Aki az Erdőbényei Hetedhét Pásztortüzekről lemaradt, vagy máris nosztalgiát érez Tokaj iránt, az október 9-én és 10-én (szombat-vasárnap) látogasson el a Mindszent Havi Mulatságra Bodrogkeresztúrra. Az érdeklődőket helyi kézművesek látják vendégül, és mutatják be nekik a települést. A kiváló borok mellett - Breitenbach, Füleky, Patricius, Puklus, Tokaj Nobilis - lesznek helyi ételek, aszúszedés és szüret, bemutatkozik a Borecet Manufaktúra és a Pántlikás Biokertészet. Gyerekeknek játszóház, este pedig táncház autentikus népzenével. Részletes információ a programokról itt olvasható.

Aktív kommentelőnk, Akov párjával a dél-olasz végeken portyázgatott a nyáron, a zsákmányul ejtett borokból pedig remek kis kóstolót szervezett a közelmúltban. A laza, barátias légkör ellenére precízen összeállított, amolyan Mesterkurzus jellegű előadást kaptunk éghajlatról, borvidékekről, jellemző fajtákról és talajokról. Mediterrán klíma révén persze a vörösborok az érdekesebbek ezen a tájékon, a felvezetésnek kapott néhány fehérbor is csak erősítette ezt a képet. A sor Pugliára koncentrált, de egy-egy vendég tétel is becsúszott, a kedvencem is ezek közül került ki. Itt is olvashatnak az eseményről, gyorsabb kezű írók tollából.

Pontosan egy héttel ezelőtt adott hírt Demeter Endre Borbandi néven futó blogjában arról, hogy Mádon a hegyközségi elnökválasztást meghekkelték. Miután Mád a lemagasabb minőség mellett elkötelezett Mádi Kör és Szepsy István révén Tokaj egyik bástyája, elszomorító és kijózanító, hogy egy milliós tartozásokat felhalmozott, borainak megkérdőjelezhető minőségéről és zavarbaejtő árairól ismert cég borásza lehet a mádi hegyközség elnöke. Demeter Endre arról számol be, hogy a közgyűlést ellepték az ismeretlen arcok, akik, mint utólag kiderült, meghatalmazással szavazva elérték, hogy ismét a Promontorbor egyik képviselője legyen a hegyközségi elnök. A szavazás végeredményének kihirdetése után a mádi borászok többsége elhagyta a termet, és most jogi ellenlépéseket terveznek. Úgy tűnik, még mindig nagy üzlet az olcsó tokaji.

Nagyon szeretem a kadarkát. Kóstolókon, fesztiválokon, ha már meglátom egy borsorban, a világért sem hagynám ki, mindig kíváncsi vagyok rá. Szerencsére egyre ritkábban kell csalódnom: jönnek csak szembe a játékos, könnyed, fűszeres pédányok, akik itatják is magukat rendesen. Csak néhány név, aki hirtelen eszembe jut az utóbbi idők pozitív élményeiből: Borműhely, Bősz Adrián, Eszterbauer, Fritz, Halmosi, Heimann, Márkvárt, Matias. Ezek ugye mind szekszárdiak, hiszen ott is van a fajta hazája, ezt mindenki tudja. Akik miatt mégis kétségek támadnak bennem, az három egri pince: Gróf Buttler, Orsolya és St. Andrea. Náluk valahogy több tud lenni a kadarka anélkül, hogy elveszítené eredeti egyéniségét. A hordóval agyonturbózott, tunya, szilikonkadarkák nem jönnek be nekem, bár az is lehet, hogy csupán menthetetlenül műveletlen vagyok klónügyileg.

Az eszme- és művészettörténet egyre kevésbé hisz a kijelölhető mérföldkövekben, az éles korszakhatárokban, melyek után az emberek mindent éppen ellenkezőleg látnak, mint annak előtte – jobban szereti a változások folytonosságát, az előzmények és utórezgések kibogozhatatlan, egymásba fonódó szövedékét. Akárhogy is van, a személyes borlátásomon semmi sem fordított akkorát, mint a 2003-as Szepsy Szent Tamás furmint; a helyszín, a partner és a bor olyan tökéletes élményt adtak, hogy muszáj volt néhány addigi elgondolásommal szakítanom. Részletekbe most nem mennék bele, a sors fintora mindenesetre, hogy bár a legtöbben csak dögös vöröseket hoznának nekem ajándékba (miért nem hoznak?!), életem legfontosabb bora egy furmint volt.

