Az első rész előhangját nem másolom ide, de tanácsos visszalapozni. Az utolsó merítésbe Tóth István számomra mérföldkövet jelentő 2000-es BKV válogatása, életem talán legszebb merlot-ja Takleréktől és a sokat bírált 2000-es Vylyan Duennium keveredett. Mindegyik szépen tartja magát, de tippmixen biztosan nem erre az eredményre fogadtam volna.

A szőlő iránti rajongás és a bor szeretete jegyében képviseljük azt a tipikus vállalkozást, amely 40 hektár saját területen gazdálkodik - olvasható a Pántlika Pincészet honlapján. Szerencsére a bor kevésbé suta, mint ez a mondat, így végül sikerült megmagyaráznom magamnak, miért is érthető, hogy én most egy aranyérmes csúcsbort kortyolgatok. Nem egész két éve Albert gazda már írt a 2006-os Pántlika Chardonnay-ről, most én is nagyjából hasonló végeredményre jutok a két évvel fiatalabb testvérrel.

A hvg.hu arról tudósít, hogy Vincze Béla borászatát 30 napra bezáratták, miután a 2007-es Egri Bikavéréről kiderült: hozzáadott glicerint tartalmaz. A glicerin valószínűleg azért került a borba, hogy a gyenge minőségű, vékony anyagnak testet adjon. A laborvizsgálaton megbukott, és egyébként exportra szánt bikavérnek a hegybíró által hitelesített származási bizonyítványa is hamis. A 25 ezer liter bornak időközben nyoma veszett, és Vincze Béla azt állítja, hogy ez a bikavér nem a sajátja, mástól vásárolta, azaz ő is áldozat. Vincze Béla 2005-ben volt az év borásza. A globális eladási nehézségek idején ez a botrány könnyen lehet, hogy a borászat végét jelenti. [A képet innen metszettük.]

A St. Andrea-borokat éveken át szerettem is, meg nem is. A fehérekkel máig nem vagyok kibékülve, a vörösök viszont meggyőztek. A fehérek számomra túlságosan lágyak, amorfak és vaníliásak, ezzel szemben a vörös szortiment csupa okosan megkomponált, klasszikusan elegáns borból áll. A következetesen magas színvonal miatt hajlok arra, hogy a St. Andreát tekintsem ma az elsőszámú magyar vörösboros pincének. Lőrincz György elégedetlen a 2007-es évjárattal, így ebből az évből nem készített Merengőt. 2007 számomra eddig kellemes meglepetések sorozata, az általában többre tartott 2006 viszont okozott már egy-két keserű csalódást. Merengő hiányában a Hangácsra maradt, hogy megmentse 2007 becsületét. Az új St. Andrea-rezsim még nem teljesen átlátható számomra, de a vetődő angyal a címkén, a négyezer alatti ár és a merlot-hangsúlyos összetétel azt jelzi, hogy a Hangács az Áldás utódja.

A nagysikerű Bor, Mámor, Bénye után újabb erdőbényei fesztivál készül: a Hetedhét Pásztortüzek. Az október 10-én 10 órától elstartoló dzsemborihoz kedvcsinálóként íme a szervezők beharangozója: "Van egy álmunk! Hétvégente emberek sétálnak pincéről pincére. Egy üveg borral és helyi harapnivalóval a kezükben járják be a hegyeket. A Bor, Mámor, Bénye nem a végső cél volt, hanem a kezdet. Tanúi voltunk egy hagyomány születésének. Ritka pillanat, de jön Szent Mihály hava, a kisfarsangi lakodalmak ideje, és mi nem nyughatunk. Ilyenkor pásztortüzek gyúltak a dombok tetején jelezve, hogy Mihály napjától várják az időjárás téliesre fordulását: Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet. Hát mi is meggyújtjuk saját pásztortüzeinket, megtartjuk kisfarsangi lakodalmainkat! Mit gondolsz?"

A kezdeti eufória után kicsit visszavettek az arcból Burgundia termelői, és 2009-et már nem "minden idők leglegleg" évjárataként emlegetik. Abban ugyanakkor konszenzus van, hogy ha a vintázs nem is lesz a szuperklasszis 2005-höz mérhető, azért az idei borok tekintetében sem lesz sok ok panaszra. A termelők elsősorban a szőlők érettségében, valamint a remélt savakban és egyensúlyban bíznak, legnagyobb veszélyként a látszatra érett szőlőszemekre tekintenek.

