Amikor az eredetvédelem, a regionalitás, a hagyományőrzés, az identitás szeplőtlen hívószavak és potenciális fejőstehenek, az ember óhatatlanul felkapja a fejét annak hallatán, hogy Dél-Franciaországban valakik szembe hugyoznak a széllel, és grenache, syrah, mourvédre helyett Toszkána emblematikus fajtáját, sangiovesét telepítenek. Hasonlóan meglepő, hogy a languedoci partizán-akció hírét Andrew Jefford, a Decanter rezidens bloggere milyen sztoikus nyugalommal, sőt megértéssel fogadja („The great variety waltz”). Igaz, az időtávot irreálisan tágra nyitja: ő 50 ezer évet fog át tíz rövid bekezdésben.

Nem csak palack tartozik a szerencsések közé, év elején magam is meghívást kaptam az Enoteca Montalcino szaküzletbe a 2006-os brunellók bemutatójára. A tucatnyi bor közül a kedvenceim a Talenti, La Serena, Lazeretti, Oliveto és Gorelli voltak, ezek mindegyike nagy élményt nyújtott. De hogy telhetetlen legyek, nagyon kíváncsi lettem volna még, mit sikerült az évjáratból kihozni a Podere La Vigna pincészetnek – a 2004-es Riservájuk azóta sem megy ki a fejemből –, viszont ők ezúttal kimaradtak a megmérettetésből. Kérdésemre, hogy várható-e szállítmány érkezése a későbbiekben, igenlő választ kaptam a tulajdonos Suhayda Lászlótól. Nemrégiben megcsörrent a telefon, megérkezett a bor, tudtam meg, továbbá szólt László, hogy mást is hozott a pincétől, van-e kedvem megnézni őket. Volt, így a brunello mellé kaptam még három bort tesztelésre.

Mikor útjára indult ez a sorozat, nem volt kétséges, hogy Györgykovács Imre borainak szerepelnie kell majd legalább egy epizódban. A kérdés csak annyi volt, melyik fajta lesz az, végül a borász a hárslevelűt választotta. Nálunk eddig inkább az olaszrizlingek játszottak, így még izgalmasabb volt hirtelen hatot is bontani belőle: 2009-től 2005-ig szépen sorban, ráadásként pedig egy 1997-es került dugóhúzóvégre. Kortalanság – elöljáróban csak ennyit mondanék, részletek és konklúzió a hajtás után.

Talán többen emlékeznek még, milyen szélsőséges értékeléseket fogalmaztak meg a borászatok a 2010-es nehéz évjáratról. Az egyik meglepetést a minőségről meglepően pozitívan nyilatkozó Királyudvar okozta, de ez persze nem jelenti azt, hogy könnyű évet zártak volna. A múlt hét csütörtökön megtartott évjáratbemutatón Anthony Hwang a részletekre is kitért, továbbá két bort is prezentált a tavalyi szüretből.

Csaknem eltelt az ezer epizód száraz furmint említése nélkül a népszerű Wine Library TV-n (egy furmintnak nézett Dereszla Dry azért becsúszott három éve), annak ellenére, hogy a szórakoztató házigazda, Gary Vaynerchuck mindig is igyekezett kitágítani lelkes közönsége látókörét. Elképzelhető azonban, hogy a furmint körülötti mozgolódás már az Egyesült Államokban is érzékelhető, műsorra került ugyanis a fajta a Daily Grape formájában újjászületett videoblog egyik friss bejegyzésében. A szerephez jutó két tétel a Chateau Pajzos Furmint 2008 és a remek Királyudvar Sec 2007 (amely egyébiránt hárslevelűt is tartalmaz), mindketten sikeresen veszik az akadályt (89 illetve 90+ pontot zsebelve be). A sztárblogger még azt is felveti, hogy a furmint akár a kint felettébb népszerű és vájtnyelvűek által elismert Grüner Veltliner nyomdokaiba léphet – karriernek megteszi, kérdés, hogy mi egyáltalán mit szeretnénk elérni a furminttal?

