Az úgy volt, hogy elhatároztuk hárman – én, a Feri meg a Bíró Imre –, ha már vége van a 2006. évnek, búcsúztassuk tisztességes borokkal őt. És lőn. Eredetileg nem terveztünk konkrét összecsapásokat, csak egészséges sort, a sors keze azonban négy tökéletesen…

Magasztaltassék! Így kezdődik az első olyan Bach-kórusmű, amelyet szőröstül-bőröstül benyaltam, és amitől ma is pogózni támad kedvem, ha nagy ritkán tű alá teszem (a pontosság kedvéért: Gardiner-licenc vinil + Denon DL-103). És profilunkhoz illőbben szintén magasztaltassék…

Hogy miért szeretem a bikavért? Talán mert hamisíthatatlanul magyar, a mi garatunkra készül, a szánk íze szerint alakul. Ilyenre csiszolta a magyar talaj, a lélek és persze a gasztronómia. A tiszta kadarkától eltekintve talán ő illik legjobban kishazánk étkeihez. Ezért mindig…

A hosszú adásszünet nem kizárólag az én lelkemen szárad. Amitől ugyanis tartottam, abban immár benne járok. Ez itt az "olcsó tőkék híg leve" szakasz (tisztelet a kivételnek). Ezek nem borköltemények, amelyek hét nyelven beszélnek, hanem a hajdani, vizespohárból ivott…

Vajh' micsoda terroirgyilkos, parkerista, setét perverzió kell ahhoz, hogy valaki szekszárdi és villányi borokból keverjen küvét, majd ezt tájborként is tízezer feletti palackáron mérje? Sikeres lehet egy ilyen vállalkozás? Mert az eset valós, ráadásul a végeredménye épp…

Magyarországon nem szeretik az amerikai borokat, panaszolta a Monarchia Matt International témába vágó italozásán Kovács Nimród tulajdonos, miközben a jelen lévő média- és egyéb személyiségek szakadatlan sóhajtozás közepette rajongták a felhozatal minden egyes darabját,…

A közelmúltban eljátszottam a gondolattal, hogy hány magyarra jutna ujj, ha egy kézen kellene összeszámolnom 2006 nagy vörös élményeit. Kettőre jutott: Gere Solus 2003 és St. Andrea Mythos 2002. Mindkettő merlot, és váratlanul mindkettő az ölembe hullott. A hurik pávatollas…

Az előző rész tartalmából: megismerkedünk a Juhász testvérekkel, akik igen tehetséges, elegáns bikavérükkel hívják fel magukra a figyelmet. Megérkezik és azzal a lendülettel le is szerepel a tavalyi év bortermelőjének alapbikája, és a helyzetet a szekszárdi állami gazdaság…

Egy olyan borról lesz szó itten, amely visszakézből kielégíti az ember vágyait, bármilyen irányúak is legyenek. Nyájas olvasónk, Lóránt, aki amatőr borkedvelőnek mondja magát, előbb hamarjában belezúgott Lőrincz György St. Andreájának bikavérébe, aztán pedig írt nekünk…

Nagyon készültem erre a kóstolóra. Túlságosan is. Régóta hallom öreg burgundi rókáktól, hogy ami itthon pinózás címszó alatt folyik, az alig van köszönő viszonyban az igazi burgundival. Ha mégis, akkor ezt Lőrincz Györgynek köszönhetjük. Bárhogy legyen is, én a tavaszi…

Leírtam már egyszer-kétszer, hogy az 1999-es évjárattal új időszámítás kezdődött a Bacsó András vezette, spanyolok tulajdonolta Tokaj–Oremusnál. Amit azóta készítenek Tolcsván ők, az mindig kiváló, ráadásul besztbájilag is versenyképes, legyen szó száraz furmintról…

A bikavér az nekünk, mint taljánnak a chianti: az egykori büszkeség megkopott hírű hordozója, ugyanakkor titkoltan ambiciózus remények megtestesítője, a nemzeti karakter borbéli manifesztációja. Bár a mi bikavértörténetünk másfél évszázadra nyúlik vissza, jelenleg mintha nem…