Bordeaux-val kapcsolatban a magyar művelt alkoholista szélsőséges: vagy imádja, vagy gyűlöli, lenézi. Igazából nem egyértelmű, miért lett a világ egyik legismertebb borvidéke ez a terroir; nincsenek izgalmas dűlők, változatos talajviszonyok. Persze másfelől értem, hisz több mint 2000 éve említik a források az innen száramzó borokat, úgyhogy a hagyományokra nem lehet panasz. De igazából a britek tették naggyá Bordeaux-t, ugyanis a 12. században házasság révén angol fennhatóság lett a terület, és a claret, azaz a bordói bor ismert és elismert lett a britek, rajtuk keresztül pedig a nagyvilág számára. A kereslet növekedésével a termőterület is kiterjedt, olyannyira, hogy 1855-ben klasszifikációs rendszert vezettek be, elsősorban a fogyasztók tájékoztatása miatt, ez többé-kevésbé ma is érvényben van. Jelenleg bordeaux-it 116 000 hektáron termelnek, ami több, mint hazánk teljes termőterülete (2007-es KSH adatok szerint utóbbi 86 000 hektárt tesz ki).

Jó tudni, hogy van hová fordulnunk. A Délinél találkoztam velük, bevetés közben. Megkérdeztem, természetesen átmehetnek a piroson, használhatják a buszsávot, átkelhetnek a Margit hídon.

Az ügyelet rövid hívószámát viszont elfelejtettem elkérni. Remélem, senki sem szorul rájuk, amíg megszerzem.

Az első részhez mellékelt használati utasítást és okoskodást nem másolom ide, aki lemaradt, lapozzon vissza. A mai eresztésben a Heimann Családi Birtok történetének talán legszebb bora, egy presteineriánus szuper best buy Weninger és egy igazi magyar legenda, Kaló Imre 2000-es Merlot-ja szerepel. Az egyik már nem lesz szebb, a másik még ereje teljében, a harmadik kortalan. 

Lassan két éve, hogy megvettem első palack Hollóvár-boromat. Jól (talán túl jól) választottam, hiszen a 2005-ös hárslevelű életem egyik legemlékezetesebb bora volt. Furcsa is számomra eléggé, hogy még mindig kapható. Éppen ez adta az ötletet viszont, hogy összedobjak egy házi Hollóvár hárs vertikálist, hiszen a legöregebbet is megvásárolhatja az olvasó, ha éppen kedvet kapna hozzá. Egyszerre bontottam mind a négyet, és mindenféle sorrendben megnéztem őket a több napon át tartó alapos vizsgálat során.

Nagyon nehéz volt kóstolnom ezt a sort. A borok ugyanis nyitásuktól számítva folyamatosan változtatták illat- és ízvilágukat. A feltárulkozó aromák erőssége és jellege annyira különbözött, hogy utólagos vakon történő visszakóstolásukkor a borok nagy részét nem tudtam beazonosítani. Mentségemre szolgáljon, azt hiszem ezzel mások is így lettek volna, ha kipróbálják (csak egy nálam jobban kóstoló barátom vállalkozott rá). Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az alább közölt leírás nem „valós” – abban az időpontban, amikor a poharamból kóstoltam őket, nekem ilyenek voltak. Bár nem ez az első alkalom hogy viszonylag drága bordeaux-i sort kóstoltam, a feladat minden erőmet igénybe vette, és így is lehet, hogy az olvasónak csalódást fogok okozni.

Már a Cos cikkben is jeleztem: aszúk terén gyérek a tapasztalataim. Ritkán, ünnepi alkalmakkor kerül elém egy-egy palack, illetve fesztiválokon igyekszem kóstolni őket – de mire az édes borokra kerülne a sor, addigra vagy én vagyok fáradt, vagy szimplán záróra van. Nagy, vertikális aszú kóstolón még nem voltam, így kilenc évjáratos tétel megkóstolása mindenképpen élményszámba ment nálam. Pontjaimat, leírásaimat kéretik ezen felvezetést figyelembe véve megítélni.

Hétvégén Kezes-Lábos Fesztivál, ha jól számolom az idei már a hetedik. Lehet, hogy a lábos helyett én túlzottan is a pohárra koncentrálok, de nekem ez mindig inkább egy kis pincefesztivál volt, mint kézműves találkozó. Konkrétan a tavaszi pincefesztiválon például több meghívott kézműves volt, mint a mostani kezes-láboson lesz. Mindenesetre a honlap szerint szombaton és vasárnap 10 órától Etyekre várják az ínyenceket, a gyermekes családokat és a kultúrára, zenére, könnyed, igényes szórakozásra vágyó kedves látogatókat! No és persze különös szeretettel a borra szomjazókat, hiszen az etyeki pincék mellett vendégborászatok is várnak majd minket.

