Nehéz szülés volt, de elérkezett a nagy pillanat – számomra kétségtelenül nagy –, hogy megénekeljem a sillerek második énekét, a tragikusat, melyben a hős elbukik, vér foly (vagy nem), katarzis, majd megvilágosodás, üres pénztárca... Önigazolom létemet, meg bizonyíthatom az asszony előtt is, hogy az elmúlt három hónapban sem értelmetlenül eresztettem le a torkomon és a lefolyóba sok-sok palack bort.

A Domaine des Escaravailles apropóján kisütött gondolatmenet vezetett ehhez a borhoz is. Illetve egy frászt: a vakszerencse. Az első palackot a legnagyobb spanyolországi borkereskedés végtelen polcsorairól emeltem le, tök véletlenül. Spanyolország legnagyobb borkereskedése történetesen Barcelonában van, én meg valami helyi piát kerestem estére, mert korábban már sikerült felkajtatnom az Alföldi Merlot által kiszaszerolt nemzetközi gigabestbuyt, a 2004-es Aaltót, tehát katalán borok közt találtam az Abadalra, később kiderült, hogy akár itthon is rábukkanhattam volna, mert a Corában pédául ott van a pincészet egyik-másik bora.

A mi Krémer Matyink nemcsak Tokaj New Yorkig tolt bástyája, de a legjobb tollú borírók egyike, aki eszmefuttatásait előszeretettel ágyazza szélesebb kulturális kontextusba. A New York Sunban nem rég megjelent cikkében Henry Jamest hívta segítségül, hogy a Királyudvar 2005-ös Secjét népszerűsítse.

Ezt is megértük, végre tisztességesen benne volt a tévében az erőműügy. A köztudomásúlag borfronton sem ostoba Baló György igyekezett kvázi semlegesen ütköztetni az érveket a szólás vasárnap esti szabadságában, de ez csak ideig-óráig ment neki. Mert amikor Rónavölgyi Somolygó Endréné szerencsi polgármester és Hujber Übervállalkozó Ottó már-már kezdett Mészáros Reneszánsz László és Bodonyi Csaba tokaji főépítész fölibe kerekedni, akkor a műsorvezető oda állt, ahova kellett. Respekt. Szóval, nehezen indult, de nem folytatódott rosszul. És bár az eleje felesleges matematikázásba fulladt, a végén csak kimondódott: az a kérdés, hogy iparvidék vagy kultúrtáj lesz Tokaj-Hegyaljából. Bizony, ez itten a lényeg, megmondtuk már az elején.

A magyar kormánynak augusztus 20. alkalmából nem sikerült olyan tokaji borembert találnia, akit megdicsérhetett volna valamilyen kereszttel, de a franciának igen. Holnap, azaz november 5-én, érdekes módon Rókusfalvy Pál etyeki pincéjében adja át a francia agárminiszter a mezőgazdasági érdemrendet (ordre du mérite agricolé) Kovács Tibornak, a Hétszőlő birtok- és Mészáros Lászlónak, a Disznókő vezérigazgatójának. Mindkét borászat francia tulajdonú. Az elismerést 1883-ban alapították, és részesült már benne például Nicolas Sarkozy és Catherine Deneuve is, őrület. A tréfás kedvű franciák mellesleg a szalag színe és a medál formája miatt póréhagymának becézik az érdemrendet. Az érintetteknek gratulálunk.

Közép- és kelet-európai kalandozásaink során Moldovába érkeztünk. Persze nem szó szerint, hanem képletesen. Nem mi mentünk oda, hanem két palack érkezett ide, darabonkint uszkve kétezer forintot kellett értük adni Ungváron. A Vinaria Purcari a távoli és egzotikus állam egyik legperspektivikusabb pincészete.

Amíg én makacsul bajlódtam a maródiak listáján, tanult kollégáim a maguk hedonisztikus hajlamait szabadjára engedve mindenféle exkluzív tételekben tobzódtak jobbára, ahelyett, hogy hátukra vették volna a pályát, szántottak-vetettek, vizet hordtak volna, cipelték volna a zongorát. Senki se ír akkor a népi italokról? Az ősz Juventus–Danubius-slágereiről? Ki teszi be a lábát valamelyik hiperbe? Hát persze. Műtannin a lakosság szolgálatában.

A Chateau Brane-Cantenac tulajdonosai kaliforniai bordélutánt tartottak a bordeaux-i elitnek. A 12 tételes reprezentatív mezőnyt a Kaliforniai Borászklub tagjai válogatták, és állítólag mindenki remekül szórakozott. Aki megbízik az egybegyűltek ízlésében, amerikai kapcsolatait mozgósítva a Rocca Family Vineyards cabernet sauvignonjára csapjon le! (A KBK legutóbbi kóstolóján best of the best címet nyert 2004-es még előjegyezhető!)

