2004-ben jártam először Montalcinóban, és azóta, egy év kihagyással, minden nyáron visszatértem legalább egy hétre. Regisztrált brunelló-szavazónak 2006 óta mondhatom magamat, a montalcino-sovinizmus pedig úgy 2008 környékére alakulhatott ki bennem. Azóta kísért a félelem, hogy egy kóstoló közepén ráébredek, ez is csak egy a sok borvidék közül. Az évek múlásával, a horizonttágulással arányosan növekszik a kiábrándulás esélye, de hiába lettem tapasztaltabb, finnyásabb, hiába kúszik följebb a mércém, a kijózanodás mindezidáig elmaradt. Idén nyáron pedig lehetetlen volt nem észrevennem, hogy hiába az ostorozás, Montalcinóban egyre jobb borok készülnek, és ez főként az aktuális rossókon mérhető le. A '08-as és '09-es rossók átlagszínvonala jóval az '05-ös, '06-osok fölött jár. De hogy ne csak én hájpoljak, hadd idézzem Eric Asimovot, a New York Times borkolumnistáját, aki így összegezte az őszi rosso-tesztjük hangulatát:

Így utólag nem is értettük, hogy mire föl csaptak ekkora hűhót [értsd: Brunellopoli]. Ültünk az asztal körül, miután megkóstoltunk húsz rosso di montalcinót, és tobzódtunk a tiszta sangiovese összetéveszthetetlen földes, poros ízeiben. Megnyerően fanyar, citrusos, cseresznyés ízükkel ezek a borok őszinték és magukkal ragadóak voltak, mint egy jó trattoria főztje. Arra szólítottak, hogy kevesebbet dumáljunk, és többet igyunk.

A nyáron lezavart magyar-nemzetközi syrah összevetésben a hűvös klímás borokat vettük górcső alá, és nem győztünk csodálkozni az olcsóbb tételek nyújtotta színvonalon. A Feindből éppen a napokban nyitottam egy újabb üveggel, és ezúttal sem okozott csalódást. Mintha csak egy jó Crozes-Hermitages került volna a palackba, ez talán a leginkább fajtajelleges, észak-rhone-i stílusú syrah, amivel eddig itthon találkoztam.

A magyar borokat forgalmazó Cozzi & Boffával való szoros együttműködésének köszönhetően Chris Kissack lassanként tiszteletbeli borkonzulunkká léphet elő. Legutóbb Demeter Zoltán újabb borait kóstolta, és a lúdbőrzés most sem maradt el.

Három kedvencet emelt ki: a 2009-es és 2008-as Veres Furmintot (17 és 17.5 pont), illetve a 2010-es Szerelmi Hárslevelűt (17 pont). Legkevésbé a 2009-es Lapis Furminttól volt elragadtatva, de ez sem bukott 16 pont alá. A kóstolási jegyzetekben többször is utal az alkoholfokokra és hatásukra - tényleg nagy a szórás: a legalacsonyabb 12, a legmagasabb 15 százalék -, és elsősorban az alkohol tehet arról, hogy Kissack szerint a 2009-es hárs (15 százalék) alulmarad a 2010-essel (12,5 százalék) szemben. A nemrégiben Matt Kramer által piedesztálra emelt famentes ’09-es Veres Furmintnál a tisztaságot, a frissességet és a gyümölcsös szexepílt emeli ki (mineralitásról ezúttal nem esik szó).  

Wojciech Bonkowski, a zilianista flagelláns frakció pártoló tagja - és állandó vendégszerzőnk - alaposan elverte a port Montalcinón, amikor az idei Benvenuto Brunellón szerzett benyomásait összegezte. Szerinte Montalcinóban túlteng a fekete epe, mindent megmérgez a gyanakvás és a rosszindulat, ráadásul továbbra is megengedhetetlenül sok a vidék híréhez méltatlan bor. Amikor ezt a kórképet olvastam, az immunrendszerem azonnal válaszolt: Bonkowski fáziskésésben van, amit lát, az a múlt, a Brunellopoli átkos öröksége, a konszolidáció eredményeit elhallgatja, a kudarcokat tendeciózusan felnagyítja.

[A képen a Celestino Pecci birtok.]

