A Wine Spectator állandó kolumnistájaként és vagy 8 sikeres könyv szerzőjeként Kramer a borírók legszűkebb elitjéhez tartozik. Jól emlékszem, hogy kb. három évvel ezelőtt Nemes Richárd kért, hogy próbáljam én is az amerikai kapcsolataimat beizzítani Kramer email-címének megszerzése érdekében (azt a borcsomagot akarta hozzá is eljuttatni, amit Alder Yarrow megkapott). Nem sikerült - hétpecsétes titokként őrzi. Így valóban bordiplomáciai bravúr, hogy Kramer most Magyarországon járt, és a körutazása nyitányaként a Pannon Bormustra zsűrijének munkájában is részt vett. Én közvetlenül a zsűrizés után beszélgettem vele, majd a vacsoránál is egymás mellett ültünk. A diktafonommal és az aznapi viharos széllel együtt legyőzhetetlen triót alkottunk, így kénytelen voltam utólag írásban megkérni, hogy válaszoljon a kérdéseimre. Ez azonban azt is jelentette, hogy akadt néhány fontos észrevétele, amit az első interjúban elmondott, az írásosból viszont kimaradt.

Megszokott májusi attrakcióként napvilágra kerültek a Decanter World Wine Awards eredményei (a díjazottak ezen a linken böngészhetőek). A magyar borok nagyjából a szokásos mennyiségben hoztak el érmeket. Kivételesen nem is ez a lényeg, hanem hogy előléptettek bennünket: önálló borrégió vagyunk! 2005-ben még egy gigantikus (és amorf) kalap alá vettek bennünket pl. Svájccal, Angliával és Grúziával. Most viszont van négy tüchtig saját fészkünk, és így garantált, hogy évente négy regionális trófeát mi nyerünk. Ugyanakkor érdekes a regionális trófeák alakulása. A Dobogó aszú szereplése talán nem meglepő, a 2010-es, katasztrofális évjáratból származó és mindössze másfél-két font sterlingnyi összegért beszerezhető Szent István Korona Irsai Olivér helyezése már annál inkább. Kisebb baki folytán a 10 £ feletti kategóriában nyert a Tokajicum Borház Darázskő Furmintja (kb 1.500 Ft itthon), a negyedik trófeát pedig a Sauska Cuvée 7 szerezte meg. A villányi pincészet elhozott továbbá egy aranyat is, akárcsak két évvel ezelőtt. Említésre érdemes tény továbbá, hogy első ízben töretett meg az aszúk uralma az aranyérmes kategóriában – méghozzá száraz vörösek által. Gratulálunk minden díjazottnak!

A hétvégi etyeki - remélhetőleg napsütéses - szabadtéri fesztiválozás után jövő csütörtökön fedett pályán egyetlen borvidékre lehet majd jól odafigyelni. Termőhelyek, borok és borászok Szekszárdról - ez a címe a már hagyományosnak mondható bemutatónak a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Május 26-án délután háromtól este hétig huszonnégy pince (pontosabban 23 + 1 pálinkaház) kóstoltatja majd borait a Károlyi Palotában (1053 Budapest, Károlyi Mihály utca 16.) A belépő elővételben 3000 Ft-ért, a helyszínen 3500 Ft-ért lesz kapható, ebben benne lesz egy pohár is a kóstoláshoz. A résztvevő pincészetek listáját a hajtás után olvashatják, a képre kattintva pedig olvasható méretben is megnézhetik a meghívót.

