Elérkezett a nagy nap, amit már augusztusban beharangoztam magamnak nevezetesen, hogy egyszerre három Kabócást bontok. Ezek a borok huszonegyedik századi olaszrizling történelmünk legendájává váltak, még a legendákat izgalmasabbá tevő bizonytalan homály is körüllengte egy ideig őket. Az persze rögtön világos volt, hogy a Kabócás nem tradicionális dűlőnév, hanem a területen hangoskodó védett rovarra utal. Persze a régi dűlőnevek is valahogy így születhettek, ebből is lehet még valami. A homály számomra inkább az volt még tavaly, mikor beleszerettem a 2006-os félszáraz Kabócásba, hogy van száraz is ugyanebből az évjáratból (és akkor az édesről még nem is beszéltem.) A Borbarát tavaly téli számának olvasásakor világosodtam meg: bizony rögtön tudtam, hogy muszáj lesz a szárazat is megkóstolnom. A fent már hivatkozott nyári borbuszozás alkalmával Hegymagason végre megtörtént a dolog, sőt a horror ár ellenére hazahoztam belőle is egy palackkal. Nem bántam meg.

A mai adagban két soproni mellé egy egri jutott. Sopron két meghatározó borásza szerint minden nehézség ellenére az idei év kiveri a plafont: Horváth "Ráspi" József 11 pontra, Franz Weninger 10-re értékeli. Simon József jóval mértékletesebben osztályoz, de ő is többet remél ettől az évjárattól, mint a kiváló 2006-tól vagy 2007-től. Jó böngészést!

A magyar pezsgőkultúra a borhoz képest mégcsak gyerekcipőben jár, ahogy ezt a sajtóban mondani szokás, de már jár, elindult, bizonytalan léptekkel valami felé, amit bizonyít az is, hogy az elmúlt években jelentős borászok tucatjai vágtak bele kézművespezsgő-projektekbe, Szepsyről, Bárdos Saroltáékról, Szentesiről, Légliékről is lehetett hallani a többi között (az Etyekiektől pedig mindenki természetesnek veszi, ha degorzsálgatnak egy kicsit a pince végében), és a próbálkozások száma egyre szaporodhat, pláne, ha a lehetetlen jövedéki szabályozást (a borral szemben a pezsgőt literenként száz forint feletti jövedéki adó sújtja, amit ráadásul előre letétbe kell helyezni) sikerülne megváltoztatni. Ezügyben keressük Sas Józsefet.

Mivel a hazai pezsgőszezon talán épp a fogyasztási kultúra súlyos hiányosságai folytán szinte egyetlen napra, Szilveszter éjszakájára korlátozódik, nyilvánvaló, hogy a pezsgős kampányokat az ünnepi hetekre kell időzíteni. Ezt tette a Magyar Borklub is, amikor a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának védnökségével pezsgőkvízt hirdetett a közönség pezsgőügyi ismereteit fölmérendő és bővítendő. Egy mailcímmel, jelszóval lehet töltögetni.

A Greased Lightnin’-féle tudattágító kóstoló első félidejét is meghajtottuk, de azt még fehérekkel. A tizenegynehány palack nem mind villogott, akadt köztük tisztességben megrokkant Fekete Béla Hárslevelű 1995-ből, oxidált René Lequin-Colin Chassagne-Montrachet 1998-ból, és egy búbánatos Szepsy Király Hárslevelű 2003-ból, de a többség hozta a hetes átlagot. A három legjobb pedig a nyolcast. A Louis Jadot Puligny-Montrachet Folatiéres 2001 saját népszerűségének esett áldozatul, együltő helyünkben megittuk. A másik kettőből szerencsére maradt annyi, hogy másnap visszakóstolhassam. 

Talán nem mondunk nagyot, ha azt állítjuk: közkívánatra. Lőrincz György a mi kis házi szavazásunkat is zsinórban háromszor nyerte meg, és már két-három éve is számos borissza követelte fennhangon, hogy az Év Bortermelője konteszten is elismerjék munkásságát. Elismertsége és népszerűsége vitathatatlan.

Mivel ilyenkor úgyis számos médium közli a díjazott életrajzát és méltatja munkásságát, mink inkább nem csatlakoznánk ehhez, ehelyett egy kis összeállítást adunk az Alkoholistán róla és borairól írottakból.

