Az etyeki pincefesztivál résztvevői szavaztak arról, ki érdemli meg leginkább az év borásza címet a mostanában mutatott teljesítményéért, és az jött ki, hogy Lőrincz György. Az egri borvidék prominense arról is híres, hogy 2007-ben és 2006-ban is ő lett az első az Alkesz-olvasók szavazásán. A borászok borásza tavaly Demeter Zoltán volt.

Ezzel a leaddel indul egy sokoldalas borösszeállítás a népszerű gazdasági hetilapban. Püff. Jövő héten nehogy előássanak egy avar kori fordítottozmózis-gépet vagy egy kora-neolitikumból való kóracél tartályt.

A cikk egyébként Villány és Tokaj fejlődését állítja szembe, Villány a pozitív példa, Tokaj a negatív. Összefogás, üzleti siker és fényes jövő itt, széthúzás, gazdasági bajok, reménytelenség amott. Ezt én hajlamos vagyok néha tök fordítva látni, de ez mindegy.

Ahogyan azt WY már beharangozta, és minden törekvő alkesz tudja, szombattól vasárnapig Etyeki Pincefesztivál. Felvonul a hazai borászok színe-java – a szervezők szerint az ország ötven legjobb borászata – (Monyókékat meg sem hívták?), sőt a BorÁszok FC barátságos mérkőzést vív a Parlament SE ellen. A fesztiválon megválasztják a Borászok Borászát is, ez a cím tavaly Demeter Zoltánnak jutott.

Alig néhány napja hiányoltam a Decanter aktívabb részvállalását Tokaj népszerűsítésében, és máris itt a csattanós válasz. Caroline Gilby MW a 2008 júniusi brit Decanterben három oldalon át ír Tokajról, egészen pontosan a száraz tokajiakról. Gilby szerint az utazó Tokajban úgy érezheti magát, mintha Középföldére csöppent volna. Folyók ölelte vulkanikus dombok, kisváros és kicsinek látszó pincekapuk, amik mögött alagútlabirintusok húzódnak. Gilby megsüvegeli az aszúkat, de leszögezi, hogy az előállítás költségességéből adódó magas ár, és a bor jellege miatt ezek soha nem fognak nagy mennyiségben fogyni.

Sokáig csak olvastam Kaló Imréről és borairól. Nem olyan könnyű találkozni velük. Persze, aki azért igazán akarja, annak nem lehetetlen. Én még csak az ismerkedés legelején tartok: fesztiválokon, bemutatókon kóstoltam néhány borát, váltottunk egy-két szót. Sem a borász, sem a borai nem olyanok, amilyennek hírük alapján gondoltam volna őket. Sokkal természetesebbek, kiegyensúlyozottabbak, ugyanakkor izgalmasak. Nyugodtak, nem hivalkodóak, mégis vibráló egyéniségek.

Tegnap, nem éppen eszményi időjárási körülmények között indult a XIV. Szegedi Borfesztivál (de most már ragyog a nap). Közel 100 borászat kínálja a borait (a lista itt elérhető) - középpontban az aktuális Év Borásza, Frittmann János. Frittmann János egyúttal annak a zsürinek is az elnöke volt, amely megválasztotta a Borfesztivál borait. A Délmagyarország tudósításából az is kiderül, hogy az egyik bizottság elnöke Monyók József volt. Ezek után következzenek a díjazott borok: "A város bora" a Vylyan Pincészet 2006-os Cabernet Sauvignonja lett, a legszebb fehérbor a Frittmann Pincészet 2007-es Ezerjója, a legszebb vörösbor a 2003-as Bock Cuvée, a legszebb desszertbor pedig a Monyók Pincészet 1996-os Tokaji Esszenciája (ez utóbbi kapta a "nagy aranyérmet" is). Gratulálunk a győzteseknek!

Folytatódik a Verus-sztori. A(z előző) hét bora Jancis Robinson honlapján egy szlovén furmint. A furminttal és társaival egy új pincészet debütál, amelyet három becsvágyó és rátermett ifjú borász vezet. A Verus 2007-es csavarzáras fajtaborai (Angliában egységesen 8 font) JR szerint delejesen tiszták, technológiailag szépen kivitelezettek és pontosan fejezik ki a fajtát. Folytatódjék a tanmese a feltörekvő furmintról (kis magyar hivatkozással)! Aki az előző részről lemaradt, az tolasson ide vissza!

