A soproni borvidékről hosszú évek óta számomra két pince emelkedik nagyon határozottan a többi fölé: Ráspi és Weninger. Utóbbinál ifjabb Franz csendesen teszi a dolgát, készíti a jó borokat, amelyek az újabb évjáratokban már biodinamikusak is, bár ezt sem könnyebb kikóstolni egy borból, mint a modern cuccozást. Weningerék tényleg komolyan veszik a kékfrankos témát: én még az alap kékfrankosukban sem csalódtam soha, a Spern Steiner pedig mindig különleges élmény adott, ha meg tudtam adni neki a kellő figyelmet. Ennek tiszteletére most két merlot alapú házasításról lesz szó: az egyik klasszikus bordói küvé, a másik aztán keveri a dolgokat rendesen.

A Wine Spectatorben Bruce Sanderson 19 tokajit értékel, zömmel aszúkat. Az Oremus Eszenciája galaktikus pontszámot kap, és a Királyudvar 2003-as Lapisa is befér a 95 pontnál kezdődő "klasszikus" kategóriába. A szárazakkal nem sikerült elérni a bűvös 90 pontot, sajnos a kóstolási jegyzetekből sem derül ki, hogy miért találtattak könnyűnek (két itthoni favoritot is 88 ponttal küldtek zuhanyozni: Királyudvar Sec 2008 és Oremus Mandolás 2006). Érdekes újdonság, hogy a legendás Kerház (l. "Szaros bor emberi méltósága") két bora is átkelt az óceánon (a Costco forgalmazza őket), sőt, valahogy beverekedte magát a Wine Speculator szentélyébe, és a 2001-es 3 puttonyost 90 ponttal, a 4 puttonyost 92 ponttal díjazták.  

A bor- és gasztrokultúra megjelent a képregényekben. A képregénykultúra hazánkban csak most kezdi kinőni magát, de a világ számos országában, például Japánban, az Egyesült Államokban és Franciaországban is évtizedek óta népszerű terep. A képregény kapcsán nem csak Pókemberre és Astérixre kell gondolni, a műfaj számos művészi mércével mérve is nagyon színvonalas alkotást tud felmutatni. Nem utolsósorban pedig rendkívül népszerű, főleg a fiatalok körében. 2004-ben megjelent egy képregény Les Gouttes de Dieu (Isten cseppjei) címmel. A Tadashi Agi és Shu Okimoto által jegyzett japán manga a világ első olyan képregénye, melynek főszereplője a bor. A történet arról szól, hogy egy világhírű önológus meghal, és végrendeletében furcsa kihívás elé állítja fiát: az öreg megadja 13 nagy bor leírását, és a fiúnak ki kell találnia, mely borokról van szó. Ugyanezt teszi egy, az apa által kijelölt fiatal borszakértő is; amelyikük több feladványt fejt meg, azé az örökség.

A Revue du Vin de France májusi számának vezető interjújában David Khayat-t, az egyik legelismertebb francia rákkutatót kérdezik. Az interjú háttere egy évek óta húzódó polémia a boros szakma és egyes francia rákkutatók között. Utóbbiakat az INCa (Institut national du cancer, Országos Rákkutató Intézet) képviseli, mely szervezet az utóbbi években több támadást is intézett a bor ellen. Legutóbbi ilyen, nagy port felverő kijelentésük az volt, hogy a bor rákkeltő: a szóban forgó tanulmány nem mást állított, mint hogy már az első pohár bor elfogyasztása is növeli a rákos megbetegedések kockázatát.

Sokat hangoztatott, és sajnos megalapozott sirám, hogy az édes tokajiak iránti kereslet belföldön, külföldön egyaránt lanyha, és ez a magas előállítási költségekkel társulva egyenes útnak látszik a csődbe. A tokaji borászok szerencsére ezt időben fölismerték, és a száraz furmintra való átállás kiváló eredményeit már nemcsak mi ismerjük, hanem a nemzetközi borsajtóban is egyre felkapottabb téma. Ám azt hittük, hogy még jó néhány évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a szárazak a csődelhárításból a stabil gazdálkodás és fejlesztés új szakaszába juttassák Tokajt. Nos, úgy tűnik, hogy az első kézzelfogható jelre már csak néhány hónapot kell várni: szeptemberben adják át a Royal Tokaji új 3,25 millió eurós beruházással létrehozott borászatát. Az új borászattal a Royal Tokaji 180 ezer palackról 360 ezerre növeli a termelést.

