Vannak esték, amikor semmi sem jön össze. Rosszabbnál rosszabb borokból piszkálja ki a dugót a szomjas, aztán vagy abbahagyja az egészet, vagy rájön, hogy örülni a kicsinek is szabad. Egy-két hete hasonlóképpen jártam, de mégis jóval jobban, mint most.

Mondtam, hogy a Maszandra komoly pincészet – de legalábbis az volt. Vagy mondjuk úgy, vannak borai, amelyeket nagyon drágán el lehet adni. Kicsit többet érnek, mint a kétpontos cabernet és a négypontos madeira. Az MTI fényképén látható 1891-es Livadia Red Port például a becslések szerint 2500-3000 fontért kelhet el egy november 28-án esedékes londoni árverésen. Sajnos aligha mi fogjuk megkóstolni, pedig kíváncsiak lennénk, milyen az íze egy 116 éves erősített bornak. Könnyen lehet, hogy még él.

Ha a borászoknak szabad, akkor nekem is. Ha ők mindenféle latin neveket találnak ki a boraiknak, akkor én mindenféle zenei kifejezésekkel riogatom a nagyérdeműt. Olyanokkal teszem azt, hogy duó, szonatina, vagy mint jelen esetben: triola, de komolyan fontolóra veszem még a szinkópa, a pentaton (kizárólag az ősi magyarra izgulók kedvéért) meg a komolyabb témák esetében a szimfonikus költemény kifejezés használatát. Legalábbis a posztjaim címében; a borleírásokban ezzel párhuzamosan meghonosítanám a parlando, rubato, molto vivace és hasonló szavakat; például: az ízben a gyümölcsök prestója és a tanninok allegrettója csap össze a savak andalító andagiójával.

Pénz nincs, vita már van – arról, ki kerüljön a majdani százmilliók elköltéséről dönteni hivatott testületbe. Van, aki azt mondja, független, hozzáértő marketingszakemberek. És van, aki azt, hogy borászok. Is. Éppen kialakulófélben van a véleményünk, de a magunkét most nem erőltetnénk. Inkább olvassák el a polémiáról Index anyánkban megjelent, elég alaposnak tűnő újságcikket, és mondják meg önök, kié az igazság.

A harmadik installációban tokaji borászok adnak villámértékelést 2007-ről. A kép még homályos, de akár nagy évjárat is kerekedhet. Ha így lesz, megtörik a hároméves periodicitás, amikor is az álomévet – 2000, 2003 és 2006 – két halványabb, vagy egyenesen felejtendő szokta követni. Most először bukkan föl a seregély mint számottevő természeti csapás.

Megvolt a Vinum Primatis-szériába juttatni próbált borok második kóstolója, úgy tudni, az első zsűrizés után két tételt választott ki a vállalkozás. Hiába, minden kezdeményezés kezdete nehéz, akár támogatólag néz le rá az Úr, akár nem. Azt mondják, egyeztetési nehézségek is adódtak a szervezők-kereskedők és a borászok közt, ami tetszett, abból nem biztos, hogy annyi van, amennyi kéne, a kizárólagosság kemény dió, ami meg nem tetszett, arról nincs mit beszélni. De számomra nem ez a lényeg, hanem az, hogy kóstolhatok borokat, amelyeket máskor nem. Legutóbb negyvennyolc minta került terítékre.

Van nekünk egy kis helyi érdekű iszodánk, afféle alkoholista fonó, amely immár fél évtizede nyeli a pénzt és javítja a kedélyt. Próbáltam néhányszor bővíteni, de a próbaidősökről hamar kiderült, hogy sem lelkesedésben, sem áldozatvállalásban nem tudnak velünk lépést tartani, így gyors lemorzsolódásukkal csak a kemény magot csiszolták fényesebbre. Az ősz folyamán azonban újra eljátszottam a bővítés és/vagy második környitás gondolatával, mert kiderült, hogy menthetetlenül elhedonultunk. Ez akkor vált egyértelművé, amikor a háromropis vörös kóstolóra vonatkozó ötletemet postafordultával visszadobták ("az élet rövid ahhoz"). Egy darabig dohogtam, de amikor az iszoda aktuális ülésére befutottak a vállalások, azonnal megbocsátó mode-ba kerültem. Az első három palack cabernet volt, a második négy syrah/shiraz. Legalábbis így terveztük, ám az Allora Cielóról utólag kiderült, hogy alighanem kakukktojás.

