A Vinum Praemium Alapítvány kuratóriuma összeállította annak az ötven borásznak a listáját, akik majd arról szavaznak, hogy ki legyen közülük a Borászok Borásza 2011-ben. Az elismerést tavaly Légli Ottó kapta. Az Borászok Borászán túl két különdíjat is kiosztanak majd, ezekről a kuratórium dönt: a „Magyar borért” díjat az kaphatja, aki a legtöbbet tette a hazai szőlőfajtákért, az „Év felfedezettje” pedig az lehet, aki az előző évekhez képest kiugró teljesítményével új felfedezettként jelenik meg. Tavaly Az év borászfelfedezettje Tarnóczi Zoltán lett (Orsolya Pince, Eger), A Magyar borért díjat pedig Takács Lajos kapta (Hollóvár, Somló).  Hajtás után ovasható a jelöltlista.

Lassan másfél éve lesz már, hogy Mádon alaposabb merítést kaphattam Lenkey Géza száraz boraiból 2008-tól 2005-ig visszamenőleg. Most viszontláthattam jónéhányat a Kárpátia Étteremben, ugyanis évjárat bemutatót tartottak: most kerül forgalomba hét 2007-es bor a Lenkey Pincészettől. Ebben az évben a dűlőkre koncentráltak a pincénél, egy kivétellel minden esetben házasítva került a furmint és a hárslevelű a palackba. A belövő borral együtt nyolc tétel és egy 2003-as ráadás aszú következik a hajtás után.

2010 nyarán vettem ezt a bort a Bortársaságnál szerény 1700 forintért. Tettem ezt azután, hogy valaki azt mondta, ez Magyarország egyik legjobb sauvignon blanc-ja. Hát, vagy az informátoromat ragadta el túlságosan a hév, vagy bennem volt a hiba, de ez szerintem igencsak átlagos bor. Halvány szín, zárt illat, teljes egészében azok a metoxipirazin-jegyek uralják, amelyek az éretlen sauvignon blanc-ra jellemzőek, és ami miatt ez a fajta annyira megosztó: csalán, spenót, ribizlilevél, paradicsomlevél, paprika és így tovább. Én szeretek főzni, és önmagában ez a zöldség-panoráma nem is zavarna, de azért néhány csepp citrom vagy egy gerezd körte sokat dobna az összhatáson. De hiába. Ez éretlen, zöld és fanyar, és a 12-es, egyébként kellemesen visszafogott alkohol is arra utal, hogy nem totojáztak a szürettel…

Burgundia a világ legdrágább borvidéke. Nemcsak azért, mert nincsen értékesebb szőlőfürt annál, mint ami a Romanée-Conti dűlőben terem, de főleg azért, mert akár fehérben, akár vörösben, akár 50 euró alatt, akár 50 euró felett itt a legmagasabb az egyszeri borfogyasztó pofáraesési rátája. Hogy a 30-40 euró alatti terület idegenvezető nélkül valóságos aknamező, még könnyebben elfogadom, a burgundi bor top termék, Burgundiának nem feltétlenül a tömegeket kell kiszolgálnia, de mikor 100-200 euró feletti tételekben sem érzek a világon semmi különöset, elönt a méreg. Nem tudok még egy régiót mondani, ahol ebben az árkategóriában előfordulhatna, hogy egy szép, kellemes, de egyszerű, nagyravágyás és törekvések nélküli bort kapjunk a pénzünkért. 

A tavalyi rendkívül nehéz év után egész télen azzal tréfálkoztunk magunk között, hogy történt, ami történt, jövőre azért megint megpróbáljuk. Hát így is lesz. De még mielőtt rátérnék az idei évre, ejtenék pár szót a tavalyiról. A 2010-es évjárat borai szépen alakulnak a pincében. A juhfark a szokásától eltérően gyorsan fejlődik, és szépen hozza jellegzetes formáját. Egy árnyalatnyival aromásabb az előző évjáratnál, mostani formájában engem a 2009-es olaszunkra emlékeztet, ami  jó jel. Különösen izgalmas, hogy a szüret legvégén szedtünk egy válogatás juhfarkot, aminek komolyabb maradékcukor-tartalma van, és szelídebb, kényelmesebb az eddigi juhfark tételeinknél. A hárslevelű idén határozottabb savszerkezettel és a tavalyihoz nagyon hasonló illatvilággal rendelkezik. Nem hiszem, hogy csalódást fog okozni, bár még ráfér a pihenés.

