Degenfeld a 2004-es szamorodni óta nagyot nőtt a szememben, hát még a számban.
Addig jobbára csak a sápadtüveges, többnyire félszáraz muscat lunelről ismertem, ami hát évről évre korrekt volt, de ennyi; a muscat Tokaj rozéja, ugye, és nem vagyok egy rozézós típus, lunelezős meg pláne nem.
A 2004-es édes szamorodni viszont örökös és verhetetlen árértékbajnok, Hegyalja Szergej Bubkája, azóta is iszom, mint a gödény, másfél karton körül járok, és ha meglátom egy üzletben, mindig veszek egyet legalább, ezerhatért, ezerhétért, mindig úgy érzem, mintha kerestem volna egy valag pénzt. Lehet rajta vitatkozni, hogy akkor most hat, hét vagy nyolc pont. (Én hat és hét közé saccolom inkább, hogy maradjon hely Szepsynek, Demeternek.)
Ezekre a száraz furmintokra már nagyobb bátorsággal próbáltam tehát, és nem is okoztak csalódást. Igaz, a szamorodnihoz fogható katarzist sem.
Olvasson még
Utolsó kommentek