A borversenyeket a helyén kell kezelni – közhely, de igaz. Nem jó sem túl komolyan, sem semmibe venni őket. Időről időre fellángol róluk a vita, csak így hirtelen ezt, ezt, ezt és ezt találtam. Konkrétan erről a versenyről épp a szomszédnál gyulladt az imént egy kisebb lángnyelv. Én is ott voltam Pécsett, fehéreket és a merlot-kat kóstoltam, megmondom itt is őszintén, hogy nem voltam lenyűgözve. Persze a négy borvidékből álló régió (Pécs, Szekszárd, Tolna és Villány) nem éppen a fehérborairól híres, sajnos azonban a merlot-k között sem találtam igazán kiugróan nagy bort. Meg is beszéltük a többi zsűritaggal kóstolás után, hogy bár egy-két kivételtől eltekintve, nem került nagyon rossz, hibás bor a poharunkba, sajnos azonban igazán nagy, emlékezetes sem. Az erős középmezőny jelenléte örvendetes persze, én azonban egy régiós borversenyen már magasabbra szeretném tenni a lécet.

Volt egy ilyen Matt Kramer-ihlette feladvány, hogy vajon tudunk-e olyan bort mondani, amiről piacra kerülése idején, pusztán az érzékszerveink tanúságára hagyatkozva, gyakorlatilag lehetetlen megmondani, hogy évek múltán klasszissá érhet. Sokszor hangoztatott vélemény, hogy az a tannin, ami fiatalon dörzsöl, szárít, zsugorít, az soha nem simul be, az az alkohol, ami fiatalon éget, soha nem ég el stb. Vagyis nincs palackérleléses bűnbocsánat, nincs feloldozás. Nekem azonban nincs kétségem afelől, hogy a borok érnek, hogy jelentős hányaduk a rendezetlenség felől a rendezettség felé halad, és szerencsés esetben létezik egy hosszú pillanat, amikor a kavargó áramlatok összesimulnak, és kialakul a harmónia valamilyen foka.

Másfél évvel ezelőtt még az év felfedezettjei voltak, manapság viszont már a borvidék legjobbjai között szokás emlegetni a Szeleshát szőlőbirtokot. Talán a szekszárdi TOP 3-ba sem túlzás besorolni őket, amihez persze nem elég néhány jó árértékű tételt letenni az asztalra, valami komolyabbat is fel kell mutatni. A missziót két esélyes pályázó is igyekszik teljesíteni, a paletta tetején elhelyezkedő két válogatott tétel: egy merlot és egy cabernet sauvignon. Előbbi fajta közismerten jól érzi magát Magyarországon, északon és délen egyaránt, joggal várhatnánk el tehát a parádés szereplést. A hazai cabernet nívója ugyanakkor némileg megkopott az utóbbi időben, habár éppen Szekszárdról került már ki egy igazi bajnok, az MA történetének egyik legstabilabban teljesítő nagyágyúja: a konzekvensen nyolc pontokat bezsebelő Vesztergombi Reserve 2003 (lásd itt, itt, itt és itt); leírni tehát ezt a fajtát sem érdemes.

Matt Kramer nemrégiben azt vette sorra, hogy egy borújoncnak mit érdemes tudnia, ezúttal arról mesél, hogy miként érdemes elmélyedni a borok világában. Merthogy ezt is gyakran kérdezik tőle. És ő rendszerint homályosan csak annyit felel, hogy „meg kell állapodni”. Ez alatt azt érti, hogy egy idő után érdemes lehorgonyozni egy kiválasztott borvidék vagy bortípus vagy fajta mellett, és azt alaposabban megismerni. Mindenki ismer olyan fogyasztót, aki már rengeteg bort megkóstolt, van átfogó képe a borok világáról, komoly lexikális tudással rendelkezik, de tudása mégsem igazán mély és alapos, nem tekinthető „bortekintélynek”. Kramer azt állítja, hogy ennek oka rendszerint a túl nagy étvágy. A világ teljes borpalettájának megismerése túl nagy feladat, ha sokat markolunk, keveset fogunk.