A Terroir Club ötödik születésnapját kísérő színes programokról már két ízben is tudósítottunk, Szomjas Gödény tollából olvashattak beszámolót a Joly-vertikálisról és a prémium burgundi kóstolóról, de van még egy adósságunk: a Terra Hungarica. A Gerbeaud Házban 31 borász természethű borai kerültek bemutatásra, illetve a filmvetítéssel tarkított sétálós kóstolón felül egy Isabelle Legeron mesterkurzus is várta az érdeklődőket. Bevallom, ez utóbbi vonzott elsősorban a rendezvényre, így nem is térnék ki a nyilvánvalóan önmagában is izgalmas kötetlen kóstolóra.

Nem beszéltük meg előre, de úgy látszik, a válság begyűrűzött a mi fejünkbe is, mert bármennyire illik és jól esik karácsonykor nagyot ajándékozni, ünnepi vacsorához nagyot bontani, a mi ajánlásainkban akad bőven ésszel árazott bor. Persze aranyáron aranyat venni nem nagy kunszt, aki a megfizethetetlent akarja borral kifejezni, az nem szorul a mi tanácsunkra (csak a pupillatágítás kedvéért egy negyedmilliós befektetési legenda). Mi inkább azoknak próbálunk támpontot adni, akik megfizethető áron akarják a nagyon jót. És ne feledjük, a minőségi kehely, az okos ételpárosítás szárnyakat ad a bornak, fordítva viszont garantált a bukás. [A képet innen metszettük.]

Az interkontinentális borkritikusok kóstolási gyakorlata kedvelt célpontja a laikusoknak. Nehéz elhinni, hogy kiemelkedő borvidékek kiemelkedő boraiból - amelyek ráadásul a kóstolás időpontjában többnyire kiskamaszkorukat élik - lehetséges egyetlen nap alatt száznál többet kóstolni, és aztán a fogyasztó számára is hasznos értékelést, sőt pontos leírást adni. (És akkor hol van még a nyelés általi megismerés?) A saját gyakorlatom sajnos azt mutatja, hogy az ilyen futószalagon gyártott kóstolási jegyzetek a legritkább esetben mutatnak átfedést azzal, amit a kereskedelmi forgalomban megvásárolt, és otthon, nyugodt körülmények között, módszeresen megrágott és lenyelt bor nyújt. A Dr. Vino néven posztoló Tyler Colemannél is elszakadt a cérna, amikor kiderült, hogy a Robert Parker visszavonulásával a Wine Advocate birodalom vezetésére kiszemelt Antonio Galloni milyen ámokfutást mutat be kóstolás címén a világ talán legkifinomultabb borait adó Burgundiában.   

Egy ideje már csak kötelességből járok el burgundi kóstolókra. Valamiféle rejtélyes, önmagam által magamra rótt megismerési kényszer próbálja feltérképeztetni velem a Burgundia által képviselt lyukat kis világom bortérképén. Több nagy pofont kaptam már tőle ígéretes rendezvényeken, mint bármelyik más borvidéktől, néhányuktól még ma is sajog a pénztárcám, ha rágondolok. Megmaradt viszont a megismerés eltökélt vágya, és ez az eltökéltség lassan tologatja helyére a kirakó darabjait: vajon milyenek lehetnek azok a megfizethetetlen borok, amelyek az elérhetetlenségből is képesek gondoskodni sokszor minden törekvést nélkülöző, mezítlábas földijeik egekbe kapaszkodó árszínvonaláról.

Talán csak egy-két kóstoló volt képes eddig felvillantani az igazság arcát, azóta is ezek jelentik a magányos fényt az éjszakában. A többi információ közvetett forrásból származik: milyenek a Burgundián kívüli legjobb borok pinot noirból, chardonnay-ból, mit alkotnak a Burgundiát szemük előtt tartó, ott tapasztalatot szerző borászok? Ezek alapján Burgundia valóban nagyszerű hely. Lehet. Bizonyára. [A fotón Madame Lalou Bize-Leroy, a Maison Leroy tulajdonosa.]

