Hadd kezdjem azzal, hogy egy olyan évjárat van mögöttünk, amire sokáig emlékezni fogunk, és amiről az unokáinknak is sztorizni fogunk. Ha ki kellene emelnem egyetlen jó dolgot a mögöttünk levő szőlészeti évből, akkor a legelső amit mondanék az az, hogy jó túl lenni rajta. Meleggel és napsütéssel ennél szűkmarkúbb nem is lehetett volna az időjárás, csapadékban viszont rekordokat döntöttünk hónapról, hónapra. Kivételesen nagy kihívást jelentett a növényvédelem, és rendkívül munkás volt a szüret is.

Nehéz évjárat van a hátunk mögött a szőlőben, de a pincében sokaknak még csak most jön a neheze. Miközben a híradásokban megbízhatónak gondolt emberek verik át a nézőket az idei év termelési mutatóival, addig a szőlőkben egyre nagyobb a tanácstalanság. Hiszen azt hallják a TV-ben a gazdák, hogy 40 százalékos károk vannak országos szinten, ami helyenként akár az 50 százalékot is elérheti, miközben ők azt tapasztalják, hogy az eddigi négy-öt hordó helyett idén csak egyett tudtak megtölteni. Nem értik, hogy hol ronthatták el ennyire, ha másoknak – a híradások szerint – ilyen számok jöttek ki. Nos, az igazság az, hogy nagyüzemben megy az átverés.

Legutóbbi kadarka-posztom többeket is megihletett, például kedves ismerősöm Németh Gábor főállású borgyűjtő is megkeresett régóta dédelgetett ötletével, miszerint nézzük meg, hol tartanak életpályájukon múlt századból elmentett kadarkái. A terv valóra vált, kadarkás borászok társaságában kóstoltunk vakon, eljött ifj Gál Tibor, Szentesi József és Orsolyáék, azaz Turcsek Orsolya és Tarnóczi Zoltán. Sejtettük azért, hogy a régi borok mellé kerül majd újabb is, a sor vége felé pedig már nem volt kétségünk, hogy a nyuggerkommandó ebben a történetben nem veri le a szolgálatban lévőket. Hajtás után a borokról röviden, ahogy jöttek egymás után.

Pénteken délután kettőtől a Terroirclub kötelékébe tartozó borászatok a Somlói Tavasz egyesülettel kiegészülve tartanak bemutatót a Festetics Palotában. November 23-án, kedden a WSET Borakadémián a Tőkések - Mátrai Kézműves Borászkör és Barátai mutatják be szinte teljes kínálatukat. Az első rendezvényre 6900 Ft a belépő a helyszínen, a másodikra még lehet elővételben 3900 forintért jegyet vásárolni. Részletek a hajtás után.

A Disznókőnél nincs népszerűbb tokaji borászat a világon. Tudom, tudom, vitatható állítás, és nyilván sokaknak eszébe jut Szepsy István, a Királyudvar, vagy más nagyszerű tokaji birtok. Megértem a szempontjaikat, de ha mident mérlegre teszünk – a borok minőségét, a stílus következetességét, a megbízhatóságot (jobb és rosszabb évjáratban egyaránt), a termelés volumenét és az árat, akkor azt kell mondanom, hogy nincs még egy borászat, amely többet tett volna Tokaj népszerűsítéséért, mint ez az AXA-tulajdonú veterán.

A margózás előjátékaként villányoztunk. Ha villányozunk, zsákuccázunk. Én kezdeményezni nem szoktam, de ma is előfordul, hogy szemérmesen hallgatok, amikor a csoportlelkület erről fúj. Pedig szólnom kellene. Hogy a zsákuccázás elsősorban divat - ellendivat –, aminek nincs aranyfedezete, arra a legmeggyőzőbb bizonyítékot a nagy Bordeaux-Villány vakunk szolgáltatta. És a köreinkben azóta lezajlott hasonló jellegű kóstolók mindig az akkori konklúziót erősítik. A tapasztalat azt mutatja, hogy egy 30-40 eurós villányinak nincs miért félnie egy 30-40 eurós bordeaux-itól. Sőt, ahogy Villány Toszkána felé fordul, valószínűbb, hogy az összehasonlításban a bordeaux-iak húzzák a rövidebbet: megkeményednek, kizöldülnek, elvékonyodnak.

