Évjárathatás. Furcsa, már-már pejoratív szó. Egyes pincészetek igyekeznek a fogyasztói igények előtt meghajolva kiküszöbölni a borkészítés során. Máskor olyan érzése van az embernek, hogy a gyengébb borokat előszeretettel bújtatják e fogalom mögé (lásd még: nehéz…
A sokáig testvérpárosnak hitt cabernet-kről, azaz a sauvignonról és a francról kiderült: apasági kapcsolat van köztük. Bevallom, mostanában hozzám az apa, azaz a franc áll közelebb, talán mert elsősorban hazai bort bontok, és emiatt többször ért már csalódás sauvignon…
Lassan előkerülnek a 2006-os nagy, vagy legalábbis annak szánt vörösek. Múltkoriban a Bortársaság, most pedig egy kisebb forgalmazó, a tavaly alakult Bor és Más mutatta be a náluk nagy becsben tartott tételeket. Ráadásul olyan borok is terítékre kerültek, amikhez a forgalmazáson…
A Rhone völgyének déli területeit keresztül-kasul bejátszó Perrin család kakasos borait a Bortársaság forgalmazza egy-két éve. Ez a fehér Luberon környékén, valahol Avignon és Manosque között termett, elég meleg, déli vidék, túl melegnek, túl délinek is tűnik (a mi…
Címkék: francia négypontos perrin rhone
20 komment
Sokszor gondban van az egyszeri fogyasztó: vajh mit tegyünk akkor, ha egy borba beleszerelmesedünk első találkozásunkkor? Ráadásul az egy frissen polcra került tétel. Vajon kiábrándulunk-e belőle 1-2 év múlva? Ezekre a kínzó kérdésekre kerestem a választ, amikor baráti körben…
Volt egy eléggé hosszú időszak, amikor nem szívesen ittam újbort. Meguntam a savas, nyers, kaparós vörösöket, és még nem szoktam rá a fehérekre. Aztán néhány évig csak fehéreket vettem magamhoz frissiben, különösen bejött például tavaly és tavalyelőtt is a pannonhalmi…
Pozitívan közelítek a borokhoz; ha úgy tetszik, a léha örömöt keresem bennünk, s ekként is értékelem őket. Rossz borra fölösleges szót vesztegetni – gondoltam. Éppen ezért merengtem hosszasan Horváth József Ráspi 2004-es alap kékfrankosának martalékai fölött (ami…
Amikor Frittmann János elnyerte az év bortermelője címet, nyájas olvasóink körében parázs vita kerekedett. Tény, hogy igencsak nehéz ésszel fölérni, hogy milyen szempontok alapján ítélik oda ezt a címet, de erről nem Frittmannék tehetnek. Ők olcsón jó borokat…
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy meglehetősen gazdag legény, akit Mario Incisa della Rochetta márkinak hívtak (a talján nemesurak akkor is szerették a szép hosszú neveket), foglalkozására nézvést pedig a Tenuta san Guido birtok tulajdonosa volt. A legény reggeltől napestig…
Furmint párok – kilenctizedik rész
Degenfeld, Dobogó, Royal és Kerkaborum
2008.10.18. 06:00 - palack
Ismétlő rész következik. Ennek megfelelően a meglepetés is elmarad. A hosszabb kihagyás miatt viszont dupla pár: négy olyan bor, amiről már nem először lehet nálunk olvasni. Négy furmint, négy különböző stílus, négy talán igaztalanul sommás mondat. Degenfeld - reduktív,…
Burgundi borokat kóstolni jó. Még a rendszeres borisszák is némi meghatottsággal szoktak készülődni az efféle alkalmakra, köztük én is. Vélhetően ebben benne van a borok viszonylagos elérhetetlensége – térben és pénzben egyaránt. Nehezen hozzáférhetőek, és a nagyobb…
Hársas utazás - hetedik megálló
Szepsy, Demeter Zoltán és Lenkey hársak
2008.10.13. 06:00 - vörös és fehér
Az elmúlt időben valahogy nem bontottam olyan sűrűn hárslevelűt, mint azt eredetileg terveztem. Aztán hirtelen pár tokaji elfogyott, így semmi akadálya, hogy a sorozat folytatódjék. Előre kell azonban bocsátanom: ebben a megállóban leginkább csodálkoztam. Elsősorban az lepett meg,…