Az alapító borászok és befektetők ígéretesen induló és alkalmanként látványos objektumokat eredményező együttműködése egyre gyakrabban végződik - olykor pereskedésig fajuló - szakítással, névhasználati vitával. Csak kapásból néhány keserű ébredés, ami a közelmúltból eszünkbe juthat: Gál Tibor Pincészete, Gróf Buttler Borászat, Árvay János, Wunderlich Lojzi is nyugdíjba küldte magát, és most itt a legújabb szomorú krach: Laposáék léptek ki magukból.

Az alábbiakban a Laposa Bence által hozzánk eljuttatott Nyilatkozat olvasható.

Vida Péter lett az Év Bortermelője díj nyertese 2011-ben. Ahogy azt már korábban hírül adtuk, idén az öt jelölt közül három szekszárdi volt. Dúzsi Tamás és Heimann Zoltán mellett a tokaji Áts Károlyt és a kunsági Gálné Dignisz Évát előzte meg a győztes. Már érett az elismerés, hiszen Vida Péter 2008 óta mind a négy alkalommal ott volt az első szélesebb kör által megszavazott öt jelölt között. Idén rá szavaztak legtöbben a Magyar Bor Akadémia tagjai közül, amihez ezúton is szívből gratulálunk!

[A képet a Magyar Bor Akadémia honlapjáról vettük.]

És akkor folytatódik a Demeter Zoltán különszám, mert megérdemli és talán mi is megérdemeljük. No, és mert ami késik, van, hogy azért nem múlik. Márpedig egy ilyen borsort vétek volna poszt nélkül hagyni. A Főborok előtt hat hárslevelű volt terítéken szerencsés nappalimban: a teljes Szerelmi-sor 2010-től 2005-ig visszamenőleg. Az elmúlt évek során azt a felületes véleményt sikerült megfogalmaznom magamban, hogy Demeter Zoltán dűlős szárazai közül a Szerelmi szokott leghamarább kitűnni, fogyasztásra érni. Ebből persze nem kell annak következnie, hogy hamarább is öregednének, mert bizony nem. Részletek a hajtás után, indulunk vissza az időben.

Magyarország legkisebb és legszimpatikusabb borászköre nem csak fellángolt, hanem barátkozni kezdett, most pedig újra megmutatja magát. Jövő héten ismét hármasban kóstoltat Karner Gábor, Losonci Bálint és Szecskő Tamás. Nagyon tetszik, hogy Bálinték nem fogynak ki a lendületből, mindig történik körülöttük valami. Boraik egyediek, izgalmasak, néha szenzációsak, van amikor kissé furák, de mindig tiszták, őszinték. Nagyon jó úton haladnak, hogy megtalálják Mátra igazi arcát. Ebből kaphatunk ízelítőt az amúgy is több mint figyelemre méltó Curia vendéglőben december 8-án csütörtök este hat órától fél kilencig – részletek a hajtás után.

A világ legolvasottabb bormagazinjának messze legintelligensebb szerzője, Matt Kramer My Wines of the Year című cikkében a 2011-es évből három bort emelt ki, és az egyikük Demeter Zoltán Tokaji Veres Furmintja. A cikk nyomtatásban még nem jelent meg, egyelőre csak az előfizetők számára elérhető. Kramer a bevezető bekezdésben így összegzi a válogatás szempontjait: "Olykor az ember kóstol olyan borokat, amelyek annyira rendkívüliek, annyira ellenállhatatlanul egyediek, hogy tudni akarod, hogy honnan származnak. Ez a közös nevező a mostani Az év borai válogatásomban: a szó szoros értelmében el kellett mennem a helyszínre, hogy lássam, honnan származnak (és aztán beszéljek a borászokkal, és kóstoljak). Az egyik kanadai, a másik magyar, a harmadik ausztrál."

Augusztusi "szürettel" Verjus-t készítettem. Az egyébként megsemmisülő zöldszüret eredményét próbálom a gasztronómia területén hasznosítani. Reménykeltőek az eredmények. Egy új (régi) lehetőség ételeink savanyítására.

A szüretet szeptember 12-én kezdtem + 30 fokban és november 17-én fejeztem be - 4 fokban. A 9 dűlőmből 7 esetében sikerült szelektált száraz bort készítenem és ismételten rácsodálkoznom a ténylegesen megnyilvánuló terroir különbözőségekre. Érdekesség, hogy most először a Lapis a Hárslevelű fajtán keresztül mutatja be magát, illetve hogy 3 évjárat kihagyás után újra lesz Őszhegy szelekció. Az új dűlőm a Becsek egy száraz héjon erjesztett boron keresztül mutatkozik be.