Kreinbacher és St. Andrea, a magyar borászat kései gyermekei, akik az elődök vállán óriásnak tűntek, ám ideje volna bevizsgálni, vajon saját jogon is ülve nyalják-e a Holdat.  A nagykorúságot mindenesetre szépen bizonyítaná, ha elengednék végre barrikanyu kezét. Dr. Spock előtt erőspaprikával kenték be az orálisan fixált kisdedek hüvelykjét, és sokért nem adnám, ha ennek valamilyen önológiai megfelelőjével sikerülne Szentilonkáékat és Szentandiékat leszoktatni az újfázásról. A hitvallások szerint ugyan mindkét borászat a termőhely és a természetes borászkodás bűvkörében él, ám a boraikat kóstolva a hordótól ritkán látni a terroirt. A most kóstolt ömlesztett küvék kapcsán három kérdésre vártam választ: van-e egyáltalán megoldás az ilyen sokismeretlenes egyenletekre (hét fajtánál alább egyik sem adja), fogyik-e a barrik, és végül milyen messze van a Hold?

Vouvray kétezer hektáros borvidék a Loire völgyében – márpedig a Loire völgyét azóta pláne szeretem, hogy belekóstoltam Sancerre és Pouilly legszebb gyümölcseibe. Az Huet ráadásul Vouvray talán legnevesebb birtoka, tehát nem kellett erőszakoskodniuk a terrorklubosoknak, amikor arra biztattak egy tetszés szerinti alkoholistát, menjen Noël Pinguet főborász-főemberrel randevúzni és szortimentet inni.

A tokajiak nemcsak tüntetnek és az Indexnek nyilatkoznak mostanában, mármint a szerencsi erőmű-beruházás miatt, hanem levelet is írtak. Magának a miniszterelnöknek. A levél nyílt, úgyhogy ezt mi most teljes terjedelmében közöljük. Olvassák el mindannyian.

Ahogy nyájas olvasóink figyelmét előre felhívtuk, tüntetést szerveztek a tokaji borászok a szerencsi erőmű-beruházás ellen. Ez rendben le is zajlott szombaton, igaz, Imre bácsit le kellett szedni a színpadról. Index anyánk mindenesetre terjedelmes és elkötelezett riportban számol be az eseményről. A teljes szöveget itt lehet elolvasni, kattintsanak. Vannak fényképek is, nemcsak azoknak, akik a betűket nem annyira szeretik.

A legfontosabb olasz borkalauzok 2008-as csúcsborainak közös halmaza öttagú. A borok, amelyek minden vitán felül állnak: San Leonardo 2003, Tenuta San Leonardo (Trentino); Montevetrano 2005, Montevetrano (Campania); Terra di Lavoro 2005, Galardi (Campania); Sassicaia 2004, Tenuta San Guido di Bolgheri (Toscana); Moscato Giallo Passito Serenade 2004, Cantina di Caldaro. Külön öröm, hogy a többség negyven-ötven euróért beszerezhető. Az olasz önérzet azonban háborog, hiszen a háromezer őshonos szőlőfajta országában az öt csúcsborból három bordói küvé, azaz francia fajtákból házasították őket. Némi háttér a konszenzusos jelöltekhez:

Az egyik nyugatról, a Nagy-Somló hegyről, a másik keletről, a Mátrából való. Az egyik mostanában került piacra, a másik jól ismert. Az egyik rajnai palackban várja végzetét, a másik burgundiban. Az egyiket dalba foglalták, a másikat népi hiedelembe. Talán az egyetlen dolog, ami összeköti őket, az a kézműves gondoskodás és a természet iránti alázat, amivel készültek. És ami ebből következik: hogy mind a kettő bitang jó bor, bár mind a kettő egész másképp. Ja, és mindkettő fehérbor, bár azzal talán nagy újnóvumot nem mondok, ha azt bátorkodom állítani, hogy fehérfronton mostanában izgalmasabb borokkal találkozom, mint a vörösök tengerében.

A Loliense Balatonlelle válasza a Kopárra, és Albert gazda kedvenc óriásölője. Mellé tenni a garast igazi civil kurázsira vall, hiszen ha van reflektorfényben lévő magyar pince, amelyet a borpuritánok az újvilág szálláscsinálójának, a kaliforniai mákony forrásának tartanak, akkor az a Konyáriéké. A "lellei kopárt" 2000 óta egyetlen évnyi kihagyással rendületlenül házasítják és dobják piacra. Ha esik, ha fúj.

