A Domaine des Escaravailles apropóján kisütött gondolatmenet vezetett ehhez a borhoz is. Illetve egy frászt: a vakszerencse. Az első palackot a legnagyobb spanyolországi borkereskedés végtelen polcsorairól emeltem le, tök véletlenül. Spanyolország legnagyobb borkereskedése…
Az ember, aki mindig máshol van – nemrég Belgiumból tért vissza, hogy csakhamar Svájc irányába távozzon –, legutóbb bordeaux-iakkal kedveskedett nekünk és magának. Majd egy időre eltűnt. Aztán előkerült. Örültünk neki, hiszen a hőskorban oszlopos tagja volt…
Címkék: 2006 2005 kóstolás 2003 borok a hiperből vörös szekszárd kadarka négypontos hatpontos merlot 2002 ötpontos eger hárompontos gere attila villány kékfrankos hétpontos cabernet franc zweigelt cuvée sebestyén ráspi sopron toszkána st andrea ostoros sangiovese vida castelgiocondo tolna montepulciano rosso di montalcino tűzkő domb eurobor loggia delle sassaie
1 komment
Azok a Gerék még ma is állnak
Óborozás félholt fehérekkel és élő villányiakkal
2007.09.07. 07:13 - Műtannin
Az alábbiakban irdatlan méretű poszt következik egy irdatlan méretű kóstolóról, amelyen jó két hónapja volt szerencsénk részt venni Sz. Kis László jóvoltából. Sz. Kis úr egykori borkollégista, ekképpen 2003-ig a Rohály-féle Borkalauzok kóstolóinak állandó…
Címkék: 1987 1991 1983 kóstolás 1992 1993 1969 vörös fehér négypontos olaszrizling hatpontos merlot ötpontos tokaj furmint kétpontos eger balatonboglár hárompontos gere attila villány pinot noir kékfrankos bikavér hétpontos cabernet franc leányka cabernet sauvignon szamorodni rajnai rizling oremus mátra 1994 thummerer mór muskotály egypontos 1995 1996 polgár tramini pinot gris 1990 1988 1986 katona hungarovin oportó mosel 1985 móri ág eger csillaga vinarium gyöngyösdomoszlói ág mátra kincse hohe domkirche pannonvin szőlő bor winery villányi borrend
30 komment
A borász is okosodik
Szőlő- és franc-kóstolgatás a Malatinszky-birtokon
2007.09.06. 08:57 - Albert gazda
Malatinszky Csaba életével és munkásságával számtalanszor foglalkoztunk már, palackjainak tartalmán keresztül, a minap viszont a helyszínen figyelhettük meg, mi hogyan történik a Siklós és Kisharsány környéki szőlőkben meg a villányi pincében. Ráadásul megkóstolhattunk egy…
Azt mondják, a balatonboglári borvidéken nincs jelentősebb termelő, aki szegről-végről ne a BB kebeléből bújt volna elő, avagy kapcsolatban ne lett volna az egykori állami boripari mogullal. Ellenpéldák persze mindenhol vannak, de ha valakire valóban igaz ez a mondás, akkor a BB…
Különböző vörösborok
Szétnézés délen, Lellétől Szekszárdon át Villányig
2007.07.18. 17:04 - Albert gazda
A fehérben kezdett ömlesztés második része következik, amelyben elég sok nem eléggé izgalmas vörösborról lesz szó, noha mint mindig, ezúttal is volt szerencsém többé-kevésbé érdemdús kivételekhez.Garamvári Sínai-hegyi Cabernet Sauvignon 2002A Sínai-hegyi CS a 90-es évek…
Régóta szerettem volna olyan kóstolót szervezni, ahol műkedvelő barátaim arcáról leolvashatom, mit szólnak az itthon kapható külföldi vörösborokhoz. Létezik-e valamiféle titkos korrespondencia, ami a magyar szájhoz magyar bort rendel. És egy olyat is, amiből kiderül, hogy három…
Tiffán Edéről és Zsolt fiáról mostanában kevesebb szó esik, mint más villányi sztárborászokról, holott nemegyszer tapasztalom, rendben mennek a dolgok náluk is. Csak éppen kisebb hullámokat vetnek a nagy dobások valamiért.A 2003-as évjárat kapcsán mindenki kihozsannázta és…
Két egri lány és a kapitány
Birtokmustra Orsolyánál, Andreánál és Buttler grófnál
2007.03.23. 15:35 - csite
Nagy a mozgolódás mostanság az Egri borvidéken. Sokan sokféleképen próbálnak tenni annak érdekében, hogy ne a rossz hírű és -ízű bikavérek ugorjanak be elsőre a borisszáknak. Persze az út rögös, döcögős. Akiknél jártam, azok talán simábban haladnak, de még akad kátyú.…
Címkék: 2006 2005 helyszíni szemle shiraz kadarka olaszrizling merlot st. andrea eger lőrincz györgy chardonnay orsolya pinot noir kékfrankos bikavér cabernet franc zweigelt leányka gróf buttler hárslevelű pinot blanc nagy-eged viognier ostoros egerszalók bukolyi lászló pinot gris rizlingszilváni
21 komment
Egy szép hagyomány feltámasztása II.