A következő két hétben szeszélyesen, mikor-hogy frissülünk majd nyaralás, pihenés és egyéb okok miatt. Zökkenünk azonban vissza a rendes kerékvágásba hamarosan, addig is töltsék jól az időt és a poharakat.

A képet innen szereztük.

Ha a terroir mindent visz, akkor a Kovács-Herczeg-Benedek vezetés alatt sem lesz miért aggódnunk. Ráadásul, ha Kovács „Kogart” Gábor több pénzt tud föltalicskázni a hegyre, mint Bukolyi László, ha Herczeg Ágnes jobban igazgat birtokot, mint Bukolyi László, ha Benedek Péter jobb borász, mint Bukolyi László, akkor a logika azt diktálja, hogy a Gróf Buttler-borok újabb csúcsokat fognak meghódítani. Ha mégsem így lesz, akkor vagy valamelyik premisszát szúrtam el, vagy a képlet túl egyszerű.

Berecz Stéphanie egyike a borászhőseimnek. Éveken át a reflektorfényen kívül, lassan, de módszeresen dolgozott a férjével, Zsolttal a birtokuk fejlesztésén, és ami még fontosabb, a stílusuk finomításán. E munka eredményeként ma egyedi és gyönyörű színfoltot képviselnek a magyar bor világában. Ez a néhány hektáros, családi „butikborászat” a Pannon Bormustrán most a legmagasabb elismerésben részesült. [A fotót innen metszettem.]

A Bormustra megújulását alaposan körüldonogtuk (készítettünk interjút a zsűri elsőszámú borcelebjével, Matt Kramerrel, aztán a rendezvény szakmai felelősével, Nemes Richárddal, és holnaptól jöhet a puding próbája: a díjnyertes borok megkóstolhatóak a Millenáris Parkban). De a nagy felhajtás csak akkor ér valamit, ha a Bormustra csúcsborait kóstolva elégedetten csettintünk, és azt mondjuk magunkban, hogy mégiscsak jó ízlése van ezeknek a külföldi borokosoknak. Rövid statisztika: 112 termelő 272 bort nevezett (100 száraz fehér, 38 édes, 7 pezsgő és 127 vörös). A csúcsborok között Tokaj és Villány fölénye továbbra is nyomasztó, de Somló és Szekszárd is jól szerepelt. A legjobb őshonos fajtából készült száraz fehérbornak járó Figula Mihály emlékdíjat a Kreinbacher Birtok 2007-es Somlóija, a legjobb bikavérnek járó Gál Tibor vándordíjat pedig a St. Andrea 2008-as „Merengő” Bikavére kapta. A zsűri a Bormustra legjobb borának a Tokaj Kikelet Pince 2007-es 6 puttonyos Aszúját választotta meg (erről holnap olvashatnak méltatást Wojciech Bonkowskitól). A csúcsborok teljes listája a hajtás után olvasható. 

Nekem is volt szerencsém belekóstolni a Hold utcai Enoteca Montalcino 2006-os brunello sorába, az itt leírtakhoz képest némileg rövidített változat is rendkívüli élményt adott. Ezen felbuzdulva óvatos duhajként vettem gyorsan egy rossót: Suhayda László egészen határozottan a Collemattoni 2007-esét ajánlotta. Most, hogy felbontottam, már értem, miért volt annyira biztos abban, hogy ezt a brunello kistestvért kell megkóstolnom.

2006 óta különösebb hírverés és visszhang nélkül minden évben megtartják a Kárpát-medencei Borászok Találkozóját Budafokon vagy Budatétényen. A hatodik ezen a hétvégén lesz a budatétényi Rózsakertben: szombaton és vasárnap délután egytől este tizenegyig. Huszonkilenc pince borait lehet majd kóstolni a határon innen és túlról, a választék garantáltan színes és sokrétű lesz. A napijegy 1500 Ft, ezért egy kóstolópohár és - amíg el nem fogy - egy boros CD-ROM jár. Én sajnos alighanem idén sem jutok ki erre a fesztiválra, úgyhogy menjenek és nézzék meg helyettem is.

