Barátságom Losonci Bálinttal pofátlan ifjúságom váratlan ajándéka. Bloggerkamaszként leütöttem néhány magas labdát, amit ő a Borbarát online-felelőseként dobott föl, de nem sértődött meg, önkritikát gyakorolt, és ezzel a lovagias gesztussal örökre meghódított magának. A Borbarátnál egészen a felelős kiadóságig vitte, de számomra ennél fontosabb, hogy az ő nevéhez fűzödik a legértőbb kékfrankos teszt ever (Borbarát 2005 ősz). Aztán ahogy gyöngyöspatai zsebbirtoka egyre többet kívánt, visszavonult a borírástól. Az első, nálunk is visszhangot kiváltó bora a 2004-es Úrráteszi Olaszrizling volt. Én kóstoltam olyan évjáratot olyan formában, amely igazolta az elismerést, és kóstoltam olyan évjáratot olyan formában, ami után csak zavartan hümmögtem. De ismerve Losonci Bálint borászati filozófiáját és elszántságát, biztos voltam benne, hogy amennyiben a patai terroir nem reménytelen, a nagy borok nem késhetnek soká.

2009. május 28-án, csütörtökön 15-19 óráig a Petőfi Irodalmi Múzeumban (Károlyi Palota) szekszárdi borászok mutatják be boraikat, köztük az új bikavért. Lesz itt minden, ami a magyar nyelvérzéknek ingere: Vicarius, QV Civilis, Crew, Vamp, Pentaton, Statio, Campus, Cervaes, Diablo és még sokan mások. A kóstolósor meggyőző, a belépő ára 2000 Ft (egy pohár is jár hozzá).

Gyerekkoromban többször hallottam a rokoni körből, hogy bizony a magyar labdarúgó bajnokságban (akkor még ez a kifejezés komoly jelentéstartalommal bírt) csak egy csapat van, a Fradi. A többiek azért vannak, hogy legyen kit megvernie a csapatnak. Kicsit ilyen érzésem volt az enoteca Montalcinoban megrendezett, 1997-es brunellokat felvonultató kóstoló után, az egész arra volt jó, hogy a Salicutti leverje a mezőnyt. Aztán másnap végignéztem a jegyzeteimet, pontjaimat, és rájöttem, hogy egy borzasztó erős mezőnyben sikerült ennek a bornak viszonylag nagy fölénnyel diadalmaskodnia.

Kedves hallgatóink, bízvást állíthatjuk, hogy médiatörténeti, mi több: egyenesen sajtótörténeti eseménynek nézünk ma elébe. A hétfői adásszünet megszűnése óta ilyen még nem volt, nem van és nem lesz. A Művelt Alkoholista - felismerve az internet lehetőségei által rá ruházott felelősséget - egyenes, élő adásban közvetít az Etyeki Pincefesztiválról, mégpedig a Twitteren. Száguldó riportereink előtt bor nem maradhat szárazon. Megyünk, kóstolunk, írunk. Éljen az európai értelemben vett alkoholizmus!

Másszóval próbálunk haladni a korral, használni más úgynevezett webkettes lehetőségeket is, valamint a Twitter 140 karakterébe zsúfolni az érdekesebb borokat és történéseket. Amíg tart a telefon akkumulátora, addig bírjuk és írjuk (vélhetően ez lesz a legszűkebb keresztmetszet). Akit tehát érdekel a Pincefesztivál Online, pontosabban az ahogy mi látjuk, az büszkén klikkoljon az Alkoholista Twitterre és élvezze az adást.

Az alapvetően örvendezni való dolog, hogy Neszmélyről már nemcsak a Hilltop és esetleg a Szöllősi pincészet boraival találkozhatik az ember fia, hanem - rejtett csatornákon, sikátorok mélyében, sugdolózó kézről-kézre adások keretében - felbukkannak végre mások is. Kalandos úton hozzám került egy palack Szabó Márton 2006-os neszmélyi olaszrizlingjéből. Állítólag egy metróépítésben is jártas vállalkozó keze van a borban, ezt sajnos nem állt módomban csekkolni. Se a pincészetről, se a borról nincs ugyanis semmi online info (értsd: semmi, azaz zéró), pedig állítólag "díjat is nyert" (így mondta, aki hozta). Szabóék tehát vagy hadilábon állnak az egész internettel, vagy szupertitkos kínai nemzetbiztonsági szervereken tárolnak mindent.