Amint azt az Index a minap ügyesen megírta, épül már a nyomorult szalmaerőmű Szerencsen, és emiatt október 27-én, szombaton tüntetést szerveznek a tokaji borászok. Akkor még csak a hírt tettük közzé, azóta azonban megvannak a részletek is. Eszerint 13:00-kor menet indul Tokajból, a hajókikötőtől Szerencsre (aki Mád felől jön, 13:30-kor a 37-es út körforgalmánál csatlakozhat), 14:00-kor pedig félsávos útlezárás kezdődik az erőművárosban, a Tokaji borvidék kapujánál.

Azt olvastuk a Napi Gazdaságban, hogy Matyi "Alexandra" Dezső, a híres könyvkereskedő nagyszabású projektbe kezdett szűkebb pátriájában, miszerint Pécsett. Ennek eredményeként multifunkcionális szórakoztató központ keletkezik 2010-re ott. Lesz benne negyvennégy pince és egy hetvenöt méter átmérőjű, üvegkupolával fedett épület, étteremmel, színházzal, ilyesmivel. És ott lesz a Matthias Pincészet látványborászata is – illetve a borászat látványpincészete –, amely állítólag egymillió palack italt készít majd fénykorában. Matyinak megint csak állítólag negyven hektárja van, tehát vagy bővíteni fog, vagy felvásárolni, vagy a cikk pontatlan. Amely egyelőre a jelszavas tartalmak közt van a Napi Online-on, úgyhogy inkább az Indexet linkeljük, mivel az egy az egyben átvette a szöveget.

Szerintem említettem már, hogy a Pántlika Pincészet 1994-es sauvignon blanc-ja által ismerkedtem meg ezzel az érdekes fajtával. Később a balaton-felvidéki borászat kikopott az érdeklődésem homlokteréből. Ám eszembe jutott, mi lenne, ha megidézném a régi időket. Múltkor sauvignon blanc-ilag nem igazán sikerült, de a chardonnay jól szerepelt.

Hiába ismer meg az ember egyre több mindent – miáltal egyre jobban tudja, mennyi mindent nem ismer még –, olykor beüt a kultúrsokk, és ez jó. Én például eddig nem hallottam a Tenuta Sette Pontiról, és arról pláne fogalmam sem volt, hogy Arezzo környékén is készülnek kiváló szupertoszkánok. Igaz, tudhattam is volna, ha toszkánilag túllátok a Chiantin, Montalcinón és Bolgheri könyéki partvidéken. A lényeg: egy minapi borozáskor a 2004-es Oreno lepofozta a teljes mezőnyt, amelyben egy 2001-es Valdicava Brunello is vitézkedett.

Az ember, aki mindig máshol van – nemrég Belgiumból tért vissza, hogy csakhamar Svájc irányába távozzon –, legutóbb bordeaux-iakkal kedveskedett nekünk és magának. Majd egy időre eltűnt. Aztán előkerült. Örültünk neki, hiszen a hőskorban oszlopos tagja volt kóstoló-ivó társaságunknak. Tehát haladéktalanul elhatároztuk, kidugózunk szűk tucatnyi bort, mondhatni csak úgy, találomra.

Hej, gyönnek a fogvacogtató esték és reggelek, deresedik már a zaszfalt, receg a kutya a kertben, egyre gyakrabban nyúl hát vöröshöz a borissza. Én is rebootolom tehát a szinte már tetszhalott állapotban vegzáló Bikaviadalt. A nyár ugyanis (talán nemcsak nálam) főleg a fehérek és rozék jegyében telt, meg persze folyt a fröccs is szakmányban, az újborozásig pedig még hátra van néhány hét. Jöjjenek tehát a tanninok, az antioxidáció és a francia paradoxon! Csapra vertünk néhány bikát pincém mélyéről abban a balga hitben, hogy talán kibírták a negyvenfokos hőségeket károsodás nélkül. Nem is kellett csalódnunk.

A britek egyetlen generáció alatt búcsút inthetnek a sörös korsónak. És keblükre ölelhetik a boros flaskát. Egy friss felmérés szerint 2039-ben következhet be az apokaliptikus pillanat, amikor az angol kocsmákban több bor fog fogyni, mint sör.

A mára rendelt kalandozásban három szirénre egy szatír jutott. Az egri SZBKI igazgatójának magánpincéjéből egy olcsó, de csábító, majd ugyanez drágábban és szótagolva, aztán a léglireneszánsz egy simulékony darabja, végül egy kendőzetlen retrográd az írók szanatóriumának szűkebb pátriájából.

Már-már direktbe drága olvasóinknak írt slágert a népszerű hiphop együttes, miszerint a Bëlga. A Boros című dalban minimum hat ismert alkotó munkásságának állítanak verbális emléket – Németh Attilától Frittmannékon, a százpontos Áts Károlyon, Bock Valéron és Gere Zsolton át Figuláékig –, továbbá elhangzik kedvenc kifejezéseink zöme.