Nem, most nem Magyarország borászait szeretném a feddés górcsöve alá tolni, hanem - meglepő módon - a franciákat.  Mert akármilyen furcsa, ott is küszködnek a világfajták rendíthetetlen térnyerésével. A nemzeti agrárkereskedelmi szervezet, a Franceagrimer új kutatása a szőlőbirtokok utóbbi 30 évét vizsgálta, és szembeszökő változásokat tapasztalt a fajtaösszetételben. A cinsault-hoz, carignan-hoz hasonló tradícionális fajták helyét átvették a nemzetközi hírnevet szerzett variánsok, mint a merlot és a syrah. Néhányan emiatt az egyediség elveszítését vízionálják, több termelő pedig ismét felfedezi a helyi fajtákat. Nemzethalál és feltámadás gall módra: a Wine Spectatort szemlézzük.

Normális ember étkezéshez iszik, így érthető, hogy az étel-bor kombinatorika az évszázadok során alkalmazott tudománnyá érett. A terjedelmi korlátok ellenére Hugh Johnson zsebkönyve 262 különböző ételhez ajánl bort: töltött káposztához pl. magyar cabernet franc-t vagy kadarkát (gondolom, ezt dr. Botos Ernő Péter súgta), marhapörkölthöz izmos vöröset (bordóit, rhone-it, barberát), hamburgerhez fiatal vörösbort vagy kólát (nem diet, hanem max!). A szakirodalmat, vagy a képzett pohárnokot nem teszi ugyan fölöslegessé, de praktikus megjegyezni azt a négy alapanyagot, amely a közvélekedés szerint garantáltan lebulldózerolja a bort: articsóka, spárga, chili és ecet.

Mindig irigyeltem a tizenkilencedik századi regények hőseit, ahogyan felhúzzák a láncos, duplafedeles arany zsebórákat, felöltik a vadonatúj selyemmel bélelt frakkokat, majd kifürödve és illatosan Rastignacként vagy éppen Vronszkijként belevetik magukat a párizsi, illetve az olykor fehér pétervári éjszakába. Szerettem ezt a világot, ahol a fontos dolgok akár az esti színház után megtelő előkelő szalonokban, akár bálokban a keringő és a mazurka között, esetleg kávé és pezsgő mellett, de mindenképpen éjszaka dőltek el.

Baráti kóstolók búslakodó szakaszában mindig előkerül kedvenc gumicsontunk: a magyar borok eltarthatósága (értsd: hatatlansága). Idén nyáron valamiért többeknél ütött az óra, és sorra kóstolhattam a veretes középkorú vereseket. És vagy mi nőttünk föl a műfajhoz, vagy a borászok fejlődnek megállíthatatlanul, de egyetlen defektes példánnyal sem találkoztunk. A hat-nyolc éves vörösök mára szépen kiegyenesedtek, a fiatalkori devianciát kinőve megnyerő, helyenként lefegyverzően okos borokká értek. Egy rövid sorozat erejéig ezeket az ezüsthátú hímeket fogom most bemutatni. 

Amikor először szárnyra kapott a hír, miszerint a Hétszőlőt megvásárolta a Cos, aljas módon arra gondoltam, mennyivel jobb lett volna, ha egy jobb-parti befektetőt sikerül találni a tranzakcióhoz. Nem mintha a balos Bordeaux nem tudna jó lenni, de azért Pomerol, St. Emilion mindig tud egy kis extra fineszt csempészni a borokba, ráadásul Saint-Estéphe nem tartozik a bal-parti kedvenceim közé. Nyilván sokan vannak, akik nem osztják a véleményemet, de az ottani kemény tanninok nem kevés türelmet kívánnak a fogyasztótól. A Hétszőlő korábbi gazdája a Chateau Beychevelle Saint Julienből szintén vastag és időigényes borokat adott, a friss bordóiról alkotott nem feltétlenül pozitív képemet sikerült általuk is edzeni valamelyest. Májusban az áldott emlékű Daniel Llose - aki a Disznókőnél tanácsadóskodott - részeltetett abban a szerencsében, hogy mintegy 15 előző évi hordómintát kóstolhattunk végig. Ez amúgy valóban nagy élmény volt, csak az esti pauillaci bárányból már nem éreztem semmit, annyira tönkrevágta a nyálkahártyámat.

Amikor Badacsonyba mentem kipróbálni a régiós buszjáratot majdnem eljutottam Fischerékhez is. Végül aztán biztosra mentem, maradtam az ismert ösvényen, így elmaradt az első találkozás. Nem kellett azonban sokáig várnom, kisvártatva elém került a pince 2006-os syrah-ja a Borfalu Bortékában 1890 Ft-ért. Ennyi pénzért nem hagyhattam ott ezt a prémium (táj)bort egyenesen St. Georg Bergről, hiszen olyan finesszel rendelkezik, amely feltétlenül kiemeli őt a kiváló tételek közül is. Nem a hátcimke dicsekszik íly szerénytelenül, hanem sötétvörös Balaton Winfer minősítése mondaná mindezt a fogyasztónak a palack tartalmáról, ha rá lehetne ragasztani a színes pöttyöt. No, nem a fogyasztóra, hanem a palackra, bár ez most némiképp egybeesik, úgyhogy kissé megkeveredtem. Jöjjön inkább a bor.

