A Rohály-összesből tudjuk, hogy Villányban pinot-ügyileg Gere Tamás volt a Jani. Legalábbis a Gerék közt. (Mert ha bejönnek Tiffánék a képbe, máris más a helyzet.) Gere Tamás manapság már Tamás és Zsolt (2 in 1), a fiú átvette a stafétát vagy mit, és az utolsó évjáratokon érződik is a stílusváltás, ahogy a rusztikusabb, parasztosabb stílusból franciásabb, rafináltabb felé fordult a kis Gere. No de ez még egy régebbi évjárat, ugye, a stílus, ennek megfelelően abszolút old school. (Egyébként emlékeink szerint gyöngécske villányi vörösévjárat volt 2001, de a pinot-nak nem árthatott annyit, ha kicsit hűvösebb volt szubmediterránban.)

Az idegspulnizásban végsőkig merészkedő becslések szerint akár másfél milliárdos palackhiány is kialakulhat a borospalackpiacon. Főleg a franciák vannak berezelve, miután a palackalapellátás két oszlopa, a BSN-Glasspack és a Saint Gobain akadozva szállít és szelektíve.

Minap volt egy jelentősebb kiakadásom a Vylyan-shiraz (2004) kapcsán. Nincsenek jó tapasztalataim az öregebb Vylyan-borokkal, na, legalábbis ezekkel a kísérletezősebb fajtákkal, mint a kadarka vagy a shiraz. A hőség ellenére gyorsan átfogó Vylyan-csekket tartottam a borhűtőmben, így került sor erre a zweigeltre, amely ifjú korában helyi érdekű megasztár volt, házi gólkirály, a sokat szenvedett fajta egyik büszkesége. Úgy tűnik, ez nem lufi. Vagy ha az, legalább nem ereszt nagyon.

Jön tehát a vegyes harmadik része, ezúttal határon onnaniakkal, a szín nem számít, persze több fehér csurgott le a torkomon az elmúlt hetekben, mint vörös, de hát ez ilyenkor úgyszólván természetes.

Borverseny van évente ezer, kilencszázkilencnekilencről mégsem tudósítunk, mondtuk már többször, miért. Ezt az MTI-hírt is azért szemlézzük be, mert tetszik a párosítás. Szóval, országos szürkebarát-borversenyt rendez a gyöngyösi főiskola, amelynek eredményhirdetése az augusztusi badacsonytördemici szürkebarát- és szürkemarhafőző fesztiválon – a barátot nyilván nem főzik, csak isszák –, illetve a gyöngyösi szüreti napokon lesz esedékes. A mintákat július 24-ig várják a szervezők. Ha olyanunk támad, majd utánanézünk az eredményeknek is. De úgyis a Nyerges a legjobb. Vagy valami más.

Agilis és intelligens foxikat vártam, helyettük álomkóros spánieleket, vagy legalábbis egykedvű szettereket kaptam. Lehet, hogy hiba volt, de én úgy könyveltem el a sauvignon blanc-t, mint friss, illatos, ropogós, egynyári italt. Ha szénsavat is nyomnak hozzá, olyan mint egy luxus Krúdy-fröccs. Találkoztam ugyan mélyebben szántó, pallérozottabb sauvignon blanc-okkal is, de csak elvétve, külföldi beszerzésből. Ám 2006, úgy látszik, stílusváltást hozott. Hogy erről az évjárat döntött így, vagy a borászok, nem tudom, de szoknom kell még az új módit.

A fehérben kezdett ömlesztés második része következik, amelyben elég sok nem eléggé izgalmas vörösborról lesz szó, noha mint mindig, ezúttal is volt szerencsém többé-kevésbé érdemdús kivételekhez.

Index anyánk legfrissebb információi szerint könnyen lehet, hogy mégsem lesz szénerőmű a Tokaji borvidékhez közeli Tőketerebesen. Nemrég adtunk hírt arról magunk is, hogy füsttel készülnek mérgezni bennünket szlovák szomszédaink. Utóbb szép karriert futott be a történet, annyira, hogy még a Decanter érdeklődését is felkeltette. Most azonban úgy néz ki, vaklárma az egész, azt sem kizárt, hogy a befektetők sem befektetők, hanem ócska svindlerek csupán. Persze ne igyunk előre a medve bőrére. Arról nem is beszélve, hogy ha szénerőmű nem is fog szennyezni, saját szeméttelepünk attól még van.

