A nyaralásnak is van dramaturgiája, vagy legalábbis adhatunk neki. No nem nagy truvájok ezek, de azért örülök, hogy idővel rájöttem egyre s másra. Amikor még nagyon süldők voltunk a külföldi nyaralásban, és egy egész év túlórázásának és takarékoskodásának kellett értelmet adjon az a hat nap/hét éjszaka, akkor a csúcspont bizony nagyon korán érkezett, szinte a megérkezés pillanatában (amikor mélyen belélegezzük a más levegőt, szemünkkel isszuk a más tájat, és csordultig vagyunk kalandvággyal), és az aurája jó, ha két-három napot világított be, aztán egyre gyakrabban szorongatta a gyomrot a visszaszámlálás (most vagyunk a felénél, szigorúan a félig üres szemszögéből, aztán már csak három nap, aztán kettő, és végül a vég), az utolsó nap rendszerint áldozatul esett a megelőlegezett gyászmunkának, és már-már jól esett elindulni haza. Szóval kitanultam, hogy az utolsó nap, az utolsó este is bearanyozódhat, ha nem táborzárásra és siralomházi mélabúra fecséreljük, hanem valami életerős programot szervezünk, lehetőleg egy kedves ismerőshöz, aki kirakja a szívét és a teljes szortimentet az asztalra. [A képen a Saurel-házaspár - Montirius.]
Olvasson még
Utolsó kommentek