Jövő hétvégén kilencedik alkalommal lesz Etyeken pincefesztivál. A két napos családi rendezvényen (a honlapon olvasható a számtalan gyermek és feleség vigasztaló program) a szokásosan erős borász felhozatalon a bokréta a Borászok Borásza valamennyi jelöltjének részvétele (de maga a Borászok Borásza nem lesz jelen). Idén debütál az új kóstolási rendszer, az úgynevezett FESZTIVA kártya. Ha jól értem, akkor amolyan hitelkártyaszerű valami ez, amit 15 automatánál lehet újratölteni, aztán ismét csutkára inni. Rókusfalvy Pál és a borászok napsütésért imádkoznak, talán nagyobb sikerrel, mint tavaly. A további részletekért kattintsanak ide, van bőven miről informálódni.

Az idősebb Franz Hirtzberger volt Wachau újjászületésének egyik atyja, borászatuk pedig kétségtelenül a legismertebbek és legjobbak közé tartozik a borvidéken. Dűlőszelektált smaragd rizlingjeik közül presztízsben a Hochrain közvetlenül a Singerriedel után jön, egyébként a két terület is egymás mellett van: a Nagyeső az Énekespohármárka alatt terül el. Hirtzbergerék egyébiránt gyakran több fázisban szüretelnek: mai témánk alapanyagát például október 16-án, 28-án és november 6-án. Acéltartályban erjesztenek a hőmérséklet szabályozása nélkül, majd hagyományos nagy fahordóban érlelik a bort. A 2009-es Hochrain 93-95 pontot kapott az osztrák Falstaff magazintól, kemény 35 euróért rendeltem, ünnepnek nyilvánítottam a napot mikor felbontottam.

Megvan a név, most már csak egy sztori kell a világhírhez. No, meg talán nem árt, ha nagy borok is születnek majd, túl kicsik meg inkább nem. Legendaíró pályázatot hirdetnek az egri borászok az Egri Csillag narratívájának megalkotására. Az első díj 200 palack egri bor, szóval a nyertes egy ideig nem fog szomjazni. A legendaíró pályázat versenykiírását az alábbiakban közöljük.

Szőlőt művelni egy aktív vulkán lankáin? Elég őrült ötletnek hangzik, de már az ókori görögök belefogtak a szőlőtermesztésbe a Szicília északkeleti részét uraló Etna oldalában. A vulkán leve azonban nem igazán vált híressé az évszázadok, évezredek során, sőt, egészen az utóbbi évekig a jelentéktelenség homályába burkolózott. A változást, ahogy az lenni szokott, néhány elszánt úttörő indította el, nekik köszönhetően a borvidék újjászületésének lehetünk éppen tanúi. Hogy mi is áll a hirtelen jött reneszánsz hátterében? Az érdeklődés napjainkban egyre inkább a különleges, egyedi termőtáj és az őshonos fajták felé fordul, és az Etna mindkettőt képes felmutatni. A talaj nehezen művelhető, vulkanikus, homokos, utóbbinak köszönhetően azonban nem kevés a filoxéra-mentes, saját gyökerén tenyésző öreg szőlő; az ültetvények kora pedig akár a 100 évet is meghaladhatja. A klíma a több száz méteres tengerszint feletti magasságnak köszönhetően hűvösebb, mint a mediterrán Szicília egyéb területein, ez szintén komoly hatással van a borok karakterére. A helyi kékszőlők két legjelentősebb képviselője a nerello mascalese és a nerello cappuccio, előbbiből legalább 80%-ot követel meg az Etna Rosso DOC minősítés; a wikipedia szerint viszont utóbbi a tehetségesebb, és mindketten a sangiovesével állnak közeli rokonságban.

Legalábbis a következő héten hadd áltassuk magunkat ezzel! A XVII. Szegedi Borfesztivál 13-án, pénteken indul és jövő vasárnap zárul. Az elmúlt években sajnos az eső, a hideg, a szél jó néhányszor megfelezte a tíznapos fesztivál kóstolásra, szórakozásra és a borászok esetében a borsos bérleti díj kigazdálkodására alkalmas napok számát. Idén úgy tűnik, hogy valamivel kedvezőbb a helyzet: késő tavaszias, kora nyárias időre számíthatunk ismétlődő záporokkal. Szeged főterén, idilli környezetben, évszázados platánok árnyékában, beléptető rendszer nélkül, bilétamentesen mulathatunk. Összesen 150 kiállító érkezik, a nagy részük természetesen borászat.