Erős várunk a répa. A borreformról olvasva nekem legalábbis ez tűnt ki Jásdi István, a Magyar Független Szőlészek és Borászok Szövetsége elnökének szavaiból. A bormarketing.hu-n olvasható cikk szerint: "Az elnök - egyes borászokkal ellentétben - nem tartja elítélendőnek a cukrozást, már csak azért sem, mert így nincs szükség arra, hogy külföldről szerezzük be az asztali és pillepalackos borokat, amelyek ugyanúgy cukrozottak, mint a magyar nedűk. Az ellenkező vélemény hívei a magyar hagyományokra hivatkoznak, szerintük ugyanis a bor cukrozása ezekkel ellentétben áll, egyenlő a pancsolással, és nem egyeztethető össze a minőségi borok fogalmával. Müller István, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének ügyvezető igazgatója szerint Magyarországon tíz évből 6-8-ban nem lehet megoldani a bortermelést cukrozás nélkül."
És hogy még nyugodtabban aludhassanak a külföldi asztali és pillepalackos borokkal szembeszálló végvári hősök: "a borok címkéin nem kell majd feltüntetni azt, hogy használtak-e cukrot az ital alkoholtartalmának növelésére".
Akit érdekelnek a további részletek, az kattintson ide.

A Wine Spectator viszonylag rendszeresen megteszi azt a szívességet a világ borszeretőinek, hogy foglalkozik tokaji borokkal, magyaráz, hátteret fest és pontoz. (Lásd itt és itt és itt.) Lehet, hogy a magyar leánylappal megáldott brit Decanter is folytat hasonló áldásos tevékenységet, csak az elkerüli a figyelmemet (kérem, javítson ki, aki többet tud nálam!). Az amerikaiak legutóbb május 9-én adtak közre (online fizetős tartalom) egy kis tokaji körképet 15 bor értékelésével. A Hugh Johnson miatt mindig is jobban előtérben lévő Royal Tokaji a fő kedvezményezett, de ezúttal a Patricius, a Disznókő és az Oremus is több borral szerepel Bruce Sanderson cikkében.

Tegyük fel, hogy azt a tételt húzzuk: az ezerjó. Rohály doktor a következőket írja a fajtáról: Mostohagyermek. Magas sav és alkoholgyűjtő. Jó esetben. Rosszabb esetben, nevezetesen ha nem tud kellően beérni, savai rettenetesen karcosak. Csupán két borvidéken terem nagyobb mennyiségben: Móron és az Alföldön. Az alföldi változata jó esetben florális jegyeket hordoz. Ugyanez Mór környékén sokkal minerálisabb formát mutat. (Szemelvények a 2007-es Borkalauzból.) Bizonyítsuk be az állításait.

Az amerikai kormány figyelmeztette Olaszországot, hogy június 9-től leállíthatják a brunellóimportot, amennyiben nem tudják laboratóriumi tesztekkel igazolni, hogy a palackok 100 százalékban sangiovesét tartalmaznak. Mint arról korábban beszámoltunk, az olasz hatóságok hivatalos vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy vajon a montalcinói termelők valóban 100 százalék sangiovesét palackoznak-e brunellóként, ahogyan ezt az eredetvédelmi előírások megkövetelik. A nyomozás részeként kb. egymillió palackot zároltak. Az Alcohol and Tobacco Tax and Trade Bureau április 9-e óta többször kért az ügyben tájékoztatást, ezidáig hiába. Most bepöccentek.

Május 16-án helyi idő szerint reggel kilenc órakor youthville-i otthonában elhunyt Robert Mondavi, a XX. századi borvilág egyik legbefolyásosabb, legfontosabb alakja, a napa-völgyi borkultusz és az újvilági borok divatjának megteremtője. 94 éves volt.

Haláláról így emlékezett meg a Wine Spectator. Így pedig a Los Angeles Times.

Gyűjtő vagyok, le sem tagadhatnám; lényegem a gyűjtés. Most nem térnék ki bővebben arra, hogy gyűjtőként is értelmetlen tevékenységnek vélek minden gyűjtést, főleg ha az éppen a borok felhalmozásával kapcsolatos, hiszen kevés irracionálisabb dolog van a borgyűjteménynél, amely akkor mutatja meg valódi értékét, ha fogy, ami meg ellentmondana a gyűjtés lényegének. A történeti hűség kedvéért annyit el kell mondanom, hogy a Palandort is gyűjtő, egészen pontosan bakelitgyűjtő (oh, pardon: vinyl) szenvedélyemnek köszönhetem, meg a világ legjobb lemezantikváriusának, akitől ajándékba kaptam az első Karádi és Berger furmintot sok-sok éve. Azóta elfogyasztottam jónéhány palacknyit a Karádi Szilvia és Berger Zsolt irányította pince terméséből, sőt a 2004-es furmintjuk olyannyira megihletett (alanyi költőt), hogy megénekeltem. Akkor csak azt gondoltam, felfedeztem a spanyolviaszt, mostanában meg azt gondolom, hogy sokkal többet: egy véletlenül vagy tudatosan – ez a gyakorlatban talán érdektelen, ha teoretice nem is az – elkészített nagy bort.