Deja vu: ugyanaz a bor kapta a XV. Szegedi Borfesztivál nagydíját, mint a XIV. Szegedi Borfesztiválét. Hetven termelő 134 borát kóstolta meg a nagytudású zsüri, és a végén újra Monyókék örülhettek: az ő 1996-os Tokaji Esszenciájuké a nagyarany. A legszebb vörösbor: Sauska Pincészet Cuvée 7 Villány 2006. A legszebb fehérbor: Font Pincészet Cserszegi Fűszeres 2008. A legjobb desszertbor: Béla Borászat Imrehegyi Nektár 2008. Néhány tréfás díjat is kiosztottak: "A Szegedi Tudományegyetem legfiatalosabb bora" címet Pócz József Balatonlellei Roséja kapta, "A Pick szalámihoz legjobban illő bor" az Agancsos Pincészet Kékfrankosa, és "A legszebb megjelenésű bor" Balla Géza Aradi Kékfrankosa. Mai vetélkedőnk nyereményjátékának kérdése: Melyik borászat esszenciája fogja elnyerni a XVI. Szegedi Borfesztivál nagydíját 2010-ben? A helyes megfejtők között egyéves Művelt Alkoholista előfizetést sorsolunk ki.

Úgy alakult, hogy nem tudtam menni a Tőkés Társak budapesti bemutatkozására, így maradt a szekunder élvezet, AM kolléga beszámolóját olvasgathattam sóvárogva. Aztán eszembe jutott: van nekem Losonci kékfrankosom és olaszrizlingem is. Vettem melléjük egy sillert, és mint a Kockásfülű Nyúl minden epizód végén, én is eljátszottam a padláson azt, amit korábban a többiektől láttam. Rögtönöztem magamnak egy Losonci kóstolót, három évjárattal és három színnel.

Ha egyetlen magyar borvidéket kellene megneveznünk, ami a kadarkáról eszünkbe jut, legtöbbünk Szekszárdot mondaná, természetesen. A terület és a fajta neve menthetetlenül összeforrt történelmileg; a hazai bortársadalom most is Szekszárdtól várja a kadarka, Szekszárd pedig a kadarkától a saját felemelkedését.

Balassabor kóstolót tartottam, konkrétan kibontottam két furmintot, amiket előzőleg már a barátaimnak is megmutattam, mert úgy gondoltam, hogy ezeket a borokat érdemes mutogatni. Az első piaci tétele a kispincének egy 2005-ös Király furmint volt - immár ezt a termőterületet István elcserélte egy másik dűlőben levő területre. A bort kinyitva az az érzésem támadt, hogy jelentős mennyiségű kőmorzsalékot is beleszórt a borász a palackba - intenzív ásványosság, és némi pörkölt mogyoró áradt a pohárból. A korty is ezen a vonalon mozgott - aztán másnapra kinyílt a bor. Ekkor már a mineralitás díszítő jeggyé szelídült, a jó savak, érett gyümölcsök, és egy meglepően virágos illat vették át a vezérszerepet. Nem egy friss bor, de a sok csalódást okozó érett-furmintok után bizodalommal töltött el a fajtát illetően. Talán egy picivel ez is már túl van a csúcsán, de ha még hozzá tud valaki jutni, akkor egy hosszabb szellőztetés után nem jár vele rosszul.