Rokonszenvvel figyelem a fehérborok fátlanítására irányuló kísérleteket. Se szeri, se száma az olyan fehéreknek, amik szerintem már soha nem találnak ki a tölgyerdőből (adja az ég, hogy ne legyen igazam). Vanília és pörköltmogyoró, kivasalt savak, savanykás faíz, cseresség – különböző mértékben, de számomra nagyon is meghatározó módon vannak jelen a Kreinbacher-borokban, Szepsy István száraz furmintjaiban, Légli Ottó Landordjában, Jásdi István dűlőszelektált olaszrizlingjeiben vagy éppen a sokat dicsért Oremus Mandolás Furmintban (hogy csak olyanokat említsek, amelyekért fáj a szívem). Így tavaly nyáron nagy örömmel hallottam Takács Lajostól, hogy ő a teljes hordótlanítás útjára lépett. Hogy a 2009-esek ezen az úton meddig jutottak, nem tudom, de az biztos, hogy a 2009-es Furmint jóval letisztultabb, mint a 2008-as volt.

Matt Kramer, a Wine Spectator kolumnistája még emlékszik azokra az időkre, amikor az USA fogyasztói voltak az újonnan érkező műveletlenek a borok világában. Ez némileg megváltozott az ázsiai piac felpezsdülésével, hirtelen számos újonnan érkező lepte el a piacot. Kramert gyakran kérik arra, hogy tartson egy rövid bevezető előadást a borok világába újonnan érkezőknek, vagy akár csak meséljen a kezdeti éveiről. Mivel hajlandó visszaemlékezni 35 évvel ezelőtti önmagára és arra, hogy akkor milyen volt kezdőnek lenni, de az azóta hallott bölcsességeket és kezdeti útravalókat sem felejtette el, így könnyen sűríti össze néhány pontba az általa legfontosabbnak ítélt útmutatásokat.

Chris Kissack, miután egy cambridge-i borkereskedésnek köszönhetően belekóstolt a magyar élvonalba azt mondta, hogy szeretné Magyarország borait jobban megismerni. Arra maga sem számított, hogy a folytatás ilyen gyorsan jön. Igaz, hogy közben a ranglétrán feljebb álló Jamie Goode is végigkóstolta a Jason Cozzi-féle csomagot, és ő kevesebb örömét lelte az XXXL-es vöröseinkben. Az alkoholhangsúlyon túl egyes vöröseinket tespedtnek és lekvárosnak találta. Vagy Goode intelmei visszhangoztak a fejében, vagy egyszerűen ami sok, az sok, mindenesetre tény, hogy a második csomagban már akadt néhány vörös, amitől Kissack is ledobta a láncot.

Az egyes borokkal folytatjuk tehát, ahogyan a tegnapi bevezetőben ígértem. A nagy hasonlítgatás közepette észre sem vettem, hogy valójában nem öt, hanem hat tokaji aszút kóstoltunk, amint az lentebb is látható.

Chateau Lafaurie-Peyraguey 2007

Erős kezdés: a pincészet a tizenegy sauternes-i premier cru classé egyike – a borrégiót alkotó öt falu közül Bommes-ban található a kb. 40 hektáros birtok –, 2007-et pedig kiváló évjáratnak tartják, melyben a gazdagság errefelé szokatlan frissességgel párosul. Fiatalsága ellenére már most teljesen egyben van, alkotóelemekre, aromákra bontani alig lehetséges. Visszafogott illatában elsősorban talán citrusok (a frissebb citromos jegyek mellett édesebb, egzotikusabb narancsos-mangós villanások), másodsorban vanília a hordóból, ami azonban ennél sokkal fontosabb, az a tökéletes harmónia, mely a kortyot jellemzi. Nem robban szájban sem, nem szenzációs vagy felejthetetlen, csak minden a helyén van, a savak, a tannin, a cukor krémes egységbe olvadnak. Erős 7 pont. (cca. 40 euró/0.75 l)

A Bosch IXO Vino (kell még valamit magyarázni a kép után?) hiánypótló megoldás. Elemes, drótnélküli, alig negyven dollár.

