Ahogy szokta, a Pannon Bormíves Céh az idén is megcsinálja előbb a Pannon Bormustrát, utóbb a Pannon Bországgyűlést. Mustrából a nyolcadik, szággyűlésből a hetedik következik, tehát a legöregebb fesztiválozások egyikét tisztelhetjük a fővárosi városligeti mulatságban.

Elzásszal és az időjárással valahogy nincs szerencsém. Tavalyi európai utam során megálltam Strasbourg-ban, szerettem volna bevetni magam az ottani bortermelők rengetegébe. Szó szerint rengetegen, több mint ötezren vannak. Mivel másfél napja egyfolytában esett az eső, és nem úgy nézett ki, hogy egyhamar abbahagyja, feladtam a tervemet, amit a mai napig sajnálok. Néhány hete, április közepén, háromnapos folyamatos hóesés vége felé jött el ismét az én időm, és nyílt lehetőségem elzászi bort kóstolni – Vancouverben. Már semmi sem tudta elvenni a kedvemet, lelapátoltam a havat az autómról, és elsöpörtem a tett színhelyére. A nem éppen franciás nevű Gustave Lorentz kiváló termékei kerültek terítékre.

A CRAV, a délfrancia kisgazdák desperadofrakciója símaszkos videóüzenetben figyelmeztette Nicolas Sarkozyt, hogy egy hónapja van bebizonyítani, komolyan gondolta az ágazat támogatásával kapcsolatos ígéreteit. Ha a borárak egy hónap alatt nem emelkednek, fenyegetőznek a vandálok, akkor a várható következményekért minden felelősség az új köztársasági elnököt terheli. Slágvortokban: nincs visszaút, patakvér is játszik, méltóak akarnak lenni az 1907-es fölkelés mártírjaihoz, hogy a gyermekeik is borból élhessenek. Aki nem hiszi, itt megnézheti. A CRAV egyébként nem szokott a levegőbe beszélni, ahogyan azt számos korábbi akciójuk igazolja.

És tessék, máris itt a következő fesztiválozás: június 1–3. között rendezik a badacsonyi Dísz téren a kéknyelű-virágzás negyedik ünnepét. Az idei fesztivál az első, amelynek szervezését a Badacsonytomaji Önkormányzattal karöltve a borvidék fiatal borászai vállalták magukra. Vásári komédiák, bábszínházi előadások, koncertek, borlovagrendi felvonulás, borlovaggá avatás, valamint kézműves-, gasztronómiai és borászati programok várják az érdeklődőket. A borok mellé helyi ételspecialitásokat is felszolgálnak.

Annyi program van ebben az országban, mint a pinty. Nemrég közöltünk elég alapos nyár eleji ajánlót, azóta újabb és újabb eseményekről kapunk hírt. Május 27-én, vasárnap például a Villányhoz közeli Palkonyán tartják az Európa kulturális faluja rendezvénysorozat nyitó ünnepét, amely színes programokból és pincemélyi iszogatásból tevődik össze. A pincesor előtt a rendezvény ideje alatt parkolni tilos.

A Bormarketing Kht. honlapján találtuk a hírt, mely szerint a magyar borok előtt esély adódott részt venni valami Fine Wine nevezetű rendezvényen, Stockholmban. A borokat svédek válogatták két hete a Gundelben, és az eredménylista szerint magasabb pontszámokat adtak a fehéreknek, mint a vörösöknek. Hogy mit érez az idegen száj, az mindig érdekes, úgyhogy belemegyünk a részletekbe szőrmentén.