Ma már szerencsére egymás sarkára hágnak a különböző borfesztiválok, de az e hétvégén esedékes Etyek Pincefesztivál kétségtelenül a boros év egyik fénypontja. A kínálat koncentrált, komplex és hosszú. A borásztársadalom krémje mellett családbarát, zenés programok várják a látogatókat. Az idei fesztivál főszereplője a furmint, és ennek jegyében a Borbarát Magazin könyvbemutatóval egybekötött kóstolót tart. A hagyományoknak megfelelően a Kelenföldi Pályaudvarról fesztiválbuszok indulnak Etyekre. És ne feledjék, pénteken délután Borkonferencia a hungarikumokról többek között Szepsy István előadásával!

Ígéretünkhöz híven palack kollégával autóba ültünk, és meg sem álltunk a somlóvásárhelyi Nagy-rétig. Fesztiválnyitástól az első nap végéig jártuk a standokat, beszélgettünk a borászokkal, s közben szisztematikusan végigkóstoltuk a kínálatot. Kicsit elfáradtunk, kicsit le is égtünk a végére.
Ritkán sikerül fesztiválon ennyire kényelmesen kóstolgatni. Tömeg nem volt, aminek fogyasztóként örültem, de örült a létszámnak a főszervező is, aki szerint a tavalyinál többen voltak a szombati napon. Nem mindegyik borász osztotta azonban ezt a derűt, többen szívesen megismertették volna boraikat szélesebb fogyasztói körrel is. Ehhez szerintem kissé nagyobb felhajtás (például szervezett buszjáratok a nagyobb városokból, agresszívebb marketingkampány), no meg elegendő szálláshely kellett volna, akár a szélesebb környéken is. Állítólag a helyi szállások idén már februárban megteltek.

A Szegedi Borfesztivál a két évvel ezelőtti minőségi csúcs óta (amikor még Ráspi is idetévedt, aztán haját tépve rohangált a padok között szegény, és ingyen öntötte a borát annak, aki rámosolygott) egyértelműen a széles tömegek és a nagy kasza irányába mozdult el. A több éven át kiállítók közül lemorzsolódott a Malatinszky Kúria, a Heimann Családi Pince, Szászi Endre, az Eszterbauer Borászat, nincs Bortársaság, nincs Monarchia, és persze számtalan epizódszereplő. Talán más koncepcionális keretbe kellene ágyazni az eseményt, és megbecsülni, hogy kiváló borászok ünnepet varázsolnak sok tízezer ember számára. A nyitónapon előre kifundált itinerrel indultam, és körülbelül ötven százalékos találati hatékonysággal dolgoztam. Vasárnap inkább csak szombati önmagamat ellenőriztem. Szerencsére van bőven, mit dicsérni.

Tegnap este megválasztották a Borászok borászát. A totógyilkosság elmaradt, Demeter Zoltán (2007) és dr. Lőrincz György (2008) után 2009-ben Szepsy István kapta a legtöbb szavazatot. A díjat Rókusfalvy Pál alapította 2007-ben, és az idei volt az első alkalom, hogy nem az Etyek Pincefesztivál meghívottai választották meg a borászok borászát, hanem a Vinum Praemium Alapítvány névre hallgató grémium által kiválasztott ötven legjobb borász. Az év felfedezettje Bott Frigyes lett, a Magyar borért különdíjat Demeter Zoltán kapta. Erről a két címről már nem a borászok, hanem a Kató András, Alkonyi László, Bányai Gábor Botond, Gazda Albert, Romsics László, Zwack Izabella összetételű alapítvány döntött. A díjazottaknak gratulálunk. (És ne feledjük, pénteken az Etyek Borkonferencián Szepsy István is előadást tart! Jövő szombat-vasárnap pedig valamennyi díjazott Etyeken lesz a Pincefesztiválon.)

Annak idején már talán említettem, hogy nem vagyok túlságosan oda a borvacsorákért, legalábbis boros szempontból nem. Hiába komponál ugyanis csodákat bármely bor köré bármely zseniális szakácsa a világnak, az alkalom mégis inkább arra jó, hogy egy adott bor-étel párosítás működését vizsgáljuk, nem pedig a bort magát. Néha aztán mégis úgy adódik, hogy sarokba dobom régóta dédelgetett szkepszisemet, és borvacsorálásra adom a fejem. Ez történik például akkor, ha már magában az alkalomban is van valami meglepő. Márpedig ha két, elsősorban "tömegboros"-ként ismert pincészet szervez borvacsorát, akkor az legalábbis kérdő tekintetű pislogásra késztet.