Néha - Albert gazdához hasonlóan - magam is elgondolkodom azon, hogy tulajdonképpen mi az istent keresek én egy borban. Direkt, intenzív és gyümölcsös illatot? Esetleg visszafogottat és komplexet? Nagy testet, koncentrációt? Eleganciát, netán harmóniát? Vagy esetleg mindezt együtt?…
Nem éppen kínzó, de kérdés: vajon mit érzékelhetünk abból a változásból, ami az elmúlt közel húsz év alatt zajlott a honi borszcénában? Ha számba vesszük a húsz év nehézségeit, akkor a kézzelfogható múlt hiánya mindenképpen felsorolandó. Valamilyen ismeretterjesztő…
Minden kóstolónak meg van a maga tanulsága. Vakkóstolónak pláne. Nagy nevek véreznek el rajta, mások megdicsőülnek. A magam részéről érdekes játéknak tartom ezt a fajta megmérettetést, noha ritkán kóstolok vakon. Most nyolc bikavért engedett egymásnak ifj. Kamocsay Ákos…
Kékfrankosmaraton XV
Ikon, Strekov 1075, Szemes, Remetebor, Ráspi
2008.09.09. 06:25 - alföldi merlot
Tompulok megállíthatatlanul. Egyre többet kukacoskodok, lamentálok, kármentőzök, ha kékfrankos kerül a poharamba, pedig istenuccse övék a szívem csücske. Két év lelkiismeretes fajtafaggatás után vagy én lettem überfinnyás (abcúg osztrákok! bloody Buttler!), vagy az inputban…
Két nagyobb, ám nem éppen sokat emlegetett tokaji chateau elérhető árú furmintja kerül ma terítékre. Mindkettő jó referenciával érkezett, csalódást nem is okoztak. Végül azért mégis inkább csak félsikert mondanék. A csúcsbor inkább csupán korrektnek mutatkozott, a…
Háromszor két tokaji után nézzünk meg egy somlói párt, ott is kezdjük legkisebb borvidékünk legnagyobbikával, a Tornai Pincészettel. Ahogy a Borbarát mondja, a nagy is lehet szép, és ezt idén már Tornaiékra is értik. Igaz, a most terítékre került két furmintjuk 2006-ból nem…
Elfogult vagyok Somlóval szemben, nem tagadom. Kezdő alkoholistaként főleg villányi vörösökért rajongtam; voltunk így egy páran a 90-es évek derekán. Aztán első munkahelyemen egy ügyféltől érdekes karácsonyi ajándékot kaptam. Bornaptár volt, Jaksity György által ajánlott…
Toszkán almanach I.
Brunellók, rossók, szupertoszkánok és chiantik
2008.07.31. 05:51 - alföldi merlot
A kétmondatos értékelések helye az élőszó vagy a drótposta. Én legalábbis ehhez az aranyszabályhoz tartottam magam mostanáig - és szándékozom ezután is -, de az elmúlt egy évben annyi toszkán kóstolási jegyzetem halmozódott föl, hogy tördezettségmentesítésre szántam el…
A multikulti kedvemre való, és nem vagyok a globalizmus engesztelhetetlen ellenzője sem, mégis jobban bizsereg a vérem, ha a tengerentúli konzerv cabernet-k, pinot-k és chardonnay-k után valami üdén egyedi itthonira találok, még ha egy kis tyúkszarosság is keveredik az illatába.…
Hársas utazás - harmadik megálló
2008.07.28. 06:35 - vörös és fehér
A szárazabb tokaji hársak után tartottam egy félig, vagy akár egészen édesre erjesztett kóstolást. A debrői hárslevelűről sokunknak van, gondolom, ilyen-olyan ifjúkori emléke, így hajtott a kíváncsiság, hogy megtudjam: mi történt az elmúlt időben a termőhelyen. Egy hétvégi…
A matematikailag problémás szerda bora következik. Nehéz három és fél hét – kényszerpihenő – mögöttem, a végtelen előttem, tehát lazító bor kell ide, hozzá pedig McFerrin és Richard Bona, esetleg Chet Baker, de ilyenkor a „legendás” nyolcvanas évek…
A Rozé-kistotál második fejezetében több trónkövetelő is koronapróbát tart. Elsőként Ráspi, aki tavaly a mellbevágóan gyümölcsös 2006-os rozéjával hódított lelkes hívei körében, aztán St. Andreáék, akik a kishordós 2003-assal örökre beírták magukat a magyar…
Az ifjabbik Kamocsay Ákos vezette móri Maurus dolgait a húsvéti zimankóban kóstoltam végig a liberális borfesztiválon, nagyon tetszettek, azt mondtam akkor, érdemes mélyebbre ásni. Sajnos menet közben elfelejtettem, mivel kellene barátkoznom leginkább, ezért a rajnai rizlingre…
Utolsó kommentek