Az idén tízéves Királyudvar akkor került utoljára a hazai kultúralkoholista társadalom figyelmének célkeresztjébe, amikor tavaly januárban az alapító Szepsy István úgy döntött: kiszáll a cég ügyvezetéséből és a borkészítésből, és a Szepsy-birtoknak fogja szentelni minden idejét. Akkor reménykedéssel vegyes szomorkodással vettük tudomásul a hírt, titkon remélve, hogy ezzel a lépéssel akár gyarapodhat is a nemzetközileg elismert, piacképes, Tokaj hírnevét öregbítő borok sora. Vigyázó szemeinket Demeter Zoltánra vetettük tehát, aki 1999 óta dolgozott közösen Szepsyvel a birtok borain, s akiről szintén bebizonyosodott már (legutoljára épp az imént), hogy nem akármilyen képességekkel rendelkezik a borkészítés terén. A Terroir Clubban megtapasztalt eredmény azonban optimista várakozásainkat is felülmúlni látszik bizonyos tekintetben.

Régóta szerettem volna olyan kóstolót szervezni, ahol műkedvelő barátaim arcáról leolvashatom, mit szólnak az itthon kapható külföldi vörösborokhoz. Létezik-e valamiféle titkos korrespondencia, ami a magyar szájhoz magyar bort rendel. És egy olyat is, amiből kiderül, hogy három ropi fölött papsajt-e minden. Osztottam, szortíroztam, hogy egy reprezentatív, mégis kompakt szelekcióval egyszerre üssem a két legyet. Végül azonban be kellett látnom, hogy reprezentáció nincs, senki nem állhat jót másért. Így jobb híján az irányított véletlenre bíztam magam. A reprezentatív minta tehát kiment az ablakon, maradt kilenc átlagosan átlagos palack négy országból, és öt kíváncsi esküdt.

Az Etyeki Pincefesztivál azért jó, mert a falu elég nagy, hogy elférjenek benne az emberek. Legalábbis akkor, ha a kora délutáni órákat és az újhegyi pincesort választjuk okosan. Azt mondják, esténként a sűrűjében már sűrűn voltak, én azonban addigra leléptem, mint a pinty. Ezúttal nem jegyzeteltem, iszogattam inkább, aminek lett is következménye. Még szerencse, hogy van, amire emlékszem. Benyomások jönnek.

Sikeres a rizling – mármint a rajnai. Albert gazda nemrégiben rövid szösszenetben számolt be egy MTI hír nyomán arról, hogy a németek a nagy nyertesei a népeken elhatalmasodott fehérborérzésnek (vagy a kivesző vörösborérzésnek?).

A Bazaltbor (leánykori nevén Laposa Családi Pincészet) sokak szerint annak is köszönheti folyamatosan növekvő és egyre elszántabb rajongótáborát, hogy az elátkozott kettőezernégyes és -ötös évjáratból is képes volt magas minőségű, konzisztens borsorral megjelenni (mink magunk is áradoztunk már a 2005-ös boraikról, például). Ha viszont ez így van, különösen érdekes lehet, hogy a pincészet mit képes kihozni a kettőezerhatos év kevezőbb időjárásából. Meg tudják-e ismételni, túl tudják-e szárnyalni az előző évek minőségét? Berobbannak-e a hazai borfogyasztás ménsztrímjébe végre? Lesz-e Bazaltbor-hájp? Ennek próbáltunk utánajárni, mikoron a Decanter borszaküzletben ízelítőt kaptunk a pince legfrissebb évjáratából.

E poszt publikálódásának pillanataiban jelentik be Etyeken, hogy a legjobb borászok szerint pillanatnyilag Demeter Zoltán a legjobb borász. Mint arról már beszámoltunk ügyesen, Rókusfaly Pál fesztiválszervező-bortermelő azt vette fejébe, hogy magát a borkészítő szakmát kérdezi meg önmagáról. Az ötletet kivitelezés követte, jó csomóan szavaztak, és itt is van, íme, az eredmény.

A XIII. Szegedi Borfesztivál fődíját a vörösök között a szekszárdi Tringa Pincészet 2003-as kékfrankos–cabernet sauvignon cuvée-je nyerte el, a fehérek között a Cseki-bor 2004-es balatonfüredi–csopaki késői szüretelésű olaszrizlingje győzött. A további díjazottak: Polgár Villányi Cuvée 2003, Monyók Pincészet Mádi Esszencianektár 1996, Béla Borászat Kunsági Nektár 2006, Mayer Márton Kopár Cuvée 2004 és Frittmann Testvérek Ezerjó 2006.

