Nyílt napot tartott a Zwack, az Izabella borválogatás tavaszi borait mutatták be a Dandár utcában. A kóstoló fantázianeve egyben jelen cikk címe is. A szortimentet szinte teljesen végigkóstoltam, az adott körülmények között a borokról pusztán benyomásokat szereztem. Összességében pozitívokat. Ebben a kiállítók listája alapján azért bíztam: a Szászi, Légli Géza, Ráspi, Dobogó, Bock, Köpcös és Rókusfalvy nevek jól csengenek.

Jó barátom, CsehGa, Veronában, a Vinitalyn töltött néhány napot, hogy szemrevételezze az olasz borkínálatot. Lelkesen kóstolt, szemlézett, és írt egy kis hangulatjelentést. Ajánlom szeretettel.

Két vörösbort bontottam a Tamás pincétől. Igaz olaszrizlingjeik miatt szoktuk őket emlegetni leginkább elismeréssel, vannak nekik vöröseik is. És nem is csak a vannak még, illetve ahhoz képest, hogy kategóriában. Tavaly nyár elején jártam náluk Csopakon, akkor még fiatalnak, ám izgalmasnak tűntek ezek a borok. Vettem is egy-egy palackot, későbbi használatra, ami most jött el. Úgy tűnik, elsiettem a dolgot. Inkább várnom kellett volna: ezek a borok még időt kérnek.

Év elején rendezte sorait a tarcali Tokajicum pincészet, új tulajok tűntek föl, új borok jöttek ki, új koncepció körvonalazódik.

A húszhektáros középbirtok további jellemzőit el lehet olvasni a www.tokajicum.hu-n, elég tartalmas oldal, kár a sok flashért.

Az új koncepció valami olyasmi lehet, hogy "kurva sokféle száraz furmintot a piacra!" Ennek jegyében a Tokajicum 2006-ból nem kevesebb, mint négy száraz furminttal jött ki, és még ott van a 2004-es is. Most végimegyünk a 06-osokon.

Botrány, de Bukolyi László, alias Gróf Buttler nem akar tetszeni. Nincs ránk szorulva. Nem azért készít bort, hogy másoknak örömöt szerezzen. És innentől kezdve torkunkra forr a szó, kiesünk a szerepünkből, bálnák a partra, kékhalál, filmszakadás. Szóval, BL elvan nélkülünk. De ez talán nem is olyan nagy kicsellózás velünk, fogyasztókkal. Az alkoholista összboldogság szemszögéből nagyobb a hozam, ha BL a Nagy-Egedre, meg a Szarkásra összpontosít ahelyett, hogy félnótás borturistáknak tárlatvezetne, vagy a pult túloldalán méricskélné a kóstolómennyiséget.

2007-hez képest nagyot léptünk előre Brüsszelben: éppen kétszer annyi magyar bor kapott érmet, mint tavaly. Bock József duplázott, sőt triplázott és a BB is megismételte a tavalyi sikert, igaz, most chardonnay-val. A Vylyan pedig aranyat talált a nem is túl drága Montenuovóval. Külön érdekesség, hogy két 2005-ös villányi is szerepel az érmesek között. Gondolta a fene, hogy ilyen remek év volt! Gratulálunk a díjazottaknak!

A Balatonnál töltöttem pár napot, és a hotelben elfogyasztott Feind Cabernet franc-okon felbuzdulva hazafelé beugrottam Balatonfőkajárra, a pincészet vinotékájába. Sajnos a keresett borból már az utolsó palackokat kínálták eladásra, nem túl baráti áron, így a kuriózumként tartott fajta borait vásároltam meg. Két kiadásban. Most, hogy közeleg a nyár, és mindenki a könnyű rozékat, kövidinkákat kezdi el behűteni kartonszám, én bizony shirazokat bontottam.

Kajafronton harcostársunk vagy inkább hadvezérünk, Molnár "Bűvösszakács" Tamás újabb ütközetet nyert meg az új magyar gasztronómiáért folytatott háborúban: megjelent a koncepciója alapján készült Étterem- és borkalauz. Ez lenne a magyar "Michelin Guide" vagy inkább a magyar GaultMillau, merthogy a GaultMillau pontozási rendszerét alkalmazza. A részletekről olvassák el a Bűvös Szakács posztját. (A könyv boros részéről még nem sokat tudunk, de annak már előre örülünk, hogy a projektről sikerült leválasztani Pálffy "Pusztulazénhazám" Istvánt, aki a Pálffy-pontok bevezetésével már korábban komoly csapást mért az egyetemes borkultúrára.)

Bernard Magrez, az egyik legismertebb borcézár Cartier karórákkal próbálta megolajozni a borírók pennáját. Legalábbis néhányuknak ilyen érzése támadt. A közel félmillió forint értékű órákat egy sajtóebéd után adták át a mit sem sejtő újságíróknak. A március 26-i ebéden Magrez mellett a boros (sőt, magyar boros) kötődéséről ismert borpápa, Gerard Depardieu is részt vett. Az ebéd helyszíne a párizsi Hotel Plaza Athénée-ben üzemelő Alain Ducasse-étterem volt.