A Londoni Borvásáron először jelentkezett a Furmint Bar, ami arra az általunk is magátólértetődőnek tartott alapgondolatra épít, hogy a magyar bor külföldi sikeréhez egyértelmű, egyedi és egyszerű üzenetre van szükség, a részleteket majd ráérünk az áttörés után kibontani. Az első visszajelzések azt mutatják, hogy az ötlet és a formátum bevált, a furmintból lehet húzónév, a borok minősége az újdonság és az egzotikum varázsával ötvözve ütőképes elegyet alkot. Az üzenet célbajuttatására legalkalmasabb száraz furmint mellé az ITD egyébként már most fölsorakoztatta a hagyományos magyar fehérfajtákat. A beküldött minták alapján Isabelle Legeron MW válogatta össze a mezőnyt, és bár Szepsy hiánya fájó (ő nem küldött bort az ITD felhívására), ez a válogatás ismét bebizonyítja, hogy Isabelle Legeron rendkívüli kóstolói képességekkel rendelkezik, és van affinitása a magyar borok iránt. (A vele kialakított bimbózó kapcsolatot pedig locsoljuk, ahogy a csövön kifér, mert ő lehet a következő Jancis Robinson!)

A Tokaj-hegyaljai Év bortermelője díjat 2010-ben Berecz Stéphanie-nak ítélték. Berecz Stéphanie és férje, Berecz Zsolt családi pincészete, a Tokaj Kikelet sokunk régi kedvence. Boraik mindig tiszták, világosak, virágosak és elevenek. A 2002-es 5 puttonyos Aszú és a 2003-as Szamorodni a műfaj klasszikusai. Berecz Stéphanie számos jelentős tokaji birtokon dolgozott, 2006 óta a Moonvalley Wines Tokaj borásza. Gratulálunk az elismeréshez! (V&F mélyriportja a Kikeletről itt olvasható.)

Eredetileg csak harangozni akartam, hogy a Riffel után újabb rizlingszerelem szökkent borkereskedésbe (mi több, egy kollégáé). Aztán ahogy a kínálatban próbáltam navigálni, rájöttem, hogy ismeretszerzésben és terjesztésben egyaránt elhanyagoltuk mostanában a német borokat. Az én korlátolt dajcsommal a praktikus kalauz David Schildknecht, Parker német-osztrák helytartója, aki a műfaj megfellebbezhetetlen szaktekintélye. Az adatbányászat hepienddel végződőtt: 2007 után 2008 is remek, klasszikus erényekkel rendelkező borokat hozott, ráadásul egy-két gyöngyszem - köztük az überragende spitzenklasse Dönnhoff - a riesling.hu kínálatában is szerepel.

Volt egyszer egy kísérlet, amiről mi is hírt adtunk majdnem másfél évvel ezelőtt. Aki nem emlékszik, olvassa el bátran, röviden azért én is összefoglalom. Történt, hogy Barta Károly, a mádi Király-dűlő felélesztője, 2007-ben kitalálta, hogy érdekességképpen ad a dűlő terméséből még két borásznak. Így az akkor nála (is) vincellérkedő Orosz Gáboron kívül Bodó Judit és Bárdos Sarolta is szüretelhetett a kivételes adottságú termőhely gyümölcséből. A kísérlet érdekes kérdéseket vetett fel, amelykre nem egyszerűen 42 volt a válasz. Mi még abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy emlékszünk a kérdésre, ami így szól leegyszerűsítve: mennyi szerepe van/lehet/kell legyen a termőhelynek és mennyi a borásznak abban, hogy milyen lesz végül egy bor? Annak idején Albert Gazda az én olvasatomban arra jutott, hogy bár fontos a termőhely, a borász munkája és stílusa egyáltalán nem elhanyagolható. Sőt. Hiába szinte ugyanonnan származik a szőlő, mégis három markánsan különböző bor született a Király-dűlő terméséből.

