A Tokaji Bormívelők Társasága azt a nemes célt tűzte maga elé, hogy a dűlőklasszifikáció közel háromszáz éves hagyományát fölélesztve, egyúttal az alapokig hatolóan modernizálva újjáépíti Tokaj hírnevét. Terroiralapon, és nem édes borral. A kissé provokatív, ám hibátlan logikájú megfogalmazás szerint: „... az édes a száraz bor mellékterméke. Minél alacsonyabb cukortartalommal rendelkezik egy bor, annál tisztábban és érthetőbben tükrözi a termőhely egyéniségét.” Hogy a november 14-én, az Onyx étteremben bemutatott borok mennyire tükrözték a termőhely egyediségét, én sajnos nem tudhatom, de mint borok lenyűgöztek.

A Rhone völgyének déli területeit keresztül-kasul bejátszó Perrin család kakasos borait a Bortársaság forgalmazza egy-két éve. Ez a fehér Luberon környékén, valahol Avignon és Manosque között termett, elég meleg, déli vidék, túl melegnek, túl délinek is tűnik (a mi fehérízlésünknek). Meghökkentő módon tipikus dél-rhone-i fajtákból hegesztették: grenache blanc 30%, bourboulenc 30%, ugni blanc 30%, roussanne 10%. Már majdnem azt írtam, hogy obskúrus helyi fajták, mert se chardonnay, se sauv. blanc, se szürkebarát, se rizling, de a grenache blanc és az ugni a legnagyobb területen termelt francia szőlőfajták közé tartozik, sőt az utóbbi trebbiano álnéven világelső, a konyak miatt.

A marketingje hibátlan: minden fontos bororgánum értékelte már, a Wine Spectatortől Robert Parkeren át a New York Times szakrovatáig. Parkertől 87 pontot kapott, de leginkább a NYTimes értékelésével értünk egyet: "Buy it in magnum for parties". Mondhatjuk, hogy kisebb fajta világsztárral van dolgunk uszkve 1800 forintért.

Sorozatunk negyedik részében ismét dél-pannon borászok válaszait adjuk közre. A mai porcióban az aktuális Év Pincészetének főborásza, Ipacs Szabó István, továbbá Szekszárd ifjú mohikánja, Vesztergombi Csaba, végül a rendkívül ígéretesen induló Szekszárdi Borműhely motorja, Pálos Miklós válaszol a kérdéseinkre. Ipacs Szabó István szerint 2008 übereli 2007-et, Vesztergombi Csaba szerint 2007 minden idők egyik legnagyobb évjárata, Pálos Miklós pedig egyenesen az új Kánaánt látja ben.  

Ha pár hónappal ezelőtt valaki feltette volna nekem a szokásos alkoholista indítókérdést (sörös-e vagy, vagy boros-e), abszolút nem okozott volna nehézséget mellényzsebből odamondanom, hogy persze, boros. Talán még azt is hozzátettem volna, hogy míg a bor egy nemes ital komplexitással, kultúrával és minden egyébbel ami a nemes italok sajátja, addig sör leginkább szomjoltó, az is főleg nyárra. Nincs kultúrája, illetve ami van, az bár ne volna. Aztán eltöltöttem pár napot a világ egyik legfontosabb sörtermelő országában, Belgiumban, próbáltam úgy élni, enni és inni, mint a belgák (megvan még a vicc az igaz belgákról?). Ez a pár nap gyökerestől felforgatta ezt a jórészt téveszmékre épülő értékrendet. Mert ahogy a bornak, úgy a sörnek is van kultúrája, csak épp nem nálunk.

A Magyar Bor Akadémia nyilvánosságra hozta Az Év Bortermelője díj öt jelöltjét. A sokszor hírbe hozott dr. Lőrincz György ismét rajta van a szűkített listán. Az öt kandidátus: Konyári János (Balatonboglári Borvidék), Légli Ottó (Balatonboglári Borvidék), dr. Lőrincz György (Egri Borvidék), Szöllősi Mihály (Ászár-Neszmélyi Borvidék), Vida Péter (Szekszárdi Borvidék). A Magyar Bor Akadémia egyébként elképesztő következetességgel (vagy nagyon egyszerű algoritmussal) válogat, 2006-ban, amikor Garamvári Vencelt díjazták, a jelöltek sora így festett: dr. Lőrincz György, Légli Ottó, Frittmann János, Szöllősi Mihály. Tavaly amikor Frittmann János nyerte el a címet, a jelöltek a következők voltak: dr. Lőrincz György, Légli Ottó, Szöllősi Mihály, Konyári János.