Ausztráliában élő szakértő olvasónk, Halász Attila, akit európai néven ismerhetnek hozzászólásaiból, múlt szombaton már fölkeltette többek érdeklődését azzal, hogy elárulta, borklubjuk idei évzárójára egy Hollóvár-borral készül. Alább olvashatják Attila részletes beszámolóját az estéről.
A Hollóvár pincészetre a Művelt Alkoholista egyik cikke után figyeltem fel, és elhatároztam, mikor legközelebb Magyarországra utazom, meglátogatom Takács Lajost Somlón. Egy másik cikk után aztán, ahol alföldi merlot a 2008-as Furmintot nagyon magas pontszámmal jutalmazta, azonnal nyúltam a telefon után és létrejött egy augusztusi találkozó a borásszal. Kellemes beszélgetésre került sor Takács Lajossal, miközben kóstoltam borait. Nagyon eredeti szemléletű, érdekes személyiségnek tartom. Szóba kerültek a 2007-es szüret nehézségei és a 2009-es szűrt borok. A 2008-as évjárat sikertörténete volt a Furmint, amire ott fent a hegyen azt gondoltam, hogy az egyik legjobb somlói amit valaha kóstoltam. Már akkor elhatároztam, hogy hozok magammal Sydney-be egy palackot. Tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki értékeli olyan nagyra ezt a bort, mint én, de nagyon kíváncsi voltam, hogy a világ másik felén, duplavak kóstolással eléri-e a 9 pontot, tapasztalt (ezúttal ausztrál, kínai, libanoni, új-zélandi és magyar) kóstolók között.

A Tignanello voltaképpen egy nagyranőtt Chianti Classico Riserva. A dűlőválogatott prototípus 1970-ben készült el, és állítólag ez volt az első barrikban érlelt sangiovese-alapú toszkán bor. 1975-ig a chianti classico eredetvédelmi előírásainak megfelelően 5 százalék fehér szőlőt is tartalmazott. 1982-ben a sangiovesét kiegészítő canaiolo helyére cabernet került. A Tignanello nem csak a legismertebb szupertoszkán, hanem az egyik legolcsóbb gyűjtésre/érlelésre méltó bor (az ára 60 euró körül szóródik, de pl. a kitűnő 1999-es 80 euróért most is elérhető).

Szinte napra pontosan két éve még olyasmit írtam szűzposztomban a Kopárról, hogy „egyeseknek a bor non plus ultrája, önnön jó ízlésük és státuszuk jelképe, másoknak a villányi agyagból életre keltett terroirgólem, ami elöl csak úgy iszkolnak, hogy aztán a távolból élcelődjenek testbéli (és ár-érték) aránytalanságán. Egyfelől sérthetetlen és imádott szentség, másfelől ledöntésre váró szobor, a bor szakrális jellegét megtagadó, branddé aljasult blaszfémia.”

Az Agrármarketing Centrum közbeszerzési pályázatot írt ki 49,5 millió forint értékben a közösségi bormarketinget megalapozó termékleírások elkészítésének koordinálására. A feladat eléggé szerteágazónak tűnik, a határidők abszurdan rövidnek: az eredményhirdetést december 3-ára, a szerződéskötést 13-ára, a szerződés teljesítésének kezdését 15-ére, befejezését pedig 31-ére tűzték ki. A részletekért kattintsanak ide. A cím magyarázatáért pedig ide.

Az alábbi lista afféle illusztráció a pontozási szokásainkhoz. A példák talán jobban segítik az eligazodást, mint a definiálási kísérletek. Szép volna, ha a szemmértékünk soha nem csalna, de a borozásnál a célpont és a megfigyelő is állandó mozgásban van. Ráadásul itt nem is egy a megfigyelő. A "rendszer" eredetéről legyen annyi elég, hogy a tízes kézre és elmére áll - magyarázzák a 100, a 20 pontos vagy az ötcsillagos rendszerek gazdái, hogy miért tértek el a magától értetődőtől. A pofonegyszerűségbe egyetlen apró csavart vittünk: a mínuszból a pluszba, a nemtetszésből a tetszésbe mi 4 pontnál váltunk.

Villányi cabernet sauvignon. Tíz éve jobban csengett ez a név, pláne a bűvös "barrique" varázsszóval megtoldva, de ma már más idők járnak. Villány üdvöskéje most sokkal inkább a szülő, a franc, vagy talán a merlot, a neves pincék zászlóshajói legalábbis ezekből kerülnek ki főként, akár fajtatisztán, akár házasítva.