Bajnoki mérkőzésre invitált az In Vino Veritas Borkereskedés, a játékosok persze borok voltak: a 'Cuvée Bajnokok Ligája' keretében tizenegy neves termelő egy-egy vörös házasítását, több esetben zászlóshajóját lehetett kóstolni. A meccs helyszínéül a majdhogynem stadion méretű ex-Vino Castillo Borház (korábbi nevén Tinto Fino) szolgált, mely immáron az IVV új telephelye. A hatalmas belső tér nem maradt kihasználatlanul, egy keveset késve is már kisebbfajta tömeg fogadott, szerencsére azért el lehetett férni. Mielőtt a borokra térnék, ki kell emelnem a remek kóstolópoharat, amit a bejáratnál nyomtak a kezembe: Riedel Flow Cabernet, vaskos szára furcsa lehet első ránézésre, viszont annál kellemesebb hosszú távú markolászásra, űrtartalma és alakja nagyon eltalált, se nem túl kicsi, se nem túl nagy, tökéletes fesztiválos-kóstolgatós pohár.

Az International Wine Challenge után újabb nagyszabású angol borverseny, a Decanter World Wine Awards eredményei is elérhetőek. Az előző évi teljesítményünkhöz képest bronzban javultunk (40 érem, míg tavaly mindössze 21 jött össze), az arany 5 ismét, ebből kettő regionális trófea, ezüstből pedig 15-öt hoztunk el, ez kettővel kevesebb a tavalyinál. A múlt alkalommal remekelő Sauska Cuvée 5 újabb évjárata, a 2007-es, ezúttal csak bronzig jutott, több drága vöröshöz hasonlóan, a Tokaji fölény ellenben aligha lep meg bárkit is. Külön kiemelhető a Dobogó/Disznókő/Patrícius trió, akik az IWC-n is az élen végeztek. Az ár/értékben kedvező pezsgőinket szintén kedvelték a bírák, remélhetőleg a hazai fogyasztók körében is hamarosan emelkedésnek indul ezek népszerűsége. Gratulálunk minden díjazottnak!

Napvilágra kerültek az eredmények a világ legnagyobb borversenyéről. Nem mondhatni, hogy vakon bízunk az ilyen megmérettetésekben, azonban hála Ezerjó barátunk két évvel ezelőtti beszámolójának, azt már tudjuk, ha létezik olyan versengés, amit komolyan vesznek, akkor az IWC-t biztosan. Idén több, mint 10.000 tételt tesztelt a népes kóstolóbizottság, hát nem irigylem a szervezőket. Bíraként napi 80 bort lekóstolni valószínűleg kisebb kihívás lehet, mint az esemény lebonyolítása...

Biodinamikus bor Chiléből - tudjuk már, hogy ez nem oxymoron. Nemcsak tartályhajón úsztatott, útközben fajélesztővel erjesztett, szintetikus hiperbor érkezhet onnan hozzánk. Az Antiyal egy 1996-ban alapított, újvilági mértékkel nézve kicsi, de annál híresebb családi gazdaság a Maipo-völgyben. Az egészséges növekedés eredményeként a termékpiramis szó szerint egyről kettőre bővült, a palackszám pedig már elérte a 19 ezret. A tulajdonos-borász, Alvaro Espinoza, a biodinamika úttörője Dél-Amerikában, aki az egyenborok készítésbe beleunva Rudolf Steiner eszméiben látta meg az egyediség és a terroir hiteles kifejezésének lehetőségét. A 2007-es évjárat mindkét borát volt szerencsém alaposabban megvizsgálni, bontották chilei-bor sztereotípiáimat rendesen.

