Talján borbemutató volt máma a New York-palotában, amelyen bemutatkozott egy Gourmet’s Italia Budapest 2006 nevezetű szervezet. Az eseményre el eléggé nem ítélhető módon nem mentünk el, viszont az MTI-hírek közt elcsíptük Horváth Csaba üdvözlő szavait, és tüstént meglepődtünk. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára azt találta mondani ott, hogy – idézzük a távirati irodát – „tavaly Magyarországra valamivel több mint 60 ezer hektoliter bor érkezett, ebből több mint 40 ezer hektoliter Olaszországból, míg a magyar borkivitel mintegy 600 ezer hektolitert tett ki”.

Szteroidokkal a szőlő is gyorsabb. Pohárnokká avatják XVI. Benedeket? Amerikában tesztelik a Vylyan-pinót, de Pat Benatar mindent tönkretesz. Miért itassuk az egereket kabernével? Jásdi-borokról értekeznek az ausztrál borblogon. Burgundia Henri Jayert siratja.

Vannak borok, még mindig, ma is, amelyekről nem kell – nem is lehet – sokat beszélni, és az sem biztos, hogy akár egyetlen percet érdemes, de most csak azért sem megyek el szótalanul. A Viniqum forgalmazta 2004-es villányi cabernet franc tipikus lódoktori ló.

Kedvet kaptam én is a páros kóstoláshoz, amit AM kolléga honosított meg minálunk, igen helyesen. Több idő jut egy-egy borra, el lehet mélyedni bennük, kibontani apró, ám fontos nüanszokat, nem szalagmunka, mint a vakkóstolás. Ha már így alakult és belevágtam, gonosz, kozmopolita-imperialista fajtát választottam. A chardonnay nagymenő volt nálunk is, ám mára mostoha gyermekké lett szegény. Jogosan-e? Első körben ezek jönnek: Jásdi István Nagykúti Chardonnay 2004, St. Andrea Kovászó Chardonnay 2003.

A 2004-es Áldás családi körben aratott sikerén felbuzdulva megpróbáltam egy izgalmas és friss bokrétát összeválogatni borbarátaimnak. A villámszelekció legeredetibb figurája ugyan francia volt, de a többi mind jóravaló magyar, zömmel a szegény rokonnak gondolt 2004-es évből. (A legnagyobb kockázatot a Perrin Réserve Rouge-zsal vállaltam, mivel évek óta lankadatlanul dobáljuk devizaforintjainkat a francia borágazat kalapjába anélkül, hogy provinciális ízlésünk eddig bármilyen hozamot regisztrált volna.) De a szerencse ezúttal ránk mosolygott: épülve szórakoztunk, olcsón tágult a horizontunk, és a jókedv tetőfokán már kartonokban mértük a kilátásba helyezett beszerzéseket.

Elég sok magyar bort iszunk, de az utóbbi években mindinkább figyelünk arra is, mi minden történik a nagyvilágban, a mienknél fejlettebb borkultúrák közt próbálunk elhelyeződni. Az összehasonlításokból nem mindig jövünk ki jól, de annyi baj legyen, így is, úgy is tudjuk, vannak értékeink. Ám ha okosnak és szépnek szeretnénk látni magunkat, nem messzire, hanem alig a határainkon túlra kell kinézni csak. Esetleg Montenegróba vagy Szlovéniába.

Budapest utcáin megy a fesztivál, a borászok szüretelnek, mi pedig visszaemlékezünk. Tán még nem veszett el a múlt ködében mindenestül, hogy két héttel ezelott volt itten a fővárosban a borfesztivál, sorrendben a tizenötödik. Ezen sajnálatos körülmények miatt viszonylag kevesen vettek részt közülünk, nem is lett belőle nagyszabású mintavétel és riport, mint tavaly, de utóbb mégis azt gondoltuk, rittyentünk egy posztot, azért is, hogy nyájas olvasóink hozzászólhassák a magukét, ha még nem halványodtak el benyomásaik.