A hétvégére remek alkesz program ígérkezik. Május 17-18-án rendezik meg a Somlói Tavasz Fesztivált. A somlai kiválóságokon kívül remek vendégborászokkal is találkozhatunk, mint pl. Kovács Tibor (Hétszőlő), Horváth "Ráspi" József, Kaló Imre, Simon József és ifj. Gál Tibor. A helyszín a Somló hegyi Nagy-rét. A részletekért kattintsanak ide.
Május 20-án, kedden pedig indul a Szegedi Borfesztivál. A résztvevők teljes listája és egyéb részletek itt olvashatóak. És ne feledjük, hogy 24-25-én Etyeken is feszt van, de erre még visszatérünk.

Tokajban hatalmas szellemi- és terroirpotenciált mozgósítottak annak érdekében, hogy nagy száraz borok szülessenek, no meg az ehhez nélkülözhetetlen „elég nagy” száraz borokból álló talapzat. A fajta, aminek atlaszi vállára a terhet púpozzák: a furmint. Hogy a Hegyalján eredendően kiváló aszúsodási hajlama miatt meghatározóvá vált fajta szárazon mire képes, még nyitott kérdés. Ha a tolóerőt szolgáltató területet, tehetséget és szakmai tudást nézzük, akkor a száraz furmintnak a csillagos ég a határ. Ha a borok érlelési potenciálját, akkor egyelőre a gravitáció áll nyerésre. És kibicként hadd dobjak kesztyűt a hosszútávú remény arcába: a furmint nagyon ritkán finom, ezért széles szavazóbázisra szvsz nem számíthat. Talán jobb volna nem egy kosárba raknunk az összes tojást, és a kísérletezésbe a sárgamuskotályt és a hárslevelűt is bevonni. Aki a kérdésben alaposan elmélyült és/vagy mélyen érintett, és olvas bennünket, kérem, oktasson jó szóval! Most azonban következzék egy tanmese egy sikeresnek ígérkező furmintról (kis magyar hivatkozással)!

Mint arról korábban már beszámoltunk, neves borírók egy mélyenszántó eszmecsere reményében Spanyolországba invitálták a világ 12 legbefolyásosabb borászát. Az ötlet szellemi atyja, José Penin (a legismertebb spanyol borkalauz szerzője) Jancis Robinsont kérte föl a konferencia elnökének. A rondai szeánszon a borászokat többek között Carlo Ferrini, Dirk van de Niepoort, Paul Draper, Stephane Derenoncourt, Michel Rolland felesége, Dany Rolland és Ales Kristancic képviselte. A témák: terroir, trendek, külső befolyások és a borász szerepe a pincében, a szőlőben és ezen túl. [A képen az Ales Kristancic által vezetett Movia szőlői láthatóak.]

Olaszországban töltődtem fel a négynapos ünnep alatt, közelebbről Friuli (azon belül a Collio-nak nevezett borvidék) volt a pihenésre kiszemelt régió. Bár nem a borkóstolás volt a fő cél, de ha már ott voltunk, beiktattuk pár borászat felkeresését is a programba. Alapvetően fehérboros ez a vidék, ahol a fő célja a termelők zömének a gyümölcsösség megőrzése, reduktív technológia révén. De eljutottunk Oslaviaba is, az olasz-szlovén határ innenső oldalára, ahol Sasa Radikon bemutatta a családi pincészetüket. A kóstoló után furán mustrálom a fehérborokat, a világ kicsit kizökkent.

A jegyzetek első bekezdésében az idei bécsi Welt WeinFestival-ra érkezve előre megfontolt szándékkal három Weingut Knoll Grüner Veltlinerrel kezdtem. Ennek hatására másnap a Wein & Co-nál, gondosan összeállított nemzetközi bevásárlólistámat hirtelen felindulásból sutba dobva, inkább öt különböző palack 2006-os osztrák zöldveltelinit pakoltam kosaramba. Aztán jött az elhatározás, hogy keresek mind az ötnek egy-egy magyar párt, és azokkal kiválóan összekóstolom őket. Ez következik majd öt részben. (A magyar párok keresése még folyamatban van, köszönettel veszem a jó ötleteket.)