Sokszor gondban van az egyszeri fogyasztó: vajh mit tegyünk akkor, ha egy borba beleszerelmesedünk első találkozásunkkor? Ráadásul az egy frissen polcra került tétel. Vajon kiábrándulunk-e belőle 1-2 év múlva? Ezekre a kínzó kérdésekre kerestem a választ, amikor baráti körben kibontottam pár palackkal azokból a borokból, amik valamikor, valamiért megdobogtatták a szívem. A Nagy Kóstoló előtt és után is hasonlóakat nyitottam - ők a közös fényképezésről lemaradtak. A maradékokat másnap, néha harmadnap is visszakóstoltam. Általánosságban megállapíthattam: gyorsan szétesők ezek a borok. Van, amelyik már pár óra alatt – és van, amelyiknek már nincs is hova szétesnie.

Volt egy eléggé hosszú időszak, amikor nem szívesen ittam újbort. Meguntam a savas, nyers, kaparós vörösöket, és még nem szoktam rá a fehérekre. Aztán néhány évig csak fehéreket vettem magamhoz frissiben, különösen bejött például tavaly és tavalyelőtt is a pannonhalmi apátok St. Martinusa. Szombat este azonban beállt az egyensúly. Hátha megmarad.

Úgy tűnik, az Index olvasói a legkevésbé sem látják zsákutcának a legvörösborosabb magyar borvidéket, néhány hete indított szavazásunkon ugyanis, amelyben a legkedveltebb boros úti célt kerestük, messze a legtöbb szavazatot Villány kapta. A leadott 3824-ből nem kevesebb, mint 937-et. A második helyen Tokaj (566), a harmadikon Eger (510) végzett, negyedik Szekszárd lett (427). Fontos megjegyezni: távolról sem csak az Alkesz törzslátogatói vettek részt a döntéshozatalban, hiszen a posztot megfuttattuk anyánk címlapján is. Most pedig játsszunk még egyet, ha van hozzá kedvük. Az újabb kört nem küldjük be sehova, mert a kemény mag véleményére vagyunk kíváncsiak. Egyúttal megpróbáljuk helyrehozni múltkori hibánkat is: első nekifutásra nem igazán okosan vontunk össze és tömörítettünk, ki is hagytunk olyat, amit nagyon nem kellett volna, pl. Etyeket, úgyhogy most mind a 22 borvidéket beleraktuk a szavazógépbe. A kérdés tehát az, hogy melyiket kedvelik nyájas olvasóink leginkább. Tudjuk, hogy mindenki többet is, de klikkelni a rendszer sajátosságai miatt sajnos csak egyre lehet. Kalandra fel.

A Wine Spectator megszülte első százát, és ebből az első tízet a szokásos visszaszámlálós thriller keretében az elmúlt egy hét során hozta nyilvánosságra. Pénteken a námbörvanról is lehullt a skarlát lepel. A bor, amire majd számtalan híradásban a világ legjobb boraként fognak hivatkozni: chilei. Első blikkre meglepő, de valójában nem az: a Casa Lapostolle csúcsküvéje, a Clos Apalta már jó néhányszor megfordult az első tízben. Ez a carmenére-domináns házasítás persze a Wine Spectator szerint sem a "világ legjobb bora", hanem "az év bora", és győzelmét a minőség mellett olyan járulékos tényezőknek köszönheti, mint a mennyiség, az elérhetőség, a méltányos ár és a rejtélyes X-faktor. (Albert gazda kóstolta tavaly ősszel ezt a bort Bécsben, és egyáltalán nem ízlett neki. A 2004-est viszont szerette. Én a 2001-essel találkoztam, és bár chileinek szép volt, a honi ízlésnek kissé túl hordós és túl simulékony.) Ha végigböngésszük az első tízet, akkor szembetűnő, hogy a vörösök 9-1-re verik a fehéreket, hogy Franciország döntetlenre hozza a világ elleni meccsét, és hogy Bordeaux mellett, a tavalyi nagy győztes, Chateauneuf továbbra is nyerőszériában van. Az egy szem fehér ismét sauternes-i (2004-ben az év bora is innen származott). Reméljük, legalább a százas listára fölfér egy vagy több tokaji, de ez csak holnap derül ki.     

Mint ígértük, mostantól havonta összegereblyézzük a kóstjegyeket, és egy jobbos linkre kiakasztjuk az elszámolást. A jegyzeteket valamelyest zsugorítottuk, de aki az egész vadvirágos posztra vágyik, az könnyen előkeresheti az eredetit. A magyarok ábécé sorrendben, a külföldiek mint a szénaboglya. Mentségünkre legyen mondva, ember legyen a talpán, aki el tudja dönteni, hogy hol kezdődik egy külföldi név az alfabéta szempontjából (mi már a gróffal is bajban vagyunk). Jó mazsolázást!

