Sokakat kínzó kérdésre kerestük a választ barátaimmal, amikor kitaláltuk, hogy lecsózni és borozni fogunk. Elképzeléseink voltak arról, hogy miket bontsunk, a végére tulajdonképpen válaszunk is akadt. Próbálkoztunk a triviálisnak tűnő fröccsel, markáns fehérből készítve,…
Majdnem pontosan két évvel ezelőtt Albert Gazda még mindig ígéretként írt a Kreinbacher Birtokról. Úgy tűnik, lassan telik az idő, én is adhatnám ugyanezt a címet most. Gyönyörű teraszok és ültetvények, tekintélyes és ízléses palackok meg cimkék, hazai viszonylatban profi…
Vannak olyan örökzöld slágersirámok, amiket írásban már föl sem mernék hozni, noha igazságértékükön nem fog az idő. A „hiányzó középosztály” kezdetű panaszáriát pl. már csak magamban szokom dúdolni, igaz, annál nagyobb átéléssel. Aztán itt van a…
Nem kutattam a terroirt, megmondom őszintén, épp csak fáradtan kerülgettem az árufeltöltőket egy Tescoban az éjszaka közepén. Kerestem volna valami könnyebb bort, egy pohárkával lefekvés előttre, de szokás szerint saját gyűjteményem csapdájába estem: otthoni készletem…
Címkék: balaton négypontos best buy pinot noir lesence
15 komment
Kóstolóra mentünk a Terroir Clubba Ráspi gyöngyszemeket nézni. Nagyrészt olyan borok vártak ránk, amelyekkel már találkozhattunk és találkoztunk is régebben vagy akár mostanában. Mégis a lehetőség így együtt látni őket, és persze nem csak látni, elég volt ahhoz, hogy három…
Folytattuk lassan már szokássá - mi több: hagyománnyá - váló közös kóstolásainkat a Gold Centerben. Ezúttal az eredetvédett Egri Bikavér Superior került a kollektív tapasztalás célkeresztjébe. Szándékaink szerint megvakteszteltük volna az összes valaha volt és jelenlegi…
Gyerekkoromban többször hallottam a rokoni körből, hogy bizony a magyar labdarúgó bajnokságban (akkor még ez a kifejezés komoly jelentéstartalommal bírt) csak egy csapat van, a Fradi. A többiek azért vannak, hogy legyen kit megvernie a csapatnak. Kicsit ilyen érzésem volt az enoteca…
Ha egyetlen magyar borvidéket kellene megneveznünk, ami a kadarkáról eszünkbe jut, legtöbbünk Szekszárdot mondaná, természetesen. A terület és a fajta neve menthetetlenül összeforrt történelmileg; a hazai bortársadalom most is…
Szent Márton és három domb
Pannonhalmi Apátság St. Martinus és Tricollis 2008
2009.04.30. 05:40 - palack
Két fehér házasítás ugyanattól a pincétől - mindkettő 2008-as. Az egyik újbor, már november óta kapható és csavarzáras. A másik parafát kapott és bár friss, tartályos fehér, azonban nem kellett annyira sietnie, nem újbor. Nagyjából egy árban vannak - a Bortársaságnál most…
Malbec kóstolót tartott a Bor és Más, nem is akármilyet: az általuk forgalmazott Alta Vista pincészet különböző fajtaborait kóstoltuk össze egymással, vakon. Mivel malbec-fronton a gyakorlati tapasztalataim igen gyérek, ezért jó ötletnek tartottam befizetni erre a az eseményre.…
Az alábbi lista afféle illusztráció a pontozási szokásainkhoz. A példák talán jobban segítik az eligazodást, mint a definiálási kísérletek. Szeretnénk persze, ha a szemmértékünk soha nem csalna, de a borozásnál a célpont és a megfigyelő is állandó mozgásban van. Ráadásul…
Már a címadásnál bajban voltunk, hiszen a modern magyar borászat néhai vezéralakjának nevét merőben ízléstelen lett volna a tilóval összefüggésbe hozni, másrészről kevés olyan ismert pincészet van, amelynek integrálása e sorozatba hasonlóan indokolt, hiszen a Gál-borokról…
Remélem, hogy a Kislaki Bormanufaktúra túléli a globális gazdasági lehűlést, de hogy számos fiatal (és kevésbé fiatal) borászatot megcsíp a dér, abban biztos vagyok. Légli Géza ráadásul rendíthetetlenül hisz a beavatkozásmentes borászkodásban, vele beszélgetve az embernek az…