Az elég nagy gazdasági világválság elég nagy maflást kent le a borágazatnak globálisan (tavaly 3,6 százalékos volt a visszaesés), így annál feltűnőbb a hír, hogy 2010 első felében jelentősen nőtt az osztrák borexport értéke. Pontosan 10 százalékkal az előző év azonos időszakához viszonyítva, és mindezt úgy, hogy közben a mennyiség 3,3 százalékkal csökkent. Ez azt jelenti, hogy 2009 első félévéhez képest az exportált bor literének átlagértéke 23 eurócenttel nőtt, és elérte az 1,91 eurós értéket. Ausztria az év első hat hónapjában 32,7 millió litert exportált 62.5 millió euró értékben. Szintén örömteli fejlemény számukra, hogy a palackozott borok aránya 86 százalékról majdnem 90-re nőtt. [Palackozott osztrák bor literje átlagosan 2 euró? Hány palack egy eurós jut egy FX Pichler Smaragdra, hogy kijöjjön ez az átlag?]

Aki elfelejtette volna, annak eszébe juttatjuk, hogy a legjobb hangulatú és legerősebb mezőnyű magyar borfesztivál, az Etyeki őszi etapja ezen a hétvégén esedékes. Az időjárás-előrejelzések szerint van esélyünk, hogy az idén szinte minden fesztivált elmosó eső szombaton ne vagy csak részben babráljon ki velünk. A szombat délelőtt 10-kor nyitó kézműves-gasztronómiai fesztiválon lesz lovasparádé, veteránautó-felvonulás, főzőverseny Szőke Andrással, vásári komédia, bábszínház és gyermekfoglalkozások, népzene és kiállítások, és persze bor rogyásig. Önkényesen kiragadva néhány kedvcsináló név: Bott Frigyes, Bott Pince, Demeter Zoltán, Dúzsi Tamás, Kislaki Bormanufaktúra, Kreinbacher Birtok (Somló), Németh Attila, Orsolya Pince, Ráspi, Kikelet, Nobilis. A teljes program itt olvasható.

Elérkezett a szokásos évi akció-szezon, kedvezményes árakkal próbálják a hiperek vásárlásra csábítani a borisszát. Engedmény ide vagy oda, nem minden olcsó, ami akciós, nem árt odafigyelni, ha árérzékenyek vagyunk - ezen szempontot, és a kínálatot is szem előtt tartva a Metro felhozatala tűnik talán a legmeggyőzőbbnek. Ráadásul az évjáratokat is feltüntették, miként tették ezt tavaly is, ez dicséretes, ugyanakkor a nettó/bruttó/karton/nem karton árak szintén maradtak az előző évihez hasonló, nem éppen egyértelmű formátumban, ezen még lehetne dolgozni. Következzen egy túlnyomórészt kipróbált tételekre alapozott ajánlás:

A hír figyelemreméltó, van benne pápa, van benne bor és van magyar vonatkozása. Írhattam volna azt is, hogy szép példa a népek és a vallások közötti összefogásra, de ezt döntse el mindenki magának. A lényeg röviden: az Egyesült Királyságba látogató XVI. Benedek pápának a vizit utolsó napján két olyan bort fognak fölszolgálni, amelyeket a népek közötti megbékélés és együttműködés jegyében különböző országok, sőt kontinensek boraiból házasítottak. Számunkra külön érdekesség, hogy a fehér házasításba magyar chardonnay és sauvignon blanc is került. A két borból, amelyek a One Wine One World nevet viselik, összesen 8400 palack készült, a vállalkozás szellemi atyja James Suckling, amerikai boríró, szakmai lektora Hugo d'Acosta, mexikói borász, pénzügyi támogatója pedig a Maimonides Alapítvány, amelyet Nasser David Khalili milliárdos ingatlanfejlesztő és híres műgyűjtő hozott létre.