Május 12-én, kedden hirdették ki a Decanter World Wine Awards eredményét a Londoni Nemzetközi Borvásáron. Az eredmények teljes körű nyilvánosságra hozatala azonban csak szeptember 2-án esedékes. A hivatalos szivárogtatás néhány érdeklődéscsigázó statisztikai adatra és a meglepetésszámba menő győztesekre korlátozódik. 10285 bort neveztek, ebből 6000 kapott díjat, 2,8 százalék aranyat vagy trófeát és 12,5 százalék ezüstöt. Az idei verseny meglepetésországa Szlovénia: a Dveri Pax kilenc érmet nyert, köztük négy ezüstöt, a Ptujska Klet pedig hét érmet, köztük egy aranyat a Laski Rizling Sladko 2008-assal. Ez utóbbi már csak azért is érdekes, mert talán ez az olaszrizling első világszintű elismerése. Aztán egy kis matatás a neten, és kiderül, hogy félre vagyok vezetve, mindjárt kettő ez az első, ráadásul a másik még ennél is nagyobb elismerés, minthogy a Jurij Brumec Laski Rizling Suhi Jagodni Izbor 2006 Regionális trófeát nyert.

A CRAV, a délfrancia kisgazdák terrorkommandója ismét lecsapott. Általában borfolyók fakasztásával operálnak, most azonban tűzzel büntettek. Az akciósorozatra vasárnap éjjel került sor. Az egyik áldozat egy negociant-cég, a Trilles volt, amely 2006-ban 1.5 millió eurós beruházással Tetra-Pak palackozósort helyezett üzembe Maurelhianban, Beziers-től öt kilométerre. Itt raklapokat és kartondobozokat gyújtottak föl, és a falra a "kereskedők: tolvajok, banditák" feliratot festették. Nagyjából ezzel a támadással egyidejűleg Clermont l'Herault-ban egy borászati szövetkezet irodáját is feldúlták, itt ötven, főleg promociós célokat szolgáló hordót gyújtottak föl. Hogy a szövetkezettek lelkét a CRAV szerint milyen bűn terheli, arról a jelentés nem szól.

Tudták, hogy Jókai bort készített a Svábhegyen? Sőt, könyvet is írt erről Kertgazdasági jegyzetek címmel. Ebben olyan hitvallást tesz, hogy szinte látom magamat a Várban a Jókai Pince pavilonja előtt. Kortyolgatom a finom, kissé fanyar Budai Sillert, miközben a mester elmondja: „az én asztalomra csak olyan bor kerül, amiről bizonyos vagyok, hogy nincs benne szőllőcukor, se spiritusz, se idegen borkő, se kénsav, se tannin, se fukszin, se glicerin, amely nem ismer se gallizirozást, de petiotirozást, még vizahólyagot sem, az én boromban nincs más, mint a szőlőfürt nedve.”

Az alkeszek nagy családjának vannak olyan felekezetei, ahol hajlamosak elfelejteni, hogy rajongott hobbink bizony nem a súlytalanság és az ártalanság éterében lebeg. A borért fizetni kell, és gyakran súlyos árat. A dolog nem úgy működik, hogy kifizetjük a jelképes belépti díjat, besétálunk a tárlatra, megállunk a Mona Lisa vagy az L.H.O.O.Q. előtt, műélvezünk, és örökre emlékezünk. Nem, nekünk meg kell vásárolnunk az alkotást ahhoz, hogy élvezhessük. És ettől kezdve a kevésbé fennkölt, ám mélységesen emberi „megéri-e az árát?” koordináta-rendszerben találjuk magunkat. Itt pedig egy Degenfeld lehet nagyobb király, mint akár Szepsy István. 2007-ben testületileg borultunk le a tokaji édes árérték-bajnoka, a 2004-es Degenfeld Szamorodni előtt. (Aztán került egy svédcsavar is a széphistóriába.) Azóta mindannyiunk mentális noteszében szerepel a név. Lássuk, hogy bírta a tilolást! 