Chianti és Montalcino emblematikus szőlőfajtájából 170 ezer vesszőt telepítettek el a Languedoc-Roussillon régióhoz tartozó Herault megyében. Az öt újító szellemű borászat: Domaine de Gournier, des Peyrats, de la Bousquette, Clos des Roques és de St. Laurent öt klónt rendelt (Toscano, Brunello, Romagnolo, Prugnolo, Montalcino és Morellino) a világ legnagyobb szőlőiskolájától, a Vivai Cooperativi Rauscedótól. A szövetkezet igazgatója szerint a sangiovese viszonylag jó szárazságtűrése és magas hozama miatt lehet "érdekes lehetőség Dél-Franciaország, és különösen Languedoc számára". Tekintettel arra, hogy Languedoc-Roussillonban szinte túlkínálat van a jobbnál-jobb és mások által irigyelt fajtákból (Grenache, Syrah, Carignan, Cinsault, Mourvedre, Carignan, Roussanne, Marsanne etc.) az ötlet enyhén szólva bizarrnak tűnik. [A képen sangiovese grosso-fürt.]

Azért írunk, hogy ne kelljen annyival beérni: próbáld ki! De azért mégiscsak a próba az, ahol a szar elválik a májtól. Szóval, hogy fölvegyem az elmúlt hetek, hónapok puskaporos fonalát: senki nem akar barrikolt málnaszörpöt inni maró tanninnal és perzselő alkohollal. De senki nem akar színtelen, szagtalan, íztelen, súlytalan, savanyú borokat sem. Az aranytisztás, ahol én szívesen időznék, talán így írható le: a szőlőből származó, tiszta aromák kis fűszeres csavarral, opcionális földességgel, varratmentes, friss korty, ami nem csak csúszik, de zamatban gazdag, van textúrája, de nem tapad/ragad, és a hosszú és ízes lecsengés mellett a bor tisztán hagyja a szájat (nem kell mellé egy pohár vizet is felszolgálni, mint az eszpresszóhoz). Papíron szerintem bárki rábólintana, de hol vannak ezek a borok?

Csütörtökön zártkörű szakmai nappal, pénteken viszont már mindenki számára megnyílik a megújult Budai Gourmet. Ismét a Millenáris Parkban lesz a fesztivál, ideiglenesen az egyik tavat is lefedik, hogy több ülőhely legyen a vendégek számára. A szakmai napon tartják meg a Pannon Bormustra díjkiosztó gáláját, ekkor lehet majd megtudni, milyen csúcsborokat választott a nemzetközi zsűri Pannonhalmán. Ha a kiállítókat nézzük, akkor a gasztro vonalra erősen rágyúrtak a Szigetes szervezők: jó néhány kint lesz a legjobb magyar éttermek közül.

