válaszoljon hét kérdésemre. A kérdőív apropója egyrészt az aktuális évjárat körül kialakult vita, másrészt a közelmúlt évjárataival kapcsolatos általános kíváncsiságom volt. Miután a brunello egyenlő száz százalék sangiovese alaptörvény megdöntését célzó palotaforradalom elbukott, a második hullámban a vesztes fél fölvetette, hogy akkor a rosso di montalcino szabályozását lazítsák föl, és ebbe lehessen a nemzetközi fajtákat beletankolni. Ez a javaslat rejtélyes módon az utolsó pillanatban lekerült a napirendről, sokak szerint azért, hogy ne mérgezze újabb viszály az akkor küszöbönálló Benvenuto Brunellót. Az általam megkérdezett borászok álláspontja egyébként egyhangúan elutasító. Hogy a teória és politika mellé praktikum is kerüljön, begyűjtöttem néhány ajánlást arra vonatkozóan, hogy az adott borászatok mit tekintenek saját csúcsteljesítményüknek, illetve borvidéki eszménynek. [A képet innen metszettem.]

Belevetette magát a szakma ügyeibe a Borászati Albizottság. Az elmúlt év végéig vagy ötször ültek össze a szakma okosai. Maguk elé idéztették az érintett minisztériumok és hivatalok szakértőit és vezetőit. VM, AMC, VPOP, később NAV, MGSzH, HNT, AMC, MVH. A fontos kérdések hamar felvetődtek: bürokrácia, bormarketing, stratégia. Ellehetetlenülő szőlőtermelők, megfeleződő szőlőterületek, rossz termés, borászati gigaberuházások EU-támogatással, az országutakon ismeretlen helyről ismeretlen helyekre tartó 30000 literes boroskamionok, adóelkerülés – azonnali megoldást igényel a helyzet. A döntésekhez adatok kellenek: mennyi a szőlőterület, mennyi a szőlő, mennyi a bor, mennyi az import és az export?

Egy igazán kiválónak ígérkező vacsorára voltam hivatalos néhány hete, egészen pontosan egy borozással egybekötött vacsorára, lévén a házigazdák és a vendégek jó része is mind borrajongók voltak. A beígért szték mellé valami ütősebb vereset szerettem volna vinni, leginkább valami testesebb újvilágit – létezik ugyan számos egyéb alternatíva is erre a célra, de én ilyen borra vágytam. Szűkös készletemben szétnézve nem találtam megfelelő bort, kénytelen voltam tehát a helyi borellátó egységekre hagyatkozni, azok közül is valami olyanra, ami útba ejthető, és még nyitva is áll szombaton estefelé. Végül a Culinarisba ugrottam be, ahol rövid töprengés (negyedóra) után egy argentin malbecet emeltem le a polcról. Sikerült jól választani, remek volt a marhához, nemkülönben magában is. Árán felül teljesített, ez nem kérdés, de ezzel még mindig nem érkeztünk el a leglényegesebb ponthoz,

A brit Telegraph borkritikusa, Victoria Moore frontális támadást intézett a Manchester United borvirágos ábrázatú menedzsere ellen, miután az egy olasz lapnak nyilatkozva elárulta, hogy milyen borokat kedvel. Sir Alex Ferguson bor iránti rajongása először 2005-ben lett bulvárhír, amikor az egyik Chelsea elleni kupameccset követően a VIP-váróban fölszolgált bort "festéklemosóhoz" hasonlította, mire José Mourinho, a Chelsea akkori edzője a visszavágó után a portugál bortörténelem egyik klasszikusával, egy 1964-es Barca Velhával próbálta kiengesztelni. A Gazzetta dello Sportnak nyilatkozva Ferguson a következőket mondta: “A legjobb francia borok még mindig a legjobbak a világon, de Olaszországban is készülnek fantasztikus borok. Az én kedvenceim: az Antinori Tignanello, illetve az Ornellaia, a Sassicaia és a Brunello di Montalcino. Én inkább a toszkán borokat kedvelem, de a piemontiakat is nagyra tartom. A világ más tájain is készülnek mesés borok, például Ausztráliában a Penfolds Grange, Chilében a Concha Y Toro Don Melchor, Argentínában a Malbec, a Napa-völgyben a Screaming Eagle.”

