Rambo barátunk egyszer már rászabadította a kritikai szellemet a biodinamikára, most hasonló szellemben próbál rendet rakni a kézművesség fogalmát illetően. Gondolatmenete során a szalonnázó bicskától eljut az intelligens mosóporig, és közben rengeteg tisztázásra váró kérdést vet föl. Olvassák, vitassák, szőjék tovább!

A temesvári születésű Francesco Illy által alapított olasz kávéóriás montalcinói birtokkal bővítette portfólióját. A szőlőt 24 hektáron művelő Mastrojannit az egyik legmegbízhatóbb és legkönnyebben megfizethető minőségi brunellistaként tartják számon. Az első jelek szerint ebben nem lesz változás, hiszen az irányítást meghagyták Andrea Machetti kezében, aki 1992 óta birtokigazgató és főborász. Bízzunk abban, hogy a befektetők szándékai tisztességesek, és a feltőkésítés nem a lebutítás nyitánya lesz.

Hónapok óta keringnek a pletykák borbuzi-körökben arról, hogy mekkora eladatlan készletek vannak már szinte mindenhol, a borászatoktól a kereskedőkig, merthogy csökken a fogyasztás, mint olyan. A magamfajta alkoholista ilyenkor megnyalja szája szélét és azonnal olcsított csúcsborokat vizionál a boltok polcaira, onnan pedig önnön pincéjébe. Remegő kézzel futja át az erről szóló hírleveleket, szórólapokat, egyéb papírtermékeket. Aztán kihúzza a fejét a borsznobizmus homokgödréből, és egy párhuzamos univerzumban találja magát. Egy szürrealista falanszterben, ahol a cirádásan metszett bordói címkék oportót rejtenek, ahol a száraz furmint félédes hárslevelűként kel életre, Gere Attila portugieserje pedig az idődilatációnak esik áldozatul. Márpedig az Auchan valahogy így képzeli el a magyar kulinária jövőjét, ha lehet hinni őszi borkatalógusuknak. Mink pedig sírunk és nevetünk. Borkultúra a lefolyóban.

Néhány hete tartozom magamnak és az olvasónak egy beszámolóval az Oremusnál tett látogatásomról. Amelyről már csak azért is muszáj írnom, mert életemben először ittam öregebb bort nálamnál, és nem bántam meg.

Felvidék kontra Délvidék jelszóval hirdette meg a Terroir Club múlt heti kóstolóját, ahol két határontúli borász, Bott Frigyes és Maurer Oszkár személyesen mutatták be birtokaikat és boraikat.

Tizenegy bor, kilenc fajta, az olaszrizling ebben a mezőnyben már szinte világfajtának számított. A Felvidéken jobb a rajnai, Délen a Fodor. Talákozás egy fiatal bakatorral, illetve a kockás abroszok kadarkájával.

Sokat kell még tennünk, hogy az Alkoholista az alkoholista legjobb barátja legyen a bor után. Nekünk egy kakaslépés, ám reményeink szerint kisebbfajta ugrás az olvasóbarátságnak, hogy mostantól havonta összegereblyézzük a kóstjegyeket, és egy jobbos linkre kiakasztjuk az elszámolást. A jegyzeteket valamelyest zsugorítottuk, de aki az egész vadvirágos posztra vágyik, az egyetlen kattintással előhívhatja az eredetit. 24 fehér, 24 vörös + 112 kurta a Borfesztről. Jó mazsolázást!

Néhány hete repülőbalesetben elhunyt a legizgalmasabb francia borászok egyike, Pouilly legmagasabban jegyzett termelője, Didier Dagueneau. Hogyan másképpen elékezhettünk volna rá tisztességesebben, mint egyik illusztris bora kibontásával és elfogyasztásával?

Valószínűleg igen, legalábbis itt, a Kárpát medence táján. Történt ugyanis, hogy vegyes merítésben kóstoltunk néhány (pontosabban 14) olyan vörösbort, melyek jórészt mostanában kerültek, vagy kerülnek az üzletekbe. Amennyire lelkesedtünk a közelmúltban kóstolt fehérekért, olyannyira csalódás volt a vörösök közül nem is egy tétel. Évek óta próbálom elfogadtatni azokkal, akiket illet, hogy a szőrös, szikár tannin nem jó tannin.

A mádi dűlők után azok borait ízlelhettük meg. A kóstolót Szepsy István nyitotta, röviden értékelve az idei évjáratot is. Nehéz év. A lisztharmat elleni védekezés sok zöldmunkát igényelt. Ijesztő év– mondta. Egészen az elmúlt hetekig megfelelőnek tűnt a csapadék mennyisége, ám a hirtelen beszökő hideg, esős időjárás most sok bizonytalanságot okoz. Semmi nincs veszve, ha az időjárás megfelelő irányba változik. Viszont 2006 és 2007 is kiemelkedő évnek számít a borvidéken – zárta mondandóját István. Mi pedig megbizonyosodtunk, hogy az elmúlt évek tényleg szép borokat adtak.

