Kritikus hangvételű cikkem a felsőkategóriás magyar vörösökről meglehetősen nagy felzúdulást keltett Magyarországon (a parázs vita itt olvasható), és ennek eredményeként több magyar borász is fölvette velem a kapcsolatot. Vagy azért, hogy elmondja, mekkorát tévedtem, vagy azért, hogy a boraiból mintát küldjön. Az utóbbiak közül különösen örültem a villányi Malatinszky Csaba megkeresésének. Két okom is volt örömre: az egyik, hogy Malatinszky e fontos borvidék egyik vezéralakja, a másik, hogy máig nem sikerült eldöntenem, hogy hányadán is állok a boraival.

Ha rajnai rizlingről van szó Wachauból, akkor jellemzően a legmagasabb kategóriájú smaragdokat szoktuk emlegetni, a középkategóriás federspielekről kevesebb szó esik. Talán mert, ha már lúd, legyen kövér. Pedig árban igen nagy a különbség: a nevesebb termelők közt ugyanattól a pincétől egy smaragd áráért két-három federspielt is be lehet szerezni. Történt, hogy karácsony előtt rendeltem néhány smaragd rizlinget és zöldveltelinit innen, ám az egyik tételnél tévedésből más évjáratot küldtek.

Az alábbiakban Krajcsovszki László értékelése olvasható a Szeleshát Szőlőbirtok 2010-es évéről: "Nehéz az eltelt évről érzelemmentesen, tárgyilagosan nyilatkozni, hiszen nekünk ez nem csupán munka, nem csupán hivatás, a Szeleshát birtok az életünk szerves része. A birtoképítés leginkább a gyerekvállaláshoz hasonlítható, valamiféle belső késztetés, ösztön indítja el, motiválja az embert. Persze később, ahogyan sok szülő is rádöbben, hogy nincs minden problémára felkészülve, olykor mi is tanácstalanok vagyunk. Az érzelmi viszony az elkészült borokhoz szintén a cseperedő gyerekhez hasonló. Jól ismerjük hibáit, gyengeségeit, de más ne merje megszólni, kritizálni a kicsit.

A letaglózó elő-karácsonyi aszúkóstoló után bennem is felmerült, hogy nem pezsgővel, hanem aszúval kéne nyitni az Újévet, de végül mégsem így alakult a dolog. Részben a körülmények okolhatók a történtekért, az ünneplő ital beszerzése ugyanis az utolsó pillanatra maradt, mikor már hipereken és kisboltokon kívül más nem volt nyitva. Aszút persze ott is kapni, még akár megbízható termelőktől is, de itt jön a képbe egy másik, nem elhanyagolható tényező, miszerint imádom a pezsgőket. Mikor megakadt a szemem egy jobb Cava-n, a választás el is dőlt rögtön.

A nagyság nem garancia a tévedhetetlenségre, olykor a globális borbárók is ráharapnak a köszörűre. A világ talán legnagyobb borkitermelője, ipari italgyártója, a Constellation Brands 2003-ban döntött úgy, hogy hitelből fölhízlalja magát, és sorra nyelte el a védekezni képtelen amerikai, ausztrál és dél-afrikai borászatokat. A zsákmányállatok listáján szerepelt a Robert Mondavi, a Ravenswood, a Clos du Bois (mind amerikai), a Banrock Station, a Leasingham, a Tintara, a Yarra Burn és a Hardys (mind ausztrál), a Flagstone, a Kumala és a Fish Hoek (mind dél-afrikai). A nagy zabálásnak tartós rosszullét lett a vége, és most a túlélés érdekében kénytelenek voltak piacra dobni a fent felsorolt ausztrál és dél-afrikai borászatokat, azaz a BRL Hardy-csoportot. Az "adósságrendezés", az "átszervezés" és a "volumenről a minőségre való átállás" jelszavával túladtak a fenti cégek 80 százalékos tulajdonjogán, ami 230 millió USA dollár bevételt eredményezett. Pezsgőbontásra azonban nincs okuk: 2003-ban ugyanezért a csomagért 1100 millió dollárt fizettek, vagyis nagyon durván számolva évente 100 milliót veszítettek. Az olcsó ausztrál borok csillagának leáldozásáról itt olvasható alaposabb elemzés. 

Az igazi persze az lett volna, ha veszünk egy halom pezsgőt valamikor december közepén, jól megkóstoljuk őket, aztán megmondjuk a tutit. Ez aztán több ok miatt sem jött össze: hiányzott hozzá például az idő meg a pénz, nem is beszélve a tutimegmondás képességéről. Gondoltam, azért szolgálok legalább egy félmegoldással azok számára, akik megpróbálnának valami érdekesebbet bontani az év utolsó napján és nincs pénzük egy Krug Vintage 1998-ra 72000 Ft-ért. Körbenéztem a neten, hogy borboltokban (budapestiek előnyben) mit lehet még így utolsó pillanatban beszerezni.