A harmadik felvonásban balatonboglári borászokat távfaggattunk az utolsó három évjáratról. A kérdőre vontak: a Pávával nem rég kilenc pontot szakító Konyári Dániel, az ígéretesen induló, hithű kézműves Légli Géza, és a mai magyar borászat egyik vezéralakja, Géza bátyja, Ottó. A válaszaikból kirajzolódó kép valószínűleg markánsan eltér az országos átlagtól, míg máshol 2007 tűnik a nagy ígéretnek, addig Balatonbogláron 2008-ra esküsznek.   

Kezünkben az új Wine Report, amit évek óta a legjobb és leginkább „fogyasztóbarát” éves vissza- és előretekintőnek tartok. Jó két évtizede még magam is a „kisjohnsont” bújtam, de szerintem ez az újabb sorozat használhatóság tekintetében jócskán felülmúlja ismertebb társát. Az ember persze minden ilyen wine guide-ban azonnal a magyar részt keresi, már csak azért is, mert itt tudja a legalaposabban ellenőrizni a szerzők, szerkesztők tájékozottságát. És ritkán megnyugtató az, amit talál.

Egy hosszú, ám tartalmas borkóstolásra invitáltak a Bor és Más kereskedés kóstolóhelyiségébe. A végén pedig felajánlották, hogy a félig üres (vagy félig teli, kinek hogy tetszik) palackokból nyugodtan vigyünk haza bármit. Ilyen felajánlást ritkán utasít el az egyszeri alkoholista, így lecsaptam Kiss Gábor frissen piacra került hordóválogatott merlot-jának maradékára. Már a felületes ismerkedés során úgy éreztem: markáns borral állok szemben.

Pozitívan közelítek a borokhoz; ha úgy tetszik, a léha örömöt keresem bennünk, s ekként is értékelem őket. Rossz borra fölösleges szót vesztegetni – gondoltam. Éppen ezért merengtem hosszasan Horváth József Ráspi 2004-es alap kékfrankosának martalékai fölött (ami palack kollégának mostanában és régebben is tetszett). A Ráspiról kialakult képem alapján ugyanis érdekesnek találtam, hogy miként is kerülhet a bora egy szupermarket polcára – tudniillik ott vásároltam – a Szőlőskert CabSav és a Szent István merlot közé, melyek amúgy hibátlanok, ha nem is a magas minőség jegyében születtek; másfelől azonban erről a borról csak annyit lehet írni, hogy ihatatlan. Három palacknyi harcos lé és vele közel 10 darab ezres tisztította a lefolyót – legalább úgy érezhettem, nagyon gazdag vagyok. Vendégeimet pedig – akiknek egy, a borral történő korábbi ellentmondásos találkozás alapján ezzel a borral szerettem volna feltárni a Ráspi-rejtélyt – a Weningerék Spern Steinere vigasztalta. Persze joggal dörgölhetnék az orrom alá: úgy kell annak, aki bort szupermarketben vásárol, ráadásul a vinotékákénál jóval magasabb áron. A szag azonban máshonnan szivárog.

Jásdi István csopaki borosgazda, a Magyar Független Bortermelők Szövetségének elnöke megglosszázott egy, az Alkeszen is ismertetett kampányhírt. Dühös lett, írt, ajánljuk véleményét szíves figyelmükbe.

Sorozatunk második részében dél-pannon borászok válaszait adjuk közre. 2008 pontszerű megítélésében ezúttal teljes az összhang, noha a kérdőre fogott borászok területük, habitusuk, fajtáik tekintetében valószínűleg nem állnak közel egymáshoz. 2006 és 2007 jellegének és különbségeinek megértéséhez újabb értékes adalékokat kaptunk. Malatinszky Csaba szerint 2007 egyenesen "minden idők egyik legjobb évjárata". A próféta szóljon belőle!

Amikor Frittmann János elnyerte az év bortermelője címet, nyájas olvasóink körében  parázs vita kerekedett. Tény, hogy igencsak nehéz ésszel fölérni, hogy milyen szempontok alapján ítélik oda ezt a címet, de erről nem Frittmannék tehetnek. Ők olcsón jó borokat készítenek egy mélyen lenézett borvidéken. Mostani összeállításunk azt bizonyítja, hogy saját körletükben büszkén parádézhatnak: valamennyi gazdaságos kihívójukat felülmúlták minőségben, alul árban. Ahogy a költő mondja: "ha te azt mondod, az Alföldön csak pancsolt bor van/mondok valamit, hülyegyerek, ott van a Frittmann".