Bár az olasz borágazat kimondottan sikeres, Piero Antinori márki mégis azt mondja, hogy az olasz szőlők egyharmadát ki kellene vágni és újratelepíteni. A világmárkává és megmondóemberré emelkedett márki becslése szerint az olaszországi ültetvények egyharmadán eladhatatlan szőlő terem, és ezeket piacképes fajtákkal kellene felváltani. Megítélése szerint ez a probléma egyrészt Olaszország középső részein súlyos, ahol többezer hektáron terem trebbiano („egy nem éppen izgalmas fajta”), illetve délen, különösen Szíciliában és Apuliában, ahol sokhelyütt 250 hektóliteres hektáronkénti hozammal dolgoznak.

"Van egy álmunk! Hétvégente emberek sétálnak pincéről pincére. Egy üveg borral és helyi harapnivalóval a kezükben járják be a hegyeket." 2009-ben ezekkel a mondatokkal indult útjára a Bor, mámor, Bénye fesztivál. Az azóta eltelt nyúlfarknyi idő alatt rangot szerzett és lelkes közösséget épített rendezvény aktuális fordulója szeptember 25-én, azaz 10 nap múlva esedékes. A Hetedhét Pásztortüzek teljes programja itt olvasható, de néhány eseményt önkényesen kimazsoláztunk. A nyitott pincék mellett (Béres, Homonna, Vayi stb.) a nemzeti ételekkel készülő gasztroblogger oldal lehet a fesztivál fő vonzereje (Chili és Vanilia, Fűszer és Lélek, Lila Füge, Malackaraj). Aki okoskodni akar, és nem fél a vakteszttől, az jöjjön el A Művelt Alkoholistával közösen szervezett Furmint szimpóziumra (néhány húzónév: Alkonyi László, Balassa István, Barta Károly, Csite Norbert, Homonna Attila, Királyudvar, Lenkey Géza, Mészáros László, Müller István, Oremus). Aki ütősebbre vágyik, az Pelle László vezetésével Párlat kurzuson vehet részt. A zenéről a FolkBEATS sátor fellépői gondoskodnak, este 7-kor pedig Erdőbénye dűlőiben pásztortüzek gyúlnak.  

A mai poszt tárgya egy különleges lény. Botritiszes szőlőből készült száraz bor. Én általában nagy rajongója vagyok ennek a kihalás által fenyegetett alfajnak, a száraz szamorodninak: szeretem a különleges borokat, szeretem Tokajt és a tokaji szárazakat, és gyengém az oxidatív stílusú bor. A pincémben több jurai vin jaune van, mint pauillac, és gyakrabban iszom fino sherryt, mint champagne-t.

Akármennyire is furcsán hangzik egy kalandos fordulatoktól és váratlan eseményektől mentes nyár van mögöttünk. Nem volt mindent elpusztító jégverés mint tavaly, sem agresszív és megfékezhetetlen lisztharmat  a trópusi gőzfürdőben mint 2008-ban, sem pedig bazaltolvasztó, száraz hőség mint 2007-ben. Június elején ugyan okozott némi riadalmat az időjárás és a késlekedő virágzás, de aztán adott az ég néhány napot és a szőlő mintha tudta volna, hogy nincs sok ideje, gyorsan le is rendezte a dolgot. Hiába, csikó még az ültetvényünk, és ebben a korban az ilyen szívügyeket pörgősebben intézi még a szőlő is.

Régóta vonzódom a Szeremley palackokhoz. Még az egyetemen kezdődött a történet, egy szabadon választható tárgy keretein belül (Bevezetés a borkul- túra fejezeteibe, vagy ilyesmi lehetett a neve) kisebb előadásokat hallgattunk végig, majd jött a várva várt kóstolás. Borvidékek köré csoportosult egy-egy este tematikája, és épp Badacsonyra került a sor. Biztos nem az első alkalom volt, mert már kezdtem valamit kapizsgálni a borok közti különbségekről, míg az első délután még minden fehérbort egyformán pezsgőszagúnak éreztem (hiába, gyakorlat nélkül nem megy). Ilyen tapasztalatlan fejjel is feltűnt valami egy bizonyos 1999-es Szeremley rajnai rizlingben, amivel addig még nem találkoztam: szinte vibrált a bor, mégis kimért és elegáns volt. Akkor ott fejben a minőséggel kötöttem össze a pincészetet.