Lehet, hogy ezt most teljesen fölöslegesen írom. Ez az óraátállítás meg a gyulladás, ami a feleségem fülére ment és a következmények, a szövődmények, azt eredményezték, hogy hetente hatszor hajnali háromkor kelek, és bár ez nálam nem annyira kóros, mint amilyennek hallatszik, azért messze nem egészséges. Ma fél négykor keltem, ami tűrhető eredménynek számítana, de nem aludtam jól, luftos a fejem, egy hülye sms fölébresztett, és onnantól több volt a forgolódás, mint a mélyalvás. Pedig ma van a nagy nap, amikor az egyik toszkán kultborral mulatunk. Helyesebben, én munkára készülök, szeretnék - szerettem volna - kihegyezett lenni és érzékeny, mint egy patikamérleg. Ahogy apait-anyait beleadtak azok és amik, amik és akik létrehozták, úgy én is szeretném minden idegszálamat mozgósítani, és pontosan dekódolni ezeket a borokat.

Lassan vége a szüreti szezonnak. Egy kétségekkel, az átlagosnál több izgalommal és munkával teli év kezd lassan a hátunk mögé kerülni, itt az ideje a történések és tanulságok összegzésének. Túl fiatal lévén nincs saját tapasztalatom, hogy mennyire is volt kirívóan nehéz ez az év, idősebb kollégák elmondása szerint utoljára a hetvenes években volt ennyire pocsék az időjárás a szőlészet és úgy általában a legtöbb mezőgazdasági ág számára. Sok más borvidéken dolgozó társammal is beszélgetve, illetve látva Gyöngyöspata és a környékbeli falvak határát, durván 70 százaléka mehetett el a termésnek.

Biztos sokan emlékeznek Spiccre, aki 2006 szeptemberétől tavaly júniusig írta a Kezdőszőlész blogot, megosztva velünk kis családi birtoka építésének első lépéseit. Néhány hete aztán azzal keresett meg minket, volna-e kedvünk megkóstolni első teljes évjárata palackba került borait, egy fehér és egy vörös házasítást. Nekem persze volt, így született ez a közös poszt: Spicc kolléga adta a borokat és az infót róluk, én a poharat és a kóstolójegyzeteket.

Olaszországban népszerű műfaj a borkalauz, és bár én éveken át próbáltam kibogarászni, hogy melyik lehet a legmegbízhatóbb vagy a számomra leghasznosabb, egyértelmű eredményt nem kaptam. Az biztos, hogy a Gambero Rosso a legismertebb, és az is biztos, hogy az utóbbi évek ennek a kalauznak a hírét erodálták a leginkább. Az általam követett olasz guruk a legnagyobb rokonszenvvel a Gambero Rossóból tavaly kivált Slow Food-féle Slow Winera tekintenek. Én a legbehatóbban az olasz pohárnok szövetség, az A.I.S. Duemilavini néven futó kiadványát ismerem, aminek fő hátránya, hogy a nagynevekre és nagyüzemekre koncentrál. Mindenesetre mindhárom kalauz közreadta az általa legjobbnak gondolt borok listáját, és én a számomra legfontosabb tartomány, Toszkána boraira elkészítettem a közös metszetüket. Amennyire a net engedte igyekeztem árat, beszerzési forrást, összetételt és a hecc kedvéért az alkoholfokot is kigyűjteni. A konszenzusos legjobbak igen vonzó sort alkotnak, érdemes megjegyezni, alkalomadtán kóstolni őket.

Németország után Ausztráliában termesztik a legnagyobb területen a rajnai rizlinget, ez még talán nem közismert tény mifelénk. Sokra tartják az ausztrálok, szeretik is, mi több, a világ nagy borpiacain is egyre inkább elismerik és keresik ezeket a borokat, belekóstoltunk hát mi is. A hazai kínálat szűkösségére tekintettel Angliából rendeltünk (nywines.co.uk), mert nekünk a legjobb (is) kellett, meg is kaptuk jól, részletek lentebb. Elöljáróban csak annyit, hogy a Grosset Polish Hill-nél többre tartott ausztrál rizling kevés akad.

Ekkora reklámot még talán még sosem kapott a Tokaji aszú. De hogy ilyen profit, és ilyen olcsót nem, az holtbiztos, és ezen még a háttérzaj sem változtat. Aki még sosem hallott Tokajról, néhány mondatban megkapja a lényeget, történelem, puttonyszám, satöbbi, hiszen fontos a háttér.