Talán nem tévedek nagyot a feltevéssel, hogy számos borisszát foglalkoztat
a kérdés, mire lehet képes vörösben jeles fehér borvidékünk, Tokaj. Hasonlóképpen lehetnek ezzel a borászok is, kísérleteznek nem kevesen, azonban a száraz kategóriában még nem sokan tárták a nagy nyilvánosság elé az eredményt (az édes ellenben már nem újdonság, lásd Hétszőlő), ha egyáltalán, a Dobogó pincészet viszont most kirukkolt egy pinot noir-ral, amely egyenesen a legendás Úrágyából származik. Roppant kíváncsiságunknak eleget téve, be is szereztünk egy palackkal, és ha már szokatlan pinot a jelszó, egy 2009 Bussay-t is mellé tettünk.

Az év elején nagy reményekkel, jelentős sajtószéllel és általában kedvező első benyomásokkal indult Ráspi, a fertőrákosi druida budapesti vendégszereplése. Aki járt már Fertőrákoson, és ismeri valamelyest Horváth József egyéniségét, elveit és gyakorlatát, az tudja, hogy ez valójában egy one-man-show. És nem véletlenül. Erényei és buktatói ugyanabból a tényből fakadnak: Ráspi utánozhatatlan/reprodukálhatatlan figura, aki amikor ott van, akkor nagy valószínűséggel jól mennek a dolgok, amikor nincs, nagy valószínűséggel szétesnek. A léc a pesti étteremben valószínűleg kezdettől rezgett, aztán őszre elmérgesedett a helyzet, és mostanra bedőlt a sajátos franchise. A továbbiakban Horváth József saját indoklása olvasható.

Ismét délnek vesszük az irányt. Az újabb három villányi termelő évjárat-értékelését böngészve aligha kerekedik ki a szemünk, itt nem találkozni sem lokális rekorddal, sem a skála alsó tartományainak kibővítésére tett kísérlettel. Sauskáék véleménye ugyan az elégtelent közelíti, a másik két termelő azonban nem ennyire borúlátó, még ha az előző négy évjárattal ők sem fogják egyhamar összekeverni az ideit.

Hogy majdnem elfelejtettük megkérdezni a kedves olvasót, mit bontanak Karácsony estéken és mit fognak a napokban bontani? Esetleg milyen étel mellé? Miért? Kommenteljék be bátran! Én Szenteste egy 2009-es Federspiel Rieslinget bontottam a halászléhez Rudi Pichlertől, ez a rántott halig is elért pedig nagy-nagy sikert aratott, meg bírtam volna inni egymagamban is. Előtte és utána egy kis házi barack és réznek az angyala feketecseresznye pálinka került. Kis pihenés után az osztrákkal egyidős Ráspi Kékfrankos Siller került a tatárbifsztek mellé, volt akinek ez a bor volt az este legjobbja. A szűzpecsenye a somlói galuska megkóstolása miatt végül a hűtőben maradt egyelőre, egy vöröset viszont muszáj volt bontani még: Szentesi Pinot Noir 2008. Bizony így kell lezárni egy kiváló estét. Nagyon Boldog Karácsonyt mindenkinek, ilyen borok után én nem szólhatok egy szót sem.

Karácsonyi kép innen.

Az utóbbi időben többször is eszembe jutott, hogy a katartikus magyar borélményeim túlnyomó részét Horváth Józsefnek és Bukolyi Lászlónak köszönhetem. Olyan borokra gondolok, amelyek nem egyszerűen élvezetet okoztak, hanem az esztétikai élmény mellé és/vagy részeként zavart, indulatot, kételyeket is keltettek, és átrendezték a fejemben a polcokat. Véletlen-e vagy sem, Ráspi és Gróf Bukolyi - aki ismeri őket, tudja - két összeférhetetlen fantaszta és fanatikus. Álom és valóság határán prófétai dühvel fűrészelik a fát maguk alatt.

Fél éve még irígykedve olvastam Octopus brunello habzsolását, két hete viszont én ülhettem ott az Enoteca Montalcinóban egy hasonlóan erős, sőt még talán annál is erősebb toszkán borsorra várva. Egy rosso, két brunello és nyolc riserva - ilyen kóstolókra kellene járnom minden héten, hogy garantáltam megutáljanak a kedves kollégák, sőt talán még az olvasók is. Sajnos, ez a veszély egyelőre nem fenyeget, így be kell érnem a két héttel ezelőtti alkalom emlékeinek felidézésével.