Úgy tűnik, Sauternes a magyar borlélek egy súlyos traumája, és a vele kapcsolatos elfojtások az ismétlési kényszer hatására – bár mindig kicsit más formában – újra és újra a felszínre törnek. Néhány éve még egy veszélyes új stílus képviselőjét látták benne tokaji ortológusaink, mely silányságával romlást hoz az egész borvidékre, és „reduktív aszút” emlegettek; most pedig, hogy a stílusvita lezajlott és értelmetlenné vált, sokan előszeretettel beszélnek horribilis árakról, cukrozásról és fagyasztásról, rossz botritiszről és kevés savról. Már hazafelé tartva a VinCE márciusi Sauternes-Tokaj bemutatójáról többen „ugye milyen drágák és gyengék ezek a sauternes-iek?”, „ugye mennyivel jobbak a tokaji borok?” típusú kérdéseket szegeztek nekem, sokat sejtető, huncut kis mosollyal az arcukon. Ők nem az alábbi poszt miatt fognak lájkolni minket, az egészen biztos.

Nemrég erősen lelkesedtem a tartályos Veres Furmintért. Éreztem, hogy ilyen kezdés után nem lesz könnyű dolga a többi frissen szerzett Demeter-boromnak, de azért túlzottan nem féltettem őket. Fel is bontottam nemsokára a Bodát, a jegyzetelést csúnyán elbliccelve, annyit azonban elraktározva, hogy nekem ő nem több, mint egy egyenes, tiszta és markáns furmint. Egyszerűen csak hibátlan, szép bor, ami nálam simán hozza a hat pontot. Velük és a többi 2009-es dűlős borral együtt jelent meg ez a náluk egy évvel idősebb másik kísérleti tétel. Neve a héjon erjesztés szokatlan időtartamára utal, ennek (is) köszönhetően egészen más karakterű bor, mint a Veres.

Nemcsak borból lehet ám kézművessel találkozni, bizony van olyan is, hogy a sör kézműves. Sőt továbbmegyek: jövő hétvégén rendezik meg Budapesten az Első Hazai Kézműves Sörfesztivált, ismertebb nevén FőzdeFesztet. Szerény személyem sörkultúrailag eddig a régen letudott kötelező belga és szabadon választott angol bitter körök után mostanában a Csakajósör nemzetközi kínálatából szemezgetett, most azonban itt a lehetőség, hogy megismerkedjek a legjobb hazai sörfőzdékkel és kínálatukkal. Kóstolták már  például a felsőzsolcai Serforrás Kortyát, ami tokaji aszúval készül? Vagy fekete áfonyás sört Békésszentandrásról, esetleg kölesest Jászdózsáról? A határon túli Rozsnyóról többek közt füstölt sört is lehet majd kóstolni, illetve Prágából csalánosat. A FőzdeFeszt helyszíne a VIII. kerületi Mikszáth Kálmán tér lesz: a környékbeli vendéglátóhelyek teraszain és az utcán fogják csapolni a remélhetőleg jobbnál jobb és még annál is izgalmasabb söröket. Koncertek, gourmet fast food, sörre hangolt menük és sok más program május 13-án és 14-én, pénteken és szombaton déltől éjfélig. Ideje elmennem életem első sörfesztiváljára.

