Az első részhez mellékelt használati utasítást és okoskodást nem másolom ide, aki lemaradt, lapozzon vissza. A mai eresztésben a Heimann Családi Birtok történetének talán legszebb bora, egy presteineriánus szuper best buy Weninger és egy igazi magyar legenda, Kaló Imre 2000-es…
A tündér, a harcos, a varázsló és az ember
Hollóvár hárslevelűk 2005-2008
2009.09.24. 14:15 - palack
Lassan két éve, hogy megvettem első palack Hollóvár-boromat. Jól (talán túl jól) választottam, hiszen a 2005-ös hárslevelű életem egyik legemlékezetesebb bora volt. Furcsa is számomra eléggé, hogy még mindig kapható. Éppen ez adta az ötletet viszont, hogy összedobjak egy házi…
Már a Cos cikkben is jeleztem: aszúk terén gyérek a tapasztalataim. Ritkán, ünnepi alkalmakkor kerül elém egy-egy palack, illetve fesztiválokon igyekszem kóstolni őket – de mire az édes borokra kerülne a sor, addigra vagy én vagyok fáradt, vagy szimplán záróra van. Nagy,…
Mindig irigyeltem a tizenkilencedik századi regények hőseit, ahogyan felhúzzák a láncos, duplafedeles arany zsebórákat, felöltik a vadonatúj selyemmel bélelt frakkokat, majd kifürödve és illatosan Rastignacként vagy éppen Vronszkijként belevetik magukat a párizsi, illetve az…
Baráti kóstolók búslakodó szakaszában mindig előkerül kedvenc gumicsontunk: a magyar borok eltarthatósága (értsd: hatatlansága). Idén nyáron valamiért többeknél ütött az óra, és sorra kóstolhattam a veretes középkorú vereseket. És vagy mi nőttünk föl a műfajhoz, vagy a…
Beszámoltunk mi is róla: az egyik vezető bordeaux-i pincészet, a Cos d'Estournel megvette a Tokaj Hétszőlő többségi tulajdonát. A cikkhez hozzászólt Kovács Tibor birtokigazgató is, az adásvétel hátteréről ott olvashatnak bővebben. Hétvégén a két birtok egy közös…
A sauvignon blanc az a fajta, amiből igazán jót talán ha egyszer ittam. Nyilván ez az én hibám is: magyar polcról előbb veszek le egy furmintot, hárslevelűt, olaszrizlinget, mint sauvingnon blanc-t. Külföldről meg elsősorban rajnait, esetleg zöldveltelinit rendelek –…
Sok évvel ezelőtt becsvágyó zenefogyasztóként mérhetetlenül bosszantott, hogy kedvenc felvételeimről a Gramophone-díjak osztásakor megfeledkeznek, és rendre alig ismert zeneszerzők alig ismert műveinek előadásai nyernek. Sőt, hogy tovább boszantsanak, a kritikákban visszatérő…
Úgy 2007 környékén fordulhatott meg a dolog, azt hiszem. Az addig korrekt ivóbornak, vagy legfeljebb potenciális magyar gasztrokelléknek tartott kadarkát hirtelen nagy burgundi borok vetélytársaként kezdték emlegetni sokan - puszták pinójából lehetséges csúcsborrá…
Különleges élmény, sokat lehet tanulni belőle, ha ugyanannak a bornak több évjáratát egymás mellé rakjuk. Még érdekesebb a játék akkor, ha valamennyire nyomon követtük már az idősebbek fejlődését, nem újszülöttként csöppenünk a történetbe. Nekem a Csontos volt mindig is…
Valahogy nem bővelkedünk Sauska-posztokban, pedig Villány legújabb sztárja kitüntetések tekintetében lassan Brezsnyev elvtárs magasságait karcolja. A szegedi borfesztivál legszebb vörösbora, arany a Decanter World Wine Awards-on, két csúcsbor-plecsni (ebből egy champion-díjas) a…
Sokakat kínzó kérdésre kerestük a választ barátaimmal, amikor kitaláltuk, hogy lecsózni és borozni fogunk. Elképzeléseink voltak arról, hogy miket bontsunk, a végére tulajdonképpen válaszunk is akadt. Próbálkoztunk a triviálisnak tűnő fröccsel, markáns fehérből készítve,…
Vannak olyan örökzöld slágersirámok, amiket írásban már föl sem mernék hozni, noha igazságértékükön nem fog az idő. A „hiányzó középosztály” kezdetű panaszáriát pl. már csak magamban szokom dúdolni, igaz, annál nagyobb átéléssel. Aztán itt van a…