Ha az ember megírja a rosszat, vagy amit annak érzett, legalább írja meg a jót is, az a minimum. Amikor megláttam az e-mail fiókomban Jásdi István levelét, miután felébredtem, inkább kimentem még egy kávéért. Biztos voltam benne, hogy a borjouros posztom után most jön a nemulass, és szükségem lesz minden éberségemre, össze kell gyűjtenem az összes adrenalint és tesztoszteront a konyhában, amit csak találok.

Most már nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy az idei évjárat értékelése annyira szélsőséges, mint amennyire szélsőséges volt az időjárás. Az eddig beérkezett tokaji vélemények - Ungváry Krisztián megrendítő erejű gyomrosát leszámítva - óvatos derűlátást tükröznek. Az értékelést többen is ketté bontották, és a súlyos mennyiségi veszteség elismerése mellett olykor meghökkentően magasra értékelik a megmaradt termés minőségét. A mostani tokaji merítésben felbukkanó kilencpont lokális rekord.   

A mostani etapba három olyan borász került, akik alig jegyzett, de semmi esetre sem felkapott borvidéken dolgoznak, és miközben a boraik egyike, másika etalonnak számít, ők még mindig szabadkoznak, ha borásznak hívják őket. Szentesi József az elfeledett magyar fajták megmentője és az üvegballonos borok mestere katasztrófális évet zárt. A Kerkazúgban Bussay Lászlónak sikerült a menthetőt megmentenie, sőt az idei termés minőségét a 2006-osénál jobbnak reméli. Rókusfalvy Pálnál Etyeken döntetlenre áll a meccs.

Sokszor beszéltünk már a pontozás sérülékenységéről, arról, milyen sok tényező - a kóstoló állapota, a bor állapota, a körülmények – befolyásolja a leírások végén félkövéren virító numerikus élményt. A tökéletest megidézni szinte lehetetlen, egyetlen halovány megbicsaklás, egyetlen félig teljesülő feltétel megtöri a varázst, összezúzza a tíz pontot. Régi mániám például, hogy vakon nem lehet maximumot osztani, a hibakereső hozzáállás, a stressz, a leégéstől való félelem (jaj, nem, az nem lehet, nem szórhatok én is száz pontot egy Nyakas Chardonnay-ra!) megakadályoz ebben. Azért tettünk egy próbát, hátha.

Az ősz folyamán kényszerű névcserén és tagvesztésen átesett mátrai Tőkések motorja, Losonci Bálint az egyik legőszintébb és provokatívabb értékeléssel állt elő még a Borásznaplójában: "Sok más borvidéken dolgozó társammal is beszélgetve, illetve látva Gyöngyöspata és a környékbeli falvak határát, durván 70 százaléka mehetett el a termésnek. Érdekes, hogy ez a híradásokban már fordított arányban lett tálalva a közvéleménynek. Félek, hogy az olasz kamionok tartalma lehet a dolog mögött." Bár a tőkések derekasan küzdöttek, hogy idén is legyen termés, és vállalható bor, valószínűleg nagy lesz a kontraszt a 9-10 pontosra értékelt előző évjárattal összehasonlítva.

Ne tessék megijedni az alcímtől, nem hatolunk az intim szférába, szigorúan maradunk a bornál. Arról van szó csupán, hogy néhány fogalom ellentmondást nem tűrően rátelepszik a borvilágra, követésük nélkül akárki boristentagadó eretnekké, de minimum sült bolonddá válik, nekem mégsem sikerül megbarátkoznom velük. Nyilvános kóstolókra, pláne tanfolyamokra egyre kevesebbet járok, borról, ha tehetem, egyre kevesebbet beszélek. Idegenül mozgok ebben a magabiztos világban, úgy érzem, csak én tévedek el rendszeresen a boros terminológia szilárdan kijelölt útjain – labirintusba zár a sok kitaposott ösvény. Hosszú ideig hallgattam, nem vitatkoztam, nem vetettem ellen; ha valamit mindenki ért és mindenki helyesel, hát nyilván én vagyok a hülye. Most sem vitatkozom. Vallok. Többek között a vakkóstolással, a talajízzel, a bor-étel párosítással, a harmóniával kapcsolatos kételyeimről. És ez itt, egy borblogon, bizony felér egy coming outtal.
Confessio I – nem hiszek az aranyszájakban, nem hiszek az egyensúlyban.

Franz, a biodinamikus átálló, azt mondják, veszített népszerűségéből az utóbbi években. Az átállók sorsa. A Sopron a New Hope, a föltámadás bora, olcsó és jó, beszállóküvé: merlot, syrah és kékfrankos.