Bormámor helyett bordepresszió. Őszi Dionüsziánkon haláltáncot jár az eső, vidáman tiporja a szórakozást, a bevételt és az érettséget; élteti a rothadást. Csak remélni lehet, hogy a hétvégére visszatér a kiváló tegnapi idő és hangulat – nem is tudom, láttam-e már csütörtökön ennyi embert borfesztiválon. Ahogyan azt sem, mikor kóstoltam utoljára egy délután alatt ilyen sok kiváló bort. Bízván a napsütés sorsfordító erejében összedobtam egy hevenyészett toplistát a saját kóstolásaimból, hátha hasznát veszi valaki. Természetesen ez nem a fesztivál 10 legjobb bora, 50-60 kóstolt bor után ilyesmit kijelenteni is nevetséges volna, de 10 olyan bor, amivel szerintem nehéz bakot lőni. Hogy a sorrend szintén egyszeri és esetleges, remélem, mondanom sem kell.

Azzal kezdődött, hogy hamarabb hazajöttem a családdal Balatonról egyrészt a vénasszonyok tele miatt, másrészt, mert még életemben nem fizettem pénzt ilyen botrányosan pocsék szállásért. Viszont így maradt költőpénz, vagy legalábbis maradt volna, ha nem döntök úgy, hogy kipróbálom végre a Culinaris angus marháját. Ebben benne volt a Kistücsök friss csütörtöki élménye is, ugyanis rég ettem olyan jót, mint azt a borjúgerincet meg a többit ott. Kedvem támadt kockásfülű nyúl módjára otthon eljátszani a szakácsot, így szombat délelőtt megvettem a steaket, amivel már régóta szemeztem, csak eddig nem volt lelkem (édesanyám remélem nem olvassa ezt) tizenkétezer forintot kiadni négy szelet nyers, fagyasztott húsért. Most meg azt hazudhattam magamnak, hogy ez még a nyaralási értelmetlen pénzszórás része. Ha már lúd, legyen hozzá rókagomba, meg füstölt tarjával ízesített gesztenye köretnek, és persze egy komoly vörösbor, valami rizikómentes betonbiztosan befutó favorit. Nem sok ilyenem van, így szinte rögtön rá gondoltam.

Tegnap délután elkezdődött a Budavári Borfesztivál. A több mint kétszáz kiállító között könnyű elveszni, ezért idén is készítettem egy A4-es bédekkert, talán lesz olyan olvasónk, aki örömmel fogadja. A célközönség az érdeklődő, de nem diehard borrajongó (a keménymag nyilván nem szorul tanácsra). Az cél az, hogy az ajánlások alapján derekas, ám nem nyakatlan költekezés árán a legjobbakból kóstoljunk, és közben a fősodorban és a mellékáramlatokban is megmártózzunk. Tavaly sikerült egy útvonalra fölfűzni az ajánlásaimat, idén ebbe beletörött a bicskám. Most két alaptábort jelöltem ki, amelynek 50 méteres körzetében 8-8 bort emeltem ki. Egyik ajánlott pince sem "egyboros csoda", azaz ha valahol különösen tetszett az ajánlott bor, és a máj meg a pénztárca bírja, akkor érdemes a felderítést folytatni. A térkép innen letölthető.

Ez talán a kedvenc időszakom az egész évben. Ahogy gyűlik a cukor és csökken a sav a bogyókban, napról napra újabb fajták kezdik el sejtetni, milyenek is lesznek majd pár hét múlva, teljes pompájukban. Addig minden egyes szép napot igazi áldásként fogadunk, és minden egyes esős időszak olyan, mintha a fogunkat húznák. A szokásos napi egy helyett van, hogy ötször nézem meg a műholdképeket, csapadéktérképeket, időjóslatokat.