Hétvégén (okt 3-5.) lesz Villányban a Vörösbor Fesztivál, természetesen nagy hagyományokkal rendelkező, és immáron sokadik alkalommal kerül sorra. Harmincezer embert várnak. A szokásos zsákbanfutás-lepényevés-Cotton Club Singers mellett ilyen szép zsinóros ruhákban is fölvonulnak majd a borrendek, a reneszánsz év támogatásával.

Kató András (Terroirclub) levelet írt az Alkoholistának, szerinte helyesbíteni kell három, a Tokaj ma című posztban megjelent állítást, mivel azok nem felelnek meg a valóságnak. Levelének releváns részét az alábbiakban olvashatják. Zárójelben jegyezzük meg, hogy az első alaptalannak minősített állítás nem szerepel a posztban, a harmadik pedig vélemény. A közbülsőnek örülünk, hiszen a Királyudvar borait magunk is szeretjük.

Akárhogy is szeretném, nem tudom levetkőzni az úgynevezett bioélelmiszerekkel kapcsolatos averzióimat. Hiába van divatja, hiába próbálja nekem bárki bárhogyan adagolni, nem igazán hiszek benne. És ennek tapasztalati okai is vannak, illetve főleg azok vannak. Az össznépi őrületbe mindenesetre most Hilltopék is beszálltak. Ráadásul - bár eddig teljesen elkerülte a figyelmem - nem is első évjáratban töltik le Bio Bianca nevű borukat, melyet van szerencsém szájpadlásomon üdvözölhetni. Lelki szemeim előtt feltűnik egy sötét lepelbe burkolózó Kamocsay Ákos, aki énekel a hordóknak és holdtöltekor ökörszart ás el a sorok közt surranva. Kihúzom a kezem a biliből.

Vallom, hogy a borkóstolás több szempontból is olyan, mint egy irodalmi mű olvasása. Lehet legyűrni, gyorsan átfutni egy kötelező olvasmányt, mint egy mintát a sok közül az ötven tételes kóstolón. Aztán lehet elmélyülve, netán megrészegülve is olvasni, odafigyelni minden szavára, beleszeretni, akár egy szép borba. Fontos párhuzam még, hogy mind az olvasónak, mind a kóstolónak lehetősége van alakítani a művet a befogadás során. Fantáziánk, emlékeink, saját interpretációnk izgalmasabbá is tehet egy könyvet; ha pedig nem vagyunk ráhangolódva, netán zavaróak a körülmények, akkor el is veszhet az olvasmány szépsége. Ugyanígy, ha nem figyelünk a hőmérsékletre, rossz poharat használunk vagy rossz kedvünk van, akkor a legjobb bort is elronthatjuk. Viszont ha gondosak vagyunk a körülmények tekintetében, sőt merészen használjuk a fantáziánkat is, akkor még többet is kihozhatunk egy borból, mint ami önmagában benne van.

Nehéz szívvel mondja ki a borkedvelő és Tokaj iránt alapvetően elkötelezett borissza, hogy Hegyalján valójában semmi nem úgy működik, mint ahogy működhetne. Megint csak ülünk fene nagy lehetőségeinken, és sorra elmulasztjuk azokat kihasználni. Azok, akik tudják, mit akarnak, szépen lassan araszolnak előre, de sajnos ők vannak kevesebben. Egyaránt megoldatlan az eredetvédelem, a helyben történő érzékszervi minősítés, a klón szelekció és nagyminőségű alanyok beszerzésének lehetősége. Ez csak néhány kérdés azok közül, amire egy normálisan működő gazdaságban, kellő öntudattal és önismerettel bíró borászok csoportja rövid idő alatt tud állami és helyi pénzt, akaratot és segítséget szerezni. Ehhez képest még mindig PET palackban árulják Tokaj Fő utcáján a hitvány lőrét, híre-hamva nincs a minőség alapú szőlő átvételnek, ha egyáltalán lesz még ilyen az idén.

A németek egy részének meglepetés – még akkor is, ha a külföldi borok legfeljebb a különdíjakért versenyeztek –, hiszen például Dr. Loosen, a műfaj egyik alappincészete csak amerikai érdekeltségével volt jelent, bár az el is csípte a legjobb tengerentúlinak járó címet. Több mint 1072 bírált rajnai rizling, a selejtezők és a középdöntők során több mint 600 nemzetközi és német borbíra, 663 kiosztott érem. 2008-ban ezeket hozta a kétévente megrendezett Best of Riesling nemzetközi borverseny.