A mai indítás valószínűleg borongós-nyálkás lesz, de a hétvégére már kiránduló időt jósolnak, így érdemes lesz beprogramozni a Szekszárdi Szüreti Napokat azoknak, akik szeretik a jó kékfrankost és kadarkát. Gyakorlatilag minden ismertebb szekszárdi pince képviselteti magát (térkép), mutatóban néhány név: Takler, Dúzsi, Heimann, Vida, Remetebor, Vesztergombi, Pálos Miklós, Mészáros. Szinte már áttekinthetetlenül gazdag a program: az autókiállítástól a véradáson és a borszemináriumon át Ruzsa Magdi koncertig lesz itt minden, ami csak egy eseményszervező eszébe juthat.
 

A Tokaji Ősz keretében a hétvégén a mélyművelt és fizetőképes borbarátok faggathatnak borászokat és dűlőket. Az immár hatodszor megrendezett esemény célja a szervezők megfogalmazása szerint: "a tokaji bort, valamint annak filozófiáját ismerő, értő borfogyasztó közönség mind magasabb szintű kiszolgálása". A mission statementben vizionált vendégek "nem csak a borra, hanem az a mögött húzódó filozófiára, s nem utolsó sorban az emberre, a borászra is kíváncsiak". A filozófiától és a terepszemlétől lankadó látogatók savlekötéséről neves vendégséfek gondoskodnak (Onyx, Arany Kaviár, Ős Kaján etc.).

Beszámoltunk mi is róla: az egyik vezető bordeaux-i pincészet, a  Cos d'Estournel megvette a Tokaj Hétszőlő többségi tulajdonát. A cikkhez hozzászólt Kovács Tibor birtokigazgató is, az adásvétel hátteréről ott olvashatnak bővebben. Hétvégén a két birtok egy közös kóstolón mutatta be a jelenét, a jelenlevők 9-9 boron keresztül megállapíthatták, honnan indul a közös történet. A Két Grand Cru találkozásának elnevezett kóstolón több szerző is részt vett, így a tervek szerint több nézőpontból is bemutatjuk a borokat. Bevallom, két fajta bort kóstolok a legnehezebben: bordeaux-it és aszúkat. Pláne kilencesével – ujjaim nélkül is meg tudom számolni, hányszor került ennyi belőlük egy este elém. Minden kezdet nehéz, de az este után vallom: érdemes ilyen kalandokba belevágni, csak bírja a pénztárcánk.

Szeptemberi áhitat is lehetne a Borfesztivál, de önmagában talán jobban illik rá a Szeptemberi Őrjöngés jelző. Nem sikerült felidéznem a pontos menetrendet, de 1999-ben még egész biztosan a Vörösmarty téren kóstolgattuk Gál Tibor újabb tételeit és szörnyülködtünk hazánk fiain, akik a burgundi standnál rendíthetetlenül kérték az édes vörösbort… Az idő telik-múlik, jó ideje a Vár falai között egyre többen és egyre okosabban gyakorolják a tudományos berúgás különféle fokozatait. Véletlenül sem szeretnék ünneprontó lenni. A Fesztivál kell, a Fesztivál szép és nagy, de azért még lenne min javítani.

Körülményes ember vagyok, lassú és rigolyás, így a fesztiválozás igazán nem az én terepem. Hurcolászom kilométereken át a saját poharaim, zavar a sok ember, idegesítenek a parfümök, meg tudnám ölni a vaníliás szivarral járkáló urakat, ráadásul folyton keresem a helyem a standok között döntésképtelenül, mint valami hülye gyerek a csokoládéboltban.

Az eredeti koncepcióm az volt, hogy szinte kizárólag spanyol vörösöket iszom, ha már a hispánok így bevették a Várat, de most sem sikerült mindig ellenállnom a szép palackoknak és címkéknek, nem voltam kellőképp fegyelmezett az őszi éjszakában. Az értékeléseket és pontokat fogadják kellő kétkedéssel, egyrészt az efféle pisztolylövésszerű ítélkezésben elég gyenge vagyok, másrészt a végére sikerült kissé berúgnom, mint rendesen a kóstolókon, melyeket igyekszem becsülettel végigköpni.