Pici, de a miénk. Beleunva abba, hogy becsvágyó olvasóink egy része a rendszer védtelenségét kihasználva számolatlanul helyezte el kakkuktojásait, ezúttal személyre szóló emailt küldtünk legszorgalmasabban kommentelő olvasóinknak, valamint jelenlegi és volt szerzőinknek. Így jött össze 51 szavazó, és az édesbor foghíjait leszámítva 51 szavazat az egyes kategóriákban. Ez persze nem sok, de legalább tiszta. A szavazatok meghökkentő szórást mutattak, vörösben például kettőnél több szavazatot egyetlen bor sem kapott. A győztesek neve talán nem meglepő, de minden kategóriára jutott egy-két izgalmas kiugrás. A Somlói Apátsági Pince Juhfarkja, Szentesi József alig létező vörösei, vagy a Heimann-Bussay istálló barátságos árainak elismerése. Lőrincz György és Szepsy István a király, ám a részletekben akad bőven böngésznivaló.

Cider van sokféle: szénsavas és mentes, ezeken belül száraz, félszáraz, félédes és édes. Van ízesített, bio, szűretlen, és akkor még nem is beszéltem a körteborról, ami igazából nem is cider, hanem perry. Bár sokszor mégis pear cidernek nevezik az egyszerűség kedvéért, amit az egyszerűek kevéért hiba lenne körte almabornak magyarítani. Az Egyesült Királyságban a legnépszerűbb, ahol szinte minden pubban csapolják, ott is kóstoltam először két sör, pontosabban bitter között. Talán ez utóbbi körülmény tehet róla - lehet, maga a cider sem volt túl nagy szám - én mindenesetre akkor maradtam a sörnél. Most sem fogom ezúttal a szőlőt végleg almára cserélni, az viszont biztos, hogy gyakrabban fogok cidert inni, mint eddig tettem.

Mivel a válaszok nem mindig az eszményinek gondolt borvidéki hármas pakkokban érkeznek, így most három különböző borvidék borászát dobta ki a gép. Bárdos Sarolta Tokajból kiváló szárazakat prognosztizál, édesben viszont katasztrofális a helyzet. Fájdalmát enyhítheti, hogy 2007 és '08 egyaránt kilencpontos évjáratnak tűnik a Nobilisnál. Légli Ottó és Rókusfalvy Pál kilencpontosnak sejti '09-et, és a '08-as is megkapja a nyolcat, vagyis jóra jó jön.

Nem vagyok házas, mégis azt hiszem, egy feleség sem kerülhet sokkal többe, mint néhány kóstolótárs. A kóstolótársak fáradhatatlanok és könyörtelenek, izgágán keresik az előzési lehetőségeket: amint pihennénk vagy spórolnánk kicsit, kicseleznek egy gyors gázadással, és elnézően mosolyognak ránk a visszapillantóból. Egy kedves barátom november elején részt vett a Master of Wine Intézet 2005-ös bordói évjárat-bemutatóján Londonban, nekem viszont éppen elegem volt a borból, költeni sem volt kedvem, repülni is utálok, így magára hagytam. Irigységem azonban alig két hét alatt szinte elviselhetetlenné vált.

Mikoron tavaly tavasszal merengtem egyet az erdőbényei és dörgicsei Vivamus pincészet merlot-ja felett, a kommentözönből valahogy az a kép jött le, hogy ez a pincészet ugyan nagy is meg hipermarkecos is, de azért alapvetően helyükön vannak a borai. Főleg amennyiért. Így hát nem kockáztattam sokat, mikor elfogadtam a családtagom által kezembe nyomott flaskát, melyet bevallása szerint ő is kapott, de mivel nem az a kimondott szárazfehér-rajongó, inkább rám testálna. Főleg hogy már első ránézésre is egy érdekes borba botlottunk.

2009. december 12-én Szegeden a Móra Ferenc Múzeumban tokaji borbemutató lesz az alábbi borászatok részvételével: Árvay Családi Pincészet, Béres Pincészet, Bott Pince, Demeter Zoltán, Dereszla Pincészet, Disznókő Szőlőbirtok, Dorogi Testvérek, Hétszőlő Szőlőbirtok, Kikelet Pince, Királyudvar, Lenkey Géza, Oremus, Patricius, Pendits, Royal, Szepsy. A korlátlan kóstolást biztosító belépők ára elővételben 4.900 Ft, a helyszínen és a rendezvény hetében 5.900 Ft. További információk és jegyvásárlás a www.tokajgrandtour.eu oldalon.

Jó napok járnak a művelt és az az idült alkoholistákra: a héten két olyan kutatási eredmény is napvilágot látott, miszerint az alkoholfogyasztás az eddig tudottnál nagyobb mennyiségben is jótékonyabb hatású, mint hittük. Ha komolyan vesszük e kutatási eredményeket és megpróbáljuk őket szavukon is fogni, hamarosan makkegészséges szívvel és kicsattanó állapotú pajzsmiriggyel kaphatunk majd májzsugort. Hurrá.

A folytatásban két somlói és egy pannonhalmi, két apátsági és egy Kreinbacher. A válaszok alapján 2009 feléjük is kiemelkedően jó évjáratnak ígérkezik (a jégverések ellenére), 2008 kiváló, 2006 szintén, ám 2007 megítélésében nagy az eltérés: tökéletes ütközik a közepessel. 