Demeter Zoltán nem a válaszok embere. Számára a borkészítés, és általában az élet, kérdések feltevéséről szól. Pillanatnyi válaszai vannak, és nem hiszi, hogy van létjogosultsága ex katedra kijelentéseket tenni. Borászatát és borait is ez az attitűd jellemzi: nem a…
Úgy hozta a sors, hogy az utóbbi hónapban megint elém került jó néhány finomság innen-onnan. Ezúttal Kaliforniából teszteltünk néhány tételt, hogy megállapítsuk: van-e esély itthoni forgalmazásra. Nos, a kóstoló kitűnő volt, a borok érdekesek, de mit tesz a jó magyar…
Szívesen ostoroznám a magyar borvilágot, de az az igazság, hogy a butaság, mely trendként igyekszik megtépázni a cabernet sauvignon presztízsét, amerikai sütetű. Az ABC (Anything But Cabernet/Chardonnay - bármit, csak ne cabernet-t/chardonnay-t) persze itthon is remek táptalajra…
Valamirevaló művelt alkoholista már minimum hallott Maurer Oszkárról. Valamibbrevaló művelt alkoholista pedig azért csak kóstolt már tőle valamit. Szerencsére, mostanában egyre több helyen lehetett találkozni vele és boraival: például Etyeken, a 7x7-en (tavaly és idén), Terroir…
Kóstolóra mentünk a Terroir Clubba Ráspi gyöngyszemeket nézni. Nagyrészt olyan borok vártak ránk, amelyekkel már találkozhattunk és találkoztunk is régebben vagy akár mostanában. Mégis a lehetőség így együtt látni őket, és persze nem csak látni, elég volt ahhoz, hogy három…
Legtöbbször húsz perc sem kell, hogy egy itthoni boros beszélgetésben felvetődjön a magyar borok, főleg a csúcsborok rossz, sőt sokak szerint erkölcstelenül gyatra ár-érték aránya. Mostantól úgy havonta-kéthavonta megpróbálok lehetőséget adni a hazai nemesség egy-egy…
Iniesta, ezt kapd ki!
Canalicchio di Sopra Rosso di Montalcino 2007
2009.06.03. 06:35 - alföldi merlot
A Barcelona megmentette a terroirfoci becsületét. A zseniálisan háromszögelő szmörfök hipnotizálták a fájdalmas arccal zakatoló izomhibrideket. A Manchesterben egyetlen labdazsonglőr játszott, öncélúan, nagyképűen, egyedül, a többiek görcsösen próbálták előhívni azt, amit…
Bolyki János borairól elsősorban a remek ár-érték arány ugrik be. Kiemelkedőnek eddig leginkább a 2005-ös száraz hárslevelűjét találtam; nagy örömömre a 2007-es is szárazra erjedt, egy gyors kóstolás után a borbarátos ígéretes, remek jelzőket aggattam rá. Tudomásom…
Folytattuk lassan már szokássá - mi több: hagyománnyá - váló közös kóstolásainkat a Gold Centerben. Ezúttal az eredetvédett Egri Bikavér Superior került a kollektív tapasztalás célkeresztjébe. Szándékaink szerint megvakteszteltük volna az összes valaha volt és jelenlegi…
Barátságom Losonci Bálinttal pofátlan ifjúságom váratlan ajándéka. Bloggerkamaszként leütöttem néhány magas labdát, amit ő a Borbarát online-felelőseként dobott föl, de nem sértődött meg, önkritikát gyakorolt, és ezzel a lovagias gesztussal örökre meghódított magának.…
Gyerekkoromban többször hallottam a rokoni körből, hogy bizony a magyar labdarúgó bajnokságban (akkor még ez a kifejezés komoly jelentéstartalommal bírt) csak egy csapat van, a Fradi. A többiek azért vannak, hogy legyen kit megvernie a csapatnak. Kicsit ilyen érzésem volt az enoteca…
Úgy alakult, hogy nem tudtam menni a Tőkés Társak budapesti bemutatkozására, így maradt a szekunder élvezet, AM kolléga beszámolóját olvasgathattam sóvárogva. Aztán eszembe jutott: van nekem Losonci kékfrankosom és olaszrizlingem is. Vettem melléjük egy sillert, és mint a…
Utolsó kommentek