Első nagy toszkánlázam idején mindent el akartam olvasni Montalcinóról, ami elektronikusan elérhető. Be akartam látni minden kis adatmorzsa mögé, és ha akadt véletlenül olyan trattoria, bottega vagy alig ismert borászat, amiről többen is írtak, összehasonlító szövegelemzéssel próbáltam kihámozni az igazságot. Amit elképzeltem, többnyire köszönőviszonyban sem volt azzal, amit találtam, ennek ellenére most is minden utazás előtt kibújik belőlem az exegéta.

Borversennyel tényleg Dunát lehetne rekeszteni, de azért örülünk minden magyar sikernek. És mit lehet tudni, akadhat olyan Olvasónk, aki egy ilyen híradás nyomán fedezi föl magának valamelyik későbbi kedvencét, tehát, adjuk a hírt vágatlanul: 7 érem az 5. Le Mondial du Rosén. Dúzsi Tamás három rozéjával is érmes lett (vajon hány rozéja van Dúzsi Tamásnak összesen?). A nyerteseknek gratulálunk! (A képen a rozékirály teker.)

Még ha maga valószínűleg élénken tiltakozna is ez ellen, számomra Györgykovács Imre akkor is a Somló Rolling Stones-a: a nagy klasszikus, akihez mindig vissza lehet nyúlni, aki sokakat inspirál, és ennek ellenére nemcsak múltja van, hanem jelene is. Nem is akármilyen, mégpedig. Mert akárhányan is fogalmazzák ma újra Somlót ilyen vagy olyan minőségben, talán bizonyos tekintetben túl is szárnyalva őt, akárhányan próbálják múltidőbe tenni magát és borait, azért a klasszikus az klasszikus marad.

A tényt nem titkolhatjuk tovább: megjelent A Művelt Alkoholista borzsebkönyve. Történelmi okokból nem kalauznak hívjuk, de az esszéket leszámítva egyértelműen Weinführer. Korlátainkból adódóan mi nem törekedhettünk átfogó merítésre, azaz aki a Hilltop összesre vágyik, az ne nálunk kopogtasson, viszont hedonista hajlamainknak engedve igyekeztünk minden olyan bort megkaparintani és megkóstolni, amiről jót hallottunk, jót sejtettünk. Ez a kötet tehát az általunk legszebbnek gondolt magyar borok kritikai gyűjteménye. 215 ércnél kevésbé maradandó, novellánál rövidebb, sírversnél hosszabb írásos emlék. Decemberben zártuk, azóta avult, avul, de talán érik is. Mi most büszkék vagyunk rá. Bízunk benne, hogy azoknak sem hiábavaló kézbevenni, akik az írások nyersebb, elektronikus változatát már olvasták. Meg aztán van, aki papíron szereti. Az első kritika már elindult felénk: ajánljuk szíves figyelmükbe!

A nem éppen populáris borokat kínáló Terroirclub kétségtelenül izgalmas kóstolót hirdetett meg, ám az így is meglepett, hogy a Hollóvár-borok annyi érdeklődőt vonzanak, hogy még az előtérben is szép számmal ácsorogtak.

Takács Lajosról sok mindent nem kell leírni, aki ismeri, beszélt vele, az tudja, nem egy hangos ember, nem rezzen az arca a városi zsábától. Akinek meg nem volt szerencséje hozzá, annak nehéz volna visszaadni azt a rá jellemző közvetlenséget, amely ezt a kóstolót is családias eseménnyé tette.

A Nyakasban nem leltük meg az ártudatos alkesz védangyalát. Szeremley Huba feje fölé viszont glóriát rajzolhatunk. A nyughatatlan kalandor és világcsavargó immár tizenöt éve futó pincészete máig a borvidék dinamója. Osztozva a kollektív hanyagságban egészen mostanáig mi is szinte kizárólag a Szemelt (2006 óta Szeremley) Rizling pályáját követtük nyomon. A mostani mintavételezésből azonban kiderült, hogy a Szeremley-borok saját árkategóriájuk legjobbjai közé tartoznak. Lehet, hogy az Első Magyar Borház a kincs, ami kiszúrja a szemünket, mégsem vesszük észre?