Elutazás általi akadályoztatás miatt ez a félig hír és egészen interjú beragadt az archívumba, de minthogy a receptorgyilkos alkoholszint globális térnyerése fontos és aktuális téma, ezért a leporolás és a feldolgozás mellett döntöttem. A nemzetközi sajtó antiparkeriánus többsége a terroirista és az artizán frakcióval vállvetve egyre hangosabban szidalmazza az új populista trendet, a portóizált, édeskés alkoholszörnyeket.

Fröccsnapok vannak Győrött, írja keddi számában a Népszabadság, de ez így nem igaz, mert csak voltak. Péntektől vasárnapig, 13. és 15. közt. Kár, hogy nem tudtam előre, mert vasárnap jártam a városban, igaz, déltájt, és csak néhány, többnyire bezárt boros pavilon tűnt fel a bencés rendház előtti téren. Nem figyeltem eléggé, úgy látszik, megártott a meleg. Aki esetleg spriccerezett ott, írjon pár szót. Mindazonáltal ez volt a harmadik fesztiválozás, vélhetően lesz jövőre is tehát. A rácsodálkozós Nszab-cikket azért olvassák el, ha gondolják, bár nemcsak a dátumokat felejtette el megemlíteni a szerző, egyébként sem hemzseg a szövegben az információtartalom.

Molnár B. Tamás és Bittera Dóra, illetve az általuk alapított Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE) enciklopédikus igényű gasztronómiai blogja. Elképesztő mélységű tudásbázis, tömény információ, szikár, precíz és kíméletlenül kritikus anyagok. Meg persze receptek.

Ahogy az ilyenkor, nyáron lenni szokik, mostanában is feltorlódott néhány bor, amelyeket különféle körülmények között – általában baráti társaságokban – kóstoltam, pontosabban ittam. Vannak róluk emlékek, némelyikről feljegyzésfoszlányok is, úgyhogy ömlesztek, három részben. Az első körben fehérborokról, a másodikban veresekről, a harmadikban külföldiekről lesz szó. Tehát első kör.

A besorolás és a név, amelyet megtanultam szeretni, és szívesen láttam volna itthon is (legalább kriptokommunista fricskaként), hivatalosan is halott. A kategória 1932-es létrehozása óta a legnagyobb újragombolási kísérlet elvérzett a kívülrekedtek, a lefokozottak, a megalázottak és megszomorítottak barikádharcában.

Mint arról már beszámoltunk, a magyar határtól 20 kilométerre, Szlovákiában óriási szénerőművet készülnek építeni, amely évente mintegy 4 millió tonna szennyező anyagot bocsátana ki részben Hegyaljára. A Tokajt veszélyeztető, elavult technológiájú és nehezen indokolható projekt rossz híre eljutott végre a brit Decanterbe is. A hír nagyjából így szól:

Van ez a Vinum Primatis nevű projekt, megírtuk, mi az, amikor indult. A lényeg, hogy azóta megkezdődött a katolikusan menedzselendő borok kiválasztása, és úgy adódott, hogy engem is meghívtak zsűrizni. Ha már ott voltam az első fordulóban, szagoltam-ízleltem rendületlenül, és most megírom, miket tapasztaltam. Hogy mi kerül a prímási kalapba, nem tudom, mi csak ajánlottunk, a végleges döntést más hozza, úgyhogy azokról a tételekről teszek említést, amelyek konkréten nekem tetszettek. A kóstolás vak volt teljesen.

Hosszabb kihagyás után folytatódik a kékfrankosmaraton, igaz, csak egy felvezető körrel. Nyakunkon ugyan a 2006-os frissen palackozottak, de a mai etapot még egy 2003-as Tringán teljesítem. A különös nevű szekszárdi pincészet a XIII. Szegedi Borfesztivál nagy vörös fölfedezettje volt (2003-as cabernet sauvignon–kékfrankos házasításuk nyerte el a fődíjat). Először csak röhögtem a zsűrin, aztán a kóstolás után megkövettem őket.

Egészen korrektnek tűnő felmérést készített a honfitárs fiatalok pálinkafogyasztási szokásairól az NRC. A részleteket Index anyánkon ismertetjük, úgyhogy akit érdekel, ki, hol, hányszor és kivel, az kattantson.