A Domäne Wachau Ausztria egyik legnagyobb borászata: közel 440 hektár szőlőt művelnek a szövetkezet tagjai, ez mintegy 30 százaléka a borvidék teljes területének. A birtok igazgatója a nemzetközi nevű Roman Horvath, a második osztrák, akinek sikerült megszereznie a Master of Wine képesítést. Bár nem tartoznak a legszűkebb elitbe, az élmezőnyben azonban mindenképp ott vannak, ami nem is csoda, hiszen gyakorlatilag Wachau összes híres dűlőjében vannak területeik. Ez a bor a már-már legendás Singerriedel dűlő termése, ahol bizony tízpontos borok is tudnak teremni.

Liverpool drukkerként, akinek minden ismerőse Barcelona, Real Madrid, vagy legalább Manchester szurkoló, megtanultam kicsire összehúzni magam, a részsikereknek örülni, bírót rezignáltan szidni, és rangadókon rettegni a 93. perctől. Tudjuk, hogy a néhai Gál Tibor pincészetét brutális balsors tépi, ezer ág húzza, de ezt egy kóstoláskor aligha lehet esztétikai élménybe fordítani. Saját praxisomban a dicséretes próbálkozások nem elhanyagolható hányadát a TCA fojtja meg, máskor a dohszag fekszik keresztbe. Az utóbbi időben azonban kellő gyakorisággal volt szerencsém idősebb Gál-pinot-kat kóstolni ahhoz, hogy elhiggyem, az alapok megvannak, és puhlul szólva elég volna egy-két jó igazolás, nagyobb taktikai fegyelem, és a végelszámolásban odaérhetnének a dobogóra.

A sajtóközlemény annyira veretes magyarsággal íródott, hogy nem volt szívem a lényeget újrafogalmazni, inkább az eredeti szövegből metszettem ki részleteket: "A bor tudósainak alkotásait mustrálva a tudomány borát kereste az MTA elnöke által felkért, hivatásos borászokból és borkedvelő tudósokból álló zsűri a Magyar Tudományos Akadémia minősített borversenyén. (…) Az MTA első országos minősített borversenyére több mint 53 (sic) borászat nevezett be mintegy 140 borral. (…) Idén valamivel kevesebb borászat jelentkezett a „Magyar Tudományos Akadémia Bora” versenyre, ám a kiváló minőségű nedűk nehéz helyzetbe hozták az ítészeket. Évjáratfüggő kategóriának bizonyultak a 2010-es rosék, amelyek –főként a tavalyi év időjárási viszontagságai– miatt halványabb arcukat mutatták. Nagyon erős mezőnyben éles verseny alakult ki a felső kategóriás vörös borok és édes borok és pincészeteik között."

Az első két részben Wojciech Bonkowski az általános benyomásairól és a viszonylag olcsóbb kategóriák borairól számolt be. A végére maradtak a fajsúlyos besztbájok és az ártól független nagyágyúk.

Premier cru

Ez már a mélyvíz. Több mint 150 premier crut kóstoltam, és rengeteg izgalmas darabot találtam közöttük. Ezekben a borokban megvan minden, ami miatt a vörös burgundit szeretjük: gyümölcs, elegancia, mélység, egyensúly és a termőhely szelleme. Az árak nagy szórást mutatnak: 20-tól 50 euróig terjed a skála. Ezért kettévágtam az ajánlásaimat, az egyikben a kedvező áron kaphatóakat veszem sorra, a másikban az igazi nagyságokat. 

Időről-időre felparázslik a vita a villányi borok árazását illetően, gondoltuk célszerű lenne már egy próbafelmérést végeznünk, hátha csuklóból sikerül rácáfolnunk a folytonos vádakra. Első körben a belépő kategóriát céloztuk meg, 2000 forintnál húzva meg a felső határt, 1000-nél pedig az alsót, ennél lejjebb menni már tényleg elég kockázatosnak tűnt, és talán értelmetlennek is - az épphogy iható asztali bor megtalálása legalábbis nem szerepelt a célkitűzéseink között.

Azt hiszem, a gimnáziumi ballagásomon kellett volna ilyen büszke meghatódottságot éreznem, mint most, de a gimnáziumi ballagásom bohózat volt, ünnepélyesnek meg legfeljebb azért lehetett nevezni, mert ünnepeltem, hogy végre mehetek a francba. Most azonban úgy érzek ünnepélyességet, hogy közben kicsit szipogok, kicsit büszke is vagyok, kicsit felnőttebbnek érzem magam. Az történt, hogy kinőttem a borosomat.