Nem fogok hanyatt esni. És nem azért nem fogok hanyatt esni, mert egy ilyen aranyborjúval szemben az ember dafke nem esik hanyatt. Én becsületesen megdolgoztam azért, hogy ne kelljen hanyatt esnem. Igaz, a talponmaradásért folytatott küzdelem közben alig vettem észre, hogy ez a bor majdnem tökéletes. Tökéletes, mint egy orgyilkos, aki nesztelenül végez az áldozataival, és nem hagy nyomot maga után.

Beharangoztam nagy lelkesen a szlovén bornapokat, aztán kiderült sajnos, hogy elég radikálisan hozamkorlátozódott a program legalábbis mennyiségileg. Az eredetileg tervezett közel harminctól elég távol, végül csupán hét pince képviselteti magát Budapesten, így értelemszerűen 250 tétel sem lesz kóstolható persze. A tegnapi sajtó/kereskedő napon megkóstoltam a megfogyatkozott felhozatal nagy részét és kicsit fellélegezve állapíthattam meg: a minőséggel legalább nincs gond. Az alábbiakban leírt tucatnál eggyel több borért szerintem még mindig érdemes benézni a Királyi Borházba.

Úgy hozta a véletlen, hogy amit a syrah-ról éppen írni készültem, Octopus barátom már mind kifejtette a hét elején. Nekem is nagy kedvencem a szőlőfajta, így aztán a magyar borértők kelleténél gyakoribb „én nem szeretem a syrah-t!” kiáltásai majdnem annyira meg tudják dobni a vérnyomásom, mint a laikusok „én nem szeretem a Tokaji aszút!” típusú otrombaságai. Persze nem szeretni sokkal egyszerűbb, mint kicsengetni egyszer legalább 30-50 eurót egy valódi syrah-ért, vagy aszúért.

A kissé félrevezető cím ellenére most nem egy Herbert Reinecker padlásán talált kiadatlan családregény kéziratáról lesz szó, hanem. A Loibner Berg Wachau legnagyobb összefüggő dűlője: nagyon meredek, déli fekvésű, így az onnan származó borok egyszerre intenzíven gyümölcsösek és minerálisak. Úgy látom, az első vonalbéli borászok közül Franz Xaver Pichler és Emmerich Knoll szokott errefelé kapálgatni rizlinget és persze zöldveletelinit, sorra is kerülnek majd mindketten hiánytalanul. Az első részben egy FXP GV - csak így katonásan röviden szólva.

Bussay László a jó magyar bor egyik veteránja. Csörnyeföldi Szürkebarátja pedig bejáratott magyar klasszikus, amelyet én minden évben kötelességszerűen megvásárolok azzal bíztatva magamat, hogy egy „vertikálisra” gyűjtök (az eredmény: egy újabb porlepte doboz a pincémben, amely a soha el nem érkező „különleges alkalomra” vár). Bussay Szürkebarátja egyértelműen megnyerő és expresszív bor, amely a maga erőteljes borsos mineralitásával a nem túl távoli Badacsony és Somló világát idézi, ám azoknál valamivel gyümölcsösebb. Hasonló stílust képvisel a Tramini, és az igen kedvező árú Esküvé is. Érett, telt, és expresszív borok; inkább Monica Belluccira, mint Keira Knightley-ra, inkább Bruce Willis-re, mint Ethan Hawke-ra hajaznak. És ez egyáltalán nem baj, ahogyan ezt bármely filmrajongó megerősítheti.

Tavasszal két részben (itt és itt) meséltem el budapesti találkozásomat kiváló szlovén borokkal. A történet folytatódik, ugyanis a Budai Várban található Királyi Borház és Pincemúzeum szlovén bornapoknak ad otthont a hétvégén. A szervezők azt ígérik, hogy közel 30 pincészet 250 borát lehet majd kóstolni október 29-én, pénteken és 30-án, szombaton: délután kettőtől este nyolcig. A belépő elővételben 3000 Ft, az esemény napján 3500 Ft. Itt lesz Szlovénia talán legismertebb borászata a Čotar, illetve a tavaszi bemutatkozás után újra eljön a Santomas, Edi Simčič és a pezsgőiről híres Istenič Pince. Ha a többiek is hozzák majd ezt a színvonalat, akkor biztos nem bánja meg, aki rászán egy délutánt a hosszú hétvégéből a szlovén borokra.