Miként olvasóink az előző poszthoz írt hozzászólásaikban is felhívták további olvasóink figyelmét, Kovács Szent Gaál Tibor publikált egy népszerű újságcikket a minap a Népszabadságban. Ezt most ide linkeljük, azok kedvéért, akik vitatkozni szeretnének a benne foglalt állításokkal és egymással. A szövegben nekünk leginkább a vörös- és a fehérboresélyek első ránézésre meglepőnek, másodjára akár logikusnak tűnő szétszálazása tetszett. És persze szeretnénk autót vezetni enyhén alkoholos állapotban, kár, hogy az éttermi boom felhorgadását szerintünk nem ennek a tiltása, hanem a jó helyek tömeges felbukkanásának késése akadályozza. Olvassanak, írjanak.

Úgy látszik, az idei tavasz a kivételes magyar versenysikerekről szól. Nemrég Bárdos Benjámin és a fia kapott aranyérmet Veronában – noha onnét csak okleveleket szokásunk elhozni –, utóbb pedig Szeremley Huba badacsonyi zeusa érdemesült nagy aranyra Brüsszelben, ami megint csak kivételes teljesítmény, azt jelenti, ez a bor tényleg a legeslegjobbak egyikének találtatott kategóriájában. A 2005-ös késői szüretelésű Szeremley mellett még három magyart tüntettek ki a Mondialon, Bock József Fekete-hegy Cabernet Franc 2004-ese, Sebestyén Csaba 2004-es Grádusa és a BB Sauvignon Blanc Chapel Hill 2006-osa egyaránt ezüsthöz jutott. A badacsonyi zeus korai évjáratait nagyon is szerettük, eleganciájukért, gyümölcsösségükért, mineralitásukért, úgy látszik, nem lenne hülyeség megkóstolni a 2005-öst sem.

Fogadják szeretettel ízelítőcsomagunkat az elkövetkező egy hónap eseményeiből. A lista nem teljes, szívesen vesszük a további programajánlókat, pusztán a köz érdekében, szólják hozzá a magukét.

A közelmúltban elszenvedett/élvezett kultúrsokk utórengéseként újabb bécsi bordóiakkal palléroztuk az ízlésünket és tágítottuk a horizontunkat. A délpannon agarakat ezúttal is kénytelenek voltunk hátrébb inteni. De örömteli meglepetésként egy arcátlanul árazott és szerénytelenül keresztelt egri szuperbikavér megmentette a magyar becsületet. Üröm az örömben, hogy hatvan euróért illik is nagyot villantani. Az más kérdés, hogy nem mindenkinek sikerül. Vakon kóstoltunk.

Nem szeretem szidni az átkost, de amikor Burgenlandról, a burgenlandi borászok sikereiről olvasok, unos-untalan felmerül bennem: talán tarthatnánk mi is ott, ahol a schwagerek – legalábbis a borászkodásban –, még egy jó kiadós glikolozás után is! Tudvalévő ugyanis, hogy Burgenland földmívelői jó 90 éve még a magyar kincstárnak fizették az adót.

Az Intangible Business szakértői a piaci részesedés, a növekedés üteme, az árak, az ismertség és ki tudja, még hány szempont figyelembevételével megállapították, hogy a pia világában melyek a legerősebb márkák. A részterületet jelentő borban a fő meglepetés (talán nem is annyira meglepetés), hogy az első százban nincsen francia név.

Nehéz bármi épkézláb dolgot írni egy birtok újkori születésnapjáról. Főleg akkor, ha a tizenötödikről van szó. Az meg nagyon nem könnyíti a feladatot, ha a borászat népszerű, és sokak által ismert. Ráadásul írtam is már róla itten. Így marad a szubjektív vélemény, ami összegyűlt az évek alatt, amikor Tokaj-hegyalján tartózkodtam, és a Disznókőnél jártam.

Mondtam, hogy az Oremus-édesekről külön fogok írni, mert úgy muszáj, az következik most. Szerintem érdekes lesz, noha a poént agyonlövöm előre: kiosztottam önpraxisom harmadik tízesét.