Ha mostanában úgy adódik, hogy egy áruházban kell vörösbort vennem, szinte biztosan ezt viszem, 2100-2200 Ft (tok, vonó). Mert egyéniség. Karakter. Soproni és Weninger, messzire kerüli fajtajellegesdit meg a világdivatot, nyoma nincsen édességnek, túlextrahált tunyaságnak: az anyag él.

Szarka Dénes születőben lévő mádi pincéjét a Borbarát már felfedezte és megmutatta nekünk többek között az idei 7x7-en. Akkor nem kaptam föl a fejem a pince boraira, hanem most. Kiss János csöngetett be hozzám nemrég három borral a kezében, az egyiken címke sem volt, csupán annyi, hogy Juharos Furmint-Hárs 09. János erről a borról beszélt talán a legnagyobb lelkesedéssel: barátja Szarka Dénes adta neki, János pedig elhozta, hogy én is megkóstoljam. Bizony jól tette. Igaz, eltelt néhány hét, mire végre kidugóztam a palackot, ám akkor azonnal megértettem, miért is a lelkesedés.

Blogunk neve nem adja magát díjakhoz, és persze mi sem adunk díjakat. De talán blogunk és a szavazás jellegéből eredően azoknak a borászoknak, akik a különböző kategóriákban dobogóra kerültek, lesz egy jó napjuk. A napi olvasószámhoz képest a részvételi arány mindössze 4 százalék volt - nagyjából nyolcvanan jöttek át a szűrőn, és vállalták a fáradságot -, de úgy tűnik, hogy ez a négy százalék tudja, mit beszél. Közös bölcsességünk szerint 2010-ben Demeter Zoltán, Takács Lajos, Horváth "Ráspi" József és Szászi Endre borai szerezték a legtöbb örömet. Ilyenkor gratulálni szoktak, de talán helyénvalóbb, ha mi köszönetet mondunk nekik, és legkésőbb karácsonykor koccintunk az egészségükre. Köszönjük a borokat és köszönjük a szavazatokat! 

Olyan, mint egy sírfelirat. Fájdalmasan szikár, meghatóan suta. Pedig csak egy ingatlanhirdetés. Így kezdődik: "Elismert somlói pincészet : 3,5Ht szőlő (hárslevelű, juhfark, chardonnay, rizling) 271,4 nm épületkomplexum (5 részre tagolt pincerendszer, feldolgozó, nappali, konyha, hálók, fürdő, kiegészítő pincék)". És így végződik: "A Pincészet irányára – a meglévő borkészlet nélkül: 120 M Ft, – a meglévő borkészlettel: 150 M Ft ". Ez (volt) Fekete Béla bácsi borászata. Kerüljön jó kezekbe.

Nem lepik el az alkeszt a Jackfall-os bejegyzések, ennek ezer oka lehet, többek között az, hogy a villányi másodvonallal úgy általában keveset foglalkozunk. Már ahhoz képest mindenképp, hogy mégiscsak ez Magyarország legnépszerűb borvidéke, ámbátor a legtöbbet kritizált is egyben. Azt ma már talán senki nem kérdőjelezi meg, hogy a csúcsborok tényleg jók, állják a nemzetközi összehasonlítást, és még csak nem is szükségszerűen túlárazottak a maguk szegmensében. Marad így a megjegyzés, hogy az alsó- és középkategóriában viszont többe kerülnek a borok, mint jogos lenne.

Megismételjük a felhívást és emeljük a tétet: a szavazók közt kisorsolunk egy palack Gróf Buttler Syrah Nagy Eged 2006 katarzisbajnok bort, ráadásul nem is emeltdíjas emailen kell szavazni! Hűséges Olvasóinkat arra kérjük, hogy segítsenek nekünk megválasztani az év borászát és az év legjobb borait. Sokféle módszerrel próbálkoztunk az évek során, a könnyen hekkelhetőtől a meghívásos rendszerig, de az igazi nyilván a sok szavazaton alapuló csalásmentes volna. Kérjük, hogy ebben segítsenek/ segítsetek, hiszen egy ilyen szavazás eredménye az Alkesz-közösség és a borászok számára egyaránt különleges értékkel bír. A visszaélések elkerülése érdekében egyetlen óvintézkedést építettünk be: mindenki szavazhat, akinek van legalább egy hozzászólása A Művelt Alkoholista bármelyik posztjához (ezt igazolandó a szavazólapok mellé kérjük az olvasóink indapassos aktivitás linkjét is megadni). Csak olyan borokra lehet szavazni, amelyek kereskedelmi forgalomban jelenleg is kaphatóak. Minden kategóriában egy borra lehet szavazni (de nem kötelező minden kategóriában szavazni). A válaszokat A Művelt Alkoholista mail-címére kérjük: alkoholista@gmail.com december 12., vasárnap éjfélig.