Ez a kérdés nekem még soha nem fordult meg a fejemben. Most sem én, hanem Matt Kramer játszik el a gondolattal. Szerinte mindannyian láttunk már egyről a kettőre nehezen jutó borászatokat, és bizonyára megfordult már a fejünkben, hogy én ezt bizony nem így csinálnám. Nem feledve persze, hogy tét nélkül és/vagy utólag könnyű okosnak lenni. Kramer a gondolatkísérlet jegyében megpróbál néhány általános jó tanáccsal szolgálni, amelyek szerinte a fogyasztó szemszögéből magátólértetődőnek tűnnek, a tulajdonosok mégis ritkán veszik észre/fontolóra.

Az idei Furmint Február helyszíneként remekül bevált Mezőgazdasági Múzeumban került megrendezésre a szokásos éves Tokaj Reneszánsz bemutató. Délelőtt 10 órakor kitárultak a kapuk, és az úgynevezett szakmai programok első állomásaként nekiálltunk megkóstolni kilenc aszút, természetesen a frissen debütáló 2007-es évjáratból. A bejáratnál kezünkbe kapott poharat itt most félretolhattuk egy időre, az asztalon ugyanis egy újabb példány volt kikészítve; amint azt egy rövid bevezetőből megtudtuk, ebben az új Tokajis poharat volt szerencsénk megismerni. Az általános tetszés valószínűleg leolvasható volt az arcokról, ugyanis előadónk sietősen hozzátette, legyünk szívesek, és a poharakat ne vigyük magunkkal a kóstoló végeztével. Kicsit elszomorodva vettük tudomásul, hogy kénytelenek leszünk az eredetivel beérni a későbbiekben, de máris érkeztek az aszúk, és nem győztük kapkodni a fejünket. Ahogy a kolléga már leírta, ahány bor, éppannyi stílus képviseltette magát; az évjáratjellemzőként beharangozott kerekség és lágyság rendszeresen tetten érhető volt, ám korántsem meghatározó. A személyes kedvencek: Nobilis, Dereszla, Dobogó, Disznókő.

Szűkebb pátriárkám, Budaörs bortermelő vidék volt egykor. A hatvanas években még közel négyszáz hektárnyi szőlő termett a budaörsi medence déli mészkőlejtőin, pincesorok álltak a Kő-hegy oldalában. De akkor - a hatvanas években - már haldoklott errefelé a borászkodás, a szőlők elhanyagoltak voltak, a pincék egy része beomlott, sváb gazdáikat tizenegy-két évvel korábban kitelepítették. A magyarországi svábok kitelepítése éppen itt, az akkor közel hétezres lakosságú Budaörsön és a környékbeli falvakban kezdődött 1946-ban, az itt élők 92 százalékát elzavarták, alig hétszázan maradtak. A helyükre betelepülők kevésbé voltak elkötelezett szőlőtermelők, és kevésbé is értettek hozzá.

Bár alapvetően boros blog vagyunk, talán nem baj, ha felhívjuk a figyelmet arra, hogy pontosan egy hét múlva kezdődik a Budai Várban a VI. Budapesti Pálinkafesztivál. Idén huszonöt főzde kínálatából lehet majd választani jövő csütörtöktől vasárnapig, tehát május 5-től 8-ig. Kóstolni kora délután, bulizni zenét hallgatva és a tömeggel sodródva este lehet majd: a fesztivál déltől éjfélig, illetve pénteken és szombaton hajnali kettőig lesz nyitva. A napijegy 1900 Ft, a korán kelőknek 17 óráig 1500 Ft, a kemény mag pedig elővételben vehet bérletet napijegy áron. Ezért kapunk egy kóstolópoharat és egy 500 forinttal feltöltött paypass kártyát, amiért aztán a poharunkat töltik fel. Igazi feltöltődéshez azonban még alighanem rá kell tölteni a kártyára, ha azt szeretnénk, hogy többször is töltsenek a poharunkba. A lényeg, hogy töltsenek egy kellemes napot a pálinkafesztiválon.