A kezdeti euforikus hurráoptimizmus és az azt követő zsákuccázás (így, két cével) meg műtanninos-reverzozmózisos szóbeszélés után talán lassan helyére kerül a Villánnyal kapcsolatban kialakult – bár egyébként korántsem egységes és koherens – álláspont. Legalábbis nálam. Az utóbbi pár napban például két olyan élményem is volt, ami – részben persze híreszteléseken alapuló – világképem falait kőkeményen kikezdte. Először is volt szerencsém részt venni egy olyan ivászaton, ahol a 15 éves, 1992-es Gere-féle cabernet sauvignon barrik nemcsak élőnek és szép tartásúnak bizonyult, hanem elporolta a nála fiatalabbakat is. Erről egyébként hamarost írásban is nyilatkozunk. A másik pedig, hogy miután tavaly visszakézből sárba ekéztem az egyébként tényleg méretes csalódást nyújtó 2003-as cabernet sauvignon barrikot, ugyanezen bor következő évjárata elismerő pislogásra késztetett. Szóval megzavarodtam, mint Annácska a vibrátortól. Most akkor ezt így most hogy?

Örülhetünk, mert van, ahol működnek a borászszervezetek, azaz teszik a dolgukat: szerveznek, informálnak és népszerűsítenek. Ez ugyanis megadja a reményt arra, hogy egyszer nálunk is így lesz. A Deutsches Weininstitut (DWI) például igencsak aktívnak tűnik, legalábbis a honlapja alapján.

Amikor 2003 tájékán az első híreket hallottam a Kreinbacher Birtokról, máris azt hittem, formálód a Somlót még magasabbra emelni képes borászat. Aztán első szüretük felemás lett, a második dettó. Most kerül piacra a harmadik évjárat – de a birtok továbbra sem több, mint ígéret. 2006 viszont olyan volt, hogy előbb-utóbb muszáj lesz felmutatniuk a bizonyítékokat. Úgyhogy erre visszatérek alkalomadtán.

Dél-Franciaországban, a languedoci borvidék szívében egy időszámításunk után 10 körül üzembe helyezett borászat maradványait tárták föl. A Megváltó kortársai által gründolt és üzemeltetett borászat helyszínén – Clermont l'Herault határában – ma is intenzív szőlőtermesztés folyik. (Igaz, hogy immár kétezer éve nem sikerül lerázni magukról a feltörekvő, ill. az ígéretes jelzőt, és a hírekben sajnálatos gyakorisággal szerepelnek a borterrorizmus világközpontjaként.)

El kell ismerni, szép ember Krizan Rudi, a Kárpát-medence Michel Rolland-ja; bár engem inkább George Michaelre emlékeztet: dizájnos borosta, művészien hátrafésült haj, laza eleganciával viselt fekete öltöny, a zakóból finoman kivillan az ultramarin bélés; papucscipő zokni nélkül – egyszóval igazi popsztár (nehéz is elképzelni, amint éppen libaszépségversenyre készíti fel tollas neveltjeit). A popsztár néhány napja fellépett kedvenc hazai vokalistáival, Matolcsy Wolf Sárával és Ottrubay Wolf Ágnessel, hogy bemutassák a jubileumát ünneplő Etyeki Kúria ünnepi italát, a Rózsakert fantázianevű fehér küvét.

Előfordul, hogy kedvetlenül áll neki az ember poharazni a barátaival. Aztán az is megesik bulik végén, hogy olyan nehéz, rossz a gyomor, valami gyógyír kéne rá. Egy barátom meg azt mondja, a legjobb dolog a villásreggelihez buborékokkal mívesen megáldott bort inni. Akit hasonló gondok foglalkoztattak már, azoknak jelentem, megtaláltam az egyik megoldást. Gyöngyözőbor, merlot-rozéból.

Mostanában Pfalz a legizgalmasabb német borvidék, állítja Jancis Robinson, és úgy alakult, hogy neki el szoktuk hinni az ilyet. Nem annyira acélos és izmos borokat készítenek ottan, mint az általam olykor sztárolt Rheingauban, hanem zamatosakat és kedvesebbeket inkább. Így van-e, vagy máshogy, azt a Weingut Weegmüller két – Regensburgban beszerzett – terméke révén próbáltuk megtapasztalni.

Annyira pörög marketingfronton az "Eger mint pannon Burgundia" projekt, hogy néha hajlamosak vagyunk mélyebb megismerés nélkül elmenni délebbi borvidékeink pinot noirjai mellett. Pedig a skatulyázás hülye dolog, mint tudjuk, a pinot noir mint szőlő pedig általában is nagy ívben tesz a marketingre. És teszi ezt jól. Mi pedig ismerkedünk vele folyamatosan, amit meg mi teszünk jól. Néha pedig gyöngyszemre bukkanunk.