Bécsben jártam a múlt héten. Két nap alatt 10 órát és legalább ennyi kilométert bolyongtam pohárral és köpővel a kézben a Hofburg termeiben a Wein & Co monstre portfoliókóstolóján a MondoVino-n. Több, mint 200 pince kínálatát lehetett megkóstolni, amit persze nem lehetett ennyi idő alatt. Első nap csak lubickoltam az élményekben: hibátlan zöldveltelinik és rizlingek Kamptalból illetve Wachauból. Rettenetesen fiatal bordóiak 2007-ből. Remek portugálok nem csak portóival Douróból, egy-két spanyol és olasz szépséggel megspékelve. Nem számoltam utána, de alighanem másfél óra alatt kiköptem illetve lenyeltem a kétnapos belépő árát. Az első nap carpe diemje után a második napra már a mindenttudó messekatalog birtokában, koncepciót lehetett és kellett ácsolni, komoly útvonaltervet készíteni. Így esett, hogy a nap középpontjába az előző heti kékfrankos keresés mintájára az osztrák blaufränkisch felfedezése került. Az alapokat elegánsan kihagytam, tizennyolc főleg dűlős és bizony nem olcsó tétel járta meg poharamat.

Csodák pediglen nincsenek. Vagy csak én jó érzékkel elkerülöm őket. Tavasszal mi mentünk Somlóra, most ősszel, nem először, és remélem nem is utoljára, a Festetics palotába jött Somló. A portfólió-kóstolóra azzal az eltökélt szándékkal mentem, hogy az ismert borászatok ismert borai mellé újabb kedvenceket szerzek. Bár ez nem igazán sikerült, de ismét megállapíthattam, hogy nem véletlenül tartom az egyik legizgalmasabb borvidékünknek Somlót.

A Kérdőív harmadik felvonásában villányi borászok és borászatok nyilatkoznak az idei évről, és értékelik a közelmúlt évjáratait. 2009 Villányban is nagy reménnyel tölt el mindenkit, illetve majdnem mindenkit, mert Gere Attila és Malatinszky Csaba 10 pontja után, a Sauska Pincészetet vezető Kúcs Gyula mindössze 6 pontra érdemesíti az évet. A 2006:2007 meccs döntetlenközeli eredményt hoz.  

Hétvégén Bodrogkeresztúron jártunk, és ha már ott jártunk, meglátogattuk Bárdos Saroltát. A Tokaj Nobilis (azaz Sarolta és férje, Molnár Péter) régi nagy kedvencem. Persze jó lenne azt mondani, hogy már idestova 10 éve - ugyanis jövőre ezt az évfordulót fogják ünnepelni -, de ez nincs így, csak az utóbbi pár évben fedeztem fel őket, viszont az elmúlt évek kóstolásai alapján azt sejtem, a következő tíz évben is követni fogom boraikat.

Amit az első eresztéshez írt előhangban írtunk, érvényes most is: "Talán akad olyan olvasónk, aki örömmel veszi, ha egy-két (nagyjából ötven) általunk is rendszeresen használt fogalmat egyszerűen és tömören kifejtünk. Szakavatott olvasóink pedig talán lesznek olyan segítőkészek, hogy ahol tudatlanságunk, vagy a túlzott tömörítés miatt tévútra tévedtünk, ott jó szóval helyreraknak bennünket. Nem akarunk boros wikipédiát, de minden segítséget és kritikát köszönettel fogadunk." Íme, az öt porcióból a negyedik és az ötödik:

Az előfizetők számára már hétfő óta ismert az, amit a honlap fokozatosan csöpögtet, vagyishogy 2009-ben az "év bora" a Wine Spectator szerzői szerint egy Washington állambeli cabernet sauvignon. A Columbia Crest Cabernet Sauvignon Columbia Valley Reserve 2005 27 dolláros árával - most már persze 100 körül adják - szinte olcsónak mondható, és ez hangsúlyozottan nem a világ legjobb bora, hanem "az év bora". Ezt a címet a minőség, a mennyiség, az elérhetőség, a méltányos ár és a rejtélyes X-faktorból összekatyvasztott titkos recept alapján köpi ki a stáb. A véletlen úgy hozta, hogy én ezt a bort augusztusban kóstoltam, és szégyen, gyalázat, de semmire nem emlékszem belőle. Ráadásul, ahogy öregszem, egyre nehezebben tudom a WS listáját komolyan venni, pedig nem teljesen ártalmatlan: ha véletlenül egy jó bor belekeveredik az első tízbe, akkor bottal üthetjük a nyomát. Aki bírja az angolt (vagy az olaszt), az olvassa el Franco Ziliani szatirikus posztját a friss TOP 100-ról. Egyébként kis magyar sikernek örülhetünk: a 2005-ös Royal Tokaji 5 Puttonyos Aszú (piros címkés) 44. a listán. A Royal Tokaji stábjának gratulálunk, és aki tudja, hogy ez a boruk itthon hol kapható, és mennyiért, vésse be a poszt alá. 