A hatalmas Bordeaux és Bourgogne szorításában nincs időm elmesélni, hogy a riojai Roda remek borokat készít, a csúcsot jelentő Cirsion (2007) például olyan sűrű, hogy talán még maga Bock József is belepirulna; hogy soha nem ittam syrah-t olyan sok és bántó tanninnal, mint a Chapoutier 2006-os Sizeranne és 2004-es Le Pavillon Hermitage-ai; hogy az itthon is kapható brandek közül a toszkán Tenuta di Biserno 2007-es csúcsborai (Il Pino és Biserno) megint kivételesen tetszettek jellegzetes  húsleveses-borsos aromáikkal, míg a Billecart-Salmonhoz továbbra sem vagyok eléggé ínyenc – bármennyire szeretik is a franciák belföldön, bármennyire nagyra tartja a szakma, nekem  még a top pezsgők is túl savasak, agresszívan buborékosak, sokkal szögletesebbek, mint a krémes és komplex Pol Rogerek, különösen a zseniális 2002-es Rosé; vagy hogy hiába nem szeretem a chilei borokat, a 2006-os Montes Folly gazdagságával, puhaságával még engem is ellágyított.

A Szeleshát Szőlőbirtok alig több, mint egy éve kezdett feltünedezni a színen, érdekes módon úgy alakult, hogy éppen pinot noirjuk kapott talán elsőként figyelmet. Szekszárdiak lévén ez mégiscsak szokatlan valahol, a borvidéket inkább a kékfrankos, kadarka, merlot vagy cabernet franc fajtákkal köti össze fejben az ember, a bor mindenesetre népszerűnek tűnt. Itt van immáron az újabb évjárat, és néhány biztató vélemény hatására be is iktattam a programba. Párjául a még kedvezőbb árfekvésű Szászi lépett elő, az olaszrizlingjeiről ismert termelő 2008-as borától best buy teljesítményt reméltem, ez most nem jött össze.

A páros dupla páros ezúttal, két érdekes tételt is megvizsgáltunk még. A Tiffán jó hírnek örvendő, viszonylag régi motorosa a hazai pinot felhozatalnak, árát tekintve kvázi a felsőbb szegmensben helyezkedik el, de ezzel még mindig csak töredéke egyes csúcsmerlot-k lassan az egekbe szökő árainak.

A Szegedi Borfesztivált elkerüli a globális felmelegedés, az előrejelzésekből úgy tűnik, hogy az eszményi időjárást kapott nyitónaphoz fogható a következő 10 napban már nem lesz. A helyszín továbbra is gyönyörű, bár a platánok virágzása a szénanáthásokat garantáltan taccsra teszi. Aki szereti a nyüzsgést, nyüzsöghet a fősodorban, aki inkább félrevonulna, az oldalágakban találhat nyugalmat. A magunkféle borbolond bizonyára örülne, ha több élvonalbéli borászatot sikerülne Szegedre csábítani (nem lenne rossz minden évben egy kiemelt borvidéket választani, és annak 3-5 vezető borászatát vendégként meghívni), de a felhozatalban az alkalmi boros és a harcedzett fesztiváljáró egyaránt talál kedvére valót, zsörtölődésre, tehát, semmi ok. Megpróbáltam egy rövid, könnyen áttekinthető, ám mélyen kielégítő sort összeállítani olyan borokból, amelyek nekem maradéktalanul tetszettek, és feltételezem, hogy bárki más is örömét lelné bennük.

Nekem a május a legkedvesebb hónap, nem csak a tavasz miatt, hanem a borok már majdnem készek, jól lehet őket kóstolni, a szőlőbe öröm kimenni: már nem árválkodnak a csupasz karok, a hajtások szinte szemmel láthatóan nőnek.

A kövérszőlőt és a félszáraz sárga muskotályt most készítem elő palackozásra, még a nyári melegek előtt mindenféleképpen szeretném őket palackban tudni!

Bott Frigyes szerintem az egyik legtudatosabb és legprofibb magyar kézműves borász. Határozott elképzelései vannak arról, hogy milyen borokat szeretne készíteni, amellett, hogy természetesen hagyja érvényesülni bennük a terroir és az évjárat sajátosságait. Jó borokat készít és el is tudja adni azokat. Egyharmadát a pincénél, egyharmadát magyarországi, egyharmadát pedig szlovák kereskedők által - még ilyen önként vállalt ökölszabályra is tud figyelni. Szeretné, ha a Felvidék és szűkebb régiója gasztroturisták célponjává válna, persze ehhez még rengeteget kell tennie, és nemcsak neki. Mindenesetre Frigyes tele van ötletekkel és energiával: két saját vinotékájuk van, a borokon kívül a megfelelő emberek bevonásával kiváló tökmagolajat és csokoládét is készítenek. Április közepén végre sikerült ellátogatnom hozzá, a friss évjáratról gyűjtött benyomásaimat osztom meg a kedves olvasóval mindjárt.