A tanninok támadása, avagy Bock József diadala
2007.03.20. 16:39 - Albert gazda
Önvakításunk első részében legalább összefutottunk két igen jó borral. Vörösben azonban kevésbé szép élményekkel voltunk kénytelenek szembesülni. Végső soron nagyon is megleptük egymást. Csak éppen azzal, hogy amit előzetesen izgalmasnak vártunk, középszerűnek vagy…
Sokkal kevesebbet kóstolok hiperből, mint szeretnék, pedig nincs annál vidámabb, mint amikor egy bugyelláriskímélő borról kiderül, bőven megérte megvenni. Így aztán ritkán kerül szóba itten a Nyakas, a Liszt, a Szőlőskert vagy a Hilltop. Ezen most változtatok kicsit.Kamocsay…
Nem csinálok ebből rendszert, ehhez a témához sem konyítok mélyen – nem mintha Molnár B. Tamáson kívül bárkiről, aki evésről ír Magyarországon, elhinném, hogy tényleg szakért hozzá –, meg nem is étteremkritika ez. Egyrészt azt akarom elmesélni, hogy jól enni…
Halál a tematikára!
A belövő bor diadalától az Újvilág megmutatkozásáig
2007.02.19. 19:52 - Albert gazda
Egyszer csak azt vettem észre – önéletrajzi elemekben bővelkedve említem ezt, persze –, hogy unom a tematikus kóstolókat. A vakokkal már régóta így vagyok. Nincs mese, a jó borhoz hozzátartozik a címke is. Ha az nem látszik, a zember hajlamos inkább a hibákat, semmint az…
Modern világ, rohanó élet, nem jut időnk semmire, mondja a nóta, 1984-es, nagyferós Bikini, továbbá: jaj, de baró kvarcórád van, minden órában fütty-fütty, szóval a lényeg, hogy rohanó világunkban rohan a világ, még rendesen inni sincsen ideje az embernek, pedig arra azért…
Amint 2006 Alkoholista-bortermelőjének megválasztásakor is kitűnt, nyájas olvasóink odavannak Egerért. Ezt a pompás borvidéket mi sem gyűlöljük. Egyebek közt azért sem, mert az elmúlt fél évtizedben alighanem ott bukkant fel a legtöbb tehetséges borász. A legismertebb neveket…
A karácsony környéki céges ajándékjárásnak megvan a maga boros hozadéka, természetesen, évről évre izmosabb, hál' isten; megfelelően magas beosztásba kapaszkodott ember gyakorlatilag február közepéig folyamatosan részeg lehet, tök ingyen. Már csak ezért is érdemes…
Magasztaltassék! Így kezdődik az első olyan Bach-kórusmű, amelyet szőröstül-bőröstül benyaltam, és amitől ma is pogózni támad kedvem, ha nagy ritkán tű alá teszem (a pontosság kedvéért: Gardiner-licenc vinil + Denon DL-103). És profilunkhoz illőbben szintén magasztaltassék…
Ifjabb Franz azt mondta nekem nemrég – pontosabban a Tonellának –, hogy szeretne a mostaninál jóval több fehérbort készíteni, mert fölöttébb alkalmasnak sejlik erre a Soproni borvidék, amely Rusztra emlékeztet adottságilag. Ezért furmintot fog telepíteni. Ez még nem…
Alföldi Merlot kolléga szemlézett még télen a brit Decanterből egy bolgárokért lelkesedő szöveget, meg amúgy is tudható, az EU-ba készülő ország borászata legkeményebb versenytársaink egyike nemzetközileg, veresvonalon. Ezek után gondoltunk egyet, és a szakirodalommal…
Egy név, amelyet mindenki ismer, aki egyszer már ivott minőségi bort. Fogalom, a villányi triumvirátus legnagyobb ívet befutott tagja. Sztárborász, ha a bulvármédia szerint címkézzük fel. Egy sikeres, tudatos ember, amit én láttam belőle. Egy spanom – akivel volt egy-két…
Vannak borok, még mindig, ma is, amelyekről nem kell – nem is lehet – sokat beszélni, és az sem biztos, hogy akár egyetlen percet érdemes, de most csak azért sem megyek el szótalanul. A Viniqum forgalmazta 2004-es villányi cabernet franc tipikus lódoktori ló. Először is,…
A Vesztergombi pincészetet sokáig az ország legnagyobbjai között tartottuk számon, majd hullámhegyek és völgyek következtek. Jöttek ilyen és olyan borok, szépnek szépek voltak, de valahogy mégsem ütötték át a kultúralkoholista nagyközöség ingerküszöbét. A legendásan forró…
Egy kategóriájában világklasszis leányka, egy izgalmas burgundi-bordói, egy édes száraz zweigelt és egy hibás palack az ország egyik legrokonszenvesebb borászházaspárjától. Az Orsolya egyedi, érdekes, kézműves és nagyszerű. Lehet és kell szeretni. Az ostorosi Orsolya pince…
Az első szerelem – tíz év múlva
2005.11.04. 05:42 - Albert gazda
Orbitális ív a kétpontos oportugízertől a nyolcpontos Grande Sélectionig, az érdektelen olcsótól a Villány újrafogalmazásának sejlő szuperdrágáig. Végigvizslattam a Tiffán-pince úgynevezett derékhadát. Ede bácsi volt az életemben az első. Önéletrajzi elemekben…
Bordói Gazdaságos
2005.07.21. 19:06 - alföldi merlot
Sátor alól kikiáltó szétnéz:"Itt látható a nagyhírű bűvész!A lábával karikázik,A kezével citerázik,Az orrával orgonázik,A fülével figurázik,A szemével gurgulázik,A szájával vacsorázik!"(Weöres Sándor: Vásár) Csányi Sándor most már valóban olyan, mint a…
Utolsó kommentek