A Kreinbacher Birtok hosszabb ideje nagy ígéret, mint Romsics László Master of Wine-aspiráns (a frissen avatott MW-ok listája). Míg azonban a magyar Decanter továbbra is eltékozolt lehetőség, bosszantó borbulvár, addig a Kreinbacher Birtokban én már fölfedeztem az isteni szikrát. Meg kell hagyni, somlói létükre igencsak rendhagyó módon lobbant: syrahban. Részben ezen fellelkesülve, részben a 2006-os Öreg Tőkék Bora-élmény hatására a nyáron meglátogattuk a birtokot.

Ez a palack már a múltkori, két új-zélandi nagyágyút felvonultató sorba is bekerülhetett volna, de akkor másképp alakultak a dolgok. Pedig elvben ott lett volna a helye, már ha abból indulunk ki, hogy a Buttler készíti az egyik legjobb honi pinot noir-t, ha nem a legjobbat,  a 2004-est például többen is jelölték erre a címre. Az összevetés mégsem maradt el teljesen, ugyanis a Felton Road-ból megmenekítettem egy adagot, ez szolgált referenciaként a Nagy-Eged leve mellé. Sajnos meg is maradt referenciának, a Buttler nem tudta megszorongatni...

Péntek estig megtörtént minden, ami józan ésszel elvárható, ráadásként pedig ott voltak a kis botlások, hogy a képzeletnek legyen mit anekdotává fújnia. Egy seggel nem mertünk ezerhatszáz kilométert lenyomni, így ha töredékben is, de várt még ránk egy nyaralásnap Piemontban. Különösebb terveket nem szőttünk, olívaolajat és gran padanót akartunk vásárolni és raktározni a hosszú őszre, prosciuttót és pecorinót majszolni pomodoróval, és talán még belenyalni egy-két barolóba Barolóban. Ez a nem sok/nem kevés összejött.

Mozgalmas nyár van mögöttünk. Végig versenyt kellett futnunk az idővel, hogy utolérjük magunkat. A kép vegyes: van amelyik dűlőben a gyenge rügyfakadás, van ahol a rossz kötődés, van ahol a peronoszpóra tizedelte meg a termést. És van olyan is, ahol minden tökéletesen sikerült, sőt nem győztük ledobálni a fürtöket. (Nagyon szép most augusztus végén a Leányka a Hermányban és a Sík-hegyen, az Olaszrizling a Tag-dűlőben, a Kékfrankos a Nagy-Galagonyásban.)

Egy barátom meghívására megkóstoltunk 13 kékfrankost a pincéjéből, és arra jutottunk, hogy. Röviden: aki kékfrankosra szomjazik, vegyen Heimannt. Hosszabban: akit az árnyalatok gazdagsága kárpótol az enyhe érettségdeficitért, az soproniakat vegyen. Bulvárosan: a mezítlábasok legázolják a nagymellényűeket. Megfontoltabban: ez a kóstoló azt sugallta, hogy a kékfrankos megkomolyítására - és drágítására - tett kísérletek hiábavalóak; a túlbonyolított überfrankosokat elveszejtik a részletek, míg a cicomázatlan alapborokat megnemesíti az idő. Tanulság: if it’s not broken, don’t fix it.

Tokaj szerelmese vagyok - talán nincs is más borvidék Barolót leszámítva, amit ennyire szeretnék. Olcsó, édes tokajit azonban ritkán iszom. Miután átböngészem egy-egy borászat árlistáját, a pénzemet szinte mindig a drágább 5-6 puttonyos aszúkra koncentrálom. Ezekben van meg az a dimenzió, komplexitás, a hosszú élet ígérete, a vulkanikus terroir jelenléte, amit a borok királyában keresek. Nem sok könnyet ejtenék, ha egy nap a késői szüretek, cuvée-k és édes furmintok eltűnnének. Nem mintha azokat nem szeretném, feltéve, hogy jól vannak elkészítve - a Disznókő Késői Furmintja például etalonértékű, és kedvelem a Dobogó Mylitta Cuvée-jét –, de ezek számomra csak megállók az úton. Leszállunk a buszról, készítünk egy-két fotót, iszunk egy kávét, de aztán induljunk már végre, mert várnak a nagy piramisok Gízában.