A 2011-es Szekszárdi Borversenyen a négy nagyaranyból négy került, illetve maradt a Takler Pincénél (a verseny helyszíne a Takler Panzió volt). A négy nagyaranyérmes: Bikavér Reserve 2007 (palackos), Regnum Cuvée 2007 (palackos), Cabernet Franc Reserve 2007 (palackos), Syrah Reserve 2009 (hordós). A verseny eredményét rögzítő táblázatból még nem sejthető, hogy a 88 pontjával a lista 25-ik helyén szereplő Takler Primarius lett a Legjobb Vörösbor (a híradás pontos szövege szerint: „A Legjobb Vörösbor kategóriában az a borász lett a győztes, akinek a borát a csúcsbizottság a már jelölt legjobb 12 bor közül végül kiválasztotta.”) A győztesnek gratulálunk!

Az aranyérmes (palackos) borokat április 30-án 15-19 óráig lehet megkóstolni Szekszárdon a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula főiskolai kar aulájában (Szekszárd, Rákóczi u. 1.). A belépő ára elővételben 3000, a helyszínen 3500 forint.
[A képen Polgár Zoltán, Gazda Albert és Takler Ferenc. A képet  innen metszettem.]

A Veres régi kedvencem Demeter Zoltántól, az idei Furmint Február kóstolón mégis az este egyik nagy felfedezése volt számomra. Az új elkészítési mód miatt. Tisztán tartályban erjedt és érett ez a bor, komoly dűlős furmintból ilyennel még nem találkoztam. Sőt, ilyen remek furminttal – mindentől függetlenül – sem sokkal, pedig azért megkóstoltam már néhányat. Ez a bor számomra mérföldkő. Megmutatja, hogy kivételes területről, kiváló alapanyagból hordó nélkül is lehet nagy furmintot készíteni. Mert ez egy nagy bor kétségtelenül.

Jamie Goode, a wineanorak.com szerzője, és az egyik legelismertebb angol borszakértő (ő tényleg szakért) megkóstolt 12 magyar „csúcsbort”, és két fő megállapítást tett: az egyik, hogy túl magas az alkohol, a másik, hogy méregdrágák. Ez a két probléma már sokszor terítékre került (l. Magyar kórság), és lassanként kialakult egy olyan főcsapás az ellencsapásban, amely azt mondja, hogy a hiba az okvetetlenkedő külföldiek készülékében van: az alkohol önmagában csak egy szám, a lényeg az egyensúly, az ár pedig szintén álprobléma, ha elfogy ennyiért, miért a sírás. Jamie Goode ugyanazt a csomagot kapta meg (Jason Cozzi), és kóstolta végig, mint Chris Kissack, a „Bordoktor”, de ő kevésbé volt elragadtatva.

Egy évjáratot kétfelől lehet megfogni: egyik vége az időjárás, a másik a kóstolható eredmény. 2006-ban Montalcinóban az időjárásra nem lehetett panasz: sütött a nap eleget, de ritkán perzselt, esett, de keveset, és hűtött, szárított a szél. Az elkészült brunellók minőségén természetesen lehet vitatkozni, de én ehhez csak akkor tudnék hozzászólni, ha lenne minimum 4-5 éves tapasztalatom vagy tucatnyi termelőről, és így megalapozottan mondhatnám, hogy általában jobb borok születtek, mint 2001-ben, viszont kevésbé aromatikusak és tanninosabbak, mint 2004-ben (csak blöffölök). Így legfeljebb annyit mondhatok, hogy a rosso di montalcinók, amelyek az egyszerűbb technológia miatt talán tisztábban tükrözik az évjárat adottságait, kiválóak voltak. Két hete a Hold utcai Montalcino Enotecában megkóstolhattam tizenkilenc 2006-os brunellót, és ezek egy része alátámasztani látszott, hogy Montalcinóban sem minden papsajt. Ám a kritikai élt esetemben teljesen kicsorbította az a tény, hogy 7 évnyi hűséges rajongás után életemben először kóstolhattam meg néhány legendás, ám számomra megfizethetetlen brunellót.