A magyar vörösbor még soha nem volt ilyen jó, állítja a Spiegel. Az egyszemélyes borbirodalom Angliában készül beruházni. Chilében is rákapnak az ökörszarvra. 30 ezer kanadai dollárba kerül a világ legdrágább jégborának egyetlen palackja. Afrikában is adják a borglobalizmus sötét árnyait bemutató botrányfilmet.

A Vesztergombi pincészetet sokáig az ország legnagyobbjai között tartottuk számon, majd hullámhegyek és völgyek következtek. Jöttek ilyen és olyan borok, szépnek szépek voltak, de valahogy mégsem ütötték át a kultúralkoholista nagyközöség ingerküszöbét. A legendásan forró 2003-as évjárattal és az abból született felsőkategóriás borokkal azonban, úgy tűnik, a pincészet ismét beírta magát a pannon bor nagykönyvének első lapjaira.

Önéletrajzi elemekben bővelkedve gyorsan elmesélem, hogy jártam a hét végén Wachauban, amely nagyon, de elképesztően nagyon jó hely. Amit a világ e kiemelkedő és überszép borvidékéről fontos tudni, azt móri leánykánk bőségesen részletezte nemrégiben, úgyhogy most beérem egy-két momentum felvázolásával, és mutatok nyájas olvasóinknak néhány fényképet.

Egy kategóriájában világklasszis leányka, egy izgalmas burgundi-bordói, egy édes száraz zweigelt és egy hibás palack az ország egyik legrokonszenvesebb borászházaspárjától. Az Orsolya egyedi, érdekes, kézműves és nagyszerű. Lehet és kell szeretni.

Két szervezet is alakul-alakult az első számú magyar borvidéken, amelyek deklarált célja, hogy a modern időkhöz való eredetvédelmi rendszert dolgozzanak ki. Az ismert nevek sokaságát tömörítő Tokaji Bormívelők Társaságát Bodó Judit elnökli, Szepsy István pedig Mádon szervezi az igényeseket.

Szoktunk azon nyavalyogni gyakran, hogy a Balaton környékén nincs jó magyar bor, vacak lőrékkel szúrják ki szegény hülye turisták szemét az álnok nyerészkedők, persze csak képletesen. Holott fel-feltünedeznek tisztességes termelők egyre szebb számban, bár még mindig nem elegen. Az úgynevezett magyar tenger egyébként is problematikus, hogy úgy mondjam, az épített környezettel, a part menti sültkolbászolással és a sok szeméttel kéne kezdeni valamit végre, mert elég szegényházi így az egész, sajnos.

Magyar pinot a csúcson. A világ legdrágább bora alighanem profi hamisítvány. Megszületett az első finnugor Master of Wine. Napolajat a szőlőnek! Kishírek a nagyvilágból megint.

Egyre több bort isz a magyar, de még mindig keveset – ezt abból a felmérésből tudhatni, amelyet a GfK Hungária Piackutató Intézet készített és juttatott el hozzánk. A tendencia a hegylé előretörését mutatja, 2003-2004-ben négy-, 2005-2006-ban ötszázalékos volt a gyarapodás, ha így megy tovább, a végén valóban borivó nemzetté leszünk, bár sokat kell vedelni még.

2003 nem volt hűvös évjárat, sőt! Elmondható, minden borvidékünk kapott napból, melegből eleget. Talán sokat is - vagy nem készültek fel eléggé a borászok rá? A legtöbb borral, ami nem tetszik ebből az évből, kétféle bajom van. Az egyik, hogy a túlérett és töppedt szőlő miatt lelágyultak a savak, ezért lekvárosak az ízek, gombás fülledtséggel, a másik, hogy valamiért mégis zöldes jegyek villannak fel, és nyersesség uralkodik, gyümölcsök nélkül.

Ebner Andi, a Süd-Tiroler örökmozsgó szerelmes üzenetét hozom a bőrnadrágból. Andit most már nem szokták szeretni. Mert bevalotta - és tudomásom szerint ő az egyetlen magyarországi borász, aki -, hogy nem bízza csupán az anyatermészetre meg a szeszélyes szőlőnövényre a dolgokat, hanem bőven besegít mindenféle technikai hókuszpókuszokkal a pincében, például kiveszi a borból a "rossz tannint", és belearak a helyére jót, azaz vásároltat.