Figyelmeztetés: Ez a poszt Magyarországon valószínűleg beszerezhetetlen borokról szól. Ráadásul hosszú. És pátoszosan elégikus is. Sőt, még annál is bölcsészebb vagyok: csak ugatok, nem pontozok. Bocs.

Nem gyakran kóstolok chilei bort, de ha már, akkor legalább jót. Karácsonyra kaptam ezt a palackot a WineAge-től, túl sokáig nem bírtam őrizgetni, kíváncsi voltam rá valahogy. Az Arboleda az Errazuriz elnökének saját "kis" projektje, jelenleg 239 hektár szőlőt művelnek az Aconcagua-völgyben. Nincs azonban kizárva a növekedés lehetősége, 1658 hektár betelepítetlen területük biztosít némi tartalékot ebből a szempontból. Arrafelé van hely bőven ugye. A 2007-es náluk már kifutott évjárat, így pontos információkat nem sikerült kicsikarnom a honlapból, de azt megtudtam, hogy a 2008-asban van 15% cabernet franc is. Acéltartályban erjesztették, majd 12 hónapig nagyobb részt francia, kis részben pedig amerikai hordóban érlelték, a hordók kevesebb, mint fele volt új. Nem lepődnék meg, ha ezek a paraméterek nagyjából az én boromban is hasonlóképp lennének.

A Bortársaság majdnem teljes cabernet franc választékát felbontották tegnap a Lánchíd utcai boltban. Ott voltam, szorgalmasan nem jegyzeteltem, viszont amíg friss az emlék villámtudósítok felületesen. Zárójelben a most érvényes klub vagy akciós árat adom meg tájékozódásul.

A poszt első része az öntözés nélküli gazdálkodás mineralitást támogató hatásának elemzésével zárult. A második részben a ritkábban említett, ezért érdekesebb, akár vitathatóbb tényezők kerülnek sorra. Dr Martin szerint a hajtásnövekedés, a bogyók mérete, az egészfürtös préselés vagy a seprőntartás is képes közvetlenül vagy közvetve befolyásolni egy bor mineralitását. Sőt a palackérés is fokozhatja az ásványosságot.

Globális syrah-napot hirdetett meg a Hospice du Rhône, a rhone-völgyi fajtáknak dedikált szervezet. Az üzenet egyszerű: február 16-án, azaz ma, beszéljünk a syrah-ról, blogoljunk, twitterezzünk, facebookozzunk, osszuk meg véleményünket, küldözgessünk kóstolási jegyzeteket, vagy éppen kóstoljunk bort a barátainkkal, családdal. Hogy legyen mivel hozzájárulni az alkalomhoz, és persze mert szeretjük a fajtát, dugóhúzót ragadtunk, és gyorsan megkóstoltunk kettőt. Igaz, egyik sem rhone-i, és a beszerzésük sem gyerekjáték. De a lényeg, hogy beszéljünk a fajtáról, ünnepeljük és igyuk. Akinek pedig van javaslata, mit érdemes kipróbálni - vagy ne adj' isten messze elkerülni -, ossza meg velünk!

Ötvennél is több pincészet, új helyszín, korlátozott számú belépőjegy, ezekkel a főbb paraméterekkel hirdette meg a Vinoport a tavaly debütált Nagy Furmint Február kóstoló újabb felvonását. A Vajdahunyadvár beváltotta a reményeket, legalábbis ha engem kérdeznek, a tömeg kellemesen elviselhető volt – ilyen kulturált körülményekkel nem mindig találkozik az ember hasonló rendezvényeken. A borok minőségét illetően Albert Gazda már leírta a lényeget, ehhez nem tudnék mit hozzátenni, bizony az átlagos színvonal is magas volt, és emlékezetes borokban sem szenvedtünk hiányt. Még az asztalok között kószáló, véleményét készséggel megosztó David Bird MW is elégedettnek tűnt a felhozatallal, ami azért nem kis szó.