Egyre több termelő és fogyasztó ismeri föl, hogy a tőkétől a pohárig vezető úton a szállítás és a tárolás a leggyengébb láncszem. A sokszor mozgatott, nyáron bádogkasznikban aszalódó, aztán klimatizálatlan fémraktárakban senyvedő palackokért a termelő nem vállalhat felelősséget, a fogyasztó anyázása mégis többnyire rajtuk csattan. Pedig az értékesebb borok esetében sokan örömmel vállalnánk azt a 100-200 forintos extraköltséget, amely biztosítékot nyújt arra, hogy azt kapjuk, amit a termelő nekünk szánt, és nem valamilyen pasztörizált, félig vagy egészen főtt szőlőlevet.

Megvallom én az őszintét, eddig nem sokat tudtam a bodrogkeresztúri Dereszla pincészetről. Nagyjából annyit, hogy francia tulajdonban van, és főleg külföldön értékesíti a borait, például az általunk gyakran emlegetett nagyhangú borblogger-fenoménon és kapcsolódó vállalkozásain keresztül. Most azonban úgy tűnik, a tékozló fiú megtérni készül otthonába, mi több: akár próféta is lehet saját hazájában.

Meglehetősen szélesre dagadt panorámánk befejező részünkben kóstolunk két különlegességet. Egyikükhöz sem lehet hozzájutni csak úgy, hogy leemeljük a palackot valamelyik kereskedés polcáról. El kell zarándokolni értük a pincébe, de nem hinném, hogy bárki megbánná, ha rászánja magát. Nemcsak a rizlingek miatt. Végül nézünk egy szubjektív összesítést, sorba rakva mind a 39 kóstolt olaszrizlinget. Lehet böngészni, mi maradt ki.

Kínában a borászat még gyerekcipőben jár, ám újító szellem tekintetében köröket vernek a világra. Nincs az az elvetemült repülőborász, aki az alap- és adalékanyagok alkalmazásában ilyen kreatív ötletekkel merne előállni. Tudósítottunk már halborról (l. Pörl Halbor), aztán tigrisborról, és most itt a kaktuszbor. Ez utóbbi abban különbözik az előző kettőtől, hogy szőlőt is látott. Sőt, francia szőlőt. Egészen pontosan Languedoc vesszein érnek azok a fürtök, amelyeknek erjedt levét behajózzák az Anhui Cactus francia-kínai vegyesborászatba, ahol aztán 5 százaléknyi kaktuszdzsússzal dúsítják. Az így kapott vörös és fehér ital állítólag a kaktusz-ízű Camparira emlékeztet, és a jó arcápolókhoz hasonlóan táplál, hidratál és energizál. A borászat 2007-ben indult, de már az első évben egymillió palackos forgalmat ért el.

Én már évek óta csak ámulok és bámulok, amikor a borversenyek eredményeit olvasom. Most is leesett a lornyonom. Olyan megabájok kerültek a felszínre, mint pl. a Pántlika Pincészet Dörgicsei Olaszrizling Selectionje, az Egri Korona Borház Sauvignon blanc-ja vagy a Szőlőskert Zrt. Mátra Hill Chardonnay-ja (ez utóbbi kettő ráadásul hiperes emigrációban él). Az sem piskóta, ahogy a külföldi szájak megtalálják a közös nevezőt Bárdosék durván ezer forintos Traminijében és a Királyudvar 6 puttonyos Lapisában.

Hopp, erről kis híján lemaradtunk: egyre feszültebb a magyar-szlovák viszony Tokaji-ügyben is. A Népszabadság szerint rövidesen kezdeményezzük, hogy az EU vonja meg Szlovákiától a Tokaji márkanév használatának jogát, miután évek óta nem képesek megegyezni a borvidék határairól.
Friss fejlemény: Nem sikerült megegyezni. Szlovákia brüsszeli választ várt, amelyet meg is kapott. Ezek szerint továbbra is a 2004-ben aláírt megállapodás határozza meg a két tokaji borvidék viszonyát. Marcinkó Ferenc, a Tokai Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke értelmezése szerint az uniós döntés azt jelenti, hogy Szlovákiának le kell határolnia a 2004-ben vállalt 565,2 hektáros borvidéki területet, és végre kell hajtania egyéb vállalásait is. Márkanévként addig a jelenleg is használt szlovák Tokajské Vyber vagy Oblast, valamint a Tokajsky neveket nyomtathatják a határon túl készült borok palackjaira.

Hogyan dobjuk fel a hangulatunkat egy esős, hűvös, latyakos napon? Menjünk el az ostorosi faluvégre, kopogjunk be az Arany János utca 65-be. Hét óra elteltével egy cseppet sem fog érdekelni, hogy mennyire cudar idő van. Persze nem árt előre egyeztetni az Orsolya pince gazdáival, Turcsek Orsolyával és Tarnóczi Zoltánnal. Ezt mi megtettük, és most örömmel jelentem: a pince ismét remek borokkal van tele.