Dúzsi Tamás végleg bekerekezte magát személyes univerzumom álomcsapatába, mint a nagy bortour örökös sprinterbajnoka, aki már kibérelte a zöld trikót. Véletlenül (vagy sem) úgy adódott, hogy a szegzárdi borász majd minden jelentősebb 2002-2003-asáról esett szó ezen az oldalon: a Görögszó Cabernet 2003 többször is (leszerepelt; Alföldi Merlot), a 2002-es merlot (alulértékelt; Műtannin), a 2003-as merlot (sok a fa, de szerethető; Alföldi Merlot), a Szegzárdi Kékfrankos Válogatás 2002 (harmonikus bor, árnyalatnyi alkoholtöbblettel; Alföldi Merlot), sőt még a 2000-es és a 2003-as Szegzárdi Ó vörös is lecsúszott („A 2000-es Ó Vörös állva hagyja a villányi maradékküvéket, a 2003-as már csak a sarat állja”; Alföldi Merlot) – hangsúlyozom: több más bora mellett!

Egy időben makacsul tartotta magát a vélekedés, miszerint a Wine Spectator (a rossznyelvek szerint Wine Speculator) a rekláminput alapján köpi ki az év bora outputot. Az utóbbi években mintha kopna a bélyeg: a tavalyi és az idei sem borgyárból származik (bár a Casanova di Neri brunellója Montalcinón belül "nemzetközi stílusú" bornak számít). Ám ha olyan borokat is választanak, amelyek egy kevésbé ismert borvidéken belül közelebb esnek a nemzetközi fősodorhoz, ezt fölösleges volna a szemükre hányni – a Wine Spectator bevallottan a minél szélesebb alkoholista népet szolgálja. Az idei győztes egy Franciaország-szerte kiváló évjárat hírnöke, és nem is bordói, nem is burgundi. Viszont Albert gazdának és szesztestvéreinek visszatérő zsákmánya. Ráadásul hagyománytisztelő, betonkádas erjesztésű, és nem is megfizethetetlen.

Ahol néhány óra alatt az utolsó cseppig elfogy tucatnyi bor, és közben evés, társalgás és minden egyéb van, ott nem kedveznek a körülmények az elmélyülésnek és a részletes jegyzetek rögzítésének. Viszont megtörténhet, hogy mégiscsak belekóstol az ember valamibe, ami érdekes, és akkor azt muszáj megírni.

Kedvenc borászaink második csoportja értékeli a 2007-es évjáratot. A nyári hőhullám és az őszi monszun átlagát ezúttal Pók Tamás és Tóth István Egerből, illetve Ráspi Fertőrákosról próbálja megsaccolni. Ismét kaptunk három felbecsülhetetlen értékű évjárattáblázatot 2000-ig visszamenőleg. Elöljáróban annyit, hogy Egerben 2003 tűnt tökéletesnek, Fertőrákoson 2006 ígérkezik annak.

Ahogy az már lenni szokott, abból is sikerült divatot csinálni, ami egykor kényszermegoldás volt, a beaujolais nouveau ma világméretű üzlet: Franciaországban mintegy 50 millió palack beaujolais-t zártak dugó mögé, és mától ezek a dugók kipattanhatnak világszerte.

Kedves törzshozzászólónk, Zoranka Burgenlandban járt, és könnyedén beszerzett néhány palack kékfrankost. Aztán úgy gondolta, hozzátesznek valamit a Kékfrankosmaratonhoz. A gondolatot tett követte, a tettet élménybeszámoló-írás tetézte, mi meg közreadjuk az egészet, úgy, ahogyan volt. Zoranka szövege következik, olvassák el, hiszen érdekes.

Hugh Johnson, a világ kedvenc borzsebkönyvének szerzője, a Decanter babérkoszorús kolumnistája és a Royal Tokaji arca a brit Timesnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy az évjáratok többé nem igazán számítanak. Ez egy olyan kijelentés, amire minden művelt alkoholista fölkapja a fejét, és valamelyest ismerve Hugh Johnson munkásságát és hozzáállását, nehéz elképzelni, hogy örömteli megállapításnak szánta. De ki tudja?

Biztosan unalmas már olvasni, de a 2006. évben igencsak tartalmas borok születtek. Így történt ez az ostorosi faluvégen bábáskodó fiataloknál is. Igaz, ők tettek is azért, hogy a gyerek szépen nőjön, szőlőmunkájuk tanítani való. A vajúdáskor is szerencsésen álltak a csillagok, egészséges gyümölccsel áldatott meg munkájuk. Ilyen gondos szülők persze nagyon is odafigyeltek a nevelésre, amíg eladósorba nem lépett kadar(kájuk)lányuk. Én meg jól kinéztem már siheder korában, és megkértem időben a kezét. Aztán a napokban jött az értesítés, eladó a menyasszony. Én meg el(meg)vettem.

A talajban parlagfű nő majd, a hiperek alsó polcain pedig olcsó dél-európai bor terem, vázolja fel kissé nyomasztó vízióját kitűnő jegyzetében Jásdi István, Index anyánk rendszeres szerzője. A Magyar Független Bortermelők Szövetségének elnöke úgy tartja, lehet, hogy sok mindenkinek jó az európai borreform, de a magyar termelőknek biztosan nem. Kötelező olvasmány mindenkinek.