A Kérdőív második fejezetében kézműves borászok értékelik az idei évet és a közelmúlt évjáratait. Amit annak idején nehéz volt elhinni, azt most már talán a borok bizonysága alapján igazoltnak vehetjük, vagyishogy 2008 nem törte meg a 2006-tal indult jó sorozatot. 2009 pedig, bordeaux-i arccal fogalmazva: az évszázad évjárata lehet.

Ha azt mondom keresek egy kékfrankost, kevesen érzik, hogy itt valójában kétértelműen fogalmaztam. Ez azért van, mert a kontextus általában egyértelművé teszi, hogy melyik olvasatról van éppen szó. Tegyük fel azonban, hogy a pincében fekszem, mikor váratlanul belép valaki, és indiszkrét módon megkérdezi, hogy mit csinálok. Erre én azt válaszolom, hogy keresek egy kékfrankost. Ha a pincében az alsó polcokon tartom a kékfrankosaimat és azért feküdtem le, hogy jobban lássam a cimkéket a félhomályban, és így könnyebben megtaláljam azt a 2007-es szekszárdi tételt, amit az előző héten vettem, akkor a keresek egy kékfrankost kifejezés de re (a világ szerinti) vagy extenzionális olvasatáról van szó. Egy bizonyos, konkrét kékfrankost keresek. Ha azonban azért fekszem a pincében, mert megfáradtam, hiszen aznap már az ötödik kékfrankos kidugózásán és alapos megkóstolásán vagyok túl, ám a fajtajelleg, a terroir és az egyensúly megfelelő arányát hiába kerestem bennük, akkor a keresek egy kékfrankost kifejezés de dicto (szavak szerinti) vagy intenzionális olvasatáról van szó. Nem egy konkrét, biztosan létező bort keresek, hanem egy kékfrankost, ami megfelel az elképzeléseimnek. Ez utóbbi olvasat jegyében vettem részt múlt szombaton egy remek kóstolón a Terroir Club harmadik születésnapja alkalmából. A keresésben Karner Gábor, Kaló Imre, a Ráspi Pince és a Strekov 1075 három-három kékfrankosa volt társunk.

Jamie Oliver sommelierje beismerte, hogy olyan borokat is ajánlott legutóbbi könyvében, melyeket sosem kóstolt. A Mitchell Beazley által kiadott The Juice 2010 című könyvben (a képen ennek előző évi kiadása) Skinner olyan újvilági borokat jelölt meg, melyek hónapokkal a könyv kéziratának leadása után kerültek csak palackba. A turpisságra az új-zélandi The Listener magazin borszakírója, Michael Cooper derített fényt. Cooper állítása szerint Skinner nem ajánlhatott új-zélandi borokat hónapokkal azok piaci premierje előtt, mi több: mielőtt Cooper és az új-zélandi borsajtó egyáltalán kóstolhatta volna őket.

A Borravaló arról tudósít, hogy a Magyar Bormarketing Nonprofit Kft csapata, azaz Nemes Richárd és stábja bedobta a törülközőt. Az eredetileg Magyar Bormarketing Kht.-nek hívott testület tevékenysége úgy két éve pörgött fel, miután a borászok hosszú időn át küzdöttek azért, hogy az államkasszába irányuló befizetéseik egy része fölött maguk rendelkezhessenek, és azt közösségi bormarketingre fordítsák. A Magyar Bormarketing Nonprofit Kft - a honlapon olvasható alapító kiáltvány szerint - azzal a céllal jött létre, hogy "egy szakmai szervezetbe tömörítse a hazai borászati ágazat szereplőit, és azok marketing és értékesítési tevékenységeihez kapcsolódó érdekeit képviselje, érvényesítse". A közös pénz elköltésének elvi és szakmai kérdései már a kezdettől vitát kavartak. Az olcsóbb piaci szegmensnek termelő termelők nehezményezték, hogy az ő pénzükből a legismertebb és/vagy legsikeresebb magyar borászokat népszerűsítik külföldön, és azt is méltánytalannak tartották, hogy egy 800 forintos és egy 8000 forintos palack után egyaránt 8 forint a befizetendő összeg (ez a fonák helyzet azóta megszűnt). Az MBM kampányai és az azokra költött összegek szintén megosztották a borközvéleményt (l. lent). A lemondás okairól egyelőre senki nem nyilatkozik.