Rájár a rúd az XL-es vörösekre mostanság, úton-útfélen megkapják, hogy túlérettek és túl alkoholosak. Eme tulajdonságok fogyaszthatóságra gyakorolt kedvezőtlen hatása mellett gyakorta elhangzik az a nem kevésbé súlyos vád is, hogy ezek a hömpölygősre hangszerelt borok nem képesek érni a palackban, nincs jövőjük; sőt, némi idő elteltével akár már a pohárban elkezdenek oxidálni. Ez irányú tapasztalataim szűkösek a témában, elhatároztam hát, hogy nekiállok kísérletezni egy kicsit. Az évtizedes palackérlelést kivitelezni elég időigényesnek tűnt, így inkább a bor változását előrevetítő lassú kóstolás mellett döntöttem: ha napokkal a nyitás után sem indul hanyatlásnak az anyag, akkor jó eséllyel évekig érhet a pincében, és a poharunkban sem fog szétesni félóra alatt. Egyetlen bor szerepléséből persze nem lehet általános érvényű következtetéseket levonni, de egy cáfolat avagy megerősítés kezdetnek azért megteszi.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, újrafazonírozták a Pannon Bormustrát. A Pannon Bormíves Céh a Sziget Szervezőirodára bízta a lebonyolítást, ők pedig az In Vino Consultingot kérték fel a szakmai irányításra. Ez utóbbi vezetője Nemes Richárd, aki korábban a Bormarketing Kht. igazgatójaként dolgozott. Az átalakulás talán legszembetűnőbb jele a zsűri elnemzetköziesedése: a nyolc bírálóból mindössze kettő volt magyar (a teljes névsor: Mészáros Gabriella, Kató András, Caroline Gilby, Isabelle Legeron, John Szabo, Ronn Wiegand, Andreas Larsson és Matt Kramer). Egy másik fontos és régen várt újdonság, hogy a kísértést megelőzendő a díjra jelölt borok esetében a versenyre küldött mintát összevetik a piacon elérhető palackokkal. (Ez időközben megtörtént. Az ellenőrzésben én is részt vettem, és bár volt bőven palackvariáció, trükközésre utaló esettel nem találkoztunk. Viszont fájdalom, de a Matt Kramer (illetve az egész zsűri) által hangoztatott bírálatot a vöröseinket illetően mi is megalapozottnak találtuk (dacára annak, hogy mi csak a csúcsborokat kóstoltuk).) Az alábbiakban Nemes Richárd válaszai olvashatóak néhány kérdésemre:

A korábbi találgatásokkal szemben nem a Sauska borászattól pánikszerű fürgeséggel távozott Kúcs Gyula lesz a Gróf Buttler Történelmi Borászat új főborásza. Egy ilyen döntésben talán találhattunk volna valamilyen perverz logikát, de azt soha, semmilyen körülmények között ki nem találom, hogy Herczeg Ágnes vezérigazgató az eszményi megoldást a közvetlen szomszédban találja meg: a Gróf Buttler főborásza az a mátraaljai Benedek Péter lesz, aki eddig a családi borászatukban reduktív fehérek készítésével vívott ki rangot magának  (ahogyan a honlap fogalmaz: "Borainkban a frissesség, gyümölcsösség és az elegancia kiváló elixírje lelhető fel minden egyes korty után"). Aggodalommal vegyes kíváncsisággal várjuk, hogy Magyarország egyik legkiválóbb dűlője, a Nagy-Eged terméséből milyen borok születnek majd az új, professzionális birtokvezetés keze alatt (a Bukolyi-család távozásáról itt olvashatnak). [A fotót innen metszettem, de a Herczeg Ágnessel készített interjú kedvéért is érdemes a Borigó oldalára kattintani ("úgy írom a blogomat, hogy anyukám is élvezze").]

A CousinVin egy fiatal családi borászat a soproni borvidékről. A szülők rakták le az alapokat, mára a három fiú viszi a vállalkozást és igen bátor (vagy vakmerő) módon a nem éppen könnyű 2010-es évjárat boraival lépnek ki először a piacra. Boraik a pincénél és Soproni Natura Vinotékában kaphatóak. A szortiment egyszintű és letisztult: egy fehér, egy rozé és egy vörösboruk van. A fajtaválaszték még ennyire sem teszi próbára a memóriát, hiszen zöldvelteliniből és kékfrankosból készülnek a borok. A csomagolás osztrákos, ott is palackozták a borokat: könnyű, burgundi típusúba csavarzárral, nem feltétlenül szép, viszont annál feltűnőbb címkével.

Matt Kramer európai kihívót kapott. Az általa meghonosított bölcselkedős, glosszázós, pontmentes formátumot Andrew Jefford, a Decanter veteránja adoptálta. A „Jefford on Monday” ez év februárjában indult, és a 12 hetes próbaüzem vége felé jár. Az utóbbi hetek bejegyzései közül a legérdekesebb talán az, amelyik egy Romanée Conti-alapú óvilág-újvilág tréfás vetélkedő tanulságait dolgozza föl The European difference - Tannin címmel. A meglepő konklúziót kérdésbe fordítva: tényleg tanninban vagyunk nagyok? A tannin az egy olyan európai dolog?