A német Baden-Württemberg tartomány Heimann Zoltánt választotta az „Év Európai Borszakértőjének”. Az öt éve alapított ArtVinum rendezvényen két borvidék, Baden és Württemberg (összesen 28 ezer hektár) legszebb fehér és vörös borait díjazzák, továbbá egy-egy nemzetközi díjat is átadnak az „Év Ifjú Európai Borászának”, illetve az „Év Európai Borszakértőjének”. A „European Wineexpert” díj rangját jelzi, hogy a korábbi díjazottak között megtalálhatjuk a "Barolo atyját", Luciano Sandronét, illetve Alejandro Fernandezt és Elisabetta Foradorit.

Herczeg Ágnes megjelenésével a Gróf Buttler Borászat mind szakmailag, mind emberileg olyan irányt vett, olyan szintre süllyedt, amihez már sajnos nem tudjuk, és nem is akarjuk tovább a nevünket adni, így a Bukolyi család elhagyja a Gróf Buttler Borászatot.
Ez a hír publikus. 

Üdvözlettel:

Bukolyi Marcell

Különös házasság című posztunkban két hónappal ezelőtt írtunk arról, hogy ez a sokak számára rövid idő alatt kultikussá vált egri pince milyen labilis helyzetbe került, és az alapító-tulajdonos Bukolyi László személyiségétől mennyire idegen marketingakcióba kezdett. A Bukolyi család tovább folytatja a borászkodást a birtokukban maradt területeken, de Magyarország egyik legkiválóbb termőterülete, a Nagy-Eged, amelyet Bukolyi László hódított vissza a szőlőtermesztésnek marad a Gróf Buttler Borászat kezében, Herczeg Ágnes irányítása alatt. [A képet innen metszettük.]

Egyre divatosabb témát jelentenek a bor és ételpárosítások, egymást érik a borvacsorák, egyre több helyen merülhetünk el a különféle kombinációk részleteiben. Kétségtelen, hogy lényeges a kérdés: egy alaptudást, vagy inkább koncepciót mindenképpen érdemes elsajátítanunk arról, hogy mit mivel érdemes fogyasztani, vagy legalábbis arról, hogy mi mivel szeretjük. Persze ennél mélyebb érdeklődést is tanúsíthatunk a téma iránt, és minden ételhez megpróbálhatjuk megtalálni a legmegfelelőbb bort, de ennek a sikere legalább annyira múlik az egyéni ízlésen, mint amennyire az este szakácsán. Ha néhány fő szabályt betartunk, akkor valószínűleg nem fogunk túl nagyot tévedni. Ezekről azonban ma nem lesz szó. Helyette Matt Kramer piszkos kis titkát leplezem le a Wine Spectator agent provocateur-rovatából.

Az MTI által kiadott közlemény szerint a tavaly decemberben fölállt és eredetileg 13 fős Bormarketing Bizottság létszáma 7 főre apadt azt követően, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter négy tagot menesztett, köztük Geönczeöl Attila elnököt. Szepsy István még januárban, Marozsán Judit pedig a múlt hónapban távozott a bizottságból. Az Agromonitor.hu-nak nyilatkozó Geönczeöl Attila szerint az Agrármarketing Centrum "minden eszközzel igyekezett ráerőszakolni saját akaratát" a bizottságra a bormarketing programok kidolgozásakor, márpedig az AMC-nek csak a végrehajtásban kellett volna közreműködnie.  "Csathó Pállal és két jogásszal néhány hete javaslatot tettünk a független, közvetlenül minisztériumhoz tartozó bormarketing központ létrehozására, de érdemi választ nem kaptunk, hacsak a megbízatások visszavonása nem tekinthető annak" – fogalmazott Göenczöel Attila.

A Wine Spectator arról tudósít, hogy Amerikában az olasz habzóbor a gazdasági válság nyertese. 2008 óta, az argentin malbecet leszámítva, egyetlen más borkategória sem tudott hasonló növekedést elérni. Az olasz habzóborok értékesítése az Egyesült Államokban 73 százalékkal nőtt 2005 és 2010 között, 2009-ben megelőzték Franciaországot, és a tavalyi évben 31 millió palackot adtak el. Főleg a proseccóba habarodtak bele az amerikaiak, mert ahogyan az egyik olvasói komment utánozhatatlan tömörséggel fogalmaz: „A prosecco és chips vagy szalmakrumpli minden idők 5 legjobb snackje közé tartozik! ...és a legjobb kezdés egy jó étteremben!”