Ha három vagy négy bort kellene felsorolnom az utóbbi évek hazai pinot-terméséből, mint olyat, amely igazán megmozgatta a fantáziámat, feltétlenül beleesne a szórásba a Vylyan 2004-es kékburgundija. Gazdag, áradó, villányi létére inkább a savakkal mint tanninnal operáló,…

Jelentkezett leglelkesebb emigráns olvasónk és hozzászólónk, Zsoltizmo, aki nemrégiben arra jutott, Észak-Amerika tágasabb, mint Fót, és vette a kalapját. Ha már ott van, nem lacafacázik, és nem is csak dolgozik reggel, éjjel meg este, hanem borokkal is ismerkedik. Majd…

Mikor keljen ki magából a lelkem mélyén lakozó Grétsy László, ha nem akkor, ha egy olyan borral találkozik, amelynek nincs valódi neve, ellenben a magyarországi forgalmazójának nevét viselő szőlőből készül, amiről a forgalmazó nem tud? Ez ugyanis kiváló alkalom egy kis…

Mindenki ismeri Wunderlich Alajost, vagy ismer valakit, aki evett már a mester híres kakaspörköltjéből. Új idők járnak arrafelé, gazdánkat kistafírungolták üzletfelei, akik zsebét húzta már a jólét. Jól van ez így, költhetnék a pénzüket rosszabbra is. Csak azok…

A Vesztergombi pincészetet sokáig az ország legnagyobbjai között tartottuk számon, majd hullámhegyek és völgyek következtek. Jöttek ilyen és olyan borok, szépnek szépek voltak, de valahogy mégsem ütötték át a kultúralkoholista nagyközöség ingerküszöbét. A legendásan forró…

Két vörösbor a terítéken, egy Romániából, egy másik Görögországból. Ám mindkettő édes, és nem nagyon lehet hová tenni őket. Érdekességnek nem unalmasak, de nap mint nap nem innánk őket szívesen. Felrémlett valami sokszor nyertes, hordóban tartott 72-es aszú…

Minálunk alighanem a Hilltop Neszmély próbálkozott meg először azzal - a 90-es évek közepén, amikor még romantikus leánykori nevén, InterConsultként futott -, hogy kékszőlőből fehérbort készítsen, miáltal megszületett a Pinot Noir White. A burgundi csodafajta…

Életem első 95 Parker-pontos bora. Szép a neve, szép a címkéje, és nem is olyan drága. Akkor mi fáj? A „Két Kéz” (reméljük, van az négy is), azaz Michael Twelftree (USA) és Richard Mintz (Ausztrália) 1999-ben szövetkezett, hogy a legjobb vásárolt szőlőből a…

A Laposa Családi Pincészet - Bazaltbor boraival – sajnálkozva jegyzem meg – kicsit nehezebb összefutni kishazánkban, mint mondjuk kedvenc borbankárunk Teleki-sorozatával, vagy más villányi nagymenők kékoportugízerjeivel. Nem kiabálnak le hipermarketpolcokról, a nagyobb…

négypontosEredetileg két nagypályás rizlingre számítottam, de az egyik lement gombfociba. Somlói polifon és lőczedombi rút kiskacsa. Egy tiszta, egy kevert. Györgykovács Somlói Olaszrizling 2003 Kedvenc boraim nagyjából három kategóriába sorolhatóak: az egyenesek, a…

Ivócimborám pesti vinotéka-portyájáról hazafelé tartva már az autóból hívott, mondván különleges zsákmányt szerzett: dűlőszelektált cabernet-t a Mátraaljáról. Nem villanyozott föl. Férfiasan bevallom, hogy Szőkétől még nem ittam vöröset (pedig van), dűlőszelektált…

Lőrincz György szerint bourgogne-i utazásainak egyik legfontosabb tanulsága – miként Tonellában olvasható interjújában kifejtegette; magát a szöveget sajna nem találtam meg online –, hogy semmit semmihez nem kell hasonlítani. Ez általában nehezen megy, és most sem állok…