A Challenge du Vin éremesője után újabb magyar sikerekről tudósíthatunk. Ezúttal a Bormarketing Kht. hívta fel a figyelmünket, hogy a friss, de nálunk még nem kapható Wine Spectatorben tokajiakat teszteltek, és a magasba szöktek a pontszámok. Konkrétabban: Szepsy 2002 6 puttonyos Aszú 90 pont, Árvay és Társa 2000 6 puttonyos Aszú 94 pont, Royal Tokaji 6 puttonyos Aszú 95 pont és Árvay és Társa 2000 Eszencia 98 pont. Mivel a magazin a mi kezünkben nem járt, ezért nem tudjuk, hogy ez vajon a teljes merítés-e (egy vidékről nem szoktak tíz-tizenötnél kevesebb bort kóstolni). Aki szeretné Árvay Jánossal átélni a "minőségi borkészítés mindennapjait", illetve a WS-pontokkal kapcsolatos vívódását és fogadalomtételét, az kattintson ide.

Na mostan induljunk ki egy feltevésből: nekünk, magyaroknak, az a rizling, ami a németeknek a rajnai. Vagy lehetne az. Szerintem is. Csakhogy amolyan magyarosan nagy természetű a fajta. Azaz a lehetőség benne van, ám a nagy bor, a nagy Olaszrizling késik, egyre csak késik. Mintha hiányozna a mérce. Pedig Magyarország legelterjedtebb fehérszőlője, de ismerik tőlünk délebbre (graševina) és nyugatabbra (welschriesling) is, sőt Észak-Olaszországban kellemes kis pezsgőket hoznak össze belőle.

Tavaly ősz óta fut párhuzamos címeken Borboy blogja, amit eleinte élvezettel vegyes flegmasággal olvastam, gondolván, könnyű egyszer kétszer szellemesnek, máskor mélyenszántónak lenni, de vajon meddig bírja (volt egyszer egy borgőzös is, ő azonban a reményteli kezdés után kisiklott vagy csak elfogyott a gőz). Aztán addig teszteltem Borboy szufláját, míg lelkes olvasója nem lettem. Friss, csipkelődő, de a bort és a betűt tisztelő művelt alkoholista képe rajzolódott ki, és amikor február 28-án Garamvári Vencelt és szortimentjét húzta deresre, március 18-i borásznaptáros posztjában Krúdyt idézte, vagy március 27-én a Nyakashegyet és kadarkáját elemezte, mindannyiszor az járt a fejemben, hogy jó volna őt a saját aklunkban tudni. Rövid egyeztetés után felkérésünkre igent mondott. És ma már szűzposztjával be is mutatkozik a Művelt Alkoholistán. Olvassák szeretettel, vagy éppen vitatkozzanak vele hévvel!

Szerencsen még mindig nem készült el a Tokaji borvidék világörökség mivoltát a maga grandiozitásában aláhúzni próbáló diadalív, de addig sem kell szomorkodniuk a sokkoló vizuális élményekre vágyó arra járóknak. Erről a Tokaj Kereskedőház gondoskodik, amelynek Tolcsva határában sikerült elhelyeznie a mellékelt – kissé tökéletlen, de szemléletes – fotón látható palackot. A községben található Kerház-telepen további néhányat láttunk ilyenekből, fektetve. Az igénytelenség szelleme kiszabadult, de csak részben sikerült visszakergetni, bocsánat, hogy magyarázom itten a poént. Kémeink szerint ezek az izék korábban valamék hegyaljai hegy tetején, illetve az M3-as mentén virétottak, és messziről állítólag nem tűntek olyan borzalmasnak, amilyennek közelről igen. Ez az ojjektum legalább tíz méter magas lehet, és előszeretettel fényképezkednek a társaságában ütődött turisták, a borkultúra kiteljesedésének örömére és a világ legjobb borvidékének tiszteletére. Hiába, ami szép, az szép. Ami rusnya, az meg rusnya.