Kezdjük egy közhellyel: Malatinszky Csaba, a művelt világfi Oscar Wilde-ot idéző sassoonfrizurájával – ahogy azt Alföldi Merlot a tollával megrajzolta – izgalmas, azazhogy ellentmondásos figurája a villányi borszcénának; vagy: izgalmas és ellentmondásos; vagy valami. És ahogy azt Alföldi kolléga szintén megjegyezte, mindenkinek van róla véleménye, tehát nekem is van.

Kezd ijesztővé válni számomra, hogy bármihez nyúlok osztrákul, az fix, hogy jó. Nemrég túlléptünk Wachaun, és máris gyöngyszemet találtunk a Weinviertelben. Most a Thermenregionban szaladtunk bele bizonyos Karl Alphart dettó perfekt termékébe. Ráadásul a szőlőfajta is autochton.

Kedvenc borászaink legkönnyebben elérhető részhalmazát megkértük, hogy röviden értékeljék a 2007-es évjáratot. És ha már lendületben voltunk, arra is rávettük őket, hogy szigorúan saját birtokukra vonatkozóan készítsenek egy évjárattáblázatot 2000-ig visszamenőleg. Ha már lúd, legyen kövér, megkérdeztük, hogy szerintük az eszményinek tekinthető 2006-os évből melyik borukra a legbüszkébbek. A válaszokat hármas adagolásban adjuk közre mindannyiunk okulására.

Egyetlen este. Éspedig nem azért, mert sokat bírok inni, hanem azért, mert az első és a második sem ízlett. A harmadik is megszorításokkal. Így egyelőre hiába próbálok rajongó posztot szövegezni a Ribera del Dueróról, hiába igyekszem érteni Demeter Csabát, hiába szeretném ismét megszeretni Vida Pétert. Persze nem véletlen, hogy az alcímben csupán egy termék neve szerepel.

Úgy néz ki, mégis kaphatnak uniós fejlesztési pénzeket borturizmusra a balatoni borászok. Index anyánk legalábbis azt írja, egyeztetéssorozat kezdődött, amelynek nem lehet más vége, mint az, hogy a Balatoni Fejlesztési Tanács, illetve a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megnyitja a lehetőséget a badacsonyi, a balaton-felvidéki, a balaton-melléki, a balatonfüred-csopaki, a dél-balatoni és a somlói termelők előtt. Kissé nagyképűen azt hisszük, abban, hogy visszafordulni látszik a történelem szekere, az Indexnek is volt szerepe, hiszen hasábjain tétetett közzé legelőször a problémakomplexus. Izgatottan várjuk a további fejleményeket.

Kelet-európai kalandozásaink folytatódnak. Ezúttal a Balkánon kötöttünk ki, kedvenc kiskereskedőink egyikének köszönhetően, aki belgrádi kirándulása során találomra leemelt négy palack bort egy hiperpolcról. A véletlenszerűség miatt ezekből semmilyen következtetést nem szabad levonni Montenegró, Szerbia és Macedónia borművészetéről – de annyit talán helyénvaló megjegyezni, hogy már-már rosszabbul jártunk, mint amikor ukrán borok közé keveredtünk. A címnek amúgy semmi köze semmihez – a Balkánt mint olyat leszámítva –, de jól hangzik.

Sok helyütt javában szedik még a szőlőt a világ legjobb borvidékén, de már látszik, a pincészetek zömében kivételes minőségű 2007-es borok készülhetnek. Szépen beérett a gyümölcs, aszúszemben sem volt hiány – mi kell még? Ahogy tavaly, úgy az idén is elkészítette szüreti jelentését a Tokaj Renaissance Egyesület, és ezt mi teljes terjedelmében közreadjuk jól.

Kiváló kollégánk, Műtannin mintegy az általunk fölhalmozott közszolgálati adósságért vezekelve alászállt a siralomvölgybe és hiperes oportót kóstolt. Áldozatának őszinteségét nem vitatva jelzem, hogy egyrészt a Gere ko-válogatás hiperben fehér holló, másrészt nem lebecsülve egy középkorú oportóteszter dilemmáit innen a maratonból lihegem, hogy reguláris kékfrankost kóstolni sem pezsgős vacsora Hugh Hefner nyuszifarmján. De elég a mártírkontesztből, éljen az önként vállalt!

Az egyik legrangosabb étteremkalauz, a Gault Millau általános megdöbbenést keltve egy negyven férőhelyes bisztró séfjét választotta meg az év szakácsának. Jean-Luc Rabanel, az Atelier névre hallgató arles-i (egyébként egy Michelin-csillagos) étterem főszakácsa 43 éves, és a kitüntetést az adományozók szerint "kirobbanó kreativitásával", illetve "modern, kötetlen fantáziájával" érdemelte ki.