Andrew Jefford (Anglia gyomorbajos válasza Matt Kramerre) november eleji posztjában a borkóstolás helyes gyakorlatán elmélkedik. Amit a vak és a nem vak kóstolásról mond, - hadd legyek ennyire elfogult - nem teszi elavulttá saját okoskodásomat (Vakteszt, avagy a mesterséges tudatlanság hasznáról és káráról), de most amikor Alkonyi László lebarbározta a vakkóstolást, talán érdemes Jefford észrevételeit is fontolóra venni.

A poszt másik nagy témája a lenyelés, az ivás jogaiba való visszahelyezése. Ez voltaképpen nem más, mint a lassú kóstolás, a slow wine dicsérete a köpködős, futószalagos vakteszttel szemben. Én a lenyelés fontosságának hangsúlyozását egy kis lépésnek látom Kramer a borismeret négy stációjáról írott okos esszéjének irányába. Kramer itt fogalmazta meg azt az emlékezetes tételét, miszerint egy bor megértéséhez négy palack elfogyasztása szükséges. (Én ezt saját használatra, kínosan kisszerű és pragmatikus okokból lealkudtam egy palackra, de a nyelésből én sem engedek.)

Van a hárslevelűben valami mesébe illő karakter. Kicsit olyan, mint egy legendás múltú arisztokrata család sarja, egy széplelkű hercegfiú, esetleg egy asszonyi szépségének teljében lévő királynő. Nemes és csodálatra méltó, ám valódi hatalom híján a tekintélyes mesebeli király árnyékában él, aki a mesemondó kedve szerint vagy a furmint, vagy az olaszrizling. A magyar bor történetéből nagyon hiányozna a hárslevelű, ezzel együtt csak nagy képzelőerővel fordíthatnánk az eseményeket olyan irányba, hogy a hárslevelű legyen a főhős.

Három év kutatás után az az Ausztrál Borkutató Intézet (AWRI) összeállította a Brettanomyces nevű élesztőgomba géntérképét, újságolja Jancis Robinson és a Decanter honlapja. (Egy európai kísérletről korábban mi is beszámoltunk.) Ez a baktérium felelős a borok 4-etilfenol vegyülettel való szennyeződéséért, ami istállószagú, gyógyszeres, esetleg kellemetlen édeskés-húsos-fűszeres aromákat kölcsönöz a bornak. Alacsony koncentrációjú előfordulása növelheti a borok komplexitását, egy határ felett azonban egyértelműen zavaróvá válik.

„Hogyan rendeljünk bort anélkül, hogy hülyét csinálnánk magunkból?” címmel jelent meg a Művelt Alkoholista történetének legolvasottabb posztja. A mostani bejegyzés a fejéről a talpára állítja a kérdést, és arra próbál válaszolni, hogy „Hogyan rendeljünk bort okosan?”. A dolog szépséghibája, hogy egy amerikai szomelié tanácsain alapul, aki nyilván egészen más közegben szerzett tapasztalatok alapján osztja az észt. Szamárvezetőnek azonban így is elmegy, és ha kedves olvasóink beszállnak az adaptálásba, akkor közösen összelegózhatunk egy alkeszes wikipédia szócikket. Szomeliék, vendégek segítsetek!

Ő csak egy nagyon jó birtok második bora, ott bizony nem szokták túlbonyolítani azt a bizonyos piramist. Cserébe a kereskedők az árakkal játszanak, de nagyon durván: van évjárat, amit hatvan euró alatt vesztegetnek, a 100 Parker-pontos 1990-esért viszont ötszázötvenet kérnek. A második bor ehhez képest kispálya, címszereplőnk egy gyengébb évjárat szerény szülötte: potom huszonnégy euróért enyém lehetett. Parkerék szerint az okos fogyasztó választása: 58% merlot, 30% cabernet sauvignon és 12% cabernet franc házasítása egy cseppnyi petit verdot-val megbolondítva. Rétegzett, buja és húsos. Érett piros és fekete gyümölcsök fonódnak benne össze földes és gazdagon fűszeres jegyekkel. Puha, kerek és szexi, 10-12 éves koráig el kell fogyasztani. 90 pont. Hát, rajtam aztán ne múljon, ötévesen kegyetlenül elpusztítottam.