Ha szóba kerül, szoktam vele hetvenkedni, hogy én kóstoltam már csókaszőlőt, de amikor rákérdeznek, hogy "és milyen volt?", mindig mattot kapok. Jó, nagyon jó, válaszolom, de amikor a jellegét kellene leírnom, mindig a kadarkát emlegetem, valószínűleg teljesen elhibázottan. Szentesi József jóvoltából most végre alkalom nyílt otthon, nyugodt körülmények között megkóstolni fél liter csókaszőlőt. Nem állítom, hogy megvan a kérdésre a válasz, de azért beljebb vagyok. Persze védhetetlen hülyeség volna egyetlen adatból grafikont rajzolni.

Az Alkoholista Naptár mindent tud, amit tudni érdemes, de talán nem árt külön figyelmeztetni, hogy sűrű tíz nap következik. Ezen a hétvégén lesz a színhelyek közötti poroszkálás miatt számomra mindig kissé kaotikusra sikerülő Etyeki Pincefesztivál, ahol gyakorlatilag minden fontos magyar pincészet és jónéhány határon túli is képviselteti magát. A névsor most is annyira erős és hosszú, hogy feltétlenül ajánlatos útitervet készíteni, és szigorúan ragaszkodni hozzá, különben a harmadik pincénél leragadunk, és a tanulmányi kirándulás súlyos másnapba torkolhat. Pénteken indul a Szegedi Borfesztivál, és egészen jövő hét végéig tart. Én és néhány lelkes borbarátom már az első este alámerülünk, és megpróbálunk egy könnyen kezelhető kalauzt készíteni azoknak, akik egyébként a próbaszerencse módszerével tájékozódnának. A kiállítók listája persze nem olyan csábító, mint Etyeken, de azért bőven lesz miből mazsolázni, és a helyszín verhetetlen: kompakt, könnyen megközelíthető, szép és belépőmentes.

"A syrah az univerzális csábító – milliószám rontja meg, és teszi szeszrabszolgájává a gyökértelen, globális fogyasztót. Sötét, mint az éjszaka, sűrű, mint a tinta, tanninos, mint állat, és a fekete bors vagy a szeder felismeréséhez igazán nem kell borakadémikusnak lenni." Néhány éve így indítottam fajtakalauzunk syrah szócikkét. És így fejeztem be: "A 2003-as syrah-k alapján még okunk volt azt hinni, hogy a fajta él-hal a magyar rögért. Ma már tudjuk, hogy elsősorban a napsütést és a kánikulát imádta. A 2004-es és a 2005-ös borstúladagolásban szenvedő, éretlen szőlőből fröcsöntött, savanya magyar syrah-k riasztó gyorsasággal rombolták le a fajta nimbuszát. (...) A két szűk esztendő után 2006 ismét bizakodással töltheti el a syrahrajongókat, de az ártatlanság korának vége."

Nem gyakran folyik le kaliforniai bor a torkomon, ezzel gondolom vannak még így néhányan az országban. Most találkoztam eggyel, ami nagyon megtetszett, bár pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy ismét tetszett, nem először kóstoltam ugyanis. Ráadásul zinfandelről van szó, amiből csúnyán lekváros dolgok is szoktak kikeveredni napsütötte hazájából, voltak már rossz tapasztalataim. Alanyunk inkább "csak" gyümölcsbomba, elég direkt, de szerethető, a Starry Nights kínálatának egyik felsőbb kategóriás darabja, öntözés nélküli, öreg tőkékről. A megelőző évjárattal Albert Gazda randevúzott korábban, a beszámolójában említett hollywoodi hasonlat nagyon ül erre a borra is.