Egy szombati ebédet költöttünk el a Bortársaság érdekeltségébe tartozó Klassz étteremben. Mivel a borlapról sikerült az egyetlen olyan vörös tételt kérnem, ami épp elfogyott (Weninger pinot-t, amúgy), ezért hirtelen mást kellett választanom. Nem szeretek ilyenkor hosszasan…
Hogy milyen olaszrizlingje van, az sok mindent elárul egy pincéről. Ha számomra ismeretlen területre tévedek, és a kínálatban szerepel, akkor általában vele kezdek. Beszédesnek, sokszor árulkodónak bizonyul, hogy mit tudnak, mit akarnak kihozni ebből a fajtából. Ezen a téren a…
Minthogy az utóbbi évek tavaszain és nyárelőin szokásommá vált, idén is elkezdtem keresgélni egy jó kis ivóbort a nyári grillrács mellé. Valami egyszerűt, sallangmentest, amit bármikor jóleső érzéssel kísérve forgathatok ki a pohárból, egyenesen az ingemre. A mindenütt…
Címkék: 2006 kóstolás vörös szekszárd négypontos küvé bősz adrián
9 komment
Ridley Scott gyengeségekben erős Provence-filmjének sportos, 32-es mosolyú amerikai jónője mondja: a garázsbor olyan, mint egy borritkaság – törpe pincészet, kis termelés, súlyosan magas ár... Magyarország az ezer garázsborászat hazája; csupán egy hibádzik: a súlyosan magas…
A múltkor elejtett szálat felvéve, egy újabb vallomás: a vörös fajták közül a cabernet sauvignon az, ahol nem tudnék álmomból felébresztve előrántani egy kedvencet. Pláne hazait. Eddig hozzám legközelebb állónak a toscanai Máté pince tételét éreztem, de egy fecske, úgy…
Magyar ember arról is megismerszik, hogy bár a tokaji aszúknál nemesebb (értékesebb, drágább stb.) bort nem ismer a világon, csak szárazat iszik (ausztrált vagy chileit az alsó polcról). Annyit persze tud, hogy édes bort készíteni nehéz: nagy kihívás a borásznak. Azt már…
Egészségügyi selejtezés 1.: Vylyan 1998-2008
2009.02.24. 04:40 - Műtannin
Év végén mindenféle vérnyomásproblémáim támadtak, mert balga módon nem fogadtam meg nagyapám vonatkozó bölcsességét: "magas vérnyomása annak van, aki méri", amely mondás mélységes igazságtartalmát alig csökkentheti az a tény, hogy az öreget végül is…
A címben feltett kérdésre adott válaszom: nekünk, magyaroknak valószínűleg igen. Vélhetően nincs ezzel mindenki így, de talán csak azért, mert nem kóstoltak eddig olaszrizlinget. Én persze elfogult vagyok – mindkét fajta irányába. Számomra éppolyan szép élményt adhat egy…
A 2007-es év bazaltboraiból az elmúlt időszakban több borbemutatót is tartott Laposa Bence. Úgy adódott tehát, hogy bár különböző időben és helyen, de ketten is végigkóstoltuk a sort, ha nem is ugyanazt és nem is ugyanabban a sorrendben. Bob a Decanter borboltban még decemberben,…
Nemrégiben zöld béka egy kommentben festette rózsaszínre a magyar fehérboros jövőt, pontosabban felhívta a figyelmünket, hogy jobban járnánk, ha elfogadnánk: minden a fehérborra predesztinálja a Kárpát-medence lányait-fiait. („Kétség kívül van némi alapja annak, hogy…
Brunello kóstolót tartott a Montalcino Enoteca, nem is akármilyet. Ugyanis a frissen piacra került 2004-es évjárat palackjaiból nyitottak ki tízet. Az évjárat az első ötcsillagos 1997 óta, az évkezdő kóstoló pedig részben azt a célt szolgálta, hogy a tulajdonos képet kapjon: a…
A csörnyeföldi borásztól tavaly gyors egymásutánban kóstoltam tételeket, és a magasra tett lécet nem vitték át. Ilyenkor két dolgot tehet az egyszeri fogyasztó: elfordul a termelőtől, vagy ad még egy esélyt neki. Én utóbbit annyival fejeltem meg, hogy leemeltem a borkereskedők…
Utolsó kommentek