Sokáig azt hittem, hogy jó rozé nincs. Amit mások ropogós savaknak mondtak, azt én éretlen szőlőnek, amit ők könnyednek, azt én üresnek, amit ők gyümölcsösnek, azt én tuttifruttis fajélesztősnek. A rozé nekem megmaradt borszerű italnak, amit minél méltatlanabb körülmények között fogyasztunk, annál elégedetebbek leszünk vele. Ez a durva általánosítás esetemben sajnos túl ritkán kérdőjeleződik meg. Tavaly nyáron azonban barátaimmal végigkóstoltunk egy francia rozékkal megerősített mezőnyt, és beláttam, hogy a borszerű, borminőségű rozé nem üres halmaz. Itthon sem.

Jótékonysági dűlő és bortúra lesz szombaton a Bolyki borkatlanban. Tudjuk, hogy nem ez János első ilyen akciója, most pedig mi borivók úgy segíthetünk, hogy közben még remekül is érezzük magunkat. A kezdeményezés mellé állt az Egri Dűlőklub és a Mádi Kör is, így aztán igen komoly lett a résztvevők listája: Csutorás Ferenc, Demeter Csaba, Gál Lajos Pincészete, Gál Tibor Pincészet, Kovács Nimród - Winery, St. Andrea Pincészet, Pók Tamás, Orsolya Pince, Árvay Pincészet, Lenkey Pincészet, Orosz Gábor Pincészete, Szent Tamás Kft. és Szepsy István. Lesz még jazz, jótékonysági árverés és DJ is. A részletekről itt olvashatnak. Menjenek, igyanak, segítsenek.

Nem volt szerencsém múltkorában az olasz borokkal, kétségek között hagytak a sztárjelölt Etna vörösei. Készséggel elhiszem, hogy komoly potenciál lapul a borvidékben és a helyi szőlőfajtában, bizonyára akad a hírnévre rászolgált bor is nem egy, a bepróbált néhány palack felől nézve azonban úgy tűnik, az általános megbízhatóságon lenne még mit javítani. Kevésbé aggódtam ezen a minap, mikor ismét olaszokkal próbálkoztunk, ezúttal Itália legelterjedtebb kékszőlőjéből, a sangioveséből készült három bort véve górcső alá. Persze nem is lett volna fair dolog aggódnom, mikor az egyetlen drágább bort már sikerült előtesztelni, méghozzá igen pozitív eredménnyel, legalábbis ami a szubjektív megítélését illeti.

A metszés befejezése óta izgatottan várjuk, hogyan indul a 2011-es év: idén mitől lesz nehéz? A tavalyi hideg és özönvíz, valamint a korábbi évek jégveréssel, lisztharmattal és forrósággal színesített évei után idén vajon mit dob a gép? Bár nagyot alkotni akkor lehet, ha küzd az ember, minden követelőzés nélkül úgy érzem, hogy ránk férne végre egy kiszámítható év, egy békés évjárat. Nem sok ilyenben volt eddig részünk, talán megérdemelnénk. Idén tíz éve, hogy mintegy tizennyolc apró telekből összevásároltuk a mára teljesen termőre fordult, háromhektáros ültetvényünket. Tíz éve, hogy lelkesen, az előttünk álló nehézségekről mit sem tudva nekigyürkőztünk a munkának. Ma már nevetve mondogatjuk, hogy ha tudtuk volna, mi minden áll előttünk, akkor talán bele sem vágunk. Így nyernek értelmet Thomas Gray sorai: „Where ignorance is bliss, ’Tis folly to be wise”, szabad fordításban: ha a tudatlanság üdvözít, bolond, aki bölcs. A mi pincénk első tíz évére ez így utólag mosolyogni valóan igaz. Bár megpróbáltam pontosan számításba venni minden felmerülő költséget és kockázatot, így utólag el kell ismernem, hogy ezzel csak a legfontosabb feltételeket tudtam bebiztosítani. Ami fölött a természet uralkodik, azzal nem tudtam számolni.