Heimann Zoltán közvetítésével kaptam egy hatos mintát Szekszárdról. A borok Pálos Miklóstól, a Takler borászat volt szőlészétől érkeztek, pontosabban a Borműhelytől, amely Miklós és Halmosi Áron közös vállalkozása. PM, mint oly sok borász, magával ragadó jelenség. Korporálisan félúton áll a WWF Berserkere és egy junior Mikulás között, de ami ennél is megragadóbb, az az egyedülálló fabulációs kedv. Jár a nyelve, mint a rokka. A continuo-szólamot a magyarság balsorsa fölötti búslakodás adja, a jobb kéz dallama ellenben merő életöröm, rajongás és csapongás. És milyenek a borai?

Ez most itt reklám, hogy sokan legyünk Móron, és ha megérdemli, vigyük a hírét a szélrózsa minden irányába. Október első hétvégéjén Mórra várja a borvidék húsz borásza azokat a borínyenceket, akik kíváncsiak ennek az egzotikus borvidéknek a boraira. Lesz szüreti felvonulás, borkirálynő-választás, borlovagavatás, nemzetközi fúvós fesztivál, tánc, mulatság, ének – kicsiknek és nagyoknak. A részletes programot ide kattintva, a kiállítók listát pedig alább böngészhetik:

A magyar ember olyan, hogy meg akarja mutatni az úgynevezett világnak. A magyar embernek Nobel-díjas író kell, Puskás Öcsi tucatjával, szupersztár a popzenében, hetedhét országra szóló piros konyha. A magyar ember szeretné azt is, ha közel és távol mindenki megtudná, sőt elismerné, a magyar bornál jobb nincsen, és kész. Abba ne menjünk bele, hogy de van – elemezzük inkább azt, hogyan lehetne helytállni mégis.

A múltkori beharangozó heves vitába torkollott, s ez eljutott Isabelle Legeron fülébe is. Nemes Richárdon keresztül üzent hát: beszéljünk a kétségekről, ne bonyolódjunk felesleges találgatásokba. Mivel a programjuk feszített, így egy órám volt, hogy még Pesten leüljek vele, különben egészen Egerig kellett volna mennem egy kis beszélgetésért.

Másodszor rendezte meg borkóstolóját a Mádi Kör Eredetvédelmi Egyesület a Mádi Szüreti Napok keretében. Ezúttal kétnaposra bővült a program: pénteken pincetúrákon lehetett részt venni, szombat délelőtt pedig a dűlőkbe szerveztek kirándulást az egyesület tagjainak vezetésével. Két részes beszámolónk első felében ezekről az új programokról lesz szó.

Király dűlő

Rendesen be tud lilulni a gazdák feje, amikor az egykori borászati kutatói hálózat maradékáról esik szó egy-egy pincelátogatáson. Hogy hát közpénzből kutat, de amit kikutat, az nem nyilvános, az piaci termék, mint ahogy a bora is az, a saját tőkéjükből gazdálkodók konkurense. Nem nagyon látok bele ebbe a struktúrába, de nincs okom azt hinni, hogy értelmesebb, működőképesebb vagy korrektebb rendszer volna ez, mint a többi hasonló, a proletárdiktatúra híresen minőség- és teljesítményorientált tervgazdaságából így-úgy átmentett, félig piacosított és persze számtalanszor szétlopott intézmény.

Új szerzőt avatunk. A jövőben posztjai Rezeda néven jelennek meg. Bármit mondanánk róla, azonnal fölfednénk kilétét. Rezeda szerint a magyar fehéreket a MA stábja hajlamos alulpontozni, ezért ne lepődjünk meg, hogy mindjárt két kilencpontos száraz fehérrel nyit (és Bussay dr. budget rajnaija is 8 pontig lendül)! A Szepsy birtokfurmintot mi házon belül 7 pontra szoktuk taksálni, a Monarchia Chardonnay Battonage 2006-ost illetően kevés még a tapasztalat. Olasz- és rajnai rizlingek, furmintok, chardonnayk és mások, 16 érdemes magyar pincészet egy-egy fehére vakon. Virágozzék száz virág! 

A 2006-os évjáratból Szepsy István négy száraz furmintot palackozott. Készült egy birtokfurmint, önállóan pedig három dűlő termését ismerhetjük meg: az Úrágyát, a Szent Tamást és az Urbánt. A birtokfurmint és az Úrágya már tavaly novemberben forgalomba került, a Szent Tamás és az Urbán még pihen, bár alighanem már nem sokáig. A pince honlapján szereplő számokkal szemben a birtokfurmintból azért mégiscsak több készült, mint az Úrágyából. Előbbiből 16000, utóbbiból 4600 palack került letöltésre. Nem tudom, a mennyiséggel vagy esetleg mással magyarázható (főleg mivel nem ismerem a 2005-ös palackszámokat), de emlékeim szerint a 2005-ös Nyúlászó és Szent Tamás jóval hamarabb elfogyott, mint ez a két bor. Pedig két remek száraz furmintról van szó, két pannon klasszisról.