Kutyából nem lesz szalonna, a Wine Spectator értékeléseit James Suckling távozása után is nehéz komolyan venni (a hírhedt pontszórós Suckling-videóért kattintsanak ide). Persze attól, hogy én csaholok és acsarkodok, a világ legolvasottabb bormagazinjának Top 100-as listáján szerepelni változatlanul dicsőség és garantált üzleti siker. A kiemelten kezelt első tízben még soha nem szerepelt magyar bor, de a Royal Tokaji vöröscímkés ötputtonyos aszúja tavalyelőtt a 44., tavaly pedig a 28. helyig kapaszkodott. Idén sajnos elmaradt a marketing-fröccs, sem a feltörekvő száraz furmintjaink, sem az aszúk nem jutottak föl a bővebb listára. Pedig. A tokaji Királyudvar testvérbirtokának, a Domaine Huët-nek – azonos tulajdonos, azonos filozófia - sikerült a tevét átpromotálni a tű fokán: dobogóra kerültek egy „aszúszerűséggel”, ami a mai trendállás szerint dupla hendikep (fehér is, édes is).

Önéletrajzi elemekben bővelkedve elmesélem, hogy nemrégiben elértem a krisztusi kort én is. Úgy találtam eddig, hogy vannak olyan születésnapok, amik számítanak, és vannak, amiket csak ünnepelnek. A nagykorúságot jelentő 18. szinte észrevétlenül múlt el, lényeges, felnőttségi változást inkább a 20. hozott. Ahogy a környezetemet figyeltem, úgy láttam, hogy mindenki a harmadik ikszre szervez nagy hepajt, disznóvágást, birkapörköltezést, túlzott alkoholfogyasztást. Én már meg sem ünnepeltem.

Ellenben meglepően sok barátom gondolta át az életét harminc és harminchárom közt, és változtatta meg akár radikálisan is korábbi döntéseit (házasság, gyerek, válás, újabb házasság, nincs házasság, újabb gyerek, vállalkozás). Én is ebben a korban hoztam meg néhány komoly döntést, így ráérezni véltem a krisztusi kor sorsfordító mibenlétére, és úgy döntöttem, hogy kinevezem ezt az alkalmat jeles napnak. Itt és most csak egyetlen bort szeretnék kiemelni a születésnapi sorból, attól a pincétől, ami kisszámú találkozás után nagy szerelmem lett. Afféle szerelem első látásra. A féltett, az őrizgetett, az ünnep bora.

Egy új találmánnyal, a papírpalackkal próbálná zöldebbé tenni a bor útját a fogyasztóhoz a Greenbottle angol cég, számolt be a The Guardian. Az eredeti verzió tejhez készült – ez beválni látszik, jövőre például már fel is kerül az Asda szupermarketek polcaira –, az új változat viszont borosüveget formáz, és a borfogyasztás jelentős részét képező, mindennapi fogyasztásra szánt, "megveszed, megiszod" típusú borokhoz, azaz a folyóborokhoz szándékozik környezetbarát csomagolást biztosítani. Angliába jelentékeny mennyiségű bor érkezik tartályokban, melyeket aztán helyben palackoznak, és valamelyik szupermarket címkéjével látnak el. Pontosan ezeket vette célba a feltaláló, Martin Myerscough.

A Művelt Alkoholista történetének legolvasottabb posztja „Hogyan rendeljünk bort anélkül, hogy hülyét csinálnánk magunkból?” címmel jelent meg. A mostani bejegyzés fordít egyet a kérdésen, és arra próbál válaszolni, hogy „Hogyan rendeljünk bort okosan?”. A dolog szépséghibája, hogy egy amerikai szomelié tanácsain alapul, akinek nyilván sok szempontból mások a tapasztalatai, mint honi kollégáinak. Szamárvezetőnek azonban így is több mint ígéretes, és ha kedves olvasóink beszállnak az adaptálásba, akkor a közös bölcsesség összelegózhat egy alkeszes wikipédia szócikket. Szomeliék, vendégek segítsetek! [Az első részhez kattints ide.]