Továbbra is keresem az ideális nyári borokat, amikkel csak úgy el lehet lenni, és a pénztárcámat is kímélik. Mivel nem vagyok egy nagy rozé-fanatikus, ezért a könnyedséget egy kicsit nehezebb, reményeim szerint tartalmasabb műfajban üldözöm - sillereket kóstolgatok. Vannak bíztató tételek, de néha belefut az ember olyanba is, amelyik érzésem szerint félreértelmezi a pirosbor fogalmát, és gyakorlatilag rozét találok a palackban. A héten két 1000 forint környéki bort bontottam, és a fenti állításomat immár példával is alá tudom támasztani.

A magamfajta alkoholista gyakran siránkozik azon, hogy miért kell egész palackokat megvennie olyan borból is, amiből előre tudottan pár korty bőven elég lesz. Amikor otthon borozgatok, gyakran kapom magam azon, hogy a palack fele visszadugózva bevándorol a hűtőbe, ahonnan rosszabb esetben csak a következő leolvasztáskor kerül elő. Ezért is csettintettem elégedetten, mikor minap a szokásos bevásárlás közben véletlenül a Lidl borospolca elé keveredtem és 2,5 decis palackokban mosolygott rám néhány bor. Jobb időkben ez egy kortyra lement - emlékeztem vissza főiskolás éveim mennyiségi romantikájára. Aztán térültem-fordultam, és egy fehéret meg egy vöröset bekosaraztam. Végül is sokat nem kockáztatok velük - gondoltam -, ráadásul több legyet ütök egy csapásra. Folytathatom a lassan a feledés homályába vesző "borok a hiperből"-sorozatot, meg a kispatron nagy ötletéről is írhatok, ilyen kondíciók mellett szinte mellékes is, tulajdonképpen milyenek is ezek a borok. Aztán a több légy mellé egy olyan is berepült, amire álmomban sem gondoltam volna.

A korábbiaktól eltérően a Szegedi Borfesztivál ezúttal két hétvégét is lefed. Május 16-án szombaton este nyit, és május 24-én vasárnap zár. A város főterén, idilli környezetben, évszázados platánok árnyékában beléptető rendszer nélkül, bilétamentesen mulathatunk, és még ülni is lehet. Közel 100 borászat, lacipecsenye, kürtöskalács, tárogató, smooth jazz, vonósnégyes, operett, Frankie Látó és United unplugged, ráadásul "16-án és 17-én Sebastian Vettel és Palik László köröznek a városban, 200-zal száguldanak végig a rakparton". Akinek ez nem elég, az nézze meg a teljes programot és a kiállítók névsorát! 

Az Etyeki Pincefesztivál előhangjaként május 22-én, pénteken délután a Kecskegödörben, az Etyeki Borudvarban konferenciát tartanak "Fajtánk-e a magyar fajta?" címmel. A téma értelemszerűen a magyar fajták szerepe, lehetőségei és buktatói. Az előadók között szerepel Alkonyi László, Bott Frigyes, Szentesi József és Szepsy István. Érdemes tehát a péntek délutánt fölszabadítani. A szervezők tárt karokkal várnak minden érdeklődőt (de a regisztrálással jó lesz sietni). 

Van, hogy semmi sem sikerül. Az embert felbosszantják a munkahelyén, hazamegy, és elsózza a vacsorát. Bort bont, de az első korty után lefolyóért kiált. De nem adja fel, újabb palackot dugóz ki – a végeredmény ugyanaz. Amikor a harmadik tételt is legszívesebben elöntené, akkor inkább lefekszik aludni. De mivel óvatos duhaj, a három palackot akkurátusan visszadugózza, s másnap rájuk néz, hisz tudja: a hangulat meghatározza a borértékelést. De másnap is szomorúan fekszik le.