Piszok nehéz úgy kóstolni egy bort, ha folyamatosan az előző évjárathoz hasonlítgatja az ember gondolatban. Főleg ha az előző évjárat épp nem forog egy másik pohárban, csupán a múlt emlékeinek ködös felhőjéből meg az akkori irományokból lehet kihalászni, milyen is volt. Pedig totális marhaság ez az összehasonlítgatósdi, mégis mindig erre áll az ember fiának agya, valahogy genetikailag erre predesztinálódtunk mi. Tavaly pedig nagy kedvencem volt Frittmannék kékfrankos rozéja (oppardon: rosé), így értelemszerű volt, hogy – miközben már bőszen keresem azt a bizonyos kartonszámra bedöntendő nyáresti bort – bekerüljön a szórásba annak 2007-es verziója is.

Az előző részben Badacsony valamelyest egységes képet mutatott jó borokkal, ám hiányzott az igazán nagy kiugrás. Somló azonban minden várakozásomnak megfelelt, sőt túl is teljesítette azokat: jobbnál jobb rizlingeket kóstolhattam. Röpködnek a hat és hét pontok, még egy nyolcas is becsúszott. Lehet, hogy elfogult vagyok Somlóval? Kövezzenek meg érte.

Beindult a tavaszi borszezon: kóstoló kóstoló, fesztivál fesztivál hátátán. A jövő hét szombatján, azaz április 26-án a Tokaj Renaissance Egyesület rendes tavaszi évjáratbemutatóján a 2004-es aszúknak örülhetünk a Gundel Étteremben. A kiállítók: Alana Pincészet, Árvay és Társa Pincészet, Béres Szőlőbirtok, Bodvin, Chateau Pajzos, Dereszla Szőlőbirtok és Pincészet, Disznókő, Dobogó Pincészet, Dusóczky Tamás, Füleky Pince, Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, Gundel Pince, Samuel Tinon, Patricius Borház, Pendits Szőlőbirtok és Pincészet, Tokaj Classic, Tokaj Hétszőlő, Tokaj Oremus.

Mintha a rendszerváltó fajták lassú hanyatlásának volnánk tanúi. Sem cabernet sauvignonnal, sem chardonnayval nem tudtuk megváltani még a világnak ezt a kis sarkát sem. A fajták neve ugyan bevésődött, de borászt vagy pincét nem kötöttünk hozzá. Chardonnayban volt és van persze St. Andrea, Légli, Malatinszky és még néhány fecske, ám összességében a vaníliás kifli + almasavbontás padlógázzal vált sztenderddé és értelemszerűen elcsépeltté. Kérdés, hogy van-e még valami a cilinderben? Beleszürkül-e a chardonnay az ezerötszáz forintos megbízhatóba, vagy várnak még meglepetések, amelyek végre igazolják a négy-öt ezer forintos felső osztályt? Előbb szűrnek-e az idősebb tőkékről nagy bort, mint hogy átoltanák őket?

A németek szaksajtó optimista a 2007-es újborok jövőjét illetően. A VDP (Verband Deutscher Prädikatsweingüter) közelmúltban közzétett jelentése szerint minden feltétel adott volt ahhoz, hogy ebben az évjáratban remek borok készülhessenek. (A jelentést – jó dolog a nemzeti büszkeség – minden számottevő német boros portál és weblap közölte.) Az időjárás is segítette a borászokat: hosszú volt a vegetációs periódus; a kellőképpen száraz időjárát és a hőmérséklet ideális alakulása (meleg nappalok és hűvös éjszakák) is sokat segített a német vincelléreknek abban, hogy egészséges és tökéletesen beérett, magas cukorfokú szőlőt szüretelhessenek, bár a savak a késő októberig elhúzódó szüret miatt némileg csökkentek. Különösen a rizlinghez fűznek komoly reményeket.

A furmintozás végére neves termelők nevezetes borait válogattuk be. Kíváncsian vártuk, vajon megismerjük-e Somlót és Tokajt ezekből a borokból? Közelebb jutunk-e a fajtajelleg meghatározásához, ha nagy borokat kóstolunk? Vajon milyen állapotban találjuk a 2003-ban szüretelt szőlőből szűrt borokat? Megannyi kérdés, felfokozott várakozás. És részleges beteljesülés.

Légli Ottónak - úgy tűnik - bejött a 2006-os évjárat. Magunk is dicsértük eleget Landordját, ámultunk rajnai rizlingjétől (egyszer, kétszer, háromszor, négyszer). A folyosói pletykák arról szóltak, hogy kiegyensúlyozottabb lett a borász élete, ami borain is meglátszik. A nem folyosóiak meg arról, hogy fordulgatnak termőre saját telepítésű szőlői, s váltják fel a BB-től örökölteket. Látatlanban nem volt tehát nagy kockázat leemelni a polcról dűlőválogatott sauvignon blancját.

Komment nélkül linkelünk az Inforádió weblapjára: Nemes Richárd (Bormarketing Kht.) nyilatkozik a magyar borimportról, és kicsit meglepő dolgokat mond. Lassan többet iszunk, mint amennyit termelünk. Az import nagy része olasz, és vélhetően nem Biondi-Santi Brunello di Montalcino. (Az interjú meg is hallgatható ottan.)