Egy forró nyári hétvégén hirtelen felindulásból kis kaliberű borhűtőm két toszkán kincsét is feláldoztam. Az egyik szerepelt a brit Decanter „A világ 50 legjobb vétele” listáján. A másik Tullio Scrivani barátom kedvenc birtokának második bora, a Montevertine.

Két vörösbor a terítéken, egy Romániából, egy másik Görögországból. Ám mindkettő édes, és nem nagyon lehet hová tenni őket. Érdekességnek nem unalmasak, de nap mint nap nem innánk őket szívesen. Felrémlett valami sokszor nyertes, hordóban tartott 72-es aszú árnyképe.

Úgy látszik, szegény Tokaj Kereskedőházból, vagy abból, ami a romjain létrejöhetne, a büdös életbe nem lesz már semmi. Ma éppen a nagyobbik kormánypárt szocialisták tartották fontosnak, hogy beszóljanak a kisebbik kormánypárt szabad demokratáknak, akik gazdasági minisztere sok mindent szeretne privatizálni. Aranytojást tojó cégek is vannak a vitatott listán, ezek azonban e helyütt nem érdekelnek bennünket, szemben a hegyaljai tömegszőlő-termelők megmentőjeként tündöklő exkombináttal. Amelyet simán sikerült behazudni a stratégiai fontosságúak és a jól működők közé. Szép hosszú történet ez, én például egy 1996-os hírre is emlékszem, mely szerint a nemzeti kincseket elkótyavetyélni nem szabad. Az idő tel-múl, de hiába, a hülyeség köztünk marad. Igaz, annyi mégis változik, hogy a Kerházból közben sikerült kipiszkálni az értékesebb darabokat, a cég mindig keskenyebb lesz. Mindegy, majd csak szétrohad magától. Addig is, amíg a haza fényre derül, olvassák el ezt itt, elég alapos.

Ilyen napunk van máma, elöntötte a bor az Indexet, ezért másodszor szemlézzük anyánkat huszonnégy órán belül, ilyen se volt még. Először is azért, mert az ukrán tokajik ügyében máris nyilatkozott Gráf József agrárminiszter, aki megütötte a kemény hangot, kíváncsiak vagyunk nagyon, mi sül ki ebből. Másodszor pedig aláírta a rég vágyott megállapodást a földművelődésügyi tárca meg a Magyar Bormarketing Kht. Eszerint ha csak jövőre is, de lesz marketingpénz a nyolc forintokból, és azt nem az agármarketing-centrum, hanem a kht osztogatja széjjel majd. Örvendezzünk. És még az is mostanában történt, hogy a borkóstolásra fejlesztett robot, amelynek létezéséről beszámoltunk már, hirtelen szalonnának nézett egy embert, egy másikat meg sonkának.

Önmagunkat szemlézzük be most rendhagyón, Index anyánkra írtunk ugyanis újságcikket Kárpátalján palackozott tokaji borokról. A témában további lépéseket készülünk tenni, csakhamar megkóstoljuk jól a két birtokunkba került terméket, majd beszámolunk élményeinkről nyájas olvasóinknak.

Többször megfogadtam már, hogy nem fogok írni kedvenc társasági és életmódmagazinunkról. A bárdolatlan böszmeség azonban néha olyan új csúcsokat hódít meg, amelyek vissza-visszatérően elhatározásom megváltoztatására kényszerítenek. Tanulságos kis mese következik a pannon borsajtó legfényesebben ragyogó ékkövének és a hazai önológia neves képviselőjének pengeváltásáról.

Események jönnek mostanában egymás után. Először is, szerdán kezdődik a borfesztivál a Várban, sorrendben a tizenötödik, amelyhez szüreti sokadalom kapcsolódik Szentendrén. A Tokaji ősz egy, az etyeki Kezes-lábos még egy hétvégével később lesz. Alkonyi László és csapata sem pihen, ők az első Borbarát-konferenciát rendezik szeptember 22-én, amelyen Nicolas Joly, minden biodinamikusok atyaúristene tart nagy hatású előadást.