Dr Damian Martinnak, az új-zélandi Ara szőlészeti és borászati vezetőjének a mineralitásról szóló „Masterclass in Minerality” című előadását foglalja össze Jancis Robinson honlapján Tamlyn Currin. Dr Martin 8 évet tanult és dolgozott Franciaországban, talajtani kutatásokkal foglalkozott. Elbűvölte a franciák terroir-koncepciója, és 14 éve foglalkoztatja ez a téma Új-Zélandon. Jelenleg azt kutatja, hogy az új-zélandi sauvignon blanc jövője számára lényeges-e a mineralitás, meg persze azt, hogy milyen tényezők befolyásolják a borok mineralitását. Az alábbiakban a cikk és az előadás rövid összefoglalása következik, a szerző egyszerre gyakorló termelőként és tudományos nézőpontból is vizsgálja a témát, tehát a tárgyalás technikai jellegű. A boraik romantikájáért aggódó olvasók nyugodtan kihagyhatják, a mineralitás megrögzött kutatóinak viszont erősen ajánlott!

Több forrásból is megerősítést nyert, hogy hétfőtől a Gróf Buttler borászat vezérigazgatója Herczeg Ágnes, a Wine Expert. A hányatott sorsú borászat az elmúlt hónapokban három dologgal hívta föl magára a figyelmet: kiváló borokkal (Syrah 2006 és a 2008-asok), majd a kedvező médiaszéljárástól megszédülve puccsszerűen 30-50 százalékos áremelést hajtottak végre, aztán bedobták az utóbbi évek legízléstelenebb borötletét, ami nemcsak kísértetiesen hasonlít a Grateful Palate Kurvájára, hanem idézőjelbe teszi a Bukolyi László által felépített, terroir-centrikus imázst. "A G-pont@grófbuttler.húú egy olyan bor, mely minden bizonnyal önálló életre kel majd, s nem csak egyszerűen igényt elégít ki, de egyben ízlést is formál" - véli Kovács Antal. OMFG.

Az érzelmek fontosak. Szerintem érzelmi kötődés nélkül nem lehet jó kritikát írni. Sok borírónak mániája az objektivitás – állítólag ez növeli a tekintélyt az olvasók szemében. Szerintem ennek az ellenkezője igaz. Kit érdekelne a Château Lafite statisztikai értékelése? Az a fontos, hogy magával ragad-e. Amennyiben egy bor képes megszólítani egy olyan kritikust, akinek az ízlése összhangban van a tiéddel, akkor szerintem azt fogod gondolni, hogy ezt a bort nekem is érdemes kipróbálnom. 

A Terroir Club első születésnapján találkoztam először Pelle Lászlóval és egyedülálló párlataival. Bár nem iszom gyakran pálinkát, de azóta nálam kizárólag Zimekék tudták felvenni a versenyt a Pelle Párlatokkal. Illat és íz igazi harmóniája szerintem a legjobb pálinkák közt is ritka, náluk viszont ez szerény tapasztalatom szerint szépen össze szokott jönni. Nem véletlen persze, hiszen nagyrészt saját termesztésű gyümölcsből készülnek a Pelle Párlatok: ami borban már megszokott - szőlő és pince egy kézben - pálinkában még inkább különlegességnek számít. Kicsit több, mint három év után ismét a Terroir Club volt a tetthely, csak most a Pelle Párlat helyett a Pelle Pince mutatkozott be. A kis családi birtok szőlői a Mád környéki dűlőkben találhatók, korábban kóstoltam innen származó szőlő-, törköly- és borpárlatot, most két 2009-es évjáratú száraz furmintjukat vizsgáltam meg az első benyomások után alaposabban otthon is.

A poszt szerzője, Wojciech Bonkowski január elején egy hetet töltött Londonban a 2009-es burgundiak “előkóstolásával”. 2009 a vörös burgundiak tekintetében kiemelkedő évjárat, a minőség egységesen kiváló, a szerény Bourgogne Rouge-ok szintjén épp úgy, mint a grand cruk magasságában. Beszámolója első felében Bonkowski eloszlat egy közkeletű téveszmét: "Egyes vélemények szerint 50 euró alatt nem adnak semmit. Ez súlyos tévedés. Bár kétségtelen, hogy vannak drágább borok, amelyek keveset nyújtanak, igenis lehet okosan válogatni. Én sok olyan bort találtam a 18–25 eurós kategóriában, amely hozza az utánozhatatlan burgundi jelleget: az intenzív gyümölcsösség és a légies elegancia kombinációját, amit sehol másutt a világon nem lehet a pinot noirban megtalálni.”