Rendes évi körkérdésünk első részében soproni borászok értékelik a legutóbbi évjáratot. Magyar Dezső (Lővér Pince), Horváth József (Ráspi) és Franz R. Weninger (Weninger) egyaránt úgy látja, hogy a szép és hosszú őszből leginkább a kékfrankos profitált. Emlékeinkben borongós, nyálkás szeptember él, de bízunk benne, hogy 2008 valóban nem menthetetlen. Az utolsó kérdésre adott válaszból pedig kiderül, hogy a 2006-os csúcsévjárat után talán még szebb következik: 2007.

Elszaporodtak az utóbbi időben a vörösboros posztok, úgy néz ki minden, mintha az elfehéredést gyakran kifogásoló olvasóink kedvére tennénk – pedig jó nagy szerepe van ebben a véletlennek is. Jelen esetben például annak, hogy a Bortársaság vezérkara meghívott engem arra a belső kóstolóra, amelyen a híres 2006-os évjárat nem kevesebb, mint 19 nagynak szánt vörösbora került terítékre. Ezek közül egy dugós volt, úgyhogy bekerült a helyére egy talján vendégművész. Nem vakon kóstoltunk, viszont alaposan, sok pohárral, és többször is visszatértünk egy-egy tételhez.

Nagyobb társaságban, csevegve, szenzációra éhesen kóstoltuk a St. Andrea 2006-os dűlőszettjét, és a borokat többnyire zöldnek, vékonynak és frigidnek találtuk. Másnap a félpalackok nálam landoltak, így egyrészt én lehettem a borok teljes metamorfózisának boldog haszonélvezője, másrészt nyakamba szakadt az a hálátlan feladat, hogy kóstolótársaimat és egy nappal fiatalabb önmagamat meghazudtoljam. No de hogyan győzhetném meg őket, hogy egy nappal korábban optikai csalódás áldozatai voltunk közösen, másnap viszont színről színre láttam egyedül? Nyilván sehogy. Hosszas és törékeny érvelés helyett rövid tanulság Dr. Bubó modorában: ha egy kiváló borász bora csalódást okoz fiatalon, éljünk a gyanúperrel, hogy nem ő bolondult meg, hanem mi kóstoltunk túl hamar.

Lelkes hozzászólónkat, Dagadtost felkértük, hogy ne csak az igét ossza kötetlenül, hanem bőséges kóstolásaiba vigyen rendszert. Önmagát meg nem hazudtolva, elsőre rögtön szeretett Villányába vágta a fejszéjét, röpködnek az allier-i forgácsok. A poszt egyik érdekessége, hogy Gere Attila friss Koparja egy héten belül két egészen hasonló értékelést kapott. Fogadják új szerzőnket szeretettel vagy szedjék ízekre kiméletlenül!

A 2008. október 29-i Wine Spectator Insider hírlevél a magazin soron következő számának legizgalmasabb boraiból ad előzetest. A hírlevélben a legmagasabb pontszámot elért bor a Chateau Dereszla 2000-es Tokaji Eszenciája 97 ponttal. Amerikában 300 dollár, nálunk körülbelül 20 ezer forint. Ugyanez a bor már a schönbrunni kastély pálmaházában is nagy sikert aratott. A Wine Spectator idén egyszer már merített Tokajból, akkor is hasonlóan magas pontszámok születtek.

A mértékletes borfogyasztás jótékony hatásáról megszámlálhatatlan cikk jelent már meg, de egy újabb kutatás eredménye azt mutatja, hogy a magyar és a szlovák asztali borokat jobb lesz kerülni. 15 ország - köztük Franciaország, Olaszország és Spanyolország - közönséges fehér és vörös asztali borait vizsgálták, és számos esetben az egészségre káros értéket jelentősen meghaladó mértékű fémion koncentrációt találtak. A magyar és a szlovák borok a leginkább szennyezettek. A londoni Kingston Egyetem kutatói a legaggasztóbbnak a mangán- és rézionok előfordulását tartják. Az étrendben előforduló bizonyos fémek magasabb koncentrációja Parkinson-kórt okozhat, és közvetve hozzájárulhat szívbetegségek, cukorbetegség és ízületi gyulladások kialakulásához. A kutatást végző Declan Naughton és Petróczi Andrea szerint egy egységnyi szennyezés tekinthető az egészségre nem káros mértéknek; a vizsgált borok többségében 50-200 egységnyit találtak, de a magyar illetve szlovák boroknál ez az érték a 300